Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-08 / 1. szám
A mérnök és az osztályozónapló Ha a kommunista Jaroslav Cerny mérnököt felkérnék a szakértők, hogy szóljon hozzá a legkorszerűbb tanítási módszer, a problémamegoldó módszer körül kialakult vitához, megjegyzései biztos tanúl- ságosak és ösztönzők lennének. A gyakorlat támasztotta követelmények alapján jutott el a felismeréshez, hogy a tudományos- technikai fejlődés nem tud meglenni olyan emberek nélkül, akiknek fejlett az alkotóképeségük, képesek logikusan gondolkodni és önállóan is megszerzik a tudást. A Slanái Gimnáziumban leadott anali- tikaikémia-órája a , problémamegoldó módszer felhasználásának bemutató óraként is sok tekintetben megállná a helyét. A diákoknak fel adja a megoldásra váró problémát - például egy ismeretlen összetételű egyenletet és meg kell határozniuk annak egyes Összetevőit. Mérlegelik a lehetőségeket, keresik a kapcsolatokat és az összefüggéseket - megismerésre tesznek szert. Tanítójuk ugyanis egy-egy üzem konkrét helyzetéből indul ki. Mindenütt elvégzik a bevezető vegyelemzést és ebben az esetben a problémamegoldó módszer elkerülhetetlen. Sok fiatal embernek ezt, sajnos, az iskola befejeztével kell megtanulnia, mert az iskolában nem győzték emlékezetükbe vésni a vegyületképleteket. Ugyanez a helyzet a szakkifejezésekkel is. Ugyanis a szakkifejezések vannak leginkább alárendelve a helytelen, vagy a gyakorlatban régen túlhaladott terminológiának és, szokásoknak, ezért a fiatal szakember jövője szempontjából nagyon fontos, hogy már a kezdet kezdetétől a helyes szakkifejezéseket tanulja meg. A tapasztalatokkal alátámasztott ösztönös megérzés vezette rá Cerny mérnököt a helyes módszer megtalálására, ennek segítségével értette meg taníványai- val az új, érvényesülésük és jövőjük szempontjából modellként szolgáló körülményeket. Megtanítja a fiúkat és lányokat arra, hogyan védjék meg eredményeiket, hogyan bizonyítsák be az elemzés során alkalmazott módszer helyességét, s meg tudják indokolni, miért épp ezt az analitikus eljárást választották, és nem egy másikat. Jaroslav Cerny docensnek nincs pedagógiai képzettsége. Eszébe sem jutott, hogy valaha is szüksége lenne rá. Már a főiskola vegyészeti karán is kutatópályára készült. A kémiát már az alapiskolában élethivatásául választotta és azok közé a boldog emberek közé tartozik, akik szakterületekén feltalálják“ magukat. Valakinek ez tovább tart, másoknak egyáltalán nem sikerül és mélyebb érdeklődés nélkül, felületesen járják végig életútjukat. Megkeserednek, első pillanatra látszik rajtuk, hogy magukkal sincsenek megelégedve és ezt a belső elégedetlenséget átviszik környezetükre is Öröm olyan emberrel találkozni, aki azt csinálja, amit szeret, akinek a munka valóban betölti az életét. Az ilyen emberek egészséges optimizmusa átragad másokra is. Nincs abban semmi csodálatos, ha az ilyen embereknek van bizonyos pedagógiai érzékük is. Cerny mérnök esetében erre már az osztálytársak is rájöttek; gyakran kérték, magyarázza el nekik az új anyag egy-egy nehezebb részét. Tizenöt évvel ezelőtt kutatóként kezdett dolgozni a slanyi Ba- téria Vállalatban, s ott is rögtön felfigyeltek ilyen irányú képességeire, s ki is használta a tudományos - műszaki társaság kihelyezett üzemi részlege. Előadásokat tartott a szemináriumokon és konferenciákon, irányította a továbbképző tanfolyamokat, s mikor felkérte a gimnázium igazgatósága, nem vállalná-e el az egyik szaktantárgy tanítását, már nem számított egészen újoncnak. Csakhogy eddig a kollégákkal, a szakmabeliekkel, bár előadott nekik, fél szóból is értették egymást. A diákok esetében