Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-14 / 19. szám
ARAB VILÁG - OSZTVA KAIRÓVAL A sínai kivonulás után Egyiptomi egyszeregy ,,Ez volt az utolsó izraeli engedmény“ - szögezte le Ariel Sáron hadügyminiszter a sínai kivonulás napján a hadsereghez intézett felhívásában és hozzáfűzte: Tel Aviv ezt követően Ciszjordánia és Gáza ,, betelepítésére és felszabadítására“ összpontosítja erőfeszítéseit. Fenyegető kijelentésekben Begin sem maradt el miniszterétől. Az NBC amerikai tévé- társaságnak adott interjújában közölte, ha Kairó bármilyen formában is eltér kötelezettségeitől, azt Izrael ,.azonnali válasza“ követi. Kairó tehát nincs könnyű helyzetben. Április 25-ét ugyan nemzeti ünneppé nyilvánították, de az ünneplés eléggé visszafogott volt, az örömmámor elmaradt. Erre két magyarázat is lehetséges: vagy tudatosították Egyiptomban, hogy túlzottan nagy árat fizettek a Sínaiért, vagy pedig - s jogosan - komolyan vették az izraeli fenyegetőzéseket és rájöttek, hogy nagy politikai változásokra igény van, de mód nincs. PLUSZ - EGY FÉLSZIGET A külpolitikára összpontosító, nemzetközi sikerekre, elismerésre törekvő néhai Szadat elnök utódja felismerte, hogy az eléggé kétes értékű Nobel-díjtól es hasonló „dicsőségektől" nem áll talpra az ország, nem lakik jól a nép. A „nyitott ajtók“ szadati gazdaságpolitikája nem az általános jólétet eredményezte, mint ahogy azt eredetileg elképzelték, hanem az életszínvonal rohamos csökkenését és a társadalmi ellentétek elmélyülését. Példának okáért a hetvenes évek végén A Sínai-félsziget tehát újra Egyiptomé, de már ma világos, hogy a hozzá fűzött remények - ami az ország súlyos problémáinak megoldását illeti - teljesen alaptalanok. Ha pedig alaposan utána gondolunk, rájövünk, hogy a gondok még fokozódtak is. MÍNUSZ - EGY ADAG ÖNÁLLÓSÁG A Camp David-i szerződések alapján „zónákra“ osztották a Sínai-félszigetet, s e felosztás alapján Izrael lépcsőzetesen vonta ki egységeit. Az izraeli csapatok helyét - ugyancsak a Camp David-i megállapodások értelmében - nem foglalhatják el az egyiptomi csapatok. Kairó a terület gyakorlati demilitarizálására kényszerül: csak korlátozott számú, támadó hadműveletekre alkalmatlan alakulatokat helyezhet el a félszigeten. A határ túloldalán pedig Izrael azt tesz, amit akar, semmilyen megkötések sem vonatkoznak rá. Pedig az agresszor Izrael volt: már két ízben lerohanta a Sínait, és nem fér kétség ahhoz, hogy megteszi harmadszor is, ha úgy látja jónak. Az egyiptomi-izraeli megállapodások megtartására 2500 fős nemzetközi haderő felügyel. Gerincét amerikai csapatok - a 82. ejtőernyős hadosztály tagjái - képezik, a többi kontingenst is hú amerikai szövetségesek katonái alkotják Vagyis lényegében egy NATO-erő került a félszigetre, amelyre azt a hálátlan és dicstelen szerepet bízták, hogy garantálja Izrael expanzív politikájának zavartalan folvA közel-keleti békéhez vezető utak keresése során bomlott fel a mindig is csak nagyon törékeny formában létező arab egység. A különútra lépő Egyiptomot kezdetben támogató konzervatív arab rezsimek időközben ugyan már rájöttek arra, hogy ez az út a biztos öngyilkossághoz vezet, de még mindig képtelenek teljességében felismermi az Egyesült Államok szerepét az elhúzódó válság szításában. A haladó arab államok pedig - amelyek viszonylag tisztán látják a helyzetet - saját gondjaik megoldásával küszködnek, alig marad erejük a globális rendezést célzó erőfeszítésekre. Az egyetlen, amiben úgy-ahogy egyetértenek - a palesztin kérdés mielőbbi rendezésének szükségessége. Márpedig ez az a pont, ahol Egyiptom semmit sem tehet, s enélkül édeskevés reménye van arra, hogy visszafogadják az arab államok körébe, ahonnan azokat megosztva távozott. • A sínai kivonulás „menetrendje“ az International Herald Tribun térképén lllllllllllllllllllllllllll • Ezt Begin jobban szereti, mint a tűzszünetet... lllllllllllllllllllllllllll Washington - Tel Avivtól eltérően - ugyanis elviselné, ha Kairó ismételten baráti viszonyt építene ki az „okos“ (értsd: konzervatív) arab államokkal - de csak azokkal. Sőt, ezt kimondottan szorgalmazza: egyelőre elenyésző sikerrel. Ami viszont a palesztin kérdés igazságos megoldását, a palesztin nemzeti jogok érvényesítését illeti, teljes az amerikai- -izraeli egyetértés, mindkét ország szembehelyezkedik az egyetlen lehetséges megoldással: a palesztinok önálló államának létrehozásával. xxx a nemzeti jövedelem egyharmada a leggazdagabb egyiptomiak alig 10 százalékának zsebébe vándorolt. S míg a hatvanas években nagyon sok egyiptomi család elmondhatta magáról, hogy az ún. középosztályhoz tartozik, napjainkra szinte sorra elszegényedtek. A Ruz al- Juszuf folyóirat szerint a munkásoknak és hivatalnokoknak általában legalább két vagy több munkahelyük van, csakhogy eltarthassák családjukat. Az ország lakosságának közel 40 százaléka mélyen a hivatalos létminimum alatt él. A szétzüllesztett gazdaság mellett a hatalmas katonai kiadások is hozzájárulnak Egyiptom elszegényedéséhez. Szadat arra számított - pontosabban azzal ámította a népet és önmagát hogy a Sínai-félsziget visszaszerzésével egy csapásra megoldódnak ezek a problémák: a sínai olajkincs nagy bevételekhez juttatja az országot, s az Izraellel kötött béke eredményeként csökkennek a fegyverkezési kiadások is. Ez elég logikusan hangzik, csak, sajnos, nem igaz. Tény, hogy a sínai olajkincs nem lebecsülendő, de az egyiptomi gazdaság olyan súlyosan beteg, hogy az „olajinjekció“ itt már nem lehet életmentő; hosszadalmas és - sokak számára - fájdalmas operációra van szükség. Ami pedig a fegyverkezést illeti - az zavartalanul folyik tovább. Sőt, fokozódik. Kairó már nemcsak az USA-ban vásárol fegyvereket, hanem Franciországban is. a Mubarak-kormány 20 Mirage-2000 típusú harci repülőgépet, helikoptereket és légvédelmi rakétákat vásárol Franciaországtól összesen 5 milliárd dollárért. Az erről szóló szerződést az év elején írták alá, de már újabb tárgyalások folynak francia fegyverek vásárlásáról. tatását és az amerikai imperializmus érdekeinek érvényesítését ebben a politikailag, gazdaságilag és stratégiailag rendkívül jelentős térségben. Az egyiptomi érdekek itt teljesen mellékesek. Az viszont nem mellékes, hogy a félsziget feletti egyiptomi látszatszuverenitás ára a szuverén politika folytatásáról való lemondás. Ezt Kairó csak úgy ellensúlyozhatná, ha okosan manőverezve visszaevezne az arab vizekre. Kézenfekvő megoldás, csak éppen gyakorlatilag megvalósíthatatlan. A három héttel ezelőtti sínai kivonulás még mindig sok találgatásra, számítga- tásra ad okot - mindenekelőtt Egyiptommal kapcsolatban s így lesz ez nyilvánvalóan még jó ideig. De az már most világos mint az egyszeregy, hogy bár látszatra Tel Aviv kényszerült meghátrálásra, egyértelműen Egyiptom a vesztes. A vereség súlyosságát az határozza meg, hogy a tét Egyiptom szuverenitása, közvetve pedig az arab egység, a közös arab ügy volt. GORFOL ZSUZSA • így kapta vissza Egyiptom a Sínai-félszigetet: Jamit település romjai A szovjetköztársaságok gazdasága 1982-ben Ha összehasonlítjuk a 15 szovjet szövetségi köztársaság 1982-re szóló gazdasági terveit, akkor érdekes