Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-04 / 22. szám
ÚJ szú SZELLEMI TUDAT ÉS HÉT KÉRDÉS GÁL SÁNDORHOZ A Szlovákiai írók Szövetségének nemrég lezajlott IV. kongresszusa minden bizonnyal ösztönzően hat íróink alkotó munkájára. Ezen a tanácskozáson részt vett Gál Sándor is, akivel irodalmunk, kultúránk'időszerü kérdéseiről beszélgettünk. • A Mesét mondok, valóságot című kiváló szociográfiai munkája látszólag csupán egy faluközösség életének több évtizedes alakulását követi nyomon. Ám egy falu megélt valóságán keresztül a könyv a csehszlovákiai magyar faluról, így az itt élő magyarság zömének életéről is sokat elmond, sejtet. Szociográfiai irodalmunk Duba Gyula Vajúdó parasztvilágával és az ön munkájával ,,csak“ az első - úttörő - lépéseket tette meg. Milyen feladatokat adna ön szociográfiai irodalmunknak az elkövetkező évekre, évtizedekre?- A paraszti világ - még ma is - kegyetlenül racionális. Aminek nincs közvetlen haszna, vagy ami nem kerül közvetlenül használatba, legyen az tárgyi vagy szellemi alkotás, eszköz, könyörtelenül félre dobja, pusztulásra ítéli. Nem azért, mintha nem tisztelné ezeket a tárgyakat, szerszámokat. Hanem egyszerűen azért, mert valami fontosabbnak kell helyet teremteni, olyannak, ami az adott történelmi szakaszban a létezés fontos tartozéka, gyakran feltétele. E „kegyetlen racionalitás“ következménye, hogy a parasztság tárgyi és szellemi hagyatékának immár csak a roncsait láthatjuk tájainkon. Könyvem, a Mesét mondok, valóságot is ezt példázza. De azt is, hogy az egykor-volt valóság tagadása nem olyan egyértelmű, mint abban az adott történelmi helyzetben volt, amikor maga a tagadás - tehát a tárgyak és eszközök szemétredobása, elégetése - megtörtént. A hiányérzet az „elmodernizálódott“ falvak közösségében az időbeni távolsággal valahogy arányosan növekedni kezdett. S menteni kellett a menthetőt: mesékből újrafogalmazni a valóságot - tehát a történelmet- a történelmünket. Ez továbbra is föladat. Sőt, kétszeresen is az, az önálló létezés biztonsága és tudatosítása érdekében. Hogy az ösztönös létezést a tudatosan épített - és építhető! - nemzetiségi lét válthassa föl, megvalósítható távlatok kijelölésével. Volna- van - tehát néhány évre való föladat a társadalomtudományokat értő és művelő tudós fők számára. • ön az írói munka mellett évek óta a CSEMADOK kassai járási bizottságának elnöke is. Hogyan ítéli meg a CSEMADOK- nak mint az itteni magyarság országos kulturális szervezetének tevékenységét?- A CSEMADOK tevékenységét a szövetség minden szintjén az 1979-ben tartott Országos Közgyűlés által elfogadott Alap- szabályzat III. cikkelye határozza meg. Ez kötelező érvényű minden olyan tisztségviselő számára, aki a CSEMADOK választott szerveiben és szervezeteiben dolgozik. A vezetők számára pedig - megítélésem szerint - ennek érvényesítése alapvető kötelesség. Azonban az alapszabályzat jelzett részének alkalmazását a magam részéről abban látom, hogy azt az adott körülmények között rugalmasan érvényesítsük. Ez pedig már a szövetség szerveiben és szervezeteiben dolgozó emberek valóságlátf a lehetőségek felismerésén, továbbá Jk gyakorlati megvalósításán múlik. Ez vonatkozik a szervezeti életre, a népművelésre és a kulturális-művészeti tevékenységre egyaránt. Minden más munka ennek a függvénye. Véleményem szerint adottak a-lehetőségek arra, hogy elfogadható szintű és értékű tevékenységet fejtsenek ki a CSEMADOK szervei és szervezetei - s nem csak a szövetségen belül. De ehhez meg kell (kellene) teremteni annak a lehetőségét, hogy a csehszlovákiai magyarság valós társadalompolitikai (nemzetiségpolitikai), közművelődési és kulturális igényeiről objektív adatokat nyerjünk. Mert ilyenek nincsenek. Enélkül pedig csak találgatások és túlhaladott megítélések „alapján" szerveződik a szövetség - azon túl pedig az egész itteni magyarság - társadalmi, művelődési és kulturális élete. A szövetség munkájában az elkövetkező évtizedben ilyen irányú minőségi változásnak kell végbemennie. Az ösztönös megítélést fel kell hogy váltsa a tudományosan megalapozott ítéletek rendszere. De ez már nem csak a CSEMADOK ügye, hanem össztársadalmi érdek. • Megítélése szerint hogyan sáfárkodik a CSEMADOK - mint örökös - a Fábry- hagyatékkal? Kihasználja-e például az írószövetség magyar szekciója - és más kulturális intézményeink - a stószi Fábry-házat alkotó munkára? Hogyan látja, kellő ütemben folyik-e Fábry irodalmi hagyatékának a feldolgozása, az utókor elé tárása?- A Fábry-örökség nehéz örökség, fogalmaztam meg korábban már néhányszor. Olyan örökség ez, amely súlyos terheket ró az örökösre. S ezek a terhek elsősorban nem anyagi természetűek. (Gyökeres György felvétele) A szellemi örökség a súlyosabb. Az örökség tárgyi vonatkozásai mostanra úgy-ahogy rendeződtek, hiszen a Fábry-házat felújítottuk, a könyvtár is rendben van, ha valakiben jó szándék van a munkára-kutatásra, ma már Stószon nyugodtan dolgozhat. Itt tehát olyan-amilyen rend és rendezettség tapasztalható. Más kérdés, hogy az adott lehetőségeket kihasználjuk-e? A válasz egyértelmű: nem! Hogy miért, annak okát én nem tudom megmondani. A Fábry-ház gyakorlati föl- használására több javaslatot is tettünk, közöttük vannak azok, amelyek a CSEMADOK XII. Országos Közgyűlésén hangzottak el, s amelyek a közgyűlés dokumentumai között ma is olvashatók - de aligha olvasták el azok, akik a kérdésben döntést hozhattak volna. így a Fábry-ház „benépesítése“ (Balogh Edgár szava) mindmáig megoldatlan. Az irodalmi-szellemi hagyaték feltárása, mint köztudott, folyik. De nagyon lassúdadnak érzem. Fábry halála óta több mint tíz év telt el, s még csak most jelent meg összegyűjtött írásainak második kötete. A nyolc-tíz kötetre tervezett életműsorozat így a kilencvenes évekre ha összeáll. De van még elég eddig föltáratlan és földolgozatlan Fábry-írás is. Nem beszélve a levelezés eddig magánkézben lévő tömegéről... S hát valljuk be, hiányzik egy méltó Fábry-monográfia is, mert az eddig megjelent féloldalas és olykor vállve- regetö dolgozatok inkább ártanak az ügynek, mintsem használnak. Még pár mondatot, amit ide tartozónak érzek. Ott voltam azon a központi bizottsági ülésen, amelyen Fábry Zoltánt a CSEMADOK örökös elnökévé választottuk. Jelen voltam azon az ülésen is, amelyen Fábry Zoltán végrendeletében általános örökösévé a CSEMADOK-ot tette meg. Úgy vélem, ennyi elegendő figyelmeztetésül a Fábryval szembeni adósságaink fölfrissítésére. Méltóságunk megőrzése és a méltányosság emberi parancsa szerint. • Betölti-e funkcióját kulturális életünkben az évenként megrendezett Fábry- napok?