Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-05 / 18. szám
...Sok az olyan dolog ebben a faluban, ami megoldásra vár, illetve amit nagyobb akaraterővel, körültekintéssel a hnb is megoldhatna... ...Például jogos panasz, hogy a nyugdíjasoknak nincs klubja egy olyan községben, ahol ipari üzem is van... .. .Mindkét üzlet kicsi, nem megfelelő. Zöldségbolt, hentes üzlet nincs, s ha egy tűt akar venni az ember, Csetnekre vagy Pelsőcre kell utaznia... .. .A Szlovák Magnezit Művek helyi gépipari üzeme nem tud lakást adni dolgozóinak... - sorolja hozzánk küldött levelében egy kúntapolcai (Kunová Teplica) olvasónk a falu gondjait, panaszait. E levél nyomán látogattam a Szlovák Karszthegység magas és meredek hegyoldalakkal határolt szűk, keskeny völgyébe, amelynek alján északról Pelsóc irányába a Csetneki-patak csörgedezik. A háromszáz hektár mezőgazdasági területtel, s ebből 190 hektár szántóval övezett település szinte kongott az ürességtől, a hegyek közé szorulva nyugodtan pihent. Csupán a falu pereméről, a gyárból hallatszott jele az életnek, no meg néha a patak medrét szabályozó kotrógép is megzavarta a völgy csendjét. ★ ★ A kopott, öreg művelődési ház előtt feketébe öltözött fiatalasz- szonnyal találkoztam.- ön szerint milyen az élet ebben a faluban? - álltam meg a kissé meglepődött asszony mellett. Válaszából úgy tűnt, ő elégedett, azaz „megjárná, csak az üzletek lennének szebbek, tágasabbak, meg aztán a gyermekek legalább első osztálytól negyedikig helyben járhatnának iskolába..." ★ ★ ★ Azt, hogy a községnek már 910 lakosa is volt, ma viszont csak 675 van; hogy az iskolát azért körzete- sítették Pelsőcre, meit itt a gyermekek száma 25-30 körül mozgott, s azoknak is egyik fele magyar nyelven, másik fele szlovák nyelven tanult; s hogy a község munkaképes lakásainak mintegy 85 százaléka a magnezit művek helyi üzemében dolgozik, a helyi nemzeti bizottság irodájában Horváth József elnök szavai alapján jegyeztem füzetembe.- Én csetneki születésű vagyok, ide nősültem és magyarul is itt tanultam meg. Tudom, hogy a fel- szabadulás utáni években nem sokat fejlődött a falu. Azért nem, mert nem mezőgazdasági jellegű település ez, viszont a gazdag múltú gyár is csak tengődött, sorsa, jövője akkoriban eléggé bi„...ebben az eldugott völgyben is van élet...“ (Dono István) zonytalan volt - vázolta a község közelmúltját az elnök, aki már második megbízatási időszakban tölti be ezt a tisztséget. - Ennek következtében a mesteremberek, a jó szakmunkások is szétszéledtek innen, ki Rozsnyóra, ki Kassára, így a falu élete is olyan volt abban az időben, amilyen a gyáré. Ez volt akkor. Az utóbbi 10-15 évben azonban tapasztalható némi előrelépés, hiszen azonkívül, hogy a 350 dolgozót foglalkoztató helyi üzem kezd talpra állni, - jelenleg például 30 millió koronát fektetnek a fejlesztésébe - a község is kezd magához térni. 1973-ban elkészült a községi vízvezeték, majd portalanították az utakat, elkészült a járda, felépült 34 családi ház és négy hatlakásos üzemi bérház, egy korszerű óvoda, az 1979-ben megkezdett kétmillió korona beruházással épülő művelődési házban pedig - ha minden jól megy és a falu lakosságának munkakedve kitart - az idén megkezdődhet a színvonalasabb kulturális munka is. Fogadhatjuk a MATESZ szín- társulatait és más vendégegyütteseket, valamint a helyi tömegszervezetek is - amelyek közül ilyen téren talán a CSEMADOK a legaktívabb - nyugodtan dolgozhatnak, lesz hol. Választási programunk