Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-18 / 24. szám
1. <-i felhőkarcolók árnyékában talál- Ginsberggel, a beatnik költővel, m. Mostani utamon újra összejöt- alkalommal egy kicsi New York-i a Pa’lanfe került kezembe. És antam Allen Ginsberg athéni leve2. iból ír. Odamenekült a felhőkarco- ól. Kitépte magát a Greenwich >l. Megértem öt. Kutyaszorítóban fuldoklik. Ott most a lelkek infláci- világba menekült. S az antik hajó a magát. Allen, a káosz, a harmó- i az összhangot itt sem találja. Fut irzavara elől. De a káosz itt is iba szegődött. A harmóniából csak dtak. 3. lárványhajó roncsain ül. Ilyennek ink egyszer vele, s a Brooklyn-híd nek harmóniáját átölelve, szomo- íeíitük az éjszakai zűrzavart. Az cönyvét olvastuk ketten, és összegünk - mint az éhes farkasok, ért, ma is üldöz ez a zűrzavaros nbe cseng. Az üres pusztában lélek üvöltése. Most pedig a római isz sarujában a megkopott amfite- ydarabjain. Leveléből az üvöltés ásom ki. 4. zatír. És csavargó Pán. Levelében eleplezi magát, hol siránkozik, hol (látói módra szerelmes a világba, gúnyolódik. Vajon Platón logikája sz lemásolt receptjei segítenek bb elolvassa Epikurosz kertjének atot. És helyeslőén bólogat. Bizo- i kap Bacchustól egy halom aján- >lna Aphroditét kisérgetni. Persze, volnának művégtagjai. De semmi embert megragadott a meztelen- meg ezer férfi magyarázta Olyan Raszkolnyikové - lázad, gyűlöl és dité is az emberi tökéletlenség 5. ‘tesség? A hiány miatt, mitévő Püthagorászt olvasta. És Eukleidészt. Levelében eljátszik mértanunk naiv szabályaival. Nekünk a világ azt írja, tökéletlennek tűnik, s két dimenzióban mérjük. Na, háromban is látjuk. Püthagorász sem segít. A Moirák csak mosolyognak. Bacchus szólót szemelget. A költőt is megkínálja. Aphrodité mozdulatlanul áll. És Niké hajójáról nem röppen fel a levegőbe. A márványhajó roncsokban hever. Sok hajó szétzúzódott. A hajók többnyire darabokra törnek. Niké szárnyszegetten áll, Aphroditénak nincs keze. Nem ölel. Semmi szüksége kézre. Ha volna keze, nem lenne Aphrodité. Niké és Aphrodité együtt mennek. És Platón. És Arisztotelész. A nyomukban. A költő szomorú gondolatai a márványhajó roncsain hevernek. 6. S a métertan? A két dimenzió síkjában a Greenwich Village, a dühöngő ifjúság szikláján állati hangon üvöltöznek a lírikusnak a farkaskölykök, a farkasok, a farkasbőrbe bújt emberek, a szatí- rok és a kísértetek. És te velük üvöltesz. Az apokalipszisről elnevezett kávéházban. És itt a teljesen lapos, kétdimenziós Aphrodité műkarjával átöleli nyakadat. Kétdimenziós ajkak. Kétdimenziós lapos szív. Sima bádog. Sima borítólemez. Sima furnír-Aphrodité. Es hatalmába kerít téged a bódító borzalom. Az utcára menekülsz. Ott pedig a két dimenziós felhőkarcolók. Kartonból készült négyzet alakú felület, likacsos felületű kartonfigurák és bádogautók felületei. Téged üldöz egy óriási karton-, furnír-, bádogfelület. Kezedet kinyújtod az utca közepén, és a neonreklámok kék fényében sápadt arccal úgy üvöltözöl, mint az éhes farkas. Megértelek: a felület kínozza a költőt. Te menekülsz a felülettől. A roncsokban heverő ókori márványhajóba. Mindent elölről kell kezdeni. Meg kell találni a széthullt harmónia forrását. És vissza kell adni az anyagnak és a léleknek mértani dimenzióit, felszínét. Te pedig a márványhajó roncsain ülsz és a világ zájától hangos fejedet fogod, mint egy búgó csigát. És könnyezve üvöltőd zűrzavaros, de harmódniára vágyó, szomorú leveled. Néhány évvel ezelőtt én is azon a márványon ültem, és Eukleidész mértanán töprengtem. S fejemen éreztem