Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-06-04 / 22. szám

1 HA NEM ÁZIK BE A TORNATEREM... Egyik, csallóközcsütörtöki (Stvrtok na Ostrove) pionírtudósítónk levelében ezt írta: „Már nem ázik be a tornaterem, mert a hnb gondoskodott a födémzet szigeteléséről , meg új, gumipadlózat, került a terembe. így hát újra fellendült a sportélet. Reggeltől estig foglalt a tornaterem. Akár ki is tehetnénk ajtajára a FOGLALT feliratú táblát.“ Mivel ez csak tájékoztatás és nem szabályosan megszerkesztett hír, vagy tudósítás, a levél közlését mellőztük, viszont amikor a faluban jártam, belátogattam a tornaterembe is. Főként az érdekelt, hogy miért kellene a „FOGLALT“ feliratú táblát kitenni az ajtóra. Az ötödik és hatodik osztályosok közös toranaórát tartottak. A terem egyik felében a fiúk, a másik felében a lányok. A fiúk a bakugrást gyakorolták. Sipos Román, Mucska Vince, Frano Zsolt dicséretet kaptak. Gajdács Ferenc és Valacsai László ugrása már az első nekifutásra is szabályos volt. Az első nekifutásra jól sikerült Valacsai László ugrása A terem túlsó felében Danis Mária tanítónő foglalkozott a lányokkal. Elgörbült a gerenda a terem gyakori beázása miatt, ezért helyette a kispadon gyakorolták a mérleg alakítását. Kurucz Mónika, Sill Elvira, Hamar Judit már megkapták teljesítményükért nevük mellé a bejegyzést, a pontot, ami Ígéretes dolog, mert azt jelenti, hogy egyre inkább valószínű: kitűnő osztályzatot kapnak majd. Ágh Beáta, majd Frano Anikó után Berger Mónika követke­zett, amikor eszembe jutott, hogy fényképezni is kellene. A felvé­tel sikerült, s úgy tudom, hogy a tanító néni is elégedett volt, mert láttam: beírta noteszébe a pontokat. Utána persze a pihenést jelentő ötperces, alkalmi szünetben beszélgetni kezdtünk. Természetesen, a tornateremről. így tudtam meg, hogy délelőttönként a testnevelési órák miatt foglalt a tornaterem. Délután a sportkörök, a labdajátékokat játszó csapatok szokták itt tartani az edzéseket. Arról nem is szólva, hogy a pionírcsapat két sportköre is elfoglalja hetenként négy- szer-ötször. Mindkét kör vezetője szülő. Cziferi Tibor foglalkozik az asztaliteniszezőkkel, Anton Fridrich pedig a gimnasztikái kör tagjaival. Este a fiatalok, a SZISZ helyi szervezetének tagjai veszik birtokukba a tornatermet. Gyakori, főleg a sportversenyek és mérkőzések előtti napokban, hogy még este 9 órakor is itt edzenek. Mindezt örömmel hallottam, de azért megjegyeztem:- Érdekes. Mégsem kaptunk eddig említésre érdemes hírt a pionírsportolók sikereiről...- Ez igaz - mondta Berger Mónika -, mert ott még nem tartunk, hogy a versenyeken sikerrel szerepeljünk. Előbb fel kell készülni, gyakorolni, edzeni kell. Különben is, mi még csak hatodikosok vagyunk. Viszont Szegfű József is megszólalt:- Talán még hallani fognak rólunk. Nem mertem további beszélgetésre bíztatni a lányokat és a fiúkat, nehogy akadályozzam felkészülésüket a tervezett nyári sportversenyre, meg az úgynevezett tornavizsgára. Lehet, hogy valóban hallani fogunk még rólunK. Ahol reggeltől estig foglalt a tornaterem, ott felesleges a beszéd. Ott a gyakor­lás, a felkészülés fontos. A küzdelem, a.holnapi sikerekért. Hajdú András Gerenda helyett a