Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-05 / 18. szám
>ÜJ szú 1982. V. 7. FELIKSZ KUZNYECOV flmmismi A kor amelyben élünk, csodálatos és rendkívül felelősségteljes. Megköveteli az irodalomtól, az embertől s az írótól, hogy pontosan megértse a nép és a társadalom előtti felelősségét. Brezsnyev elvtárs a párt XXVI. kongresszusán elmondott beszámolójában különös figyelmet szentelt azoknak a feladatoknak, amelyek az ország alkotó értelmisége előtt állnak, kifejezte meggyőződését, hogy a szovjet kultúra mesterei új művészi felfedezésekkel örvendeztetik meg a népet. Ez a meggyőződés nagy tisztesség mindannyiunknak. Mindazonáltal jól tudjuk, hogy óriási felelősség is korunk és a hősi szovjet nép előtt. Teljes mértékben nyilvánvaló, hogy irodalmunk az utóbbi tíz -tizenöt évben új minőségre tett szert, társadalmi-filozófiai értelemben gazdagodott, humanizmusa elmélyült, éles fordulatot vett az emberi lélek alapvető problémáinak, a szellemi és erkölcsi értékek vizsgálatának irányába. Újra és újra visszatérünk ahhoz, hogy mi az élet értelme, mi nyújtja az embereknek a létezés és a mindennapi lét magasrendú értelmét. Az élet állandó mozgásban van, és az irodalom az élettel együtt fejlődik. Az utóbbi másfél évtizedet az ember szellemi szükségleteinek gyors növekedése jellemzi: vonzódás a könyvhöz, a művészethez, érdeklődés a történelem iránt. A historizmus szó szerint mindénben jelentkezik. Ma nemcsak a történelmi regény, de bármilyen történelmi dokumentum, bármely dokumentarista vagy ismeretterjesztő könyv pillanatok alatt olvasóra talál. Az emberek és különösen a fiatalok mindennapi élete tele van feszült szellemi keresésekkel. Az élet értelme, a lelkiismeret problémái sokakat izgatnak, ami a lelkileg érzékeny, lelki- ismeretes emberek kiélezett reakciója a társadalmunkban még létező fogyasztói kezdeményezések pragmatizmusának kihívására. Az utóbbi években született müvek tükrözik ezeket a folyamatokat. Nem véletlen, hogy Jurij Bondarev, aki olyan kiváló csataregényekkel kezdett, mint Az utolsó ágyúlövések és A Zászlóaljak tüzet kémek áttért, A part és A választás problematikájára, a filozófiai-hazafias problematikára. _ Az emberi tudat alakításához, a társadalom szellemi potenciáljának teljesebb kibontakoztatásához és megerősítéséhez hozzájárultak Belov, Asztafjev, Noszov, Zaligin, Szolouhin, Sugajev, Kuva- jev, Suksin, Trojepolszkij, Kazakov, Dumadze és mások művei. Ami a klasszikus irodalmi örökséget illeti: örök szellemi érték, amelyet nem lehet és nem szabad, hogy megdermedt állapotban múzeumi vagy antikváriumi tárgyként kezeljünk. A mai kor életét éli. A klasszikus irodalom titka éppen abban rejlik, hogy minden nemzedék a maga módján olvassa Sót, a mindennapi ember életének folyamán a múlt nagy írója új oldalait mutatja meg. Például Dosztojevszkij. Az én Dosztojevszkij-olvasatom iskolás-, diák-, majd felnőtt koromban más és más volt. Dosztojevszkij értelmezése különösen jellemző nemcsak egy konkrét ember számára, de a társadalmi fejlődés szempontjából is. Másképpen viszonyultunk hozzá a húszas, harmincas, negyvenes években, s az utóbbi két évtizedben. Rendkívüli humanizmusa meghatározza hozzá való viszonyunkat. Északon születtem, szüleim Vologda! parasztoktól származnak, akik képesítésüket a totymai pedagógiai főiskolán szerezték és néptanítók lettek. Édesapám az egész háborút a fronton töltötte és az én gyermekkorom a kolhozban, szülőfalumban telt el. Csakúgy, mint kortársaim, mindenféle mezőgazdasági munkát végeztem. Korán felnőtten. A gond és a dolgos népi tapasztalat nagymértékben meghatározta