Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-23 / 16. szám
Nemrég, pontosabban márciusban, telt el nyolcvan esztendő azóta, hogy első ízben megjelent V. I. Lenin Mi a teendő? című müve. Történelmi érdeme, hogy a nemzetközi munkásmozgalmat senyvesztő nemzetközi jelenségként leplezte le az opportunizmust. Lenin már akkor felismerte az oroszországi és a nemzetközi opportunizmus szoros összefüggését. Az oroszországi forradalmi pártért vívott küzdelmet a nemzetközi szociáldemokrata mozgalomban az opportunista irányzat elleni harc részének tekintette. Hangsúlyozta, hogy a forradalmi marxista párt és annak történelmi szerepe alapvető fontosságú a munkásmozgalom számára. Ebből a szemszögből elemezte a proletariátus osztályharcának minden vonatkozását. Kiindulópontja az volt: a munkásosztály tartósan nem elégedhet meg azzal, hogy a kapitalizmusban folytatott harcával kivívja munkaereje jobb eladásának feltételeit, kizsákmányoltsága fokának csökkentésére kikényszerít ilyen vagy amolyan reformot. Legmagasabbrendú érdeke általában a kizsákmányolás felszámolása. Ezért harcol a tőkés társadalmi rend megdöntéséért. A munkásosztály pártjának az ideológiai, a politikai és a szervezeti alapelvek egységére kell épülnie, hogy a szocialista forradalom vezető erejévé és az osztálynélküli, kommunista társadalom építésében a proletárdiktatúra eszközévé válhasson. Az elmélet és a gyakorlat egysége Lenin leszögezte, hogy forradalmi elmélet nélkül nem lehet forradalmi mozgalom sem. Ez a megállapítása valóban döntő fontosságú a munkásosztály számára. Az élharcos szerepét ugyanis csak az élenjáró elmélethez igazodó párt töltheti be. A marxizmus annak érdekében neveli a munkásosztályt élcsapattá, hogy az átvegye a politikai natalmat, az egész népet a szocializmus felé vezesse, szervezze az új társadalmi rendet, az összes dolgozó tanítójává és vezető erejévé váljon a burzsoázia nélküli, a burzsoázia ellen irányuló társadalmi életük elrendezésében. Ebből a megállapításból teljesen világosan következik, hogy a becsületes forradalmi mozgalomnak semmi köze sincs az ösztönösség opportunista filozófiájához, amely lefokozza az elmélet, az öntudatosság és a szervezettség jelentőségét. V. I. Lenin történelmi érdeme, hogy éppen az imperializmus és a proletárforradalmak korának kezdetén átfogó tanítást dolgozott ki az új típusú forradalmi munkáspártról" kiemelte és továbbfejlesztette atudományosszocializmus és a munkásmozgalom kapcsolatáról szóló gondolatot. Lenin szétzúzta az ökonomistáknak - a korabeli opportunizmus oroszországi válfajának - nézeteit és hangsúlyozta a forradalmi elméletnek, a szocialista öntudatosságnak jelentőségét. Megindokolta a proletariátus osztályharca valamennyi formája - gazdasági, politikai és ideológiai - kapcsolatának nélkülözhetetlenségét. Különösképpen a párt elméleti munkájának jelentőségét emelte ki. Továbbfejlesztette az elmélet és a gyakorlat egységéről szóló marxista tanítást. Rámutatott arra, hogy a forradalmi elmélet csak akkor válik a tevékenység vezérfonalává, ha gazdagodik a proletaritátus osztályharcának új tapasztaltaival és megállapításai, tételei nem válnak holt dogmákká. Figyelmeztetett azonban arra, az elmélet alkotó fejlesztésének nincs semmi köze alapjai és elvei aláásásának kísérleteihez. Ezt tették a „kritika szabadságának“ zászlaja alatt a revizionisták, akik a szociáldemokráciát demokratikus reformpárttá akarták átformálni s burzsoá elemeket, gondolatokat csempésztek a szocializmusba. Végső célját csak a proletariátus olyan felszabadító mozgalma érheti el, amelynek útját a forradalmi elmélet világítja meg. Nemcsak annak idején, hanem manapság is nagy jelentősége van a munkásmozgalomban az ösztönöség és az öntudatosság kapcsolatáról szóló lenini tanításnak. V. I. Lenin nyomatékosan figyelmeztetett arra, hogy az ösztönös munkásmozgalomba feltétlenül bele kell vinni a szocialista ideológiát. Ezt az ideológiát céltudatosan érvényesíteni kell az emberek gondolkodásmódjában és ezzel kell megteremteni a szervezett egyesülés feltételeit. Tartós érvényű az a jelszava, hogy az egyesülés érdekében először nézetileg külön kell válni. Lenin figyelmeztetett arra, hogy az ösztönösségnek megvan a helye a munkásmozgalom történetében. Annak felismeréséből fakad, hogy a társadalmi termelés folyamatában ellentétek vannak az egyének, a csoportok és később egész osztályok helyzetében. Ehhez a felismeréshez a munkásosztály önerejéből jut el. Ebben az időszakban az ösztönösség nagyon széles körű. A termelőeszközök tulajdonosa elleni támadásoktól egészen ahhoz vezet, hogy a munkásosztály összecsap a tőkések osztályával munkaereje eladásának jobb feltételeiért. Az e harccal kapcsolatos gazdasági és politikai követelmények egyidejűleg a maximumát jelentik annak, amit a munkásosztály ösztönös öntudatosodása folyamatával elérhet. Lenin haladó szerepet tulajdonított a dolgozók ösztönös harca e történelmi folyamatának, mivel ez a kezdeté osztályöntudatuk kialakulásának. Pozitív jelentőségét veszti azonban abban a pillanatban, amikor egyoldalúan túlbecsülik, abszolutizálják, sőt, szembeállítják az öntudatossággal. Az ösztönösség előtti bármiféle behódolás törvényszerűen opportunizmusba torkoll. Az osztályharc három alapvető formája V. I. Lenin Mi a teendő? című müvében továbbfejlesztette a proletariátus osztályharca három alapvető formájáról szóló marxista tanítást is. Bebizonyította, hogy az ideológiai harc éppen olyan nélkülözhetetlen, mint a gazdasági és a politikai harc. Az ideológiai harc szükségességét azért hangsúlyozta, mivel ennek, valamint a szocialista ideológiának elhanyagolása egyidejűleg a burzsoá ideológia erősödését jelenti. Ahol a párt nem folytat ideológiai küzdelmet, ott erőteljesebben hat az ellenséges ideológia. A marxista elmélet ereje abban van, hogy helyesen tükrözi az objektív valóságot, a pártnak lehetővé teszi a társadalmi élet törvényeinek megismerését, tájékozódását bonyolult helyzetekben, az események belső összefüggéseinek és alakulásuk irányának megértését. Elősegíti a forradalmi harc alapvető kérdéseinek megválaszolását. A párt csak a konkrét helyzet mély elméleti elemzése alapján dolgozhatja ki programját, határozhatja meg stratégiáját és taktikáját, csak így irányíthatja tudományos alapokon politikája gyakorlását. Lenin a munkásosztály szocialista öntudata növelésének feladata mellett figyelmet szentelt a munkáspárt forradalmi politikája kérdéseinek is. Elutasította az ökonomisták nézeteit, akik azt állították, hogy a politika mindig engedelmesen követi a gazdaságot. Az emberiség történetében a gazdasági kapcsolatok döntő szerepe nem csökkenti a munkásosztály és pártja politikai harcának a jelentőségét. Ezért az első helyre állította a munkásosztály politikai harcát. t Fordulat a korábbi elképzelésekhez képest Lenin a Mi a teendő? zárórészében leleplezte az oppprtunisták kontárkodását a szervezeti kérdésekben és ezzél egyidejűleg kibontakoztatta a párt - a forradalmárok szervezete - építésének tervét. A munkásosztály forradalmi harca megkövetelte a politikai és a szervező munka fellendülését, ami összeegyeztethetetlen volt az eszmei zűrzavarral, az ösztönösség elméletével és a szociáldemokrata csoportok és körök szervezeti szétforgácsoltsá- gával. Előtérbe került az egységes, erős, harcos politikai szervezet létrehozásának igénye. Ennek szerepét Lénin ismert tétele fejezte ki - Adjatok nekünk egy forradalmárokból álló szervezetet és kiforgatjuk sarkaiból Oroszországot. Lenin tanítása a pártról, taktikája alapjairól és szervezeti elveiről tényleges fordulatot jelentett a munkásosztály forradalmi pártja munkájáról kapcsolatos elképzelésekben. Meggyőzően tárta fel a marxizmus legyőzhetetlen erejét a forradalmi tevékenységben, amely aktiv harora mozgósított a világ kommunista átalakításáért. Lenin Mi a teendő? című müvének köszönhetően számos, valóban forradalmi munkás- és kommunista párt tagjainak és tisztségviselőinek, a forradalmároknak egész nemzedékei nevelkedtek a revizionizmus és az opportunizmus elleni harcban.-Az eltelt nyolcvan esztendő sem csökkentette ennek a lenini műnek az időszerűségét. Éppen ellenkezőleg. A történelem próbáját kiállta s igazolást nyert az új típusú forradalmi marxista pártról, a vezető szerepéről, a programjáról, a taktikai és szervezeti alapjairól szóló lenini tanítás. Leninnek ez a müve ezért a tanulságok állandó kútforrá- sa. A forradalmárok új osztagait neveli és fogja nevelni az opportunizmus minden megnyilvánulása elleni meg nem alkuvó harcra. JAROSLAV LIŐKA ÚJ SZÚ 3 E zzel a címmel nyílt meg március végén a prágai Klement Gottwald Múzeum legutóbbi kiállítása, amely a negyven év előtti időkbe vezeti vissza a látogatót. A bemutató a szovjetunióbeli Orenburg közelében levő, ma már történelmi nevezetességű kisvárosban, Buzu- lukban lezajlott eseményeket eleveníti fel. A szemtanú - Karel Borsky nyugalmazott ezredes, akkoriban egyszerű gyalogos - a fasisztáktól zsákmányolt fényképezőgépének köszönhetően hitelesen örökítette meg az ott megalakult csehszlovák katonai egység harcos útját. Ezeket az eseményeket megelőzően - előrelátását bizonyítva - Klement Gott- wald így nyilatkozott: ,,A cseh és a szlovák nép elszánt harca a megszállók és gyarmatosítók, a fasiszta Németország ellen, rendkívül igényes lesz. Az azonban határozottan állítható, hogy a megszállt Csehszlovákia és a cseh országrészek soha nem szolgálhatnak Hitler megbízható hátországaként.“ Ma már a történelmi tények bizonyítják, hogy Klement Gottwald nem tévedett. Ezt a hét részre osztott kiállításon felsorakoztatott régi fényképfelvételek, fotómásolatok, okiratok, újságkivonatok is tanúsítják. Mindenekelőtt megtudjuk a kiállításon, hogy a protektorátusból 1939-ben Lengyelországba menekült csehszlovák katonai önkéntesek csoportja - Ludvík Svo- boda alezredes vezetésével - a háború kitörése után a Szovjetunióba emigrált. Tájékozódunk továbbá a CSKP moszkvai vezetőségének azokban a bonyolult időkben kifejtett tevékenységéről is. Röviddel a Szovjetunió megtámadását követően, 1941 július 18-án aláírt csehszlovák-szovjet megállapodás alapján fokozatosan alakultak meg a Szovjetunió területén a csehszlovák katonai egységek. Ennek köszönhetően alakult meg 1942 februárjában az első csehszlovák zászlóaj Buzulukban, amelynek parancsnokává Ludvík Svoboda alezredest nevezték ki. A katonai egységek tagjai közé - amint arról számos fénykép is tanúskodik - hadseregünk történetében először vettek fel nőket is. Ebben az időben jelenik meg először - ugyancsak a Szovjetunióban - a Naáe vojsko című folyóirat. „Katonáink 1943 februárjában ünnepélyes keretek között vették át a harci zászlót“ - olvassuk az egyik üvegszekrényben elhelyezett eredeti zászló alatt a feliratot és Karel Borskynak, az akkori kemény fagyokról szóló tudósítást: „Amikor a katonazenekar az állami himnuszt játszotta, fokozatosan meggémberedtek a fiúk ujjai. A végén már csak a dobpergés volt hallható“. Bár a csehszlovák katonáknak jó életük volt Buzulukban, harcolni akartak. Ez a vágyuk január 30-án teljesült. Buzuluk lakosai ezen a napon tömegesen vettek tőlük búcsút az állomáson. A harctérre induló katonák - K. Borsky szavai szerint - ismételten felidézték emlékezetükben Klement Gottwaldnak. a számukra megtartott buzuluki filmelőadáson néhány hét előtt elhangzott szavait: „A Vörös Hadsereg soraiban kell harcolnotok a közös ellenség ellen. Becsületbeli kötelességetek, hogy ennek a megtiszteltetésnek eleget téve harci zászlótokat Prágáig vigyétek“. Hosszú és tövises volt a katonák útja. Szokolovo, Kijev, Bíla Cerkev, Dukla, Ostrava, mindmegannyi mérföldkő. A Vörös Hadsereg katonáinak százezrei, a csehszlovák hadtest tagjainak százai véreztek, életükkel fizetve szabadságunkért. A kiállításon Vyány Komámík látképe is megtekinthető, azé az első csehszlovák községé, amelyet hadtestünk 1944. október 6-án szabadított fel. A fotón egy csehszlovák katona szovjet kenyeret osztogat. Köztudott ugyanis, hogy azon a vidéken éhínség dúlt, és minden egyes karéj kenyér életet jelentett. Néhány akkori fegyver is látható az üvegszekrényekben. Ilyen például a két méteres Degtyarev tankelhárító, amely különösen a szokolovoi harcok során vált be, vagy a legendás hírű Spagin géppisztoly. Megtudjuk, hogy ilyennel harcolt Marie Ljalková is, az az asszony, akit a szokolovi harcok után az első csehszlovák nőként tüntettek ki a Vörös Csillag Érdemrenddel. A kiállításnak ebben a részében a fegyvereken és a többi harci eszköz makettjén kívül Ludvík Svoboda tábornok és Otakar Járóé kapitány kitüntetései és a hagyatékukat képező néhány tárgy is láthatók. KARDOS MÁRTA DICSŐ, HARCOS ÚT 1982. IV. 23.