kispadon, de ügyesen alakit mérleget Berger Mónika (A szerző felvételei) A MURÁNYI ROM Murány 700 éves falait Gömörország neveze- tésségei közt tartjuk számon. Hogy Murány várát mikor építették, nem tudjuk. A hagyomány sze­rint valamikor a 13, században emelték a Bebe- kek parancsára. Az első írásos emlék az 1271- es esztendőből maradt ránk, V. István király kedves hívének, Gunig comesnek ajándékozta „castrum Muwran-t". A következő kétszáz évben gyakran cserélt gazdát, mert a Bebekek és a Jolsvayak versengtek az erős várért, de Erzsé­bet, a Bécsben uralkodó özvegy királyné Ján Jiskrának, a híres huszita vezérnek ajándékoz­ta. Jiskra kemény várúr volt, szilárdan tartotta magát. Sem az országgyűlés, sem a híres törökverő Hunyadi János nem tudta a sziklavár­ból kimozdítani. Csak Mátyás király elszánt fekete seregének hódolt meg a vár, s a husziták visszavonultak. Fontos dolog lehetett ez akkori­ban, mert maga Mátyás király is ellovagolt Gömörországba, ünnepélyesen bevonult a vár­ba, s ott rögtön a fekete sereg egyik vezérének, Szapolyai Istvánnak adományozta. Az igazsá­gos király halála után Tornallyai Jakab kapta meg a várat, de ő hamarosan meghalt. A mohá­csi vereséget követő zűrzavaros időkben rabló­fészekké züllött a büszke sziklavár, Basó Má­tyás innen sarcolta a 13 szepességi város népét, zaklatta a környék szegényeit. Mikor betelt a pohár az országgyűlés határozatára ostrom alá vették a várat, s a rablólovag titkos alagúton menekült. Telgárt felett, egy domb oldalán ért a napvilágra. De nem menekülhetett, mert egy keménykötésü juhász felismerte, ölre ment vele, s legyőzte. Gúzsba kötve vitte be a rabló urat-az ostromlók táborába. Ekkor a vá­rat Széchy Tamás vásárolta meg a kincstártól. A vár udvarán a gránitsziklába mélységes mély kutat ástak. Messze volt az életadó víz. Három­negyed óráig tartott, míg felért a vízzel teli tömlő a kút kávájára. Az élelmiszert is erős vasláncok segítségével húzták fel a völgyből a várba. Itt élte regényes életét a murányi Vénusz, Széchy Mária. Szépségét, kalandjait, eszességét a szémtanú , Gyöngyösi István szedte először versbe. Széchy Mária története megmozgatta Petőfi Sándor, Arany János és Tompa Mihály képzeletét is, mert a murányi várban futottak össze a Wesselényi-féle összeesküvés szálai. Bár leleplezték a szervezkedést, a vár élete mozgalmas volt. Falait sikerrel ostrofnolták Thö­köly Imre és Rákóczy Ferenc kurucai. Akkori­ban Bercsényi Miklós kuruckapitány volt a vár ura, míg csak bujdosásra nem adta fejét. A kuru­cok veresége magával hozta a vár pusztulását. A bécsi császár leromboltatta, nehogy újra el­foglalhassák a lázadók. Néhány ,fala még áll, érdemes megnézni. Aki szereti a csöndet, a he­gyeket, a természetet és a történelmi emlékeket, itt mindent megtalál. TÖRÖK ZSUZSANNA KÜZDÖTT ÉS HARCOLT Tájékozódási versenyt rendeztek a hon­védelmi kör tagjai. Az ötödik ellenőrzési pontnál, egy hatalmas jegenyefa tövénél pihenőt tartottak, leheveredtek a fűbe, s a te­repismeret fontosságáról beszélgettek. Ek­kor említette meg a csapatvezető Milos Krásny nevét, mondva: Bizony, a pártmun­kásoknak is szükségük volt az illegalitás idején a terepismeretre. És mivel a pionírok