Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-06-11 / 23. szám

Vasárnap 1982. június 13. A NAP kel - Kelet-Szlová- kia: 4.32, nyugszik 20.38 Közép-Szlovákia: 4.40, nyugszik 20.46 Nyugat-Szlovákia: 4.48, nyugszik 20.54 órakor AMCSID'kel'- 1.00", nyugszik 10.50 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük ANTAL nevű kedves olvasóinkat • 1812-ben született Isz- mail tvanovics SZREZ- NYEVSZKIJ orosz filológus, etnográfus, az ókori szláv nyelvek kiváló ismerője és kutatója (f 1880). AZ ÚJ SZÓ JÖVÖ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL A PLURALIZMUS ÉS A SZOCIALIZMUS POLITIKAI RENDSZERE PETER KULAŐIK DOCENS CIKKE ÉLETMŰVE MA IS IDŐSZERŰ VIRGINIA TOPALSZKA CIKKE MAXIMUM A MINIMUM KESZEU BÉLA RIPORTJA MOCHOVCÉRŐC NAPJAINK TÉMÁJA: „A MIKRO­PROCESSZOROS FORRADALOM“ MAKRAI MIKLÓS ÍRÁSÁNAK ELSŐ RÉSZE MÁR A HANGJÁRÓL IS FELISMERIK EGRI FERENC RIPORTJA A TERMÉSZET ÉKSZERE GÁLY IVÁN RIPORTJA ÉS MÉGIS ÉLÜNK MOYZES ILONA NOVELLÁJA ROHANÁS A LÁTOMÁS UTÁN SZABÓ G. LÁSZLÓ RIPORTJA Hetek óta igyekszem megbékélni a ránk váró gondokkal, lélekben erősit- getem magam, hogy ne ér­jen felkészületlenül, hogy erős szívvel és lélekkel vi­seljem el a megpróbálta­tást. Kegyetlen, testet-lel- ket igénybe vevő napok elé nézünk, körülöttünk meg­szűnik minden, ami eddig volt, a vonatok, buszok el­néptelenednek, az autók motorja elnémul, a kávéhá­zak, kocsmák konganak az ürességtől, az éttermek hi­ába várják a vendégeket, az utcákról eltűnik a gyere­két bölcsödébe vivő apa, az üzletekben egyetlen be­vásárló férfit sem látni, a munkahelyen csak a nők dolgoznak, a lány haszta­lan várja randevúra a fiút, az unokát nem látogatja meg a nagypapa, a vőle­gény nem kedveskedik a menyasszonyának, a férj megfeledkezik apai és há­zastársi kötelességeiről, egyszóval teljesen felborul az eddigi világrend. Szomorú idők várnak ránk. Erősnek kell marad­nunk, hiszen a háztartás, a gyereknevelés gondját senkivel sem oszthatjuk meg, a terheket egyedül kell viselnünk, kamasz fi­unkra sem számíthatunk, az apákra, bátyánkra sem, a munkahelyünkön sza­badságoló férfi kollégáinkat is nekünk kell helyettesíte­nünk, az ügyfeleink furcsa mód kizárólag a gyengébb nemhez tartoznak, a kórhá- zakban csak orvosnők tar­tanak ügyeletet, őkgyógyit­Szomorú napra virradtunk jók a beteg asszonyokat, mert a férfiak valami külö­nös csoda folytán hirtelen gyógyultan hagyják el a kór­házat, és ismeretlen helyre távoznak. Minden munka ránk sza­kad, mi vállaljuk a felelős­séget, s átvesszük az irá­nyítást. A vonatok, buszok női utasokat szállítanak, a kávéházak, kocsmák nőkkel népesülnek be, az éttermek pincémói nőknek szolgálják fel a jobbnál jobb falatokat, az utcán az anyák cipelik gyereküket bölcsödébe, óvodába, a feleség beletörődik, hogy férje vonzalma más felé irányul, egyszóval új világ­rend van kialakulóban. A nők átveszik az irányí­tással járó hatalmat. Eltűntek a férfiak. Még csak mutatóban sem látni egyet sem. Megszűntek lé­tezni környezetük számára. Behúzódtak focicsigahá- zukba. Hajnaltól hajnalig a doboz előtt gubbaszta­nak, a kedveskedő szólon- gatásra türelmetlen pissze­géssel felelnek, mert éppen most hagyott ki az a barom ilyen fényes gólhelyzetet, és azért veszt a hazai csa­pat, mert folyton megzavar­ják szegény szurkolót, kit érdekel, hogy a mamát kór­házba szállították, jaj de jó, hogy csak kapufát talált, hú de meleg helyzet, de az a tizenegyes, amit a bíró nem adott meg, hagyj bé­kén, mi az, hogy negyven fok láza van a gyereknek, ott a pályán van negyven fok, s azok a szegény fiúk kilencven percig rohangál­nak, s meglásd, hosszabbí­tás lesz, csinálj, amit akarsz, csak engem hagyj békén, négy évben csak egyszer van világbaj­nokság... S mi hősiesen helytál- lunk, s lassan beleszokunk új szerepkörünkbe. Annyira megszokjuk, hogy miénk az irányítás minden téren, hogy a világbajnokság vé­geztével talán vissza sem adjuk a hatalmat a férfi­aknak. Ha addig megleszünk nélkülük, megleszünk to­vábbra is... ,,A főnök nincs itt.