egy nehéz kezet. Felkaptam fejem, és megláttam a ragyogó szemű, márványfehér, mosolygó Bacchust. Arany szölöfürtöt nyújtott felém. A szólót édesnek találtam. Éreztem, hogy lelkem felhevül, és meghallottam az Ember hangját. S az én dimenzióim végösszege - az Ember. BÁN PÉTER fordítása STEFAN STRÁZAY A kettesben Akár egy egér, egyre gyorsabb körözéssel e szép, meghitt, tiszta és világos szobában, melynek lámpa-, kert-, és álomillata van, A mélységben kövek, a kövek fölött föld feketéink, a föld fölött búza hullámzik, zöld erdő van a búza fölött, azután a pehelykönnyű égbolt (madarak úsznak rajta), fölötte szinte semmi és magasan mindenek fölött ismét föld és kövek. a kijáratot keresem valahol a papíron. A távollevő Amikor elmegyek egy kis időre, rendezkednek a szekrényben, régi ruháimhoz hozzá sem érnek, port törölgetnek, fölsöpörnek a szőnyeg alól, ablakot nyitnak, fölhúzzák az órákat, kezet mosnak, szelnek a kenyerükből, bezárkóznak, elbeszélgetnek. Nem rólam. Reggeli autóbuszok Éjjelente gyakran fölriadok mostanában. Fölkelek, kimegyek a konyhába. Olvasgatok, de csak úgy. Villanyt gyújtok, eloltom. Becsukott szemmel fekszem, az idő lassan múlik. m Nyugalom van mindenütt, de csak akkor alszom el, amikor az első húszasok megindulnak a távoli város felé. A külvárosi tavak, Terjedelmesek és hidegek a külvárosi tavak a téli alkonyatban. A levegőben kén és hidrogén vegyül. Ott sötétlik az égbolton valamennyi szín, az égszínkék is. Az olajfinomító áttetsző lánggal ég szakadatlan. Elcsöndesül az elárvult autó, hangtalanul beúszik a városba. Asszonyod, ha akaratlanul megérinted, minderről nem tud. Barak László fordításai lyanabban az utcában lakott, ame- áza pontosan a miénkkel szemben íitaláltam, hogy meglátogatom öt, (bünkre, csukott szemmel és előre- gyenesen megindultam előre. Pon- hány lépést kell tennem az első a másodikig, aztán az ö viskójáig, rokkal várt. Mindig nekiütköztem és ink. )hasem hiányzott a cukornád, az izóval az édenkert minden finomsá- ött kedvemre dúskálhattam. Ngog amit kis kertecskéje megtermett, ibözöbb kultúrnövények gondozá- égfélék és gyümölcsök, melyeket ei fedezésére és a piacra termelt, sttek kertjében. A jól megművelt növény megtalálta a fejlődéséhez ességet és tápot, s a gondoskodást eghálálták gazdájuknak Ngog apó akok sajátosságait és azok kihasz- rte teendőit. A száraz évszakban r a földet megáztatta az első eső, vakat, a hideg évszakban például háztetőt. Keze alatt égett a munka, alt, kimért mozdulatai nemes lelkü- (sttartásá délceg volt... Az én sze- a jóság és boldogság megtestesiom, miféle csalódás volt számomra, am, hogy ö, Ngog apó gyilkos! ... yeteg, förtelmes pokolfajzat! Iste- ;le álarc mögé rejtőzhet a gonosz! ;nne, mint a saját apámban!... a, „Minal kapta öt rajta. Minal háza ényelmesen megfigyelhette szom- jszakai kirándulásait. Ennek ellenébölcs vezérünk nem akart ítéletet tje felett egyetlen tanú vallomása i eset megítélése már nem tartozott hatáskörébe. Az ügyben csak Minkaman, a varázsló dönthetett, aki településünktől mintegy tíz mér- földnyire élt és híres volt megvesztegethetetlenségéről, szigorúságáról. A vádlott és őre egymáshoz láncolva indultak útra. Újholdkor mentek el és holdtöltekor tértek haza. Dobpergés jelezte érkezésüket. A falu lakossága a vezér háza felé indult. Megkezdődött az.igazsághossza nem volt a varázsló háborgásának, amikor a gyilkos bevallotta, hogy kilencvenkilenc áldozatot fogyasztott el. Ha a‘ varázsló nem tekintett volna magas hivatalára s ha nem türtőztette volna magát, élve elégette volna a