egészen más volt a helyzet. A gimnázium három évvel, ezelőtt megkezdte a tananyag tartalmi átépítését, az általános oktatás keretében a gyakorlati munkára való nevelést. Olyan tantárgyak oktatását is bevezették, amelyek a gimnáziumok eddigi tantervében nem szerepeltek: például a termelés alapjai és a szakmai felkészülés. Ez nem más, mint a tudományostechnikai fejlődés támasztotta igényekre adott egyenes és elkerülhetetlenül szükséges válasz. Bebizonyították, hogy egy humán tudományokban képzett diplomás szakemberrel szemben a társadalomnak két olyan szakemberre van szüksége, akik természettudományos és műszaki területen dolgoznak. Bár a főiskolákra elsősorban a gimnáziumok készítik fel a diákokat, eddig nemigen irányították őket a műszaki egyetemekre. Az egyetemek orvosi, filozófiai és jogi karára még mindig 40 százalékkal több diák próbál bejutni, mint amennyit felvehetnek! A technikai irányzatokra viszont a tervezett létszámnak csak nem egész 47 százaléka jelentkezik. A gimnáziumi tananyag tartalmi átépítésének koncepcióját kísérletileg nagyon alaposan kipróbálták a kiválasztott kísérleti iskolákban és 1976-tól 1984-ig fokozatosan bevezetik az ország minden gimnáziumában. Vitathatatlan, hogy azok a gimnáziumok vannak előnyben, amelyeket nagy üzemek vesznek körül. Olyanok, amelyek dolgozóik, a szakoktatók segítségével megnyitják a diákok élőtt a különböző műszaki pályák távlatát. Persze, sok múlik a gimnáziumi tananyag tartalmi átépítése céljainak megértésén, azon, hogy az üzemek, a legjobb szakembereket küldik-e a fiatalok közé, tevékenységüket állandóan figyelemmel kísérik-e, vagy formálisan teljesitik egyik legújabb „kötelességüket“ és tovább nem törődnek a dologgal. Cerny mérnök tanítványai a szerencsések közé tartoznak. A Batéria Vállalat kutató központjának három mérnöke, Mareá, Marek és Cerny (a helyi ipari és mezőgazdasági termelési ágazatok más szakemberein kívül) az üzemben végzett munkájuk mellett vállalták az ifjú nemzedék nevelésének feladatát is. Hetente kétszer felcserélik a laboratóriumot a tanteremmel, hogy helytálljanak a katedrán a kíváncsi fiatalok előtt, s lelkesedésük magával ragadja őket. A kommunista mérnök, Jaroslav Cerny azok közül való, akik megértették a kor sürgető szavát, amelyet a párthatározatok is hangsúlyoznak, miszerint az új feltételek megkövetelik az újfajta gondolkodást. Ezért a most munkába álló nemzedéket egészen másképp kell a gyakorlati feladatokra felkészíteni. Ki kell bennük alakítani azt a képességet, hogy önnállóan alkalmazkodjanak a szüntelenül változó létfeltételekhez, a termelési és szociális viszonyokhoz, hogy a megszerzett tudást képesek legyenek alkotó módon felhasználni a konkrét feladatok megoldásában, s meg tudjanak felelni a fokozott minőségi igényeknek. Már ma is szemmel látható, hogy a dolgozóknak a tudomány és a termelés minden területén mintegy ötévenként fel kell újítaniuk szakismeretüket és ki kell egészítenük műveltségüket, s ez az idő a jövőben a tudomány fejlődésével ará^ nyosan fog rövidülni. Törvényszerű és szükségszerű, hogy a műveltség súlypontját az információs szféráról az intellektuális képességek szférájára helyezzük át. Az analitikus kémiaóra a gimnazisták számára - ha ezt a tantárgyat választották - érdekes tevékenységgel, kísérletekkel van tele. Nem a hagyományos elképzelések szerint zajlik le, inkább egy vitaklubhoz hasonlít. Itt még az írásbeli dolgozatokat - a diákok rémét - sem a megszokott sablon szerint írják. Cerny mérnök itt is eltért a hagyományos gyakorlattól, mikor bejelentette, hogy a dolgozat megírásához a diákok minden * jegyzetüket felhasználhatják. Ez