Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-05 / 9. szám
• Életmentő munka a Kelet-szlovákiai Vasmű kórházának műtőjében A tűz életünk elválaszthatatlan tartozéka - jóllehet, az ember nemcsak az éltető - hanem a pusztító erejét is ismeri. Erről tudósítanak a legrégibb időkből fennmaradt emlékek, amelyekben olvashatunk tűzvészekről, sőt az égési sebek gyógyításáról is. Mindez pedig arra utal, hogy az égés vitathatatlanul az egyik legrégibb veszély; amely egy tized, sőt század másodperc alatt korunkban is emberéleteket, álmokat, terveket roppanthat össze. Szlovákiában az égési sérülések központi osztálya a Kassa (Koáice) melletti Sacán, a Kelet-szlovákiai Vasmű kórházában van. Ennek az osztálynak a főorvosával, Simko Istvánnal beszélgettünk.- Az égett ember látványa borzasztó - hadd kérdezzük meg ezért mindjárt az elején, nincs-e ennek riasztó hatása; azaz az orvosi pályát választók közül elegendően érdeklődnek e szakágazat iránt?- Nézze, Szlovákia ötmillió lakosára évente 50 000 égési sérülés jut. Ebből az ötvenezerből szerencsére csak 2000 az olyan, amely komoly orvosi beavatkozást igényel. Nos, ez az érem egyik oldala. Mielőtt a másikról is szólnák, le kell szögeznem, hogy a súlyos égési sebek eredményes kezelése elsősorban szervezési kérdés. Erre a felismerésre az első, de főleg a második világháború tapasztalatai vezették rá az orvosokat. Az égési sebek gyógyítása mikéntjének meghatározására az egészség- ügyi minisztérium útmutatásokat adott ki. Ebben a dokumentumban pontosan meg van határozva, hogy az égés pillanatától egészen a gyógyításig kinek mit kell csinálnia. Ez nagyon jó, mert az égési sebeket így már a helyszínen is kezelni kell, majd a súlyossági fok megállapítása után a traumatológiai osztályokra, a legsúlyosabb eseteket pedig hozzánk, az égési sebeket gyógyító központi kórházba kell szállítani. No, de hogy megválaszoljam a kérdést, tudni kell, hogy hazánkban az összes sebész megismerkedik az égési sebek kezelésével, de az égésekkel foglalkozó traumato- lógusok és a plasztikai sebészek képzése egy további külön vonalon halad. Sajnos, az ilyen szakorvosokból még kevés van.- Elárulná, hogy ön miért választotta ezt a szakterületet?- Mint sebész részt vettem a második világháborúban. Ez idő alatt annyi nyomorúságot és keservet láttam, hogy hű maradtam a traumatológiához. Hű maradtam, mert így a legnyomorultabbá vált embereken segíthetek.- A Kelet-szlovákiai Vasmű kórházát úgy tudom az égési sebek osztálya nélkül tervezték?- Az osztály 1971-től működik és szlovákiai centrummá 1980-ban nyilvánították. A vasmű igazgatóságának rendkívül sokat köszönhetünk. Korábban ilyen osztály csak Prágában és Ostraván létezett. Harminchat ágyas részlegünk egyébként korszerű, jól felszerelt. A tennivalókat hét orvos és negyven nővér látja el. Egy speciális, égéses sérüléseket szenvedett betegek számára készült ágyhoz máskülönben annyi felszerelésre, kötszerre, gyógyszerre és szakemberre van szükség, mint három normál sebészeti ágyhoz.- Mik a teendők egy égési balesetkor?- A legfontosabb az égést eloltani, a balesetet szenvedettről minden ruhaneműt levenni. Tudni kell azt is, hogy minden olyan égési sérülésnél, mely a felnőtteknél a bőrfelület 20, a gyerekeknél 5, a serdülőknél 10 százalékánál nagyobb felületet érint, már az első harminc percben intravénás gyógyításra is szükség van.- Megmagyarázná, hogy miért?- A termikus sérülés következtében a kapillárisok áteresztővé válnak, tehát az érfal, amely normális körülmények között féláteresztö, ilyenkor a vizet a fehérjéket, a sót is átereszti. Ezt a veszteséget nekünk mesterséges úton pótolni kell. Azt, hogy a balesetet szenvedett egyén mennyi vizet, sót és fehérjét vesztett az illető súlyából és a megégett felület nagyságból számítjuk ki. A veszteségek az első nyolc órában a legnagyobbak. A nagy folyadék-, fehérje- és sóveszteség következtében az anyagcsere is felborulhat és az az egyensúly állapot, amiben az ember élni tud, veszélybe kerül. Ez a veszély annál súlyosabb, minél nagyobb az égett felület, minél mélyebb az égés.