kíváncsiak voltak, hogy ki is volt Miloá Krásny, elmondta. Egyike azoknak, akik a német megszál­láskor pártfeladatul kapták: segítsenek, hogy a CSKP tisztségviselői, akiket a fasiszták üldöztek, minél előbb és biztonságosan, kül­földre, a Szovjetunióba jussanak. Persze, azért kapta éppen ő ezt a feladatot, mert tudták: megbízható, gazdag katonai ismere­tekkel rendelkezik. Prágában született, édes­apja munkás volt, nyolc gyermeket nevelt, így hát korán megtanulta, hogy mit jelent munkásnak lenni a kapitalisták országában. Inas korában lett a Csehszlovák Komszomol tagja Később kiváló szervezőnek bizonyult Rendkívül sikeresen szervezte meg a röpla­pok terjesztését, az agitációt a katonák köré­ben, majd az ifjúság bmói kerületi titkáraként a spanyol polgárháborúban önkéntesen jelent­kező fiatalok csoportjait. A fasiszta megszál­láskor, megválasztották a CSKP illegális központi bizottsága tagjának. így kapta a már említett pártfeladatot. Persze, azt is elmondta a csapatvezető, hogy a Gestapo hosszas nyomozás után elfogta. Testileg, lelkileg gyötörték, szerettek volna rájönni titkára: miként, hogyan, kikkel szervezte meg az elvtársak határon túlra való menekülését. Ő azonban hallgatott, semmit, senkit sem árult el. A börtönben halt meg 1942. május 30-án. Negyven évvel eze­lőtt. Közben letelt a pihenő. Felsorakoztak a pionírok, s indultak tovább. Frissen, bátran. Közülük nem egy gondolt arra, hogy Miloá Krásny igazi hős volt, hiszen nemcsak jó terepismerő volt, de harcolni, küzdeni is tudott. Gottlieber Ferenc TÖRD A FEJED! VÍZSZINTES: 1. A magyar labdarúgó válo­gatott népszerű játékosa. 7. Méter jele. 8. Házőrző. 9. A labdarúgás őshazája. 11. H. L K. 13. Iráni város. 14. Kis testű kutya. 17. A jelenben. 18. Skatulyák. 21. Római súly­egység. 22. Spanyolországi város, az Anglia - Csehszlovákia világbajnoki lab­darúgó mérkőzés színhelye. 25. Azonos betűk. 26. Stannum. 27. A nemzetközi lab­darúgószövetség francia nevének rövidí­tése. 30. Csecsemő sírását utánzó szó. 32. Spanyolországi város, az Argentína - Ma­gyarország világbajnoki labdarúgó mér­kőzés színhelye. FÜGGŐLEGES: 1. Kiváló csehszlovák labdarúgó, a válogatott tagja. 2. Magyar építész. 3. A lantán jele. 4. Vulkáni kőzet. 5. S. G. 6. Illetve rövidítése. 7. A legnépsze­rűbb futballista Argentínában. 10. Miami­ban van! 12. Harmadik hatvány. 15. Gyulla­dás. 16. Ipari város Angliában. 19. Az ozmi- um vegyjele. 20. Körülbelül rövidítve. 23. Ókori római pénzegység. 24. Ifjúsági sporto­ló. 27. Tüzelő. 28. Szovjet repülőgépek jelzé­se. 29. Az aktínium jele. 31. Keresztül. L. L. Beküldendő a vízszintes 1„ 9., 22., 27., 32., valamint a függőleges 1„ 7. számú sorok megfejtése. A május 21-én közölt keresztrejtvény helyes meg­fejtése: „Vörös, Presznya, Lenin, Golikov, Artek, Kom­szomol, Mar“. - 42 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Andics Hédi, 6. oszt. Ekecs (Okoc), Juhász Gábor, 4. oszt. Kassa (Koáice), Fábián András, 5. oszt. Érsekújvár (Nővé Zámky), Bodnár József, 6. oszt. Kassa (Koáice), Ocsovay Adrian, 5. oszt. Losonc (Luőenec) ÚJ SZÚ 18 ■I 3IBB BB BBBIBBfl ■ ■ ■ ■§ Bfl BB BB M BBBB I 1982. VI. 4. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom