Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-04-23 / 16. szám

í Sok még a tisztázatlan kérdés - mondja Rudolf Mikulsky mérnök Büntetni a szállítókat szinte lehe­tetlen A bútoriparnak is a megváltozott igényekhez kell igazodnia a kivitelező vállalatok is egy termelési-gazdasági egység irányítása alá tartoznak. A hibák elhárítása mégis hosszan tartó és nem nagyon hatékony folyamat. Ennek látta kárát például a topoíöanyi Béke Bútorgyár is 1977-ben. Az akkori hibás termékek összegének több mint a felét (52,3 százalékát) a rossz minőségű félkészáru okozta. Két évvel később az arány 64 százalékra romlott. Ugyanabban az évben a farostlemezek egynegyedét reklamálni kellett. A helyzet hasonlóan alakult a bratislavai Nyugat-szlovákiai Bútorgyárban és a Spiáská Nová Ves-i Uj Otthon Bútor­gyárban is. Büntetni a félkészáru szállítókat szinte lehetet­len, mert könnyen lehet, hogy legközelebb nem szállítanak egyáltalán. így kényszerülnek a bútoripariak a rossz minő­ségű félkészáru feldolgozására is, állapítja meg a felmé­rés. E téren ma sem változott sokat a helyzet. Igaz ugyan, hogy a nyersanyag-feldolgozásban hatalmas beruházá­sokkal szeretnének túljutni a nehézségeken. Sajnos, ezek a beruházások sem épülnek a megfelelő ütemben Késik például az oly régen várt Zarnovicai Farostlemezgyár új termelési részlegének építése is. A bútoripariak, persze, egyre gyakrabban panaszkod­nak a kereskedelemre is. Míg a múltban nem volt rá példa, hogy valamelyik terméket visszautasították volna a felvá­sárló szakemberek, mostanában már az is előfordul. Véget ért a „mindent el lehet adni“ időszak, s ezt legjobban az állandóan telt raktárak, a bennük porosodó termékek ' ÚJ SZÚ 1982. IV. 23. N ézelődöm az egyik bútorszaküzlet hatalmas csarno­kában, keresem az ízlésemnek megfelelő árut. Nem vásárolni jöttem, csak felmérni a pillanatnyi helyzetet, képet nyerni arról, milyen a választék a bútorpiacon. Megállók az elmúlt idők divatját utánzó méregdrága fara­gott bútorok előtt, amelyeknél - szerintem - az a hiba, hogy sosem árusítják őket komplett berendezésekként. , Vagyis, ha van szekrénysor, nincs ülőgarnitúra, és így tovább. Aki ilyen vásárlásra adja a fejét, egyben gondot is szerez magának, hogy hol szerezze be a meglévő részek­hez a többi hozzáillő darabot. Vagyis beéri azzal, ami kapható, s többféle bútorból válogatja össze a szükséges szobaberendezést. S így egyúttal a termelés elmaraszta­landó hibáinak áldozata lett. Alig néhány méterrel odább ismét megállásra késztet immár az úgynevezett modern bútor. Csodálatos, mennyi ízléstelen forma és szín tobzódik itt egy rakáson. Úgy látom, az előbbinél itt sem jár jobban a vásárló. Ahhoz, hogy teljes és egészséges berendezést sikerüljön össze­válogatnia, vagy nagy szerencséje legyen, vagy ne legyen ízlése. Bejárva a csarnokot, magamat kezdem vádolni: talán túl magasra helyeztem a mércét, nem biztos, hogy nekem van igazam. Úgy döntök, e tárgyban mások véle­ményét is kikérem. Két magamkorabeli fiatal házaspárt szemelek ki, úgy látom vásárlási szándékuk is komoly, mert méterrel a kezükben vizsgálják a bútorokat. Odalépek hozzájuk, s elmagyarázom, mi érdekelne.- Ne magát vádolja - nyugtatja az ifjú hölgy. - Mi sem tudtunk választani. Itt van például ez a hálószobabútor. A nagysága kitűnő, a szobánkba szinte méretre szabott. Formailag sincs nagyobb kifogásunk ellene, csak ha megvesszük, természetesen nem ezt kapjuk, hanem a raktárból egy ilyen típust. Kiadunk érte egy csomó pénzt És ha otthon kiderül, hogy hibás? Mert nézze, még ez a mintadarab sem tökéletes. A másik pár vásárlási tapasztalata sem kedvező, ők sem találták meg, amit kerestek. Most, hogy a vásárlók észrevételeivel is gazdagodtam, nehéz eldönteni, hová menjek előbb. A bútorvezető és -fejlesztő szakembereket látogassam-e meg korábban, vagy irány a termelés. Végül