először a diákokat - enyhén szólva - sokkolta; egyesek ezt, tévesen, jóindulatnak fogták fel és a jegyzeteket felcserélték a „puskával". Ma már hozzászoktak az önálló munkának ehhez a formájához. - Hogy miért vezettem be? - töpreng Cerny mérnök. - Azt akarom, hogy tájékozódni tudjanak saját jegyzeteikben. El akarom érni, hogy a gyakorlati szempontokat figyelembe véve készítsék már az órán is jegyzeteiket, hogy azt a munkában is fel tudják használni. Hisz ha nekünk a munkahelyünkön meg kell oldanunk egy szakmai problémát, rendelkezésünkre áll az irattár, a különféle kivonatok és jegyzetek, senki sem tiltja meg, hogy használjuk őket. A mostani információrobbanás lehetetlenné teszi, hogy az ember mindent emlékezetben tartson. De tudnia kell, hogy keresse a szükséges információt. Tekintély... Mi az tulajdonképpen? Mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember tekintélyre tegyen szert? És örökké tart? Könnyű, vagy nehéz megszerezni? Kérdés kérdést szül, de egy biztos: a tekintély lényegé a minőségben, a képességekben és a személyiségben rejlik. Cerny mérnök aránylag fiatalon tett szert tekintélyre a saját kutatási területén, aztán a diákok előtt, mert látják, hogy az analitikai kémia minden részletét ismeri. Az csak természetes, hogy a tudás tiszteletet vált ki. Nem irigységet, hanem azt a vágyat, hogy a nagy tudású emberhez minél jobban hasonlítsunk. Természetes, hogy mindig és mindenütt akadnak „kötekedők" akik rafinált kérdésekkel akarják csorbítani a tanár tekintélyét, s megmutatni - aha, ezt se tudja! Csakhogy a valóban művelt emberen az efféle trükkök nem fognak ki. Bátran megmondja, hogy pillanatnyilag nem tud határozott választ adni, de otthon utánanéz a szak- irodalomban és a legközelebbi órán megmagyarázza. Az ifjúság értékeli az ilyen magatartást. Cerny kutatómérnök pedagógiai munkája nagyon színvonalas. Bár lazíthatna, hivatkozhatna munkahelyi elfoglaltságára, lelkesedés, álkotó kedv nélkül is felállhatna a katedrára és mechanikusan ledarálhatná a tananyagot, de nem teszi.- Ez roppant érdekes munka-és jobban leköt, mint számítottam rá - mondja Cerny mérnök. - Az ember örül, ha gyakorlatiasságot vihet a tananyagba, ha egy sor konkrét példát felsorolhat arról, hogy az analitikai kémiai ismeretek hogyan használhatók fel a gyakorlati munkában. Remélem, hogy választ adhatok a rám bízott fiatalembereknek arra a gyakran felmerülő kérdésre is, mire lesz jó a megtanult tananyag, a tudás. Cerny mérnök hetente kétszer cseréli fel a Batéria Vállalat laboratóriumát a tanteremmel. Széles látókörű, elkötelezett kommunista; van érzéke a korkövetelmények felismeréséhez. Már megszokta a diákokat, csak az osztályozónaplótól idegenkedik. Persze, ő is oszt érdemjegyeket, notesze is van, de csak most kezdi megérteni, mekkora felelősség a tanár számára a minősítés, az hogy helyesen értékelje a tanulókat. Néha ugyanis a tantárgy iránt megnyilvánuló érdeklődés fontosabb, mint a tankönyvízű, pontosan megszövegezett felelet. Hol van a határ a kettő közt? Ki lehet-e egyáltalán jelölni? És egyetlen érdemjeggyel értékelni... IVETA FRYVALDSKÁ H arminchárom évvel ezelőtt mezei munkásként szegődött az akkor alakuló Bálványi (Balvany) Magnemesítő Állami Gazdasághoz. A közösség egyhamar befogadta, mert mindig szorgalmasan és jól dolgozott. Hogy, hogy nem történt de mégis különleges embernek tartották.- Igen! - nyúl vissza emlékei után - Mert minden rendellenességet megmorogtam, semmit sem vettem „készpénznek" az első hallomásra. Egyesek eleinte ellenzékinek bélyegezték, de közvetlen társai az egyenes tartású, szókimondó jóbarátot tisztelték benne. Teltek, múltak az évek, a növénytermesztésben dolgozó Kürti Ferenc a gazdaság vezetőinek javaslatára megszerezte a traktor-és a gépjárművezetői jogosítványt.