- A Fábry-napok kérdése szorosan összefügg mindazzal, amit az imént elmondtam. Tavaly a tizedik alkalommal tartottuk meg a rendezvényt, s így tíz év tapasztalatait összegezhetem Ezek szerint a Fábry-najxik létjogosultságához kétség nem férhet. Sikerült olyan fórumot teremtenünk, amely tá- gabb értelemben is meghatározója lehet a jövőben nemzetiségi kultúránk alakításának. Mára már kialakult az a koncepció, amely szerint a Fábry-napok ezt a feladatot betölthetik. Elsősorban az a döntő, hogy a rendezvényen a lehető legmagasabb szinten, megalapozottan és felkészülten szóljunk - Fábry szellemében - azokról a kérdésekről, amelyek nemzetiségi kultúránkban, közéletünkben stb. a legaktuálisabbak. A következő lépés lehetne, hogy a Fábry-napo- kat a csehszlovákiai magyar irodalom ünnepi hetévé tehetnénk meg - a Madách Kiadóval és az írószövetség magyar szekciójával együttműködve. Továbbá, mivel irodalmunk társadalmi megbecsülése alig több a semminél, a Fábry-hagyatékból Fábry Zoltán Irodalmi Díjat lehetne alapítani. Mindez - megítélésem szerint - elsősorban szervezési és nem anyagi kérdés, mint sokan vélik. Ilyen szellemben, hajói emlékszem, két tervezetet dolgoztam ki és nyújtottam be a CSEMADOK KB titkárságának az elmúlt évek során. Sajnos, valami véletlen folytán a tervjavaslatok nyomtalanul eltűntek. Remélhető azonban, hogy a szövetség XIII. Országos Közgyűlése után mód nyílik arra, hogy e javaslatok ismét napirendre kerüljenek. • Két éve jelent meg válogatott elbeszéléseinek gyűjteménye. A napokban Új Atlantisz címmel válogatott verseit is közreadja a Madách Kiadó. Mit jelképeznek írói oeuv- re-jében az olyan címek, mint például A király, A fekete ménes, az Új Atlantisz? Beszéljen, kérem, új könyvéről.- Mindkét válogatás, a Kavicshegyek s a most megjelenő Új Atlantisz is jó húsz, huszonöt évnyi írói munka összegezése. Mindkét válogatásban alapvetően az volt a célom, hogy - versben és prózában egyaránt - nemzetiségünk sorsáról, történelméről, jelenéről eddig megfogalmazott gondolataimat összegezzem. Most, hogy a két kötet megjelent, úgy érzem, együtt-olvasva adja eddigi törekvésem eredményeit, de - s ez is benne van - számomra az előttem lévő elvégeznivalókat is jelzi - törvényszerűen. • Milyen írói vágyak, feladatok, elgondolások foglalkoztatják. On szerint melyek íróink legsürgetőbb ,,kötelességszerú“ feladatai társadalmunkkal, s ezen belül a csehszlovákiai magyarsággal szemben?-Természetesen, mint bárkinek, nekem is vannak terveim, elképzeléseim végezni való dolgaimról - így az irodalmiakról is. Csakhogy több mint két évtizedes írói gyakorlat mondatja velem újra, amit egyébként már néhányszor elmondtam, hogy minden írói terv: fikció, hiszen soha sem lehet előre tudni, hogy az ilyen tervek müvekké szerveződnek-e valamikor is. Következésképpen maguk a tervek nem érdekesek; a megvalósult alkotások fontosak, ha - fontosak... A kérdés második feléről az a véleményem, hogy a „sürgető“ és „kötelességszerű fel- adatok“-at minden halandó - így az író is természetesen - a saját, legbensőbb indítékai és elkötelezettsége alapján szabja ki magának. így csak személyes gondjaimról beszélhetnék, amelyeknek, ahogy már az előbb mondtam, jelentőséget csak a megvalósulásuk után tulajdonítok. Mindennel szemben, ami a kérdésekben felsorolva volt... • A ma írója nem lehet közömbös az iránt, hogy béke van-e a földön, vagy nincs. A csehszlovákiai írók ez év elején felhívással fordultak a világ íróihoz a béke megóvása érdekében. On hogyan látja a béke ügyét?