egy vendéglátó üzem felépítésével is számol. Persze, csak akkor, ha a művelődési ház elkészül. ★ ★ ★ A község és a fejlesztés nyomait jöT láthatóan magán hordozó üzem együttműködése - a hnb elnökének szavai szerint - jó. Ugyanezt állítja Brezina Árpád, az üzem termelési igazgatóhelyettese és Labina László, a személyzeti osztály vezetője is, hogy - az igazgatóhelyettes szavaival élve - „másképpen ez el sem képzelhető, hiszen a dolgozók felét a helyiek alkotják“. A gyáriak azt is természetesnek tartják, hogy a SZISZ üzemi és községi szervezetei, valamint a sportolók egymást segítik, közösen végzik teendőiket, s hogy az üzem is besegít a falufejlesztésbe, így például a művelődési ház építésébe is.- Az óvoda is közös beruházással készült, de szinte mindent az üzemünk szervezett, s jelenleg is mi fedezzük az üzemeltetését. Ha a nyugdíjasok klubot szeretnének, nem tartjuk megvalósíthatatlannak kérésüket - mérlegelte a helyzetet és a lehetőségeket az üzem két vezetője -, csak helyiséget kell találni, mondjuk az új művelődési házban, vagy az üresen álló iskolában, esetleg a helyi nemzeti bizottságnak rövidesen kiürülő jelenlegi épületében, s mi akár holnap berendezhetjük, elvégre az a mi volt munkásaink érdekeit is szolgálná, no meg sokkal jobban szolgálhatná, mint a mostani egyetlen közös szórakozóhely, a kocsma.- S a nyugdíjasok étkeztetése?- Ha elkészül a most épülő üzemi konyhánk, arról is szó lehet. Az eddigi nyilatkozatokból ítélve az üzem helyzete nem kedvezőtlen, hiszen bővül és korszerűsödik. Sajnos, azonban a gondokból sincs kevés. Ilyen például a lakáshiány és annak következményei:- Tíz év alatt több mint száz ipari tanulónk volt, ám azoknak bő harmada Rozsnyón, Tornaiján vagy másutt kötött ki. Ott, ahol lakást kaphatott. A helyzet most is változatlan ezen a téren. Arra ugyan büszkék lehetünk, hogy szakembereink másutt is keresettek, másutt is megállják helyüket, mégis jobban örülnénk, ha itt maradhatnánk. A lakáshiány, a lakásépítés korlátozottsága nagy gondot jelent ebben a nem központi községben, de talán nem megoldhatatlan. A helyi nemzeti bizottság a járási nemzeti bizottsággal karöltve a közeljövőt illetően már talált lehetőséget és építkezési területet is egy újabb lakóház és nyolc családi . ház felépítésére. Igaz, egy-két telek jogilag még nincs rendezve - de szükséges a nagy területű kertek tulajdonosainak beleegyezése, ha azt akarják, •hogy unokáik is lakáshoz jussanak. Később pedig, az új sporttelep átadása után, a régi is beépíthető lesz. ★ ★ ★ Ami pedig az élelmiszerüzleteket illeti, azokat is megnéztük. Valóban régiek, szükek és egészségtelenek is. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a kúntapolcaiaknak „Az utóbbi 10-15 évben tapasztalható némi előrelépés.“ (Horváth József) (A szerző felvételei) örök időkre ez Ítéltetett. Horváth József ebben a kérdésben sem borúlátó; - Néhány év alatt nem lehet behozni a lemaradást, nem lehet óvodát, művelődési házat, vendéglátó üzemet és üzletet egyszerre építeni, hiszen azt sem a község, sem az üzem, sem pedig az ilyen téren eddig példás „...kezd javulni a helyzet...