gazembert. S meg is érdemli, hogy élve elégessék! Lábujjainál fogva felakasszák és otthagyják a tűző napon! Bekenjék, borssal! Addig korbácsolják, míg ki nem leheli a lelkét! ... PABE MŐNGO menpú szolgáltatás. A vezér először Ntambulát, az őrt hallgatta meg. És Ntambula elmondta, hogy öt nap és öt éjjel mentek, Ngog ez alatt az idő alatt sem nem evett, sem nem aludt. Ntambula ezt úgy magyarázta - oka volt rá -, hogy az emberevönek nincs szüksége sem ételre, sem pihenésre. Ngog apó szemmel láthatólag összetört és lefogyott. De Ntambulát nem sikerült átráznia, ő átlátott Ngog apón, aki - Ntam- butá’szerint - önsanyargatásával is csak azon mesterkedett, hogy órét meggyőzze ártatlanságáról. Szerencsétlen Ngog! Ntambulát nem könnyű félrevezetni. Minkaman, a varázsló éleslátó és könyörtelen volt. A gyilkost felszólította, hogy haladéktalanul igya meg az igazság nedűjét, amit az azonnal kihányt. Az okádékban a varázsló meg is látta a sötét emberi belsörészek maradványait. Vége- fejezte be Ntambula pátosszal teli hangon elbeszélését. A jelenlévők kővé dermedtek. Gyűlölettől villogó szemükkel szinte átszúrták az udvar porában heverő, emberi lényre alig hasonlító nyomorult teremtményt. A vezér törte meg a csendet. Kérte, hogy a halálraítélt igazolja Ntambula elbeszélésének helyes voltát vagy védje magát, ha van mivel. Mintha maga az ördög szállta volna meg Ngogot: nemcsak ahhoz gyűjtött erőt, hogy felemelje fejét, hanem még ahhoz az arcátlansághoz is, hogy tagadja a fedhetetlen múltú őr állításait. Ngog bizonygatta: a varázsló ártatlant ítélt el, s ö soha senkinek nem akart és nem tett rosszat, hiába kínozták stb., stb. Furcsa hazugság! Ki hitte volna! Zúgolódás támadt. A tömeg megmozdult. Miért engedi a vezér, hogy szólhasson ez a kígyó? Csak nem kétkedik a varázsló bizonyítékai hihetőségében? Minal lépett előre, s mindenki füle hallatára kimondta, amire mindnyájan gondoltak:- A varázsló döntése nem képezheti vita tárgyát. Hová jutunk, ha felrúgjuk őseink törvényeit? S én, Minal, tovább’ nem élhetek egy gyilkos mellett. De nemcsak ez a szomszédság... Már a puszta gondolat, hogy ilyen ember él a földön mint Ngog, már az is borzadállyal tölt el. Hiszen olyan a hatalma, hogy távolról is képes ölni! A tömeg helyeselt. A morajlás egyre erősödött és nehezen csitúlt. A vezér kihasználta az időt és félhangosan tanácskozott a vénekkel. Emikor végre csend lett, felemelkedett:- Mbama fiai! - mondta tagoltan s tekintetét körülhordozta az embereken, - a bosszú italát forrón isszák. Az igazságét hidegen. Mi mindnyájan az igazság hívei vagyunk. Menjetek haza, aludjatok jól és gyertek el holnap napkeltekor. Az igazság győz. Azon az éjszakán nem húnytam le a szemem. Másnap reggel, amikor a vezér udvarába léptem, Ngog apóka már a kötélen lógott, a fa alatt, amelyre felakasztották. Ott tolongott a gyülekezet. Rettenetes látvány volt! Magamon kívül voltam, hazarohantam, de a rémes kép mindehová elkísért. Koholmány. Az egészből egy szó sem igaz. Soha sem hiszem el Ngog apó számomra nem volt gyilkos. - Ártatlanul ítélték halálra mint Krisztust - gondoltam zokogva és sírtam és sírtam szüntelenül ... Még akkor sem vigasztalódtam meg, amikor hét hónap múlva Minal súlyosan megbetegedett s az egész falu színe előtt bevallotta, hogy elkövette a legundorítóbb bűnt, ami létezik ezen a világon: hamisan vádolta Ngogot és hamistanúságra bérelte fel Ntambulát. Mindezt azért, hogy eltegye láb alól szomszédját, mert megirigyelte szerencséjét és jólétét. Oroszból fordította: KODAY BERTA •k Mai kameruni elbeszélő *