- E kor, amelyben élünk, a történelem legsúlyosabb terheit rója a föld népiéire. Aki megtanult nagyobb összefüggésekben látni és gondolkodni, az előbb-utóbb felismeri, hogy e világméretű küzdelemben nem lehet semleges szemlélő, még akkor sem, ha csak egy kis nemzetiség tagjaként él e földön. Még akkor sem, ha látja, feltételezi, hogy az emberiség létéért folyó harcban az olyan kis népek, nemzetek vagy nemzetiségek gondjai, igényei, mint a mieink is, alig számítanak valamit. De számunkra ez a kevés jelenti a holnapot, a történelmi folytonosságot. Ezért e politikai, társadalmi realitásokra kell alapozni munkánkat, e felismerések alapján kell határozni és cselekedni, szem előtt tartva az egész társadalom érdekeit, s megőrizve az egységben is nemzetiségi sajátságaink méltóságát és elkötelezettségét. KÖVESDI JÁNOS K ijev ezerötszáz éves jubileuma alkalmából az Ukrán Enciklopédia Kiadó néhány különleges kiadványt jelentetett meg. Százezer példányban, 736 oldal terjedelemben ukrán nyelvű Kijev-enciklopédia látott napvilágot, mely betekintést nyújt az ősi város múltjába és jelenébe A könyv bevezetője áttekinti a város történelmét, szól természeti adottságairól, éghajlatáról, gazdasági és kulturális életéről. A lexikon több mint kétezerötszáz címszót tartalmaz a másfélezer éves város történetének legfontosabb eseményeiről. A szócikkeket kronológiai táblázat segíti ki - Kijev alapításának napjától 1981 végéig. A tájékoztatóhoz névmutató is kapcsolódik. A kiadványt körülbelül kétszáz színes és fekete-fehér illusztráció gazdagítja, magát a szöveget pedig több mint kétszázkilencven kép illusztrálja. A borítólapokon Kijev két vázlatos térképre: az egyik - a város történelmi és forradalmi emlékműveit és emlékhelyeit tünteti fel, a másik a tudományos és kulturális központokat jelöli. Könyvek Kijevről Az enciklopédia előkészítésében történészek, régészek, építészek, művészettörténészek, más tudományágak szakemberei, kijevi vállalatok és szervezetek vezetői és az Ukrán-Szovjet Enciklopédia fő- szerkesztöségének munkatársai vettek részt. Anyagának jelentős része eredeti, először itt lát napilágot. A könyv orosz nyelven is megjelent. Az évforduló alkalmából jelent meg Kijev atlasza is, olyan térképekkel, illusztrációkkal és ritka dokumentumokkal, amelyeknek többségét először adták ki. Az atlasz a Szovjetunió, Ukrajna, Kijev vidékének és magának Kijev városának egykorú térképiéivel kezdődik. Ezt követik a város archeológiái korszakának térképiéi a Kijevi Oroszországról, valamint a tizenharmadik századtól a tizenkilencedik századig terjedő időszakról. Térképek és vázlatok mesélnek az 1917-es októberi forradalomról, a polgárháborúról, a város fejlődéséről az első ötéves terv éveiben, a városért folyó küzdelemről a Nagy Honvédő Háború idején. Az atlaszt a modern Kijev - a szocialista város, az ipari, tudományos' és egészségügyi központ, a kulturális, irodalmi, szíházi, zenei centrum térképei zárják. A kiadványban különböző korok kiemelkedő személyiségeit ábrázoló illusztrációk, portrék is találhatók. Térképek az emlékművekről és emléktáblákról, múzeumokról és a város védett területeiről, egyedi építészeti emlékekről, parkokról, stadionokról és Kijev testvérvárosairól. Külön térképek ábrázolják a mai Kijev 12 kerületét és vázlatok ismertetik a város fejlesztésének távlati terveit Minden lényeges részhez* rövid bevezető kapcsolódik, szemléltetően kiegészítve a kartográfiai anyagot. A számos térkép közül harmincnyolc újonnan publikált levéltáranyag, amelyek Kijev egykori arculatát ábrázolják. Az atlasz összeségében több mint nyolcvan térképet és vázlatot, hétszázkilenc illusztrációt tartalmaz. Sz. M. 1982. VI. 4.