“ (Tohol János) segítőtársnak bizonyult Goőaltovoi Efsz nem bírná erővel. Fokozatosan arra is sor kerülhet. S hogy a panaszlevélben említett zöldségboltról és hentesüzletről se feledkezzünk meg: szükségességéről megoszlott a kérdezettek véleménye. Megoszlott, és mintha azoknak lenne igazuk, akik azt állítják, hogy felesleges. Felesleges, mert az állandó hentes „aligha élne meg ebben a kisközségben, a mozgóbolt pedig úgyis minden szombaton ide is beállít“. Ez érvényes a zöldségboltra is, mert a háztáji kertekben a leves- bevaló meg a gyümölcs megterem, a déli gyümölcsöt pedig az élelmiszerüzlet - úgy, mint eddig - ezután is árusíthatja. ★ ★ ★ Azt hiszem, a gyárból fölöslegesen folytattam volna utamat tovább a faluba, annak sorsát senki sem körvonalazta volna találóbban, mint az a két megkérdezett szakmunkás, akiknek apáik és nagyapáik is gyári munkások voltak. íme a nyugdíjkorhatár küszöbén álló Tohol János öntőnek, a falusi pártszervezet elnökének a véleménye:- Nem vagyok elégedett a község eddigi fejlődésével. Az ötvenes években csak sínylődött, a gyárral együtt. Az illetékesek csak nyugtatgattak, Ígérgették a segítséget, mi meg vártunk... Ma, szerencsére, kezd javulni a helyzetünk. A pártelnöktől közel harminc évvel fiatalabb Dono István vasesztergályos - aki hetedik éve titkára a helyi nemzeti bizottságnak, s aki a mesterségét helyben tanulta - nem a múltat feszegeti:- Az a vélemény, s természetesen az enyém is, hogy néhány évvel ezelőtt új élet kezdődött itt. A megkezdett utat folytatni szeretnénk. GAZDAG JÓZSEF A Szocialista Munka Hőse < ÚJ szú 9 1982. V. 7. A vonat ablakán kihajolva sem vagyok képes megszámolni, hogy hány felé kígyóznak a vasúti vágányok. Egy azonban biztos: a következő állomás már Ágcsernyő (Cierna nad Tisou), vagy ahogyan mondani szoktuk - hazánk legnagyobb szárazföldi kikötője. A munka itt éjjel-nappal, vasárnap és ünnepnapokon is megállás nélkül folyik. A feladatok bizony nem kicsinyek, végrehajtásuk az itt dolgozó vasutasoktól tudást, fizikai erőt és nem utolsósorban becsületes helytállást igényel. Ezek a tulaj-' donságok a legtöbb dolgozóból nem hiányoznak, sőt olyanok is vannak közöttük, akik még más pozitív emberi tulajdonságokkal is rendelkeznek. Ilyen Kocsi Sándor is, akit sokéves példamutató munkájáért, másokat is tettekre mozgósító, kiváló szervezőkészségéért ezekben a napokban a Szocialista Munka Hőse címmel tüntettek ki.- Az apám is vasutas volt, váltókezelő - mondja Kocsi Sándor. - A vasút, amióta csak az eszemet tudom, engem is vonzott, sőt lenyűgözött. Az a józanság, fegyelmezettség, pontosság, ahogy apám is dolgozott, bennem tiszteletet ébresztett a vasutasok iránt. Forgalmista akartam hát lenni, minden áron. De a pályát mégsem így kezdtem, hanem tolatómunkásként, mert forgalmistából akkor volt elegendő. Kocsi Sándor 1955 októberében lépett be a „kék hadseregbe“. Közel két méter magas termetével bizony nem volt könnyű bebújnia a vagonok alá, szétkapcsolni vagy összekapcsolni őket, de igyekezett ügyesen csinálni. Naponta munkával bizonyított és az eredmény nem maradt el. Rövidesen, mint a legjobb tolatómunkást kezdték emlegetni, s érthetően az átrakóállomás vezetői is felfigyeltek rá.- Elküldték egy tanfolyamra, hogy szerezzem meg a tolatásvezetői bizonyítványt. Fiatal voltam, hogyne örültem volna a lehetőségnek. Örömmel mentem tanulni. Később aztán munkavezetőként dolgoztam. Tettrekész, jó munkatársaim voltak. Értettük egymást, nógatni senkit sem kellett. A másik műszakról ilyen egyértelműen ezt már nem lehetett elmondani. Az átrakó állomás vezetői egyszer el is jöttek utánam és kérdezték, nem mennék-e át a másik műszakba, rendet kellene ott már végre teremteni. A bizalom jólesett, de a feladattól azért féltem. Huszonhárom, vagy huszonnégy éves voltam akkor, a műszakban pedig