a dolgok természetes rendje szerint a tervezőkhöz indulok. Oto Őunderlík mérnököt, a bratislavai Fa- és Bútoripari Kutatóintézet szakemberét szándékosan hívom le az épület előcsarnokába, mert itt állítják ki rendszeresen a kezük alól kikerülő legszebb mintadarabokat. Most is szemet gyönyörködtető ülőgarni­túrák, asztalok és egyebek közt foglalunk helyet. Elmon­dom, mit tapasztaltam a szaküzletben, hogy a vásárlóknak gyakran nemcsak a színnel és formával, de az elhelyezhe­tőséggel is baja van. Mindebbe döntő módon szólhatna bele a tervezés és a kutatás. Ennek eredménye miért nem tapasztalható nagyobb mértékben a piacon?- Én csak az ismert panaszt ismételhetem el most is. Gyakran előfordul, hogy egy általunk kifejlesztett gazda­gon variálható bútortípusból a termelés és a kereskedelem szakemberei leszűkített változatot forgalmaznak, ami távolról sem elégíti ki a vásárló igényeit.- Mégis, ötleteiknek hány százaléka jut el a termelésig? -Körülbelül a 10 százaléka. Az elmúlt három év alatt például 80 ötletet nyújtottunk be, ezek csaknem 70 száza­lékát a zsűri elfogadta. Ebből a mennyiségből a termelés 10 darabot kezdett el gyártani. Persze, utólag még ezeknél is engedélyt kértek bizonyos módosításokra, hivatkoztak az anyagellátásra és a termelés lehetőségeire.- On szerint kevés vagy sok az a 10 százalék? Milyen az átlag e téren külföldön?- Külföldön ismereteim szerint szintén 10 százalék körül mozog ez az arány, tehát, ha így hasonlítunk össze, nincs okunk panaszra.- S mikor van okuk panaszra? Mert mégiscsak furcsa, hogy egy bútoripari nyersanyagban bővelkedő ország képtelen olyan bútorokat gyártani, amelyekre nemcsak idehaza lenne nagy a kereslet, hanem külföldön is.- Bútoriparunk jelenlegi helyzetét szükségszerűen fejlő­désének összefüggéseiben kell látni. Annak idején ugyanis ez az ágazat elsősorban a mennyiségi igények kielégítésére épült. Az ötvenes és -hatvanas években, amikor a lakásépítés olyan ütemet vett fel, hogy ezerszám adtunk át új lakásokat, bútor kellett, éspedig minél előbb. Akkor még eladhattunk ugyanabból a gyakran már szüle­tése pillanatában elavult bútorfajtából ezer meg ezer darabot. Itt közrejátszott az is, hogy nemcsak az új lakások tulajdonosai vásároltak bútort, de a lakosság többi része is igyekezett megszabadulni a gyakran még háborút viselt bútoraiktól. Ennek a viszonylagos eladási felvirágzásnak egyszercsak vége szakadt. Égyszerűen megtelt a piac, de változtak az igények is. Arra már sajnos nem nagyon készültünk, hogy a mai fiatalok inkább várnak egy két évet szűkös körülmények között a csaknem üres lakásban, csakhogy olyan bútorhoz jussanak, amilyet megálmodtak. Meg aztán a fokozódó turizmus e téren is nevelte a lakos­ságot.- Hogyan történik tehát a termékváltás? önök már a tervezésnél figyelembe veszik a gyártó lehetőségeit, vagy mindentől eltekintve megterveznek egy új bútort, és oldják meg a termelésben a gyártási nehézségeket úgy, ahogy tudják?- Nos, ez egy nagyon bonyolult kérdés. Mert ha mi igazodunk a termelő lehetőségeihez, akkor a kivételes esetektől eltekintve, állandóan ugyanazon a színvonalon dolgozhatnánk. Ha viszont új ötletekkel jövünk, meges­het, hogy a termelő a fiók mélyére süllyeszti a tervet, mert különböző okok miatt képtelen gyártani az új bútort. Nálunk mégis az az irányvonal, hogy a termelőhöz amolyan „provokatív“ bútortervek kerüljenek. Úgy kell dolgoznunk, hogy ötleteink csalétekként hassanak a gyártó félre, ön most akár ironikusan megjegyezhetné, hogy a piacon látottak nyomán ritkán kapja be a termelő a csalit. Ez, sajnos, így van. Tehát: vagy rossz a csali, vagy létezik egyéb, egyszerűbb út is az effajta „táplálék“ beszerzé­sére. Vajon milyen az az egyszerűbb út, tűnődöm az iménti kijelentésen útközben Topol'cany felé. Eddigi tapasztalata­iból tudom, hogy a termelőnek sincs könnyű dolga. Vegyük példának csak a nyersanyag-feldolgozás első szakaszát. Egy korábbi felmérés nyomán kiderült, hogy az észlelt hiányosságoknak csaknem a felét a félkészáru rossz minősége okozta, valamint a rendszertelen szállítás. E téren „jeleskedett“ a zvoleni Bucina és a kassai (Kosice) Poliimpregna Vállalat. Ami megdöbbentő, hogy ezek Még ma is sok a rossz minőségű félkészáru (A szerző felvételei) halmaza bizonyítja. Természetes, hogy most már a keres­kedelem is meggondolja, mit rendeljen. Vannak itt azonban más okok is, amelyek miatt még hiába várjuk az ízlésünk­nek megfelelő árut az üzletekbe. Vegyük például a piackutatást. Megfelelő felmérések nyomán a fejlesztésnek, termelésnek és a kereskedelem­nek egyformán ismerni kéne igényeinket. Sajnos, még ma sem tisztázott, ki végezzen piackutatást, így mindenhol hivatkozhatnak a másikra. Vagyis,amint kiderült, a keres­kedelem szakemberei is csak saját ízlésük nyomán rendel­nek újat, ami nem biztos, hogy találkozik a vásárló ízlésével. De a piac igényeinek ismerete nélkül születhet-e a köz érdeklődésére számot tartó elképzelés a tervező asztalán, vagy termék a gyártó gépsorán? így hát, amíg ezeket a lényeges dolgokat nem tisztázzák a bútoripar és kereskedelem berkein belül, reménykedhetünk-e gyöke­res változásban? Aligha. Közös igényt kielégíteni az igény ismerete nélkül lehetetlen. Épp a topol'canyi Béke Bútor­gyárban panaszolta el az egyik tervező szakember, hogy az előrelátások hiányában jószerével csak a külföldön divatos bútorfajtákat utánozhatják, ezt is csak nagy késés­sel tehetik, már amennyire az itteni termelés megengedi. Az általuk kifejlesztett bútorok sorsáról is csak azt tudják meg utólag, mennyit rendelt belőlük a kereskedelem, ami még mindig nem mond semmit a piacon való fogadtatás­ról. Ezek után hogyan fogadjuk a tényeket, amelyek szerint Topol'canyban a 7. ötéves tervidőszakban évente termé­keik egynegyedét szeretnék innoválni. Az új termékek gyártására már a feltételek is korlátozottak. Nem tisztázó­dott még a vasalásokkal való ellátás kérdése, mert, mint ahogy azt Rudolf Mikulsky mérnök, az itteni igazgató is megerősítette, hazai gyártója sincs e cikkeknek. A terme­lési-gazdasági egység keretén belül nemrég csak a döntés született meg arról, hogy egy ilyen üzemet építenek. Addig viszont e téren behozatalra szorulnak, s itt nagyon is véglegesek a lehetőségek. E pillanatban még egy lehetőségről kell szólni, éspedig a raktározás lehetőségéről. Mint kiderült, a raktárakban uralkodó túlzsúfoltságot nemcsak a túltermelés okozta, hanem a kevés, kicsi és nem mindig megfelelő raktár is. Ez még akkor is így van, ha szám szerint a kereskedelem 600 bútorraktárt tart fönn Szlovákiában. Vannak, akik a legtöDb reményt a bútoriparban a gépek mellett dolgozókban látják, mondván, ha kell, mégiscsak az embertől lehet a legtöbbet elvárni. Igen ám, de ahhoz a feltételeket is meg kell teremteni. Mert például a minő­ségellenőrnek nem elég a kezébe nyomni a szükséges mérőműszert, amelyekkel bánni ugyan megtanul bárki, csak hát a lényeg, hogy hogyan, milyen felelősséggel végzi munkáját. Mert ugyancsak az itteni igazgató szájából hangzott el, hogy Topol'canyban éppen a minőségellenőr­zés terén nagyon magas a felelőtlenül végzett munka aránya. Ezt az áldatlan állapotot maguk idézték elő, amikor megfelelő képzettség nélkül neveztek ide ki embereket. Ezt a nagyon komoly beismerést napjainkban természete­sen már változáshoz vezető tettek is követik. A változások pedig most már elkerülhetetlenek úgy az iparágon belül, mint a vele kapcsolatos területeken is. Mert köztudott, hogy csak az a vállalkozás lehet sikeres, amely valódi igények kielégítésére épül. A légvárak itt is gyorsan romba dőlnek. S ez így van jól. ( KESZELI BÉLA lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll

Next

/
Oldalképek
Tartalom