Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-05-28 / 21. szám

Tavaly nagy sikerrel mu­tatták be a Robin Hood cí­mű színdarabot a Vágsely- lyei (Sal a) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola színját­szói Az idén, a Pereden (Tesedikovo) megrende­zett járási fesztiválon Mar­cell Kornélia tanító elvtárs- nö vezetésével az Arany sas című színdarabot adták elő. És az idén is sikert arattak, hiszen vidám neve­tés és hosszan tartó taps kísérte az előadást. Sípos Ernő. az értékelő bizottság elnöke is dicsérettel Véle­ményezte a bemutatót. Gál Péter (A szerző felvétele) A karikázó Mi a karikázó? Énekes leány­körtánc A Gömöri karikázó dalait Ág Tibor gyűjtötte, koreográfiáját Varga Ervin állította össze. Bemu­tatására pedig Varsányi Lászlóné tanítónő vezetésével a féli (Toma- sov) pionírok Kis Duna népművé­szeti együttese készül. Éppen pró­bát tartanak. Úgy kezdődik, hogy a tanító néni bejelenti: ..Most csak a na­gyobb lányok öltözködjenek át, velük fogjuk gyakorolni az ismétlé­seket.“ Nem szívesen hallják ezt a kisebbek, Csicsai Renáta, Kiss Gabriella, Szekeres Gabriella, Vigh Szilvia, Szekeres Erzsébet, Olgyay Teodóra, hiszen jobb tán­colni, mint nézni a táncolókat. Aligha vigasztalja őket a magyará­zó utasítás; ..Figyeljetek jól, mert utánuk ti következtek majd." Egy-kettőre átöltöznek a többi­ek: Koszorús Renáta, Árvay Ro­zália, Binder Júlia, Koszorús Má­ria, író Katalin, Lipka Mónika, Kiss Margit, meg Árva Tímea. Kilence­dik osztályosok ók, hat éve tagjai az együttesnek, nem kezdők. Tud­ják már azt is, hogy hátul keresz­tezett kézfogással kell kört alkotni, várni a kezdést indító számlálásra, hiszen nem először próbálják ezt a táncot. Kissé csodálkoznak is, amikor magához hívja őket a taní­tó néni, de mivel valami új dologról van szó, figyelik a magyarázatot:- A lépések sorrendje megha­tározott. Jól begyakoroltuk, de most az ismétlések betanulása következik. Illik tudni, hogy az is­métlés mennyisége, a részek ter­jedelme a pillanatnyi hangulattól függően, de mindenkire érvénye­sen. változhat Fontos elem a dal. Ügyeljetek hát a szövegre, a stró­fák ismétlésekor különösen. próbáján Értik a lányok: a lassú és friss csárdás üteméhez igazodva kell kezdeni az ismétléseket, a múltkor tanult forgásokat, pörgéseket el­táncolni. Kört alkotnak, s indul a tánc. A tapsolást is be kell gyakorolni. Ez nem könnyű, megállítja őket a tanító néni, és magyarázza:- Figyeljetek csak! A kör egyirá­nyú haladása, folyamatos forgása a lassú részben mindig a nap járásával megegyező, de a gyors résznél a forgásirány változik, az ütemet pedig a tapssal kell erősí­teni, hangsúlyozni és gyorsítani. Nem könnyű, mert lám a tapso­lás felhangzik, de néhány táncos megfeledkezik közben a forgási­rány megváltozásáról, szinte egy­másba ütköznek. Ismételni kell. Többször is egymás után, mert amikor hibátlan és tetszetős a tánc, akkor következik az igazi . begyakorlás. A szünetben pihegve magya­rázzák a lányok:- Nemsokára itt lesz a nemzet­közi gyermeknap. Akkor fogjuk bemutatni ezt a táncot. Még nem késtü nk el a gyakorlással, de