- Az előreléptetésnek az volt a haszna, hogy az ötvenes években már erőgéppel szánthattam a határban. Persze itt is szóvá tettem a hibákat, bátran megmondtam, ami nem tetszett. Egyszer aztán úgy adódott, hogy az alapszervezet elnöke a munka befejeztével magához hivatta. Bár a „hivatalos" hívást ő sem tudta mire vélni, munkatársai még tetézték:- No Ferenc, kellett-e járatni a szádat?- Azért hivattalak - kezdte rokonszenvesen a pártelnök -, hogy jó munkádért, elvhú magatartásodért megdicsérjelek. Másodsorban tudomásodra hozom - ha nincs ellene kifogásod - számítunk rád a pártban. Kell nekünk az elkötelezett, éles szemű, szókimondó ember. Égetően szükségünk van rá, hogy mi kommunisták legyünk minden olyan jelenségnek az ostorozója is, amely gyengíti a szocializmust és a párt politikájába vetett bizalmat. A traktoros tudta, hogy felelősségteljes munka vár rá a pártalapszervezetben, mégis nagy megtiszteltetésnek érezte a megbízatást. Belépésével élénkültek a taggyűlések, érezhetően javult az alapszervezet mozgalmi tevékenysége, politikai munkája. De egyáltalán, a belépés milyen változást hozott az életében?- Szülőfalum veterán kommunistáitól és édesapámtól sokat hallottam a pártmozgalmi, osztályharcos munkáról. Végeredményben kívülálló gyanánt is az ő intelmeik szerint cselekedtem. Változás mindenesetre annyiban történt, Nem állhatom meg szó nélkül... hogy a belépés után az alapszervezetben számot kellett adni az elvégzett munkáról, be kellett bizonyítanom, hogy nem érdemtelenül kerültem a párttagok közé. S bármikor értékelték magatartását, tevékenységét, az egész kommunista kollektíva a legjobb bizonyítványt állította ki munkájáról. Nem csoda tehát, ha a hatvanas évek vége felé az évzáró taggyűlésen az alapszervezet elnökévé választották.- Abban az időben - kutat gondolatai között - a revizionistáknak, az ellenforradalom szálláscsinálóinak sikerült kezükbe kaparintaniuk a CSKP vezetését. Nacionalista, demagóg jelszavakkal befolyásuk alá igyekeztek vonni a tömegeket, köztük a munkások jelentős részét is. A mi pártalapszervezetünket azonban nem tudták megingatni, mert megmagyaráztuk a kommunistáknak és a tömegeknek, hogy ez osztályárulás, s ezt tettük most a lengyel- országi ellenforradalmi események megítélésében is. Kürti Ferenc immár tizennégy év óta a gazdaság termelési üzemága pártalapszervezetének elnöke, gépkocsivezetői beosztásával párhuzamosan elvi elkötelezettséggel teljesíti feladatát. Jó munkáját mi sem domborítja ki megfelelőbben, mint az a tény, hogy a segédtermelésben dolgozó hatvannyolc gépszerelő, javító közül harmincán cselekvő tagjai a pártalapszervezetnek, a tagság átlagos életkora a harmincöt évet sem haladja meg.- Arra törekszünk - vallja magabiztosan -, hogy az arra érdemes fiatal dolgozókat tagjelölteknek, példás kommunistáknak neveljük, tovább javítsuk a pártmunka színvonalát.- Nem szoktatta-e kényelemre, hallgatásra a sok éves pártfunkció?- Egyáltalán! Nem állhatom meg szó nélkül most sem, ha pazarlást, fegyelmezetlenséget látok, ha a párt irányvonala elferdítését, megszegését tapasztalom. Ezt az elvi magatartást kötelességemnek tartom a pártéletben és az emberi kapcsolataimban is. Szerintem a dolgok megítélésében nálunk eluralkodott túlpárnázottság, a jelenségek túlzott letompítása, leegyszerűsítése nem használhat, csak árthat közös ügyünknek, mert azt a csalóka érzést kelti az emberekben, hogy minden jól megy, nincsenek problémáink. SZOMBATH AMBRUS ÚJ szú I í 1 1982. I. 8.