nálam idősebbek is dolgoztak. Aggódtam, vajon képes leszek-e hatni rájuk. A kezdet nehéz volt. Bizalmatlankod- tak velem szemben, majd igyekeztek magukhoz idomítani, de nem hagytam magam. Mikor aztán tényekkel is rámutattam, hogy mennyivel több pénzt vihetnének haza, ha pontosabban dolgoznának - elgondolkodtak. A fegyelmet aztán már fokozatosan sikerült erősíteni és az emberek végül is megértették, hogy nem ellenük, értük beszélek. Életem legfelemelóbb pillanatai közé tartozott, amikor hol az egyik, hol a másik munkás mondta: Igazad volt Sanyi, jó, hogy eljöttél közénk. Kocsi Sándor az utóbbi években az ágcsernyői vasúti átrakóállomás főkocsirendezőjeként dolgozik. Hogy milyen feladatokat kell megoldania, azt így foglalta össze:- A vasúti átrakó állomások egyik legnagyobb pontosságot igénylő munkaterülete a kocsirendezés. Az állomásra beérkező tehervonatokat fogadni kell és utána a lehető legügyesebben széttolatni, odaállítani a megfelelő rámpához, ahol a munkások az áru ki-, illetve berakását elvégzik. A kiürített vagy az éppen megrakott vagonok visszakerülnek a gurítóra, majd sok-sok szempontot figyelembe véve a lehető legcélszerűbben kell összeállítanunk a szerelvényt. Ezt az egész folyamatot én nagy élvezettel irányítom. Tudja, itt az a legfontosabb, hogy az ember az átrakó állomást úgy ismerje, mint a tenyerét. Tévedni nem szabad. A rossz választás időkiesést, károkat okoz. A hatékonyság pedig a vasúton is fontos tényező. Szerintem éppen ez alkotja a felelősség elvi alapját. Ezért is döntött úgy tavaly novemberben, hogy a kék műszakból most a piros műszakba lép át dolgozni, mert az eredmények ott valahogy az átlag alá süllyedtek - ebbe pedig egy kommunistának nem szabad belenyugodnia.- A kék műszakban egy húsztagú szocialista munkabrigád vezetője is vagyok. A brigád tagjait olyan fiúk képezik, akikre bármilyen körülmények között száz százalékig számítani lehet. Átlépésemet a másik műszakba ők is javasolták. Novembertől április elejéig dolgoztam a piros műszakban. A lemaradásukat sikerült behoznunk és azt hiszem, az emberek hozzászoktak a rugalmasabb munkavégzéshez. De erről inkább az ő véleményüket kellene meghallgatnia. Nos, íme egy vélemény, Behinya Géza mondja:- Kocsi Sándor, mikor eljött hozzánk, azzal kezdte, hogy a műszak végén nyíltan, kritikusan értékelte az egész kollektíva és azon belül az egyének munkáját. Ezt jól csinálta. Utána már mi magunk is megszóltuk azt, aki munka közben lazítani próbált. Persze, azért úgy érzem, hogy dolgoznunk az ő irányítása alatt sem kellett többet, mint korábban. Az egésznek a titka valahol abban rejlik, hogy ő a munkát igen jól meg tudta szervezni. Minden gördülékenyebben, ésszerűbben ment, mint azelőtt. A módszerét úgy érzem, félév alatt sikerült elsajátítanunk, de ennek ellenére sajnálom, hogy visszament a kék műszakba. Tudja, olyan ember ö, akit jó lenne „sokszorosítani“. Behinya Géza szavai, úgy érzem, sok mindent érzékeltetnek Kocsi Sándor magatartásából. Elkötelezett munkájáról még sok jót mondhatnénk én is, dicsérhetném példás családi életét, közéleti tevékenységét, de minduntalan megállítja a kezemben a tollat:- Nincs abban semmi különös, amit én teszek. Szeretem a munkámat, és becsületesen dolgozom. Higgye el, ennyi az egész. Hiszek Kocsi Sándornak és ahogy Ágcsernyőben azon a tengernyi sok sínen elnéztem a meghatározott cél felé haladó vagonokat, magam is úgy éreztem, lehet szeretni ezt a munkát... SZASZÁK GYÖRGY ■■ ■ — . ..