külön­ben is megszoktuk a próbákat. Különben is? Igen, mert amióta tagjai az együttesnek, hetente két­szer rendszeresen próbát tar­tanak. És folytatják. Megint kört alkot­nak. Várják a kezdést indító szám­lálást. Nem is tudom, hogy már hányadszor. Szavamra mondom, ez csak próba, de már szinte hibátlanul táncolják a Gömöri karikázót. HÍREINK Tíz pionír kapott elismerő oklevelet a na- gyidai (Veíká Ida) Békevédök Pionircsapat legutóbbi, ünnepi sorakozóján. melyre el­jöttek a helyi pártbizottság, a hnb. a patro­náló üzem küldöttei is. A legjobbak között Bacsó Aliz és Winter Judit is kitüntetést kaptak, hiszen ök már több alkalommal bizonyították: az elismerést megérdem­lik. Soltész Bertalan A tornászok járási bajnokságán, melyet a lévai (Levice) járási pionirház rendezett. 68 versenyző szerepelt A 8-9 éves. vala­mint a 10-11 éves lányok versenyében a fegy verneki (Zbrojniky) versenyzők fölé­nyes győzelmet arattak, Renáta Bazová és Éva Samulková nyertek első helyezést. A 8-9 éves fiúk versenyében a zselizi (?eliezovce) Laszab János, a 10-11 éves fiúk versenyében pedig a tolmácsi (Tlma- ce) Juraj Gatial nyert bajnoki címet Margita Skrieéková Gyönyörű szép szülőházam címmel hon­ismereti vetélkedőt rendezett a Királyhel- meci (Králövsky Chlmec) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pionircsapatának taná­csa A IX/A osztály nyert első helyezést. A körzeti versenyen Szerdi Ervin. Kasko Erika és Kapinusz István képviselte isko­lánkat. A versenyben résztvevő 10 iskola közül első helyen végeztek, s Így bejutot­tak a járási döntőbe Kasko Erika Rozsnyón (Roznava), a hősök emlék­műve előtt négy iskola 300 kisdiákja tett pionirfogadalmat. A Bányász-téri alapisko­la tanulói közül 22 szikra. Utána ünnepi ebéd következett, majd az iskolák műsoros délutánt rendeztek az új pionírok köszönté­sére Várady Angéla FECSÓ PÁL Hintaló Gyi te tó. gyi te ló készül már a hintaló. Gyi te fakó, gyi te szürke vágom a fát az erdőben, négy lába lesz. mint a lőcs derka is ismerős Gyi te ló, gyi te ló készül már a hintaló. Fejét lopom szamártól kölcsön kéri ő majd mástól, bordáit nem teremtette csontvásáron szedte, vette, így lett aztán szegényke a fa paci személye Gyi fakó. gyi fakó bundát ad rá majd a hó. A talp termett jó tölgyfából tapasztalt ács csak így ácsol, lőcslábait beletette sűrű enywel beenyvezte Gyi te ló. gyi te ló majdnem kész a hintaló. Törzse is van. füle jutott tapsifüles erre futott, a sörényt azt magam adom a bajúszom ráragasztom Gyi fakó. gyi fakó hintázásra kész a ló. Hajdú András Ezt bizony ismételni kell, többször is egymás után (A szerző felvételei) Ünnepi hét A leleszi (Leles) pionírok csapattanácsa a szovjet Lenini Pionírszervezet megalakulá­sának 60. évfordulójára emlé­kezve ünnepi hetet rendezett. Akció akciót követett. Először aszfaltrajzversenyen jelesked­tek az ifjú képzőművészek kö­rének tagjai. Kalapos Árpád, Cap Gábor, Parajos Mónika, Györky Angelika és Danes Atti­la díjat is nyertek. Másnap, a csapatgyülésen a második osztályos szikrák pionírfoga­dalmat tettek. Délután honis­mereti vetélkedőn