- Az égés mélységét - gondolom - azonnal nem is lehet megállapítani?- Ha ránézünk a bőrfelületre, az égés százalékát rögvest meg tudjuk mondani, de az égés mélységét rendszerint csak harmadnapra tudjuk megállapítani. A mélység meghatározásával tulajdonképpen azt is megmondjuk, hogy milyen kezelésre van szükség, míg az első fokú és a felületes másodfokú égés spontán gyógyulása is lehetséges, addig a mély másodfokú, illetve a harmad- és a negyedfokú égéseknél a műtét már szinte elkerülhetetlen.- Arról még nem beszéltünk, hogy kik szenvedik a legtöbb égési sérülést?- A gyerekek! Az égési sérültek több, mint ötven százaléka fiatalkorú, vagyis azok, akik egy esetben sem tehetők felelőssé a történtekért Ha a gyerek megég, ezért csak a szülő vagy a közvetlen környezetben lévő felnőttek tehetnek. Aránylag sok munkát adnak számunkra az öregek is. Közülük sokan ittasan fekszenek az ágyba, cigarettára gyújtanak, majd elalszanak s így tűz keletkezik. Ilyenkor komoly égési sérüléseket szenvednek. Néhány évvel ezelőtt az efsz-ekben egy igen rossz szokás is divatba jött: égették a tarlót és a füvet az árokparton. Ezzel a munkával rendszerint a nyugdíjasokat bízták meg - sajnos azt elfelejtették, hogy veszély esetén az öregek már nem mindig tudnak elfutni! Sok komoly égési sérülés keletkezett ilyen helyzetben. Csak örülni lehet, hogy már megtiltották az ilyen égetéseket. Meg kell jegyeznem, hogy a súlyosság szempontjából még mindig az üzemi balesetek vezetnek, de a gyakoriságot illetően már nem. A hatvanas években a Kelet-szlovákiai Vasműben évente 400-500 komoly égési sérülés történt. A hetvenes évek közepén már csak harminc- -negyven, és most még kevesebb. Ez idő tájt a háztartásokban szenvedett égések száma a legnagyobb. Nagyon felelőtlenek az emberek. Ma is behoztak egy gyereket, akit az anyja magára hagyott a házban, míg ő elment bevásárolni. Mire hazajött, a ház már égett, a gyereket kimentették, de súlyos égési sebeket szenvedett. Mi már rengeteg előadást tartottunk, hogy rádöbbentsük az embereket a veszélyforrásokra. Noha érezhető javulás, mégis azt kell mondanunk, a figyelmeztető szó nem jutott el mindenhová. — ön szerint milyen úton halad Szlovákiában az égési sebek kezelése?- A második világháború utáni időszakig nálunk az égést - mivel bőrről van szó - a bőrgyógyászok kezelték. Később a sebészek vették át ezt a területet, elsősorban a plasztikai sebészet. Újabban már az a nézet uralkodik, hogy az égéskezelés inkább a baleseti sebészetre tartozik. A lényeg persze az - és ezt fenntartás nélkül mondhatom -, hogy az égéses sérülések kezelése igen jó úton halad. A közeljövőben Bratislavában, Banská Bystricán és Galántán is megnyitnak egy-egy égési osztályt. Itt Sacán egyébként rendszeresen fog- lalkozünk az orvosok és nővérek továbbképzésével is. Az a célunk, hogy minden kórházban legyenek olyan szakemberek, akik értenek az égési sérülések gyógyításához. Simko István főorvos józan, higgadt válaszai úgy érezzük, mindenkit elgondolkoztatnak. A tűz nélkül elképzelhetetlen az életünk, de ne felejtsük: egyúttal nagy veszélyforrás is. SZÁSZAK GYÖRGY /nebi A napos téli délelóttön éppen sétára indulnak a gyerekek. Találgatom, melyik lehet az őket kísérő két óvónő közül Udvardi Júlia, aki a bratislavai várban a nőnapi fogadáson a kisújfalusi (Nová Vieska) asszonyokat képviseli majd.- Ma délutános, még otthon találja - válaszolja kérdésemre az egyik óvónő. Az Udvardi porta ilyenkor csendes. Csak a háziasszony végzi a napi teendőit, mielőtt munkába indulna. Félbehagyja a mosást, csodálkozó szemmel tessékel a nappaliba.