Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-16 / 15. szám
kis lurkó koromban nagyapám gyakran al vitt a mezőre. Tudta, mennyire szere- olni a széles határban, futkosni a magas ei nyulakat, fürjeket vidám kurjantások- ani - szabadon, gondtalanul játszani í altelommal, amíg nagyapa a tehgeri- <apálgatott, barangolás közben az aká- iltam magam A fákat kerülgetve, varjú- n kutatva, egyszer csak - hopp1 - meg- 'alamiben hasra vágódtam. Hátrafordul- lillantottam meg egy jókora csontot teg hogyan kerül ide, ámultam el meg- Majd óvatosan feltápászkodtam, s hát- dítva kifelé indultam az akácerdőből egyre szaporáztam, végül futásnak már egy hatalmas jegenyefa tövében ebédjét fogyasztotta ?re, biztosan megéheztél te is Ülj ide, és Itott felém. ta! Nagyapa! - rohantam hozzá lihegve, tot találtam az erdőben . Orra buktam ;kora mint egy fatörzs tn az egyik óriás maradványa - moso- nagyapa, s intett, hogy telepedjek le ? Miféle óriásé, nagyapa? Olyan meseselié-e? Magam sem tudom, fiam Ezen már a nagyapám nagyapja is így tudta, n óriások éltek Úgy beszélik, akkor a fák rtek, s a fűszálak is akkorára nőttek, mint jegenye Hegy nagyságú homokhátak ; a végtelen mezőkön. Vagyis gerindek, )k a régiek Ezeket meg vizek ölelték is akármilyenek. Mert több volt bennük t a viz. A vizek körül pedig vadakban jelök terültek el. Szóval, ez volt az idalma Érted már? I laktak ezek az óriások? - kérdeztem, eppenve zt a régiek sem árulták el. De királyuk, az ilynőjük is Akkor meg, ügyi, kellett, hogy legyenek palotáik, váraik, óriási házaik is - válaszolt nagyapa, s lekanyarítva egy darab szalonnát, a kezembe nyomta. Aztán így folytatta- Itt, a Bodrogközben az óriások uralkodtak egészen az őseink megjöttéig. Árpád fejedelem, jó ezer éve erre vezette lovas hadait, s népével először itt pihent meg, a Kövesdi-hegyen.- Ök is óriások voltak?- Nem. . Nem hiszem .. Ki tudhatja azt ma már Csak az bizonyos, hogy ök voltak az őseink- Á, dehogy. Az óriások semmit, de semmit az égvilágon nem tettek- Semmit sem tettek? Pedig az övék volt a sziget-7! Vagy nem7 - kérdeztem hitetlenkedve- Hát persze, az ö.vék volt, csak nem törődtek a pirinyó emberekkel. Ártatlan kis bogaraknak nézték a lovaikon száguldozó magyarokat. Még az sem zavarta őket, hogy Árpád népe máról holnapra ökreivel szántogatni kezdte a földeket.- Hát akkor mit csináltak az óriások?- Az óriáskirálylány játéknak nézte az ökröcské- ket meg az embert? De hát azok nem játékok! De nagyapa legyintett:- Csacsi vagy. Úgy kell elképzelned, hogy a tenyeredbe veszed a katicabogarat, és eljátszogatsz vele, énekelgetsz neki. Az óriáskirálylány sem tett egyebet Belerakta szép sorjában az ökröket, az embert, az ekét és a taligát a kötényébe, és vidáman sietett vissza a palotába- Nézd csak, édesapám, mit találtam a földjeinken! Ugye játszhatok velük? - mutatta kipirultan a kötényében fészkelődő játékait. Az óriáskirály odapillantott, s amikor tekintete találkozott a királylány kötényében álldogáló ember tekintetével, arcán szomorú árnyék suhant át, és bánatos hangon így szólt a lányához:- Édes lányom, nem kellett volna munkájuk közben megzavarnod őket. Édes lányom, nem kellett volna kötényedbe szedned s hazahoznod őket. Menj, vidd vissza a mezőre valamennyiüket, mert ezentúl már ők fogják megművelni a földjeinket- És? Az óriáskirálylány visszavitte őket, nagyapa? - kérdeztem izgatottan.