részlet ötlik szemünkbe: a gazdasági növekedés különböző sebessége. Egyes közép-ázsiai köztársaságok, például Üzbegisztán és Tádzsikisztán, a kaukázusontúli köztársaságok - Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán, valamint Moldávia, ebben a tekintetben eléggé jelentősen megelőzik mondjuk Ukrajinát vagy a balti köztársaságokat: Lettországot, Litvániát, Észtországot. A növekedési ütem különbözősége nem csupán 1982 ismertetőjele - a 11 ötéves tervre (1981-1985) előirányzott szovjet gazdasági fejlődés programjának része. így például, ha az ötéves terv szerint az ipari termelésnek Észtországban 15 százalékkal, a mezőgazdasági termelésnek pedig 12 százalékkal kell növekednie, akkor Moldáviában az ipari termelés volumenének növekedése 32, a mezőgazdasági termelésé pedig 22 százalék lesz. A szovjetköztársaságoknak azonban különböző távlati lehetőségeik vannak. Ez mindenekelőtt a következő tényezőn alapul: a nyersanyag- készletekkel való ellátottságon és munkaerőn. Például, míg a nyolcvanas években a Szovjetunió gazdasági körzeteinek többségében, különösen a Baltikumban, nagy munkaerőhiány várható - a közép ázsiai országokat, Azerbajdzsánt, Moldáviát viszonylagos munkaerőfelesleg jellemzi. Örményországnak és Belorussziának pedig nincsenek olyan igen gazdag nyersanyagkészletei, mint az Orosz Föderációnak a keleti körzeteiben, vagy Kazahsztánnak. A központi tervkészítő szervek, amikor az ipar és a mezőgazdaság fejlődési ütemének az egyes köztársaságok szerint koordinálják, látszólagos egyenlőtlenségüket is figyelembe veszik, hogy a végső közös nyereségből egyformán és igazságosan jusson valamennyinek. Hiszen egységes gazdaságban mindegyik láncszem sikere a közös hasznot szolgálja. Éppen ennek a célnak felel meg a közép-ázsiai köztársaságok és a Kaukázusontúl, valamint Moldávia iparának és mezőgazdaságának gyorsított ütemű fellendítése. Ami a legnagyobb szövetségi köztársaságot - az Orosz Föderációt illeti, ez különleges helyzetben van, Keleti körzetei (Szibéria és Távol-Kelet) gyorsabban fognak fejlődni, míg az európai rész Ukrajna és a Baltikum gazdasági növekedésének modelljével lesz összhangban. Hasonló kép figyelhető meg Kazahsztánban is, ahol jól fejlett körzetek mellett vannak olyan, nagy kiterjedésű területek, ahol valójában úttörő jellegű művelésbe vonás szükséges (itt van például a Pavlo- dar-Ekibásztuzi Területi Termelési Komplexum, amely távlatilag olyan fontos objektumokhoz hasonlítható, mint a Nyugat-Szibériai Olaj- és Gázvidék, a BAM, a Kanszk-Acsinszki Szénmedence, a Szajani Komplexum stb. De a következő, logikus kérdés merült fel: képesek-e az egyes köztársaságok önállóan megvalósítani a gyorsított ütemű gazdasági fejlesztési terveket? Hiszen ez költségvetésük számára pótlólagos és súlyos beruházási megterhelést jelent! Éppen itt alkalmazzák a legjelentősebb gazdasági tervek országos költségvetéséből történő finanszírozásának elvét, amelyet a szocialista építés egész gyakorlata igazolt. Ebből a szempontból a szovjet gazdaságban nincsenek „szegény rokonok“. Ahogyan annak idején az 1100 kilométer hosszú Karakum-csatornát a középázsiai sivatagokon keresztül az egész szovjetország közös erőfeszítésével építették, vagy a kazahsztáni szüzföldek- ből több tízmillió hektárt is így vontak művelés alá - akként a szovjetköztársaságok manapság is együtt valósítják meg a nagy programokat. E beruházások megtérüléséből pedig az egész szovjetország lakossága egyenlő mértékben részesedik, függetlenül attól, hogy ezek a programok melyik nemzeti köztársaság területén valósulnak meg.