- Én részt veszek a nőnapi fogadáson? De hát miért éppen én? A járási nőszövet- ségről még nem is értesítettek. Ez csak -ugyan meglepetés számomra. A nőszövetség kisújfalusi alapszervezetét az érsekújvári (Nővé Zámky) járási bizottságon a legjobban dolgozó falusi szervezetek között tartják számon, ezért esett a választás az idén az elnöknőjükre, amikor a felsőbb szervek javaslatot kértek.- A hetvenhárom tagú szervezetünkből sok asszony megérdemelné ezt a megtiszteltetést, mert a tagok legtöbbje készséggel, aktívan vállal részt a munkából - a szervezet élén eltöltött három év és a vezetőségében végzett sokéves munka tapasztalata mondatja ezt vele. Mi mindennel érdemelték ki az asszonyok, hogy az alapszervezetük ma a legjobbak között szerepel? A felsorolásban az elnöknő első helyre az ezer lakosú község szépítésén, rendben tartásán való fáradozásukat tette.- Az természetes, hogy a háza előtti utcarészt mindenki gondozza, virágokkal szépíti. De mi tartjuk rendben a temetőt és környékét is. Összegyűjtöttük a faluban a hulladékvasat, papírt, rongyot, hogy ne csúfítsa szemétként a környezetet, hanem az értékes nyersanyag hasznosításra kerüljön. Minden évben segítünk a szövetkezetnek is, elsősorban az almaszedésben. Segítségünket a nemzeti bizottság és a szövetkezet is munkánk támogatásával viszonozza. Már szinte hagyománnyá vált, hogy gyermeknapon a falu apraját, nőnapkor a nőszervezet tagjain kívül a sokgyermekes anyákat és az egyedülálló idős asszonyokat látják vendégül, tavaly első ízben pedig a nyugdíjasok találkozóját is megszervezték.- Az idős emberekkel eddig is törődtünk, karácsony előtt például mindig szerény ajándékokkal kopogtattunk be az egyedülálló és a nyolcvanadik évüket betöltő öregekhez. A nyugdíjas-találkozóval ez a kapcsolat tovább mélyült, s a találkozót a jövőben is szeretnénk rendszeresen megtartani. Akik eljöttek a találkozóra, sokáig emlegették, sőt még emlegetik is, s ez többet ér minden más elismerésnél, a legjobb ösztönzés az asszonyoknak. A nőszövetség szervezte kirándulások, színházlátogatások szintén az emlékezetes rendezvények közé tartoznak. A felsoroltak azonban jó irányítás, a vezetőség szorgos ügyködése nélkül aligha valósultak volna meg. Udvardi Júliának gazdag tapasztalatai vannak e téren. 1957 óta, amikor tanítónőként visszajött a falujába, állandóan a kis közösség összekovácsolásán, a falu kulturális életének gazdagításán fáradozik. Vezetett tánccsoportot, tíz évig képviselőként a kulturális bizottság élén állt.- Soha nem éreztem tehernek ezt a munkát, mert szerettem csinálni. A gyerekek mindig is közel álltak hozzám, a nagyobbak az iskolában éppúgy, mint most a kicsik az óvodában. A felnőtteket ugyan nehezebb összetartani, hiszen mindenki elfoglalt, mindenkinek kevés az ideje, de azért nem lehetetlen - mondja. Tennivalóért éppenséggel neki sem kell a szomszédba mennie, hiszen négy fiúgyereket nevel, a háztartásbeli, a ház körüli teendőkből sohasem fogy ki. Ezért is döntött úgy, amikor Kisújfalun megszűnt az iskola, hogy nem fog máshová utazgatni, hanem az óvodában vállal munkát.- Az óvodai oktatás ma már nagyon hasonlít ahhoz, amit az alapiskola első osztályában annak idején végeztünk. Most negyvenöt apróságunk van, s ha elkészül az új óvoda - remélhetőleg szeptemberben már ott kezdünk -, akkor még korszerűbb, jobb és szebb környezetben foglalkozunk majd a gyerekekkel. Lopva az órájára néz, ebből tudom, indulni szeretne, hiszen várja a kötelesség és a gyerekek is, akik amint belépünk az óvodába, felugrálnak az ebédtől s kórusban kiabálják: itt van Juliska tanító néni. FLÓRIÁN MÁRTA f ÚJ SZÚ 8 1982. III. 5. Égési sebek gyógyítói