világnézetemet, életszemléletemet. Később is éreztem hatását, amikor főiskolás, majd a Moszkvai Egyetem aspiránsa lettem. Tudományos kutatásaim témája: az orosz társadalmi gondolkodás története; a forradalmi demokraták és a narodnyikok. A demokraták is és a narodnyikok is - emlékezzünk Nyekraszovra — a „nép szószólói“ voltak, ideológiájuk az orosz dolgozó parasztság ideológiája volt. Amint látják, mielőtt hivatásom lett volna az irodalmi kritika, a múlt század irodalmi kritikájának tanulmányozásával foglalkoztam. A legfontosabb a kritkában, hogy rávegyük az olvasókat és az írókat a társadalmi szintű gondolkodásra, elmélkedésre, emeljük az öntudat szintjét, törekedjünk a társadalmi-filozofikus gondolkodás méreteinek kitágítására az irodalomban és az olvasótáboron belül. Az igazi kritikának esztétikának kell lennie. Tanítania kell a mű és az élet szépségeit meglátni. De természetesen nem felejtkezhet el a társadalmi aspektusról. Az igazi kritika az esztétikai és a társadalmi elemzés harmonikus egysége; bármely ferdítés disszonanciához vezet. A kritikusnak „élő életet“ kell élnie, szinkronban kell lennie a szándékkal. Nem véletlen, hogy Biok a kritikát a hosszú távú gondolat kifejezésének tartotta. Ami a mai kritikát illeti, úgy tartom, hogy nálunk a kritika komoly dolog. Ahogy mondani szokás, minden irodalom olyan kritikával rendelkezik, amelyet megérdemel. A mai irodalomnak gondolkodó, tehetséges kritikája van. Azt hiszem, a nyolcvanas években az irodalom nagy események, nagy tettek, új életszemlélet kidolgozásának küszöbén áll. Az új, ami már most is utat tör magának az irodalomban, és ami véleményem szerint mindjobban előretör ebben a folyamatbein, az irodalom politizálódása, társadalmi, szociális, állampolgári értékének növekedése: ez ma az élet objektív követelménye. Km C50K M inden ember életében vannak felejthetetlen pillanatok, amelyek azután hosszú-hosszú éveken át táplálják eszét, lelkét, emlékezetét. Számomra ilyen esemény volt részvételem az SZKP XXVI. kongresszusán. „A huszadik század több változást hozott, mint bármely ezt megelőző évszázad - mondotta beszámolójában Leonyid Brezsnyev. - És egy ország sem járult hozzá nagyobb mérőkben, mint a Szovjetunió, Október hazája, a győztes szocializmus első országa. “ Igen, a mi szovjet időnknek saját mozgási sebessége van. És ezen belül mintegy él és mozog egy szupergyors idő: a szibériai. Pigyelmesen hallgattam Leonyid Brezsnyev beszédét, igyekeztem egyetlen szót, egyetlen számot sem elmulasztani, ami Szibériára vonatkozik. Hiszen minden ilyen szám, minden tény mögött a zord északi vidékeket meghódító emberek kolosszális munkája áll, álmatlan éjszakái és forró lelkesedése azoknak, akik hittek az értelem győzelmében a természet fölött és akik végül is kiharcolták ezt a győzelmet. Róluk, akik a leggazdagabb erőforrásokat állították a népgazdaság szolgálatába, így szól a beszámoló: ,,Amit ők tettek, igazi hőstett, hőstett a népért, a nép nevében!" Szibéria meghódítása régen kezdődött. Negyedszázaddal ezelőtt korunk kiemelkedő költője, Alekszandr Tvardovszkij itt járt és lenyűgözték a vidék lehetőségei, valamint az erőt gyűjtő Leonyid Resetnyikov SzilwUoi/ gyot&utSi teremték lendülete. „Az állam üzeme és éléstára, bányája és fegyverraktára“ - ezt látta Szibériában. A mai Szibéria előőrs népünk teremtő csatájának gigantikus frontján. Megelőzi - ezzel a jelszóval, fejlődött és fejlődik itt a gazdaság, ezzel a jelszóval dolgoztak és dolgoznak a szibériaiak. Beláthatatlan hazánk minden részéből érkeznek ide emberek. Hatalmas vízi erőmüvek, olajkutak, a második transzszibériai