- Vissza - válaszolt nagyapám - Visszavitte őket, mert tudnod kell, kisfiam, hogy az embereknek varázshatalmuk van az óriások felett. Meglepődve néztem nagyapára:- Mi az, hogy varázshatalmuk van? Nagyapa megtörölte a bajszát, kendőbe csomagolta a maradék szalonnát és kenyeret, majd az ölébe fektette a kezét és igy szólt:- Az ember eszes, nagyratörő, jövőbe látó, így gondoltam, fiam, a varázshatalmat Aztán felállt, körbejáratta tekintetét a határban, és így folytatta:- Lassacskán el is tűntek Bodrogköz szigetéről az óriások. Utána Árpád fiai és azok utódai éltek itt, vagyis hát élnek ma is. így ismertem meg, tízévesen, szülőföldemnek ezt a különös történetét, s most lejegyeztem, hogy - amint mondani szokás - szálljon tovább, apáról fiúra. * A mesét a szerző készülő kötetéből vettük Kulcsár Ferenc 9QVKQ6KÖZÍ * TÖRTEMET Talán olyan emberek voltak, mint mi vagyunk - mélázott el, abbahagyva még a falatozást is nagyapa De engem nem hagyott nyugton a dolog, tovább faggattam öt.- Akkor hogyan mentek át lovaikkal a nagy mezőkön, ha a fák az égig értek? És azt mondtad, hogy a fűszálak is akkorák voltak, mint a jegenyék!- Éppen ez az! Hát éppen ez az, hogy átmentek! - emelte a magasba mutatóujját nagyapa. - S a Kö- vesdi-hegyre, oda is felmentek! Talán senki sem tudja megmondani, hogyan történhetett. Biztosan volt valami csodálatos titkuk, ami mára már elfelejtődött- Elődeink történetéből csak annyit tudunk, hogy Árpád vezér a Kövesdi-hegyről széttekintve elrendelte: itt fogunk letelepedni, elfoglaljuk ezt a folyóktól körülvett szép és gazdag szigetet.- És mit csináltak az óriások? Nem haragudtak meg Árpádra?- Hogy mit csináltak? Gondolom, élték a világukat mint addig is Heverésztek, hancúroztak, lustálkodtak. Meg hát halásztak, vadásztak. Vagy éppen sétálgattak, mint az óriáskirálylány azon a nevezetes reggelen ..- Az meg micsoda? Miféle nevezetes reggelről beszélsz, nagyapa?- Ne vágj a szavamba! Éppen ezt akarom elmondani... Szóval egy szép tavaszi reggelen az óriáskirály lánya sétálni indult. Miután elhagyta apja palotáját s kiért ide, az illatozó földekre, csodálkozva látta meg, hogy egy ember négy ökröcskén szántogat. Igen megörvendett az óriáskirálylány, mert hiszen mindjárt azt gondolta, hogy új játszótársakra talált. Éppen olyan volt ő is, mint te, meg bármelyik gyerek a világon, mindig a legújabb játéknak örült a legjobban. k Éva: DIÁKKARNEVÁL Mázik István Nem akármilyen pali Két huszonéves lány áll az út mentén. Hevesen integetnek a mellettük elhaladó gépkocsiknak. Hosszú percek telnek el, mig végre egy bordó Zsiguli megáll- Hová, lányok? - kérdi a gépkocsivezető.- A legközelebbi városba legyen szíves, ugyanis ott lakunk.- De hiszen az legalább ötven kilométer! - horkan fel a sofőr. - Huszonöt kilométert kocsikázhatnak velem, aztán sajnos el kell válnunk egymástól, mert várnak a pácienseim! - folytatja, miközben ezüstösen csillogó elektromos órájára pillant. A két lány hátul ül a kocsiban. A motor felzúg, és szélnél sebesebben száguldanak az úticél felé.- Látod az óráját? - súgja az egyik lány a másiknak.- Látom, kvarcóra! - válaszolja a másik alig érthetően.- Parancsolnak cigarettát? - kérdi váratlanul a kocsivezető, és jobb karját hátranyújtja a két lány felé. - Vegyék már el. Maguké az egész csomag! A két lány egymásra néz:- Amerikai cigaretta - súgja az egyik.