Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-23 / 16. szám
A tavasz nem érte felkészületlen afelbáriakat, (Horny Bar). Rendbe tették a parkokat, a zöld övezeteket, díszfákat, díszcserjéket ültettek ki. Ám nemcsak a faluban, hanem a közigazgatásilag hozzá tartozó Súlyon (Sul'any) és Nagybodakon (Bodíky) is mindent megtettek azért, hogy a nyáron az utak mentét tarka viráqsávok övezzék.- Évente több mint háromezer díszfát és bokrot ültetünk ki - tudjuk meg Nagy Tibortól, a helyi nemzeti bizottság elnökétől. - Az utóbbi években egész sor kihasználatlan területet parkosítottunk. Csupán a múlt évben a Z-akció nem beruházási részében 1 millió 600 ezer korona értéket hoztunk létre. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a települések járási versenyében csoportunkban a második helyet szereztük meg.- Több mint húsz éve látom el a titkári teendőket, minden megbízatási időszakban új létesítményekkel gyarapodtunk, és évről évre szépült a község - veszi át Stefan Jakubcík már húsz éve látja el a titkári tisztséget % *v a szót Stefan Jakubcík. - Aki a felszabadulás előtt költözött innen el, és ezekben a naplókban hozzánk látogat, az tudja csak igazán lemérni a fejlődést. Az itt élők, jóllehet kétkezi munkájukkal segítették elő, észre sem veszik a változást. Csupán a múlt megbízatási időszakban több mint tíz millió koronát tett ki a választási program teljesítése keretében létrehozott érték. Talán arra a legbüszkébbek, hogy elkészült Felbáron az új óvoda, átépítették a művelődési otthont, a két másik településen pedig bővítették a művelődési otthont és az egészségügyi központot is. Felbáron büfé létesült, Sülyben pedig átépítették az Óvodát. A nagybodaki óvodát átépítés után ez év nyarán adják át rendeltetésének.- Úgy oldottuk meg, hogy a felbári óvodákban főznek, onnét viszik ki az ebédet Sülybe, később pedig Nagybo- dakba is. Ezzel piénzt és munkaerőt takarítunk meg és az ellátás színvonala is emelhető - mondja Kiss Lászlóné, a felbári óvoda igazgatója. - Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy jó úton járunk. A múlt évben Sülyön 25 árnyi parkot létesítettek és 10 árnyi területen megkezdték a parkosítást. Nagybodakon további 15 árnyi terület vár parkosításra. Az új utcában megépítették a vízvezetékhálózatot, portalanították az úttestet. Sülyön bővítették az üzletet, egy házat pedig vendéglátó egységgé alakították át. Munkájukhoz a szövetkezettől, a Váhostavtól, valamint a Doprastavtól kaptak nagy segítséget. *- A szövetkezet költségvetéséből évente 100 000 koronát utal át település- fejlesztési célokra, sőt tavaly ez az összeg 50 ezer koronával nagyobb volt. Az óvodába minden jelentkezőt felvehetnek (A szerző felvételei) Ez is bizonyítja, hogy a hnb és a szövetkezet együttműködése jó. Bugár András, az efsz elnöke, a hnb alelnöke és a párt- titkár is képviselő mondja Nagy elvtárs. - Egymás gondját-baját tehát jól ismerjük, kölcsönösen segítjük egymást. Ebben a megbízatási időszakban két nagyobb építkezéssel számolnak. Az idén állami beruházással megkezdik az alapiskola bővítését, politechnikai műhelyt, konyhát, napközi otthont és tornatermet építenek. Z-akcióban jövőre a művelődési otthon építését akarják megkezdeni. Süly és Felbár részére futballpályát, öltözőt és lelátót építenek. Ezek tehát az elkövetkező évek főbb feladatai, no meg természetesen a zöldövezetek növelése, az utak karbantartása, járdák építése.- Az üzletek raktárai kicsinek bizonyultak. Ugyanis a vízlépcső építkezésének dolgozói közül is többen nálunk vásárolnak - folytatja a titkár. - Igaz, rövid időn belül elkészül az 560 férőhelyes munkásszálló, amely üzlettel, étteremmel és klubhelyiségekkel is rendelkezik majd. Addig is igyekszünk megoldani az ellátást. Gondjainkon a gyakoribb áruszállítás enyhíthetne. A munkásszállóhoz megépítették a gázvezetéket, abban reménykedünk, hogy a településünket is rákapcsolják. A hnb kisüzeme 33 embert foglalkoztat. Van borbélyt cipőjavító, lakatosmühe- lyük, kőműves és festőcsoportjuk, autójuk, traktorjuk. Berendezkedtek a kertész- kedök segítségére. A településen a kisüzem a téli permetezést is elvégezte, természetesen annak, aki arra igényt tartott.- A mogó ruhabegyüjtő kéthetente jár ki hozzánk - jegyzi meg a hnb elnöke, majd hozzáteszi: - A tévékészülékek meghibásodását a nemzeti bizottság irodájába kell bejelenteni. A javító hetente kétszer jön el hozzánk. Gondot okoz a háztartási szemét kihordása. A szomszéd faluban van ugyan kukakocsi, de azt száz százalékra kihasználják. Van kijelölt szeméttelepünk, csakhogy nem mindenki hordja oda a szemetet. A családi házak építése is zöld utat kapott Felbáron, jóllehet a múlt ötéves tervidőszakban csak tizenhét készült el. Az ok részben a telekhiány, a belterületek kisajátítási eljárásának elhúzódása. Pedig a vízlépcső építése egyre több embert ösztönöz arra, hogy itt telepedjen le. Az óvodába orvosi igazolással a két és féléves gyerekeket is felveszik, jelenleg mindhárom óvodában van még helyük.- Mi okozza a legtöbb gondot?- Kétségtelen, hogy a településen áthaladó út túlzsúfoltsága. Ugyanis a nemzetközi kamionforgalom Felbáron halad keresztül, a munkagépekről, a teherforgalomról nem is beszélve. Az utóbbi időben túl zajos lett a település, s ez sok embert idegesit. A három településen sok nyugdíjas él. A tavaly megrendezett idősek napján 280-an vettek részt. Elkelne tehát egy nyugdíjasklub, legalább a központi községben. Egyelőre azonban erre nincs kilátás, hacsak az üzemek segítségével nem találnak kivezető utat. Amikor szóba kerül, hogy a társadalmi munkában kik járnak az élen, az elnök gondolkodás nélkül sorolja:- Elsősorban a nőszövetség alapszervezete érdemel dicséretet, nemcsak a munkálatokból veszik ki a részüket, hanem a szervezésben is segítenek. Ezenkívül tavaly mintegy száz mázsa hulladékanyagot értékesítettek. Őket a szorgalomban a Vöröskereszt három alapszervezete követi. Jól dolgozik a kertbarátok szövetsége is, amely zöldségfelvásárló helyet is létesített. A segédhatárör egység - Stefan Ja- kubőík a parancsnoka - és a lakosság érdeme, hogy 1977-től a Példás határközség címet viselik.- Főleg nyáron akad munkánk - összegezi tevékenységüket a parancsnok. - A Duna az államhatár, és mindig akad olyan ember, aki nem tartja meg a határövezetre vonatkozó előírásokat. Ami a címet illeti, az idén is meg szeretnénk védeni. A nyár közeledtével egyre többször szólítják a települések lakosait társadalmi munkára. A három község 1760 lakosa 653 000 korona értékű kötelezettség-vállalással tett ígéretet arra, hogy a településfejlesztést továbbra is szívügyének tekinti. NÉMETH JÁNOS ’ ÚJ SZÚ 9 ristaforgalom hazánkban az elért élet- színvonal elválaszthatatlan része lesz, s természetesen a jövőben is sok hazánkfia indul turistaútra. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül azt, hogy a világban a turistaforgalmi árak szüntelenül emelkednek, növekednek a turisták utaztatásának költségei, s az infláció számos országban kedvezőtlenül hat az idegenforgalmi lehetőségekre. A jövőben a szervezett turistaforgalom arányát kell tehát fokozni. • Melyek idegenforgalmunk fejlesztésének döntő tényezői, amelyekre az összes turistaforgalmi szolgáltatást nyújtó szervnek és szervezetnek több gondot kell fordítania?- 1985-ig a turistaforgalom további fejlesztését célzó tartalékok feltárására kell összpontosítanunk a figyelmet. Meg kell teremtenünk a feltételeket újabb tu- rístaforgalmi létesítmények építéséhez, az anyagi-műszaki alap, főleg a szálláshelyek hálózatának fejlesztéséhez, a 8. ötéves tervidőszakban. A legközelebbi konkrét feladat például: emelni a szervezett turistaforgalmi szolgáltatások színvonalát, bővíteni a kínálatot, hatékonyabban kihasználni a szállásadó létesítményeket, rendezni a fizetővendéglátás kérdését. Fontos feladat a csehszlovák fürdők devizabevételének növelése, megfelelő, ízléses emléktárgyak gyártásának A bardejovi fürdőben már hagyományosan színvonalas kulturális műsorokkal is szórakoztatják a fürdővendégeket (ÓSTK - Andrej Hascák felvétele) és árusításának szorgalmazása. Javítani kell az autós turistáknak nyújtott szolgáltatásokat, beleértve az autókempingek hálózatának bővítését. Nem feledkezhetünk meg arról egyetlen percre sem, hogy a külföldi turisták vendégként érkeznek hazánkba, s megérkezésüktől elutazásukig úgy is kell kezelnünk őket. A korrekt, udvarias viselkedés a legolcsóbb befektetés! • Az Idegenforgalmi Világszervezet alapító tagjai közé tartozunk. Mik napjainkban e szervezet legfontosabb feladatai, célkitűzései?- Az Idegenforgalmi Világszervezet alapvető célja alapszabályzatának megfelelően támogatni az idegenforgalom fejlesztését úgy, hogy az a nemzetközi egyetértést, a gazdasági fejlődést, a békét, a jólétet, az emberi jogok érvényesítését és respektálását szolgálja a világ minden részén. Jelenleg tehát fokozatosan meg kell valósítani a világturizmust érintő manilai deklaráció határozatait. Hazánk aláírta a helsinki európai biztonsági és együttműködési konferencia Záróokmányát, a manilai deklarációt, s a világturizmust a béke jelentős tényezőjének tekinti. Ezért következetesen igyekszünk az említett okmányokban rögzített, a világturizmust támogató feladatokat teljesíteni. Beszélgetett: EDUARD IVANŐÍK 1982. IV. 23. Nagy Tibor, a hnb elnöke a falu fejlesztési terve előtt