“ „ Az igazgató elvtárs a járáson van, tanácskozáson.“ ,,Most nem talál itt senkit, gyűlésre mentek.“ „Az osztályvezető elvtárs tanfo­lyamon. A helyettesével beszélhet, de várni kell egy kicsit, értekezletet tart.“ „Hiába tetszett jönni, egy főnököt sem talál itt, az egyik szemináriumon, a másik konferencián, a harmadik valamilyen ün­nepségem van. “ Nem folytatom tovább, elég ennyi is azokból a mondatokból, melyekkel mi, újságírók, gyakran talál­kozunk riportútjainkon - ipari és mezőgazdasági üzemekben, oktatási, egészségügyi vagy tudo­mányos intézményekben, úgyszólván majdnem min­den munkahelyen. Nincs okunk kételkedni ezeknek a tájékoztatásoknak az iga­zában, tapasztalatból is tudjuk, hogy értekezlet ér­tekezletet követ, gyűlés gyűlést, szeminárium sze­Hol a főnök? mmáriumot stb. Természe­tesen szükség van ilyen összejövetelekre, hiszen tudjuk, hogy egy-egy kér­dés megtárgyalása-megvi- tatása a cselekvés előszo­bája, a jobb cselekvés fel­tétele pedig a tanulás, szüntelen művelődés. De mintha az utóbbi esz­tendőkben túlságosan el­szaporodtak volna a ta­nácskozások. És ez főként akkor tűnik föl, ha arra gon­dolunk, hogy: nem minde­nütt és mindig látszanak igazolódni az eredmények­ben. Sok erőt és időt vesz­nek el - országos méretek­ben csak egyetlen napon is felbecsülhetetlenül sokat - a konkrét munkától, az irá- nyitástól-vezetéstől. Úgy tetszik, többet beszélünk arról, hogyan kell, kellene dolgozni - ahelyett hogy dolgoznánk. Illetve, a feles­legesen sok beszéd helyett a tettre helyeznénk a hang­súlyt. Akkor talán mi, újságírók is gyakrabban találnánk munkahelyükön, akiket ke­resünk. IDŐSZERŰ GONDOLATOK Sokéves tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a Nemzeti Front választási programjai a községek, városok, járások és kerületek komplex fejlesztési terveit jelentik. Az állam­polgárok kezdeményezése és a nemzeti bi­zottságok szervező munkája eredményeként a Z-akcióban milliárdos értékek születtek, olyan létesítmények épültek, amelyek a la­kosságot szolgálják. Ezt folytatni kell, s a Nemzeti Front választási programjait, a nemzeti bizottságok, a gazdasági és társa­dalmi szervezetek erőinek és eszközeinek egyesítésére kell felhasználni az egyes terü­leti egységek legfontosabb feladatainak megvalósítása, az állampolgári kezdeménye­zés további fejlesztése érdekében. • A 7. ötéves tervidőszakban a gazdaság fejlesztési lehetőségei megkövetelik, hogy a beruházásokat a legfontosabb szükségle­tek kielégítésére irányítsuk az eszközök ma­ximálisan gazdaságos felhasználásával. Nem számolhatunk a beruházások mai szint­jének emelésével. A nemzeti bizottságok gazdálkodásában is kevesebb beruházással kell számolni, figyelembe véve azt is, hogy az eszközöket a kiemelt területekre kell össz­pontosítani. Ez megköveteli, hogy a nemzeti bizottságok alaposan felülbírálják a követke­ző évekre szóló beruházási terveiket, igénye­sen mérlegeljék fontosságukat és szüksé­gességüket. Előnyben kell részesíteni a megkezdett építkezések befejezését és meglevő létesítmények rekonstrukcióját és korszerűsítését. Egész nyíltan megmondjuk, hogy új építkezésekkel csak akkor számol­hatunk, ha az állampolgárok legfontosabb szükségleteinek kielégítéséről, a városok és községek halaszthatatlan fejlesztési felada­tairól van szó. Semmilyen esetben sem tehe­tünk eleget az olyan követelményeknek, amelyek nincsenek összhangban a szükség­letekkel és túllépik a társadalom lehetősé­geit. A beruházásokra vonatkozó döntésekben nem érvényesülhet az olcsó politika, nem engedhetünk a különböző nyomásoknak, a helyi érdekeket nem helyezhetjük a társa­dalmi érdekek fölé, nem érvényesíthetjük a lokálpatriotizmus megnyilvánulásait, nem lehetünk megfontolatlanok és nagyzolók. Ezekben a kérdésekben a nemzeti bizottsá­gokban dolgozó kommunisták iránt bírálób­ban kell viszonyulniuk a pártszerveknek, ügyelniük kell arra, hogy következetesen szem előtt tartsák a társadalmi érdekeket. A gazdasági és politikai fontosság, vala­mint