Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-30 / 17. szám
Van-e jobb szemléltető eszköze a társadalmi szolidaritásnak, mint a kórus? Sokan egyesülnek valaminek a megvalósítására, amit egy ember, ha még oly tehetséges is, egymaga nem tud megvalósítani. Ahol mindenkinek a munkája egyaránt fontos, s ahol egyetlen ember munkája mindent elronthat.“ - vallotta Kodály Zoltán. Napjaink kórusmozgalmára éppen olyan jellemző ez a megállapítás, mint a két világháború közötti időszakra, amikor ezek a gondolatok születtek. Szlovákia magyarlakta vidékein - más országrészekhez hasonlóan - jórészt a század első évtizedeiben, a politikai és a szociális harcok éleződésével- egyidöben jöttek létre a szlovákiai magyar munkásdalárdák is. Rozsnyón (Rozna- va), Komáromban (Komámo) és több más dél-szlovákiai váA hetvenes években a CSE- MADOK illetékes munkatársai is igyekeztek feléleszteni a munkásénekkarok találkozóinak hagyományait. A rozsnyói Munkásdalárda 110 éves jubileumán merült fel ez az ötlet. 1974. február 9-én, az évforduló alkalmából rendeztük meg a szlovákiai magyar munkásénekkarok I. országos fesztiválját, amelyben hat jelentős munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkező énekkarunk találkozott (Rozsnyó, Fülek-Firakovo, Komárom, Gömörhorka - Gemerská Hörka, Zsére - Zirany, és vendégként Krompachy). A fesztivál visszhangja, művészi sikere egyértelműen pozitív volt. Ez a rendezvény is igazolta, hogy a munkásdalárdáknak ma is nagy a jelentősége a forradalmi hagyományok ápolásában, a mai nemzedék eszmei és esztétikai nevelésében. HA MUNKÁT, HA BEKET ÉS EMBERT SZERETSZ... nyai vannak a munkások közös éneklésének, a dalárdáknak. A munkásénekkarok nemcsak a haladó kultúráját népszerűsítették, hanem tettekre sarkalltak, harcra buzdítottak az igazságosabb társadalom kivívása érdekében, az anyagiakban és szellemiekben tartalmas élet megteremtéséért. A szlovákiai magyar munkásénekkarok a két világháború-közötti forradalmi munkás- mozgalom fontos láncszemét alkották. Ezekben az években számos olyan kórusmú született, amelyeket tízezrek énekeltek. A Barikádra, a Fel vörösök, proletárok, Munkahadának című dalok kórusirodalmunknak ma is értékes darabjai. A munkásénekkarok nagy mértékben hozzájárultak sokezer munkás, paraszt és haladó értelmiségi politikai tudatának megszilárdulásához, élet- szemléletének formálásához, kommunista meggyőződésének megszilárdításához. A felszabadulás után aránylag hosszú időn át mintha megfeledkeztünk volna a munkásénekkarok forradalmi hagyományairól, jelentőségéről. Különböző próbálkozások után a hetvenes években vált erőteljesebbé az az igény, hogy felkaroljuk munkásénekkarainkat, hatékonyabban kapcsoljuk be őket haladó és forradalmi hagyományaink ápolásába. A munkásénekkarok forradalmi tevékenységének felelevenítéséhez jelentős mértékben hozzájárult az Új Szó is, elsősorban a Zászlónk vörös, mint a láng című, nagy visszhangot kiváltott sorozattal, amely sokezer lelkes munkásénekkari tag bátor eszmei és kulturális munkájáról számolt be. Elsősorban a mai, fiatalabb nemzedékek számára közölt számos új és értékes adatot, dokumentumot a szlovákiai magyar munkásénekkarok helytállásáról, kultúrpolitikai szerepéről. Ezután vált rendszeressé a munkásénekkarok fesztiválja, amelyre háromévenként kerül sor. Az emlitett időpont óta két ízben Rozsnyón, egy alkalommal pedig Füleken adott otthont a fesztiválnak. Munkásénekkaraink közül jelenleg főleg három város kórusa érdemel kiemelt figyelmet. Az egyik a már említett rozsnyói Munkásdalárda. A legrégibb hagyományokkal rendelkező énekkarunk. 