- Lord - suttogja a másik.- Köszönjük, ilyen cigarettát ritkán szívnak a magunkfajta fiatal lányok, de azért nagyon szívesen elfogadjuk!- mondja az egyik.- Nézd az ülésen a huzatot! - súgja a barátnőjének a másik lány.- Tuzexes - válaszol az halkan. Majd hosszú percekig hallgatnak, s észre sem veszik, hogy a külvárosban vannak.- Megérkeztünk. Útközben azt gondoltam, mégis elhozom magukat, ne mondják, hogy rossz ember vagyok! - szól a gépkocsivezető.- A pácienseim várhatnak pár percet!- Nagyon köszönjük - mondják a lányok miközben kilépnek az- autóból.- Viszontlátásra - búcsúzik a gépkocsivezető, és a Zsiguli csikorogva nekilendül.- Felírtam a számát! - mondja az egyik lány.- Jól tetted! - szól a másik. - így könnyebben megérdeklődhetjük, ki ez a pali, s hol a rendelője. Hátha szükségünk lesz még rá! A rendszám mindenre felhasználható. Megérdeklődték. Csalódottan sétáltak eqymás mellett a lombos fák alatt.- Ki gondolta volna, hogy csak pincér! - mondja az egyik- De azért nem akármilyen pali...- válaszol a másik. GÁL SÁNDOR NÉLKÜLETEK hetvenhét éjszakát áthallgattunk mama á köztien lehullott mind a vajkörte ehetetlenné keserűitek az uborkák elrohadt pár mázsa paradicsom a kertben pudvássá aszott a kerítést behálózó bab s megtottyadt az őszibarackfák gyümölcse s mert nyomodban apánkat is ledöntötte a hetvenedik év álltunk a kettős pusztaság közepén riadt felnőttek s nem tudtunk mit kezdeni nélkületek virrasztottunk a lugas alatti asztal körül otthon s mégis úgy mintha idegenek lennénk hisz nem te főzted az ételt mama s nem papa ment le a pincébe borért KUDARC régen nem írtam verset ha jól emlékszem cseresznyeéréskor volt bennem egy szép sor enyhe lejtésű mint az otthoni táj es napsugaras stiglinc szólt benne meg sárgarigó nem tudom visszaidézni Vavrovics Renáta Álom A szökőkút vízsugara szivárványszínű permetet szórt a mutatványosbódék, sátrak felé tolongó emberárra. Itt-ott játéktrombita hangja, nevetés vegyült az élénk zsibongásba. Színes léggömbök takarták el az eget, torz képek vigyorogtak a feltekintő emberekre, kezüket nyújtogató gyerekekre. Némelyik halk pukkanással oszlott semmivé, helyet adva a többieknek, melyek egyre magasabbra szálltak, majd belevesztek az ég végtelen, derűs kékjébe. Taps és elismerő moraj zúgott minden oldalról, a tömeg kettévált, ö fehér krinolin ruhácskában lépdelt a lába elé terített bársonyszőnyegen. Később kifeszített kötélen sétált, hajladozott, hallgatta a tömeg visszafojtott lélegzését, a szívek dobbanását, aztán gyorsan zuhant lefelé, hogy a következő pillanatban kacagva repüljön az égig, messzire hajítsa a Napot, csokorba szedje a csillagokat és koszorút fonjon hajába a napsugárból. Mellette színes léggömbök emelkedtek a magasba, piros orrú bohóc szegődött mellé, együtt repültek tovább, kézenfogva bukfenceztek a puha bárányfelhőkön, aztán egy utolsó huppanással visszatértek a földre, ahol hóembert gyúrtak a nyári hőségben, leszedték az első tavaszi ibolyát, és elgyönyörködtek az őszi fák szépségében. Később elvarázsolt kastélyban ijesztgették a szellemeket, és cukorral kínálták a tarka falovakat. Mikor ragyogó fényekkel leereszkedett az éjszaka, a bohóc mükönnyeket sírt, és ő búcsút intve eltűnt a szökőkút magasba szökő szivárványszínű sugarában.