a nép szükségletei szempontjából elő­térben áll a lakáskérdés, a lakásépítés, a kommunális ellátottság községeinkben és városainkban is. Nincs szó új feladatokról, de azok az igényes feltételek, amelyek között a 7. ötéves tervet megvalósítjuk, megkövete­lik, hogy lényegesen hatékonyabban és eredményesebben valósítsuk meg őket. (A CSKP KB 6. ülésén elhangzott beszámolóból) lILitMM' Nem szeretem az érzelgős­séget, szégyellem az igazi ér­zelmet is, azért jó, hogy most napszemüveg mögül nézem a gyermekeket a lőcsei (Levo- ca) alapiskolában, a vakok és látássérültek iskolájában. Kü­lönben is tény: a falak közt más a mérték, mint kívül. Lám, az igazgató, Dr. Juraj Mráz, siet, mert telefonhoz hív­ták az előbb, de megáll, amikor észreveszi, hogy feléje lépked egy kisfiú. Nem kétséges: va­lami fontosat akar mondani. Ha sürgős is a telefonhívás, nem mehet el. Áll és vár, aztán leguggol a kis emberhez. Az feléje nyúl, megfogja a ruháját, belekapaszkodik, és így szól: „Már folyékonyan olvasok. Holnap meghallgat?“ Szavak­kal csak ennyit mond, de moz­dulata és mosolya ezt jelenti: Nekünk te vagy a minden, ha azt mondod te is, hogy jól és folyékonyan olvasok, az bizo­nyosság. Az igazgató guggol a folyosó közepén, ujjai a fi­úcska puha haját simogatják, és válaszol: „Holnap beme­gyek az órára és meghallgat­lak." A simogató mozdulat ér­telme ez: Bízhatsz bennem, csak igyekezz, olyan leszel te is, mint más. Amikor elmegy a fiúcska, si­et tovább, hiszen telefonhoz hívták, de bejegyzi noteszébe: holnap be kell mennie az első­sökhöz, Mária Repaská tanító­nő osztályába. Amíg lebonyolítja a telefon- beszélgetést én várakozom, eszembe jut, hogy öt évvel ezelőtt itt, Lőcsén találkoztam Kovács Bélával, aki elmondta: berzétei (Brzotín) születésű, elsős volt, amikor iskolatársai­val felrobbantott egy háborúból származó kézigránátot, meg­vakult, idekerült, itt tanult meg ími-olvasni, azután érettségi­zett is, most főiskolán tanul, könyvtáros szeretne lenni. A telefonbeszélgetés után megemlítem nevét az igazga­tónak, aki a fiatalember életé­nek további alakulását ismer­teti:- Azóta befejezte tanulmá­nyait, a Vakok Nyomdájának egyik vezetője, megnősült, szép kisfiúk született, nemrégi­ben családi ház építésébe kezdtek. Különben nem rendhagyó, különleges eset ez, hiszen a múlt héten kapott értesítést, hogy volt tanítványuk. Karol Cintula is befejezte főiskolai tanulmányait a Komensky Egyetemen és hamarosan megkapja a bölcsészdoktori cí­met. Volt tanítványaik közül kettő főiskolai tanár, tíz peda­gógus, közel száz zeneiskolai oktató, harminc egészségügyi dolgozó, vagy masszőr, lega­lább ugyanennyi telefonköz- pontkezelö, sok száz pedig a rokkantak termelőszövetke­zetének dolgozója.- Mindenkit számon tartunk - mondja. - Mindegyik tanu­lónk, ha vak is, vagy látássé­rült, érték, drágakő. Hogy a csiszolása fáradságos? Igaz, AKÁR A GYÉMÁNTCSISZOLÓ de a gyémánt csillogása a csi­szoló munkájának eredménye. Megpróbálom érzelgősség nélkül, a tisztelet, az elismerés érzésének titkolásával megje­gyezni szavait, inkább a reá vonatkozó adatok pontosításá­val törődöm: 37 éve tanít itt, ebben az iskolában, érdemes tanító, 21 éve igazgató, és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom legutóbbi kongresz- szusán megkapta a „Kiváló dolgozó" megtisztelő címet és kitüntetést. És ekkor lép elénk a hatodik osztályos, dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) kislány, Vi­da Tímea, mert meghallotta beszélgetésünket. Mintha látó lenne, olyan magabiztosan nyújtja kezét az igazgató felé.- Azt az egy kettes osztály­zatot is kijavítom a tanév végé­re. ígérem, hiszen tetszik tudni, hogy majd később gimnázium­ban szeretnék tanulni... Kezet fognak, s az igazgató válaszol:- Jól van, Tímea, de szeret­nék helyett akarni kell. Akarni, kislány! Milyen jó, hogy napszemü­veg mögül nézek rájuk, így nem tűnik fel, hogy megigazí­tom a szemüveget. HAJDÚ ANDRÁS ÚJ SZÚ 2 1982. VI. 11.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom