Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-03-12 / 10. szám

Vasárnap 1982. március 14. A NAP kel - Kelet-Szlová- kia: 5.51, nyugszik 17.38 Közép-Szlovákia: 5.59, nyugszik 17. 46 Nyugat-Szlovákia: ' 6.07 nyugszik 17.46 A HOLD kel - 22.52, nyug­szik 8.19 Névnapjukon szeretettel köszöntjük MATILD nevű kedves olvasóinkat • 1882-ben született Wac- law SIERPINSKI lengyel ma­tematikus (+ 1969) • 1912- ben balt meg Pjotr Nyikolaje- vics LEBEGYEV szovjet ké­mikus (szül. 1866) • 1912- ben született Bohdan LACI- NA festő és grafikus, érde­mes művész (+ 1971). AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL JELENTŐS SEGÍTŐTÁRS 75 ÉVVEL EZELŐTT JELENT MEG A KASSAI MUNKÁS ELSŐ SZÁMA - STEFAN PYTEL ÍRÁSA A KOMPLEX INTÉZKEDÉSEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A PREROVI GÉPGYÁRBAN J. MÉSZÁROS KÁROLY CIKKE HIGGADTAN ÉS TÜRELEMMEL PROTICS JOLÁN CIKKE KÍNÁLNI IS TUDNI KELL KARDOS MÁRTA RIPORTJA SZÍNHÁZI TÖRTÉNET MATl UNT ELBESZÉLÉSE MEGGYŐZŐ ERŐVEL FÜLÖP IMRE RIPORTJA SZEMÉTDOMB VAGY KINCSESBÁNYA? KESZELI BÉLA RIPORTJA Az egyik munkahelyen így, a másikon úgy ünne­pelték a nőnapot, volt ahol Vineával koccintottak a dol­gozó nők - lányok és asz­Adminisztrál szonyok, feleségek és édesanyák - egészségére, volt ahol konyakkal is. De ajándékot, néhány tíz koro­na értékben, bizonyára az idén is egyformán kaptak mindenütt a nők: egy ab­roszt, egy törülközőt, egy csomag zsebkendőt, vagy éppen könyvet. S ezeket bizonyára őszinte szívvel is nyújtották át nekik minde­nütt. Egyvalami azonban mégis nagyon zavar en­gem az egészben. Itt is, ott is hallom a nőktől, hogy miután fölköszöntötték őket és az ,,egy kis figyelmes­ség jeleként“ adott ajándé­kot megkapták, nyomban- vagyis ott, azokban az ünnepi pillanatokban - alá­írásukkal kellett igazolniuk, hogy az ajándékot valóban átvették. Nem a főnök vitte haza, nem a szakszerveze­tis, lefizető eszközként sem használta őket senki, ha­nem igenis, azok kapták meg, eikiknek eredetileg szánták. Nem először találkozom ezzel az enyhén szólva fu­az ünnepelt ra gyakorlattal. Volt szeren­csém néhányszor jelen len­ni országos amatőr művé­szeti fesztiválok ünnepé­lyes eredményhirdetésén, amikor, ugye, a győztesek taps kíséretében fölvonul­nak a színpadra, hogy fo­gadják a díjkiosztó bizott­ság gratulációját, átvegyék az oklevelet és a velejáró emléktárgyat. Minden megy szépen, de amikor az illető - aki a boldogságtól meg a lámpaláztól azt sem tudja, hol van — indulna vissza a helyére, valaki utá­nakiabál: ,, gyere, még itt írd alá, hogy átvetted azt a vá­zát“. És képzeljünk el itt pöttöm gyerekeket is, akik először vesznek át díjat kö­zönség előtt, fenn a magas színpadon. Ha valami ünneprontás, hát ez az. Ha valami illúzió- rombolás, hát ez az. Legyen szó nők, győztes amatőr művészek, bárki más kö­szöntéséről. Még szerencse, hogy nem mindenütt ez a gya­korlat, van példa rá, hogy elegendő arra a papírra a kitüntető-ajándékozó szerv, intézmény, vállalat felelős képviselőjének az aláírása, a megajándéko­zottak névlistájával vagy akár anélkül is. Ha általá­nossá válna ez a bizalmat­lanságra, bürokratizmusra valló ünneplési eljárás, még megkérjük, hogy otthon a családban is aláírásokkal igazolt papírt kérünk egy­mástól, hogy átvettük az ajándékot, például szüle­tésnapunk alkalmából. Nem kaptam kosarat Erra akár büszke is le­hetnék, hiszen egy nagyon csinos, fiatal kislánytól nem kaptam kosarat egy közön­séges hétköznapi délelőtt Bratislava egyik lakótele­pének új élelmiszer bolt­jában. A dolog néhány perces bokázgatással kezdődött a havas járdán. Csupán a zene hiányzott ahhoz, hogy igazi farsangi mulat­ság kerekedjék a kereske­delem felségterületéről ki­szorult sorbanállók népes csoportjának ütemes „tán­cából“. A hatalmas kiraka­tokon át'láttuk ugyan hogy odabent a pénztáraknál- több is van belőlük- munkanélküli alkalmazot­tak ácsorognak karbatett kézzel, de nem tudtuk, mire véljük a már unalomig megszokott látványt.- Árut kaptak! - kurjantott egy idősebb férfi, s megpö­dörte bozontos bajszát.- Az is lehet, hogy még nem kaptak árut - kontráz­ta meg a felelőtlen kijelen­tést egy korosabb hölgy, aki szemlátomást ki akart kezdeni az iménti férfival.- Hagyjuk magunkat meglepni - emelte fel a fe­jét egy pillanatra a reggeli lapból egy fiatalasszony, aztán folytatta a tájékozó­dást. Mondanom sem kell, hogy neki lett igaza A nagy tétlenség oka közönséges kosárhiány volt. összesen - mondd és írd - három kosár állt a kedves vevők szolgálatára.- Nofene - dünnyögtem magam elé, hogy végre én is mondjak valamit. - Hi­szen nekem csak fél kenyér kell. Azt kosár nélkül is be­mutathatom és kifizethetem a pénztárnál - gondoltam, ,s ezzel megindultam az áruval megrakott polcok felé. Éppen a harmadik lé­pést szándékoztam meg­tenni, amikor egy jobb sorsra érdemes alt röppent utánam:- Hé, fiatalember, hova megy kosár nélkül?!- Ha ad egy kosarat, becs szóra elárulom- nyertem vissza némi meglepetés után lélekje­lenlétemet.- Nincs kosár - jött a hetyke válasz karlendítés kíséretében, amit én — mi­móza lelkületű ember lévén- talán túlságosan is komo­lyan vettem. így maradtam én azon a napon kosár, a családom pedig kenyér nélkül. IDŐSZERŰ GONDOLATOK- Az irodalom egyik fontos szerepe, hogy napjaink és a közeljövő követelményeinek megfelelően formálja az emberek tudatát, életszemléletét. Társadalmunknak olyan dol­gozókra van szüksége, akik meggyőződés­sel szállnak síkra nagyszabású céljaink való­ra váltásáért, nehézségeink és az előrehala­dásunkat gátló akadályok leküzdéséért...- Jelenünk és jövőnk szempontjából egy­aránt helyénvaló lesz, ha irodalmunk minden területe továbbfejlődik, olvasóink új és szín­vonalas versesköteteket, regényeket, novel­lákat olvashatnak, s drámairodalmunk is fel­zárkózik ehhez a fejlődéshez. Nyilván egyet­értenek velem abban is, hogy mozgalmas korunk, eseményekkel teli életünk minden művész számára elegendő ötlettel, témával szolgál. A művészet és a művész érdeklődé­sének homlokterében mindig az ember állt; életigenlése és az a heroikus küzdelme, amely révén önmagát gazdagította, a termé­szetet pedig saját igényeinek megfelelően próbálta alakítani. Kortárs művészeink egyik legfőbb ihletöje kétségtelenül a szocialista társadalmat építő dolgozó ember, az ő vágya és cselekedete, sokrétű, olykor a drámai elemeket sem nélkülöző élete. Távol áll tő­lem, hogy valóságunk megszépítését vagy torzítását kérjem önöktől, hiszen a teljes igazság, a mű igazmondása az alkotó pártos­ságának és az alkotás értékének egyik leg­fontosabb fokmérője. Teljes mértékben egyetértünk önökkel abban, hogy az életben felbukkanó konfliktusokat, nehézségeket nem lehet megkerülni, ezekről beszélni kell, ezeket meg kell oldani, tehát nem lenne helyes, ha irodalmunk minderről hallgatna. Érvényes azonban az a követelmény, hogy az alkotókat és műveiket a forradalmi opti­mizmus — amely a szocializmus építőinek sajátja — hassa át.- Szóltam már arról, hogy az irodalom nem létezhet a valóság kritikus szemlélete nélkül. A kritika társadalmi életünk egyik fontos eszköze. Ennek megfelelően jobban ki kell használnunk a szatirikus műfajokat is. A színvonalas mű az írótól tehetséget, köz­életi bátorságot és nagyfokú társadalmi fele­lősséget követel meg. Költőink és íróink képesek arra, hogy hűen ábrázolják nagyszerű korunkat és hőseit. Minden bizonnyal megvan minden adottsá­guk ahhoz is, hogy kipellengérezzék és el­ítéljék életünk rút jelenségeit, a régi polgári erkölcs napjainkban is felbukkanó maradvá­nyait. Természetesen a hibák és a nehézsé­gek bírálatának semmi köze sincs a pesszi­mizmushoz, a szkepticizmushoz és a nihilliz- mushoz, mindezek idegenek a szocialista alkotótól, hiszen az ilyesfajta alapállás egyál­talán nem nevezhető művészeti kritikának, s elítélendő azért is, mert nem segíti elő a kibontakozást és az előrehaladást, hanem ellenkezőleg, eddigi értékeinket és a társada­lom alkotó folyamatait kérdőjelezi meg... (Peter Colotkának, a CSKP KB Elnök­sége tagjának, az SZSZK kormányéi nőké­nek a Szlovákiai írók Szövetsége IV. kongresszusán elhangzott beszédéből.) AKARAT DOLGA Hazulról kapott szárnynak mondja, hogy férje az efsz baggerkezelöje, jól keres, de mivel közös terveik megvalósí­tásához szükségesek az anya­giak, esetenként összehason­lítják: ki mennyit keresett. Fia az alapiskola ötödik osztályos tanulója, önállóan felkészül az iskolába, csak időnként kell el­lenőrizni. Édesanyja pedig nagy mértékben megosztja ve­le a háztartási gondokat, sokat segít.- Ami pedig a munkabrigád­tól kapott szárnyat illeti - ma­gyarázza - részben az, hogy szorgalmas, kinek kell segíte­ni, kit kell bíztatni. Egy pillanatra elhallgat, te­kintete szinte villan, úgy mondja:- Nekem nem kell az ajná- rozás, a biztatás. Szólnak, megyek, megteszem. Akarat dolga Nem szólok, hát folytatja.- Legszívesebben persze én is ott dolgozom, ahol kevés erővel is sikeres a munka. Pa­radicsomszedéskor például künn a szabadban, dalolva, tréfálkozva, aránylag könnyen halad a dolog. Mindenki igyek­idssymiK A dercsikai (Jurová) Barát­ság Efsz kertészete tavaly 116 százalékra teljesítette bevételi tervét. Főként a paradicsom­termesztés volt sikeres, vagyis annak a szocialista munkabri­gádnak a munkája, melynek Somogyi Ilona, a Példás dol­gozó kitüntetés tulajdonosa is tagja. A járás tíz, paradicsomot is termesztő kertészete közül ők voltak a legeredményeseb­bek, az elsők. Krascsenits Ágnes, a 21 tagú munkabrigád vezetője ezzel magyarázza a sikert:- Mindenki szorgalmas, ha pedig valami rendkívüli feladat adódik, mindig számíthatunk a munkabrigád „angyalaira“. Csodálkozásom láttán tréfá­san mondja:- Úgy szoktam mondani: angyalkáim, most négyen be­mentek a fóliasátorba, és ott fogtok dolgozni. Ez elég és ők már repülnek is, pedig nem könnyű ott a munka. Somogyi Ilona komolyan helyesel: így van. Perszé, a munkabrigád példamutató kommunistáinak, Németh Má­riának, Ambrus Júliának, meg az ezüstjelvényes Vajas Anná­nak a szorgalmát, tettrekész- ségét dicséri, önmagáról csak akkor szól, amikor ezt kérdem:- Mi ad szárnyakat a kerté­szet angyalainak?- Minthogy így emlegetnek bennünket — kezdi -, szár­nyunknak is kell lenni. Mégpe­dig kettőnek Az egyiket hazul­ról hozzuk magunkkal, a mási­kat a munkabrigádtól kapjuk. mi összetartunk, nem lazsálni járunk munkába, csupán eltöl­teni az időt, így hát megkíván­juk a szervezettséget, mondják meg előre, mikor mit kell tenni, mit fizetnek érte, gondoskodja­nak idejében a munkához szükséges eszközökről, dol­gokról.- Részben - emlékeztetem. - Másrészt mi bíztató még?- Ismerjük egymást. Tudjuk, ki miben ügyes, mikor és miért szik Fóliasátorban ültetni, ka­pálni, gyomlálni, öntözni sokkal nehezebb, mert a párás leve­gőben még lélegezni se köny- nyű Ha odaküldenek, megyek Kicsit túlzás, hogy repülök, de szárnyat ad, hogy nekem, ne mondják kétszer, más vagyok, nem olyan... És megkérdezi:- Érti, ugye?- Hogyne érteném - vála­szolok - Akarat dolga. HAJDÚ ANDRÁS ÚJ SZÚ 2 1982. Ili 12. (A szerző felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom