Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-18 / 24. szám
ÚJJSZÚ 5 1982. VI. 18. A kínai vezetőség csak nemrég jelentette ki, hogy véget vetettek azoknak a politikai tömegkampányoknak, amelyek Mao C^e-tung idején szüntelenül megrázkódtatták az országot. Most azonban arról szóló hírek érkeznek Pekingből, hogy ott új kampányt indítanak, ez alkalommal a szám szerint a világ legnagyobb közigazgatási apparátusa ellen. Az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának márciusban tartott ülésén határozatot hoztak az állami szervek megformálásáról, s ez a közigazgatási apparátus „központosításának“ fokozását, .a vezetés egységét és a hatékonyság növelését irányozza elő. Több minisztériumot és főigazgatóságot megszüntettek, különböző síkon számos személycserét hajtottak végre. Az új politikai kampány feladatairól már az ülés előtt Teng Hsziao- ping megállapította, hogy a közigazgatási apparátus átalakítását „forradalomnak“ tekinti, mégpedig „magától értetődően a közigazgatási rendszerben végrehajtott forradalomnak, nem pedig egyes személyek ellen irányuló forradalomnak“. Kínában a közigazgatási apparátus működésében levő negatív mozzanatok valóban sok bajt okoznak. A Kínai Kommunista Párt elméleti sajtóorgánuma, a Hungcsi című folyóirat beismerése szerint, a párt- és állami szerveknél mindenütt elterjedt a bürokratizmus. Az aránytalanul nagy párt- és államapparátus súlyos pénzügyi teher a nép számára. Kínában eddig nem volt szokásos az, hogy magas beosztású funkcionáriusok nyugdíjba menjenek. Azok közül, akik többé-kevés- bé magas tisztséget kaptak, sokan élethossziglan viselték azt. Csak az volt a kivétel, ha valakit Mao „ellenségei“ közé számítottak. A kulturális forradalom idején sok millió állami és pártfunkciónáriust sújtott kegyetlen megtorlás. Egyesek elpusztultak, mások börtönben, vagy különleges átnevelő táborba kerültek. Helyükre a „kulturális forradalom“ aktivistái léptek. Mivel azonban nem voltak tapasztalataik, a létszámkeretet bővíteni kellett. Mao Ce-tung halála után a kulturális forradalom sok áldozatát rehabilitálták, és ezek elfoglalhatták régi állásukat. A hivatalnokok létszáma így még nagyobb lett. A közigazgatási alkalmazottak körében elterjedt a korrupció, az üzérkedés, az a törekvés, hogy a társadalom rovására gazdagodjanak meg. Mint a kínai sajtó jelenti, egyes párt- és állami funkcionáriusok „a hibás munkastílushoz tartozó cselekményekről fokozatosan áttértek a törvények megsértésére és a bűnöző magatartásra: a korrupció támogatására és elősegítésére, állami pénzösszegek elsikkasztására, ebben való közvetlen részvételre, üzérkedésre, csempészésre és orgazdaságra, adócsalásra stb.“ Mégis minden jel arra vall, hogy az új politikai kampány nemcsak a felduzzadt közigazgatási apparátus leépítésére és a bürokratizmus ellen folytatott harcra irányul. A párt- és állam apparátus átszervezésének ürügyével, minden jel szerint új tisztogatás folyik, amely méreteit illetően felülmúlhatja a Mao idején folytatott valamennyi kampányt. Nemcsak a közigazgatási rendszer hiányosságáról van szó, amelyekre Teng Hsziao-ping rámutatott, hanem egyes „személyek“ sorsáról is. A pekingi háttérről rendszerint jól tájékozódott Pao című hongkongi újság azt közölte, hogy csupán a kínai Államtanács rendszeréhez tartozó kb. 200 ezer alkalmazottat - vagyis az összlét- szám egyharmadát - tisztogatásnak vetik alá. Ha ez az arány az egész párt- és államapparátusra nézve érvényes, akkor több millió ember viselheti e tisztogatás terhét. Teng Hsziao-ping már régóta beszél arról, hogy szükség van a káderek „átvizsgálására“. A hatalomért vívott harcban Teng egyelőre nem tudta teljesen megtörni ellenfeleinek ellenállását. A múlt évben kieszközölte Hua Kuo-feng leváltását a KKP KB és a KB Katonai Tanácsa elnökének tisztségéből. Az irányvonala hívének számító Hu Jao-pang és Csao Ce- jang kapta meg a KKP elnökének, illetve a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének tisztségét. Maga Teng, a KKP KB Katonai Tanácsának elnöke lett; ez a pekingi hierarchiában befolyásos tisztség lehetővé teszi a hadsereg ellenőrzését. Ez azonban nem szüntette meg a hatalom legmagasabb szintjein mutatkozó vélemény- különbségeket. Teng irányvonalával szemben különböző okok miatt síkraszálltak a kulturális forradalom során magasra emelkedett funkcionáriusok és a párt és a hadsereg veteránjai. Az előbbiek továbbra is Hua Kuo-feng köré csoportosultak, aki a kompromisszum következtében megmaradt a Politikai Bizottságban, és ma a KB alelnöke. Ezeknek az embereknek még igen erős pozícióik vannak a párt- és állam- apparátus alsó és középső szintjén, és a központi szervekben is tekintélyes képviselőik vannak. A veteránok szellemi vezérének Je Csien-jing volt marsall számít, akit magas beosztású katonák és egyes pártfunkcionáriusok támogatnak. Teng jobboldali-nacionalista irányvonalával végül elégedetlenek az olyanok,akik híven kitartanak a KKP Vili. kongresszusán hozott, a szocialista építésre irányuló határozatok mellett. Az Országos Népi Gyűlés ülése és a KKP KB 6. plénuma (mindkettő 1981-ben volt) megmutatta, hogy a kínai vezetőségben sok kérdésről még mindig harc folyik. Az említett ülésen még a népgazdaság 1982. évi fejlesztésére vonatkozó tervet sem sikerült elfogadni. A véleménykülönbségek olyan kérdésekre vonatkoznak, mint a népgazdaság prioritásai, a városi és falusi egyéni kisgazdaságok számára megengedhető szabadság- jogok, az Egyesült Államokkal, Japánnal és más imperialista országokkal szemben lehetséges gazdasági eladósodás, valamint Kína megállapodása az Egyesült Államokkal - ez nem járt nagy gazdasági előnyökkel, a tajvani kérdés megoldását viszont éppenséggel nem könnyítette meg. A KKP ideológiai bomlását a KB 6. plénumán hozott,,Határozat" a KKP- nak a Kínai Népköztársaság megalapítása utáni történetével összefüggő, egyes kérdésekről még inkább fokozta. Ez elismeri Mao Ce-tung hibáit, ugyanakkor azonban eszméit „a legnagyobb szellemi kincsestáraként dicsőíti. Ez a funkcionáriusoknál különféle fogadtatásra lelt. Egyesek úgy vélik, nem szabad Maót igazolni, ha a „gyakorlat mint az igazság kritériuma“ elvhez tartják magukat. Mások pedig a Mao ellen irányuló, legcsekélyebb bírálattal is szembefordulnak, mert úgy vélik, hogy eszméit ez „megfoszthatja a gyökereitől“. A Hungcsiban ezt olvashatjuk: „Még mindig nem lehet azt mondani, hogy megoldódott volna minden olyan kérdés, amely a Központi Bizottsággal való politikai egység fenntartására vonatkozik“. Mint egyes vezető politikusok elismerik, az ország bizonyos hivatalaiban és területein néhány vezető funkcionárius „kétkulacsosságot folytat a KB irányvonalának és politikájának megvalósítása terén, és ál- hatatosan nem azt a politikát hajtja végre, amelyet végre kell hajtani“. A funkcionáriusok egy részének azt vetik szemére, hogy ellenszegül annak az irányvonalnak, amely arra törekszik, hogy rehabilitálják a kulturális forradalom áldozatait, akiket „igazságtalan, hazug és hamis percek“ sújtottak. Másokat „a polgári liberalizálás hamis ideológiájával“ vádolnak - ez tagadja a kommunista párt vezető szerepét. Mint a kínai sajtó sajnálkozva megállapítja, a KKP sok millió funkcionáriusa és tagja között „még viszonylag kevés az olyan ember“, aki úgy véli, Kína ott tart, hogy a „zavargásokról a nyugalomra, a szegénységről a jólétre“ tér át. Sót, azt is elismerik, hogy egyesek a legutóbbi években Kínában végbement „nagy változások ellen szállnak síkra“. A Zsenmin Zsipao ezt írja erről. „Ezek a visszafejlődést akarják kikényszeríteni, valamint meg akarják kérdőjelezni a jelenlegi rendszert és a vezetőséget“. A hongkongi újságok közlései szerint Teng Hsziao-ping 1981 végén tartott tanácskozáson kijelentette: „A KKP. egyes személyiségei jelenleg Hua Kuo-fenget támogatják és megpróbálják megbuktatni Hu Jao-pangot és engem is. Az ilyen tevékenységet nem szabad figyelmen kívül hagyni. Emögött a mai harc bonyolultsága rejlik, ezért éberen figyelnünk kell ezt a fejlődést.“ Egyes politikai hírmagyarázók nézete szerint Teng és hívei új tömegtisztogatást kezdtek a párt- és állami apparátusban, hogy elérjék bel- és külpolitikai irányvonaluk teljes elismerését. Ez az akció igencsak sajátos módon kezdődött. Január közepén Teng meglepetésszerűen egy hosszú hónapra eltűnt a fővárosból. Peking- ben azt közölték, hogy önként a „második vonalba“ vonult vissza, hogy a fiatalabbak útját egyengesse. Ez azt is megmagyarázza, hogy a KKP KB 6. plénumán miért utasította el a KB elnökének tisztségét. A „második vonalba“ való áttérés, ha a hivatalos magyarázatoknak hitelt akarunk adni, arra hivatott, hogy Teng számára „több időt hagyjon arra, hogy elgondolkozzon Kína fejlődésének stratégiai kérdéseiről“. Minden jel szerint azonban még más okok is vannak. Teng eszerint példát akart adni egyes veteránoknak és fájdalommentesen a „második és harmadik vonalba“ akarta átvezetni őket. Ő maga állítólag megtartja a hatalom emeltyűit, mégha csak Hua Jao-pang és Csao Ce-jang árnyékában is. A ,, közigazgatási forradalom“ méretei nyugtalanságot keltenek Washingtonban, Tokióban és más tőkés országok fővárosában. Ott egyesek azon tűnődnek, vajon kiknek a feje hull most le, és vajon Tengnek sikerül-e megtartania a hatalmat a kezében, és megakadályoznia azt, hogy az országban újabb anarchia törjön ki. A Nyugatot az a lehetőség csábítja, hogy a kínai kőolaj-, szén-, színesfém- és ritkafém-szállítások esetleg megnövekednek. Az Egyesült Államok és Kína más partnerei azonban nemcsak azért szeretnék fenntartani ott a status quot. Teng Hsziao-ping a Nyugat számára valamiféle kezes arra, hogy Peking továbbra is a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal szemben ellenséges irányvonalat és az egyesült Államokkal és a NATO-val „párhuzamos cselekmények“ politikáját folytatja - ez a Szovjetunióval és szocialista partnereivel való konfrontációra, a más országok belügyeibe történő beavatkozásra, a fegyverkezési verseny fokozására irányul. Washington „komoly figyelmeztetéseket“ intéz Kínához. A Wall Street Journal ezt írta: „A világközvélemény tudja, hogy senki más, mint Teng Hsziao-ping tette Kínát hozzáférhetővé a külvilág számára, és azok a külföldi vállalkozók, akik a kínai gazdaságba beruházásokat eszközöltek, kétségtelenül aggódnak majd, ha Teng Hsziao-pingnek el kellene hagynia a politikai szinteret.