vasútvonal - a BAM - mindez a legutóbbi évtizedekben jelent meg. És mindezt a tíz, húsz, harminc éve ideérkezett emberek hozták létre. Szibéria mai napjai, emberei, gazdaságának és kultúrájának viharos fejlődése nemcsak örömmel töltenek el minket, szibériai írókat, de sok mindenre köteleznek is. A kötelességünk: megénekelni az emberek, az új Szibéria létrehozóinak hősiességét. A munkakörülmények őszintén szólva nehezek: lakatlan területek, úttalan utak, zord éghajlat. .. De csodálatos is ez a vidék. Kemény, férfias szépsége mindenkit lenyűgöz. A forró hétköznapok az alkotóközösség új formáit hívják életre. A novoszibirszki írók régóta barátkoznak a vidék dolgozóival. Nemrég nálunk, Novoszibirszkben tartottunk egy szemináriumot a fiatal íróknak, ahol az irodalomról folytatott beszélgetést a novoszibirszki metróépítők meglátogatásával kezdtük. A szeminárium keretei mintegy kitágultak. A fiatalok, de még a veteránok is égtek a vágytól, hogy esszésorozatot írjanak az itteni első metró munkásairól. Négy óv múlva, az első vonal indításakor - határoztuk el - az első utasoknak átnyújtjuk a kötetet. Állandó kapcsolatban állunk az ordinszkojei kerület Bolsevik kolhozának falusi dolgozóival is. A Bolsevik dolgozóiról megjelent egy elbeszélés-, vers- és esszékötet, amit az írók és a falusiak írtak: Címünk: Bolsevik kolhoz Szerkesztő bizottságában írók és kolhoztagok voltak. Igen, sok problémáról kell írniuk a szibériai íróknak. Például a környezetvédelemről. A legfontosabb szempont az erkölcsi volt és marad. Az íróknak az Embert kell nevelniük az emberben, azokat a magasrendü ideálokat kell propagálniuk, amelyek megvalósítására felszólított a párt. Nyugdíjazták az öreg postást. Egy fiatal legényt tettek a helyére.'- Aztán, ha kutyával tárgyalsz, bot legyen a kezedben - adta át a nehéz bőrtáskával együtt az öregember élete legfontosabb tapasztalatát is fiatal utódjának, de az csak nevetett rajta. Bezzeg másnap tépten-nyomon eszébe jutott az öregember önzetlen tanácsa, s meg is fogadta magában, hogy első dolga lesz egy alkalmas husángot szerezni valahol. Hanem az egyik udvarba még bottal sem sikerült bejutnia a kócos, kis puli szűnni nem akaró, dühös támadásai miatt.- Nem hallgatsz el már?! - jött elő végre az éktelen ugatásra egy fiatalasszony. - Ne féljen - szólt bátorítóan a postáshoz amelyik kutya ugat, az nem harap.- Amíg ugat, addig nem - válaszolta a postás töprengő arccal de mi lesz, ha gondol egyet, s abbahagyja az ugatást?- Mesélj valamit - kérleli a kislány az apját a délutáni sétán a parkban.- Aztán miről meséljek? - irányítja lépteit az apuka az egyik pad felé, amely kellemes pihenést kínálva áll a hatalmas gesztenyefa árnyékában. De a kislány nem ül le; önfeledt játékba kezd a sétány fehér kavicsaival. Hirtelen néhány hangyát fedez fel, amint fáradhatatlanul nyüzsög kitaposott útján mindkét irányban.- Hangyák - mondja az apuka, s maga is leguggol gyermekéhez.- Róluk mesélj - folytatja a kislány az imént félbeszakadt beszélgetést. Az apa, némi töprengés után az ismert tücsök-hangya mesébe kezd. A kislány szótlanul, figyelmesen hallgat, míg apja ajkáról el nem hangzik az utolsó mondat is: ,,Aki nyáron muzsikál, az télen táncoljon - szólt a hangya, s ajtót mutatott a mihaszna tücsöknek. “- Csúnya hangya - dobbantott a kislány piros szandá- los lábával.- Miért haragudtál meg a hangyára? - kérdi az apuka csodálkozva.- Mert a tücsök a hegedüléséd azt a kis alamizsnát igazán megérdemelte volna -, s felnézett a gesztenyefa sűrű koronájába, ahol madarak énekeltek önfeledt boldogsággal. SZENK SÁNDOR Almási Róbert: Építkezés