versenyez­tek külön csoportokban a lá­nyok és a fiúk. A győztes csa­pat tagjai Korcsmáros Dalibor, Főző Gyula, Beláz Sándor vol­tak. A hét végén került sor a honvédelmi versenyre, me­lyet mind a lányok, mind a fiúk számára két kategóriában ren­deztek meg. A lányok közül Papp Angelika, Bajusz Mónika, Szűcs Renáta, illetve Pribula Anikó, Derco Julianna, Illés Aliz nyertek első helyezést. A fiúk versenye azért is emlí­tésre méltó, mert minden ver­senyző kitartóan küzdött. Vé­gül Papp Zsolt, Jarosi László, Mátyás Miklós; illetve Roman László, Varga Aurél, Danes At­tila bizonyultak a legsikereseb­beknek. Az ünnepi héten kiváló sikerrel szereplő pionírok di­cséretet és ajándékot is kaptak a csapattanácstól. Kiss Erika Sportsiker Az ifjú sportolók napján, Nagygéresen (Vel'ky Hores) a röplabdázó lányok közül Géresi Csilla. Barati Margit. Illés Magdolna, Feke Emilia, Valla Aliz és Hudák Valéria nyertek díjat. A fiúk közül Berta Pál, Illés Endre, Kiss Tóth István, Szomjú György, Kassa Zoltán és Pangó Lajos. A sportve­télkedőt Szallár László pedagógus rendezte meg. Iski Ibolya Kerékpározni jó A közúti jelzőtáblákról Fontos, hogy a kerékpáros is jól ismerje a közúti jelzőtáblákat, mert a jelentésükhöz való alkalmazkodás előfeltétele a szabályos, balesetmentes, kulturált közle­kedésnek. Ajánlatos tehát alaposan áttanulmányozni a szabályzat mellékletét, melynek címe: ,,A közúti jelzések, közúti létesítmények és a különféle megjelö­lések ábrázolása.“ Ebből megtudjuk, hogy függőleges közúti jelzéseket (jelzőtáblákat), vízszintes közúti jelzé­seket (útburkolati jeleket), valamint közúti létesítmé­nyeket (fényjelző készülékek, egyéb, különféle megje­lölések) használnak. Fontos tudni, hogy a függőleges közúti jelzések közé tartoznak veszélyt, tilalmat, utasí­tást adó, valamint kiegészítő és különleges jelzőtáblák. Szám szerint 44 kimondottan a kerékpárosokhoz. Mindegyik leírásával külön nem foglalkozunk. Egyéni­leg. vagy valamelyik szakkörben (turisták, sportolók, stb.) ajánlatos a megismerésükkel foglalkozni. Ha már létesítettek közlekedési parkot, ott gyakorolni is lehet. Végül: illő tudni, hogy a közlekedést irányító hivatalos személy, a forgalomirányító rendőr jelzéseire, utasítá­saira feltétlenül figyelni kell. Jó utat! Kruzsliak Béla I./ Melyik magyar sportoló nevét rejti fejtörőnk? C) ID —> ID LL < o GC O II. / A Viktória-zuhatag melyik fővároshoz fekszik a legközelebb? III. / Mibenvfözik az igazi, zamatos, orosz teát? (B.M.) A megfejtések beküldésekor kérjük megírni azt is, hogy hányadik osztályos a beküldő. KLÓM KLÓM A május 14-én közölt rejtvény helyes megfejtése: 1./ KISEPÍTŐ, TÁBORTŰZ II./ BAM III./ A szovjet Lenini Pionirszervezet. 46 megfejtés érkezett. Sorso­lással könyvjutalomban részesülnek: Tóth Richárd, 5. oszt. Újbást (Nová Basta), Csicsai Andrea, 4. oszt. Medve (Medved'ov), Dolník Imre, 5. oszt. Kéménd (Kamenin), Németh Andrea, 4. oszt. Ekecs (Okoc), Varga Csilla, 6. oszt. Lédec (Ladice). ÚJ szú 18 1982. V. 28. Új dolgokról van szó, figyelik is a magyará­zatot Az idén is

Next

/
Oldalképek
Tartalom