“ Peking szeretné eloszlatni partnereik aggályait. Időközben pedig egyre terebélyesedik az új, tömeges tisztogatás. VIKTOR VASZILJEV (Novoje Vremja) mm 9 mrmm Bűvös körök Versailles-ban csak a főszakács lehetett előre biztos a dolgában. Az izek mestere időben kézhez kapta a listát, mit óhajt három napon át fogyasztani a tőkés csúcstalálkozó hét résztvevője. A spagetti, a fondu, a beefstak békésen megfért egymás mellett az étlapon és az asztalon egyaránt. Gerard Pangaudnak, a népes nemzetközi szakácsstáb főnökének tökéletesen sikerült az egyeztetés - az étlapon. Jóval nehezebb dolga volt a házigazda Mitterrand francia elnöknek a politikai ,,menü" egyeztetésével. Reagan, Schmidt, Thatcher, Spadolini, Trudeau, Szuzuki és ö maga is, szinte ahányan, annyifélét akartak. Az utóbbi hat semmiképpen sem azt, amit a tengerentúlról érkezett vendég. Ezért a házigazda nenrf sokra, legalább a minimális egyetértés elérésére törekedhetett. Nos, még ennyi sem sikerült. Hiába adott elő egy remekbeszabott, választékosán megfogalmazott, jövőbe pillantó beszédet a technikai előrehaladás szerepéről. Fejtegetéseit fejcsóválgatások fogadták. Addig ne beszéljünk a távoli jövőről, amíg a jelen gondjßinak terhe nyomaszt - hangzottak az ellenvetések. Mitterrand húzása tehát kudarcba fulladt. Ő szándékosan beszélt a jövőről, hogy a jelenről elterelje a figyelmet. Óvatos házigazda lévén igazán nem szerette volna, ha Versailles-ban is látványos vitává fajul a csúcs, akárcsak nemegyszer • Nem, kollégák, páciensünk talán jobban lesz, ha helyet cserélünk... (A Times-ból) korábban a ,,hetek" eddigi hét tanácskozásán. A csúcssorozat 1975-ben indult francia földön, a rambopillet-i kastélyban. Majd évente változtak a helyszínek: Gymnich, London környéke, Tokió, Camp David, Velence és legutóbb Ottawa. A kör bezárult, mert ismét francia honban találkoztak, a problémák évről évre ugyanazok voltak - csak súlyosabb változatban. Mondhatnánk úgy is, hogy a munkanélküliség, a gazdasági visszaesés, az infláció okozta gondok bűvösnek tűnő köréből nem tudtak kijutni. Időközben a régi,.csapat" is kicserélődött, az egykori,.hetesből" már csak Schmidt és Trudeau maradt hírmondónak. Évről évre visszatérő azonban az ellentéteket elfedni hivatott mosoly- dömping. Most Versailles-ben sem volt másként. Mitter- rand-t egyszerűen nem engedték a jövő problémáiba elmélyedni. Reagan mindenekelőtt a jelen nevében kívánt cselekedni - azonnal és nem máskor, méghozzá ellentmondást nem törően. Úgy vélte, elvégre ó, mint a tőkés világ vezető gazdasági hatalmának a feje, ezt már csak igazán megengedheti magának. S ha nem megy szép szóval, mennie kell nyomással, vagy zsarolással. Ám a ,,hetek" legerősebbike is gyengének bizonyult. Eredetileg nem kevesebbet akart, minthogy a többi hat ezentúl ne nyújtson hiteleket a Szovjetuniónak. De alább kellett adnia: a partnerek irrvnet- ámmal csak a hitelek bizonyos korlátozására voltak hajlandók. Érthetően nem önszántukból, hanem erőteljes washingtoni nyomásra. Ám ezt a záróközlemény olyan általánosságban tartalmazza, hogy mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. Egyes pénzügyi szakemberek szerint megeshet, hogy ezentúl még több hitelt folyósítanak a Szovjetuniónak a nyugati bankok, mint korábban. Szavakban tehát Reagan ugyan győzött, de már az eddigi jelek szerint is gyakorlatilag eléggé kétes ez a győzelem. Versailles-ban lényegében senki nem azt kapta, amiért odautazott. Reagan sem, de Nyugat-Európa sem, hiszen az atlanti partnerek nem kaptak ígéretet a magas amerikai kamatlábak csökkentésére. Huszonhárom órányi tanácskozás nem volt elég az ellentétek áthidalására. Sőt, a csúcstalálkozók története szerint az eddigi hét legmagasabb szintű eszmecsere sem. Versailles-ben új kör kezdődött. Meglehet, hogy hét év múlva is csak a résztvevő politikusok lesznek mások, de a problémák azonosak maradnak. Minden bizonnyal így lesz, ha a többi is a mostanihoz hasonlóan kicsúcsosodás nélküli csúcs lesz. P. VONYIK ERZSÉBET