1864- ben alakult, mint férfiénekkar, 1900-ig önerőből tartották fenn magukat, később különböző egyletek védnöksége alatt tevékenykedtek. Tagjai főleg bányászok voltak. A harcos, küzdelmes és forradalmi évek nem voltak zökkenőmentesek a kórus életében. Anyagiak hiányában megtorpanások is előfordultak. Ám igy is felejthetetlen és emlékezetes koncertekről, énekkari találkozókról találhatók bejegyzések a kórus krónikájában. Ok voltak azok, akik Rozsnyón és környékén a sanyarú években dallal szereztek örömet és vidámságot, forradalmi énekükkel buzdították, hitet adtak a harchoz és reményfényt gyújtottak. A felszabadulás után 1950- ben Varga Ferenc karnagy vezetésével, a rozsnyói CSEMA- DOK erkölcsi és anyagi támogatásával alakult újra a kórus. Több karmester váltotta egymást (Máté László, Mikus Imre, Kardos Éva), jelenleg Bo- csárszky Ágnes és Máté Dénes vezetésével működnek. Műsorukban megtalálható a kórusmuzsika minden stílusa. A régi mozgalmi idők dalait is műsoron tartják, például Varga Ferenc Bányászhim- nusz című művét. Újjáalakulásuk óta vegyes karként dolgoznak, további szép sikerekkel gyarapítva a Munkásdalárda hírnevét. A füleki Munkásénekkar nemzetiségi kulturális életünk érdekes színfoltja. Egyedi A szlovákiai magyar munkásénekkarok forradalmi múltja és jelene rosban még régebbi hagyomáhangzásukkal ritka zenei élmény produkálására képesek. Elődjük, a Magyar Dalkör 1920-ban alakult, és Zupkó László személyében még ma is alapító taggal dicsekedhetnek. A Dalkör fénykorát 1937 körül élle, amikor a férfikar mellett zenekar is alakult. Az ének-zenekari számok előadásával Fülek és környéke legszínvonalasabb zenei együttese lett. Ezt bizonyítja az is, hogy országos rendezvényekre kaptak meghívást és országos hírű kórusok vendégszerepeitek városukban. A Dalkör rendszeres szereplője volt a május elsejei felvonulásoknak és más munkásünnepélyeknek. Tagjai a munkanélküliség idején anyagi támogatást nyújtottak egymásnak. A jelenlegi Munkásénekkar a CSEMADOK megalakulása után jött létre és tagjainak gerincét a Dalkör alkotta. Az igazi fellendülést az 1973-as év hozta, amikor a CSMTKÉ hatására a helyi iskolák tanítói is bekapcsolódtak az énekkar munkájába és Csaba Miklós személyében megbízható karmesterre találnak. Ma együtt énekel a zománcgyári munkás, a pedagógus, és más foglalkozásbeli. 1980 novemberében együtt örültek a hatvan év sikerének, azoknak a megérdemelt jutalmaknak és kitüntetéseknek, amelyben a jubiláló füleki Munkásénekkar részesült. A komáromi Egyetértés Munkásdalárda jelenleg szerényebb sikerekkel dicsekedhet, ám annál gazdagabb a múltja; jelentős volt művészi és mozgalmi tevékenysége. Forradalmi hullám hívta életre; a NOSZF hatása. A férfikart Krausz Mór, szobafestő és más lelkes munkások 1921. április 15-én alapították, egy színjátszó csoport részeként. Lelkesedésük és akaratuk bizonyítéka, hogy már augusztus 7-én hangversenyt adtak. Az események 60. évfordulója alkalmából tavaly bensőséges ünnepségre került sor Komáromban. Az Egyetértés műsorában megható volt hallani a régi munkásmozgalmi dalokat. a húszas évek divatos „kórus-slágereit“, különösen azt a jeligét, amit Munkásdalárda megalakulásakor zászlajára himeztetett. Szövegét a kommunista Földes Sándor írta, dallamát a kórusalapító karnagy, Krausz Mór szerezte: ,,Új dal, új ember, új alkotó. Szívtől szívhez száll az új riadó, Ha munkát, ha békét és embert szeretsz. Dalolva építsd az új életet!“ Ez a szellemi örökség formálja ma is Komárom város kórusmozgalmát. Az Egyetértés Munkásdalárda egykori tagjainak lányai, fiai és unokái, munkások és értelmiségiek tovább énekelnek a dalárda partnereként alakult két vegyes karban. A stafétabotot átnyújtották és az jó kezekbe került. A magasabb művészi igényesség, a társadalmi szükséglet új dalt, új alkotót igényel. Ez a hatvanéves forradalmi ' gondolat fejezi ki leghívebben a CSEMADOK Központi Bizottság törekvését is. Ez sarkallja még színvonalasabb eszmei, szakmai és szervező munkára. DEBRÓDt D. GÉZA ikj szú 1982. IV. 30. A jelentős forradalmi múlttal rendelkező füleki Munkásénekkar (Gyökeres György felvétele) MÁJUSFÁK A SZÉLBEN VERSEK Megtéveszthetetlenül tudtuk, hogy amikor ezt a puhán simogató szót - május - kimondjuk, néhány nap múlva gyermeki lelkűnkben kedves események történnek majd. Az elvont dolgok messzi létezése volt számiunkra minden, ami akkor a május elsejéhez, a májushoz a szavak ritmusán, anyáink és apáink izgatott készülődésein, a szép színes szalagokon, az alkalmi emelvényre botladozva felálló pöttömök szavalókórusának elnyújtott kántálásán és a magunkra csöpögte- tett gulyáson kívül kötődött. Mindezek egyben a helyszíneket is jelentették: otthont, óvodát, futballpályát, munkás- otthont. Mindez akkor korántsem ilyen élesen szétválasztva jelent meg egy-egy tavaszon, mint most a felnőtt emlékekben. Hiszen csak később, az el- vontabb dolgok lényegére figyelve vált külön mindez, mert akkor vagy játék, vagy rossz volt mindaz, amit körülöttünk a felnőttek cselekedtek, így lehetett játék az a kántálás is, amit versmondásként produkáltalak velünk szép emlékű tanító nénijeink. Növekedve, úgy kilenc-tíz évesen gyakran álmodtam májust, elmúlha- tatlant, csak a sajátomat, amelyben soha nem száradnak szürkés barnára a fehér kérgú nyírfák levelei. Ezek az álombéli májusok ma is felékesítettek mindazzal, amit a valóságban gyermeki lelkem igaznak fogadott el. Szalagok, zászlók, zsenge zöld nyírfák... és versek, amelyeket akkor már nem mondhattam, de olvastam, megborzongva az eléggé meg nem értett, de csodálatos érzéseket keltő szavaktól, így került a versek legelejére Nagy László Májusfák-ja. így lehet, hogy ilyen tájt azóta is ezt a verset álmodom magamnak. Szeplőtlen világa otthont, szülőföldet idéz, s a mindennapok valóságában Gömör felé járva a furcsa nevű gyorsvonatok ablakából először a Zoboralján, majd a nógrádi falvak házai között pillantom meg a májusfákat. Innen Gömör és Medvesalja kapujába érve, legutóbb Aj- nácskö házai között láttam, hogy ,,Hajnalban állnak már vitézül, szökik az égről a felhő, / haragos fejükön vigyázva / szalagot ingat a szellő“. örök tavaszt idézők, legény és leány szerelme világnak szóló jelzései, zöld ágas, színes szalagos világítótornyai a szerelemnek. De más is, hiszen az álmok szülőföldjébe a szülőföld is beletartozik: Gömörhorka. A másik vers is itt vésődött belém, ebben a zöldnyírfás, gözdudás májusait ma is őrző faluban, ahol a munkás paraszt is volt, a paraszt meg gyári munkával szaporította a vörös agyagban soványan termő kenyerét. Ez a lét szülte forradalmait, ez a táj adta forradalmárait. így aligha volt véletlen, hogy később nem múlhatott el május elseje, hogy a feldíszített májusfák alatt valaki ne szavalta volna el Heltai Jenő (azóta már tudom, hogy 1945 május elsejére írt) Szabadság című versét. Szavalták, mert itt a téglánként felépített Munkásotthon falujában, valamikor a mozgalom eleven része volt a szavalókórus és a színjátszó együttes. Ez a szavalás, egyben a versmondás stílusát is meghatározta. „Tudd meg: szabad csak az, akit / Szó nem butit, fény nem vakít, / se rang, se kincs nem veszteget meg, / Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, / A látszatot lenézi, meg nem óvja, /Nincs letagadni, titkolni valója. “Még éltek, akiknek könny szökött a szemébe, még éltek, akiket megvertek, megbilincseltek a mindenkori szabadságért. Már éltek az unokák, akik tanulták e verseket. ZÁSZLÓTARTÓK Petőfi A vén zászlótartó címmel százhúsz évvel előbb róluk is írt. Persze erőszakoltnak is tűnhet a hasonlat szabad májusaink győztes zászlótartóit a költő megénekelte és megkoszorúzta, negyvennyolcas honvédzászlók dicsőséges harcban vesztes magasba emelőihez hasonlítani. En láttam ezeket a mai zászlótartókat, akik alig különböztek a költő apjától: ,, Vállait egy kínos élet gondja, / Betegség és ötvennyolc év nyomja, /Só feledve minden baját, búját, / Ifjak közé hadi bajtársul állt." Evekig ők haladtak a májusi csapatok élén, pedig egyre fogyott az erejük, egyre nehezebbnek érezték a zászlót. Szemükkel már néha keresték, kinek adhatják át, s ha nem volt vállalkozó, vitték, amíg erejük teljesen el nem fogyott. Születtek fiatalok, akik sokuktól átvéve a zászlót, dacolnak a májusi szellők erejével. De! Pár évvel ezelőtt meglepődve hallottam: néhol akadnak emberek, akik pénzt fogadnak el, mert zászlót visznek május elsején. Óh, a jó öreg Petrovics, s azok a többiek, akik Hor- kán valamikor az ötven méter magas gyárkéményre is kitűztek egyet-egyet a zászlókból, ha tudnák, mennyit ér egyeseknek a zászlótartók becsülete! MÁJUSFÁK A néprajz szakemberei állítják, hogy az első májusi napon már a XV. században is zöldellő ágakkal, kisebb lombos fákkal díszítették a házakat. A köztudatban nem él eléggé mélyen, hogy sok esetben a néphagyománynak történelmi esemény volt a megteremtője, és ugyanígy, nem egy ma már történelmi jelentőséggel bíró ünnepünk régi korokból eredeztethető. Bevallom, meglepődve olvastam Remete László megállapításait (Örök május, Kossuth Könyvkiadó, 1975), amelyekkel a májusi ünnepkör eredetét régmúlt időkben találta meg. A „nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás, nyolc óra pihenés“ jelszavával lezajló május elsejei munkástüntetések tartalmának évezredes előzményei vannak, I. (Nagy) Alfréd angol király 871-töl 900-ig tartó uralkodása idején „saját élettapasztalatai alapján alattvalóinak elrendelte a nap 24 órájának hármas tagolását: nyolc óra munka, nyolc óra jámbor áhitat, nyolc óra alvás.“ Az újkor elején az utópista szocialisták közül elsőként Thomas Morus hívta fel a figyelmet a munkanap rövidítésének fontosságára. Ezt teljesítette ki később Owen. Majd 1866-ban a Marx által alapított I. Internacionálé genfi kongresszusa hangoztatta fontosságát. Az 1880-as esztendőkben teremtették meg a május elseje hagyományait, elsősorban az amerikai Chicago-környéki munkások vérbe fojtott harcai nyomán. így először 1890. május 1 -re tűzték ki a nyolcórás munkanapért vívott harc napját, akkor még nem sejtve, hogy ez a nap a nemzetközi munkásszolidaritás nagy napja lesz. A II. Internacionálé 1889. július 14-én Párizsban megtartott első kongresszusán határozták el, hogy évről évre megünneplik. Ez, és az ezt követő forradalmi harcok' formálták a világtörténelmet. Ezzel együtt formálta az emberek gondolkodását, szokásvilágát is. Ki tudja ma már pontosan megmondani és szétválasztani, hogy a munkásszolidaritás napjához kapcsolódó szokások közül melyik volt előbb, melyik volt önállón is élő? Dömötör Tekla Magyar népszokások című könyvében így ír: „Májusi felvonulást első ízben 1890-ben rendeztek Budapesten a magyar munkások, erről a néprajz tudományos folyóirata, az Ethnográphia I. évfolyamában részletesen beszámolt. A két világháború között a Salgótarján környéki bányászok titokban rendezték majálisukat május elsején, a közeli erdőkben, s ennek emlékére a mai napig is kirándulásokat, találkozókat rendeznek.“ A néprajztudós sorait olvasva döbbentem rá a párhuzam lehetőségére. Hányán vannak még ma is, akik május elsejét a Horka-környéki erdőkben töltik, s ha azt mondom, szalonnasütéssel, bizony nem mondok igazat, mert zsiványpecsenyét sütnek. Es az évekig elmaradhatatlan gulyás, ugyan lesz-e még az idén? Vagy ezt is elfeledteti a közösségi élet változása, az életszínvonal emelkedésével együtt terjedő bezárkózás? Remélem, a május elsejei felvonulás után fiatalok tucatjai lepik el a Kis- lapos, a Palcsódomb, a Kőhíd környékét, mert ezzel ösztönösen is azt a hagyományt őrzik, amelyet nagyapáik teremtettek sztrájkok, tiltott májusi felvonulások idején. S ha a gulyásfőzés „intézményesített“ formát kapott is, s néha a „fölösleges időtöltés, energia-ráfordítás“ jelzőket is megkapja, mégsem szabadna elfelejteni. A közös ünnep hagyományát felejtenénk el vele. Májusfákat idén is állítanak - hírhozói lesznek az ünnepnek. Állítsák bár a legkedvesebb leánynak, vagy a majális vidám seregének, néphagyományt és történelmet így is tanulhatunk. DUSZA ISTVÁN
