Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-02-19 / 7. szám

(A szerző felvétele) Közhely már, hogy a tele­vízió hozzátartozik a családhoz, és elsősorban azok révén, akik rendszeresebb időkö­zökben jelennek meg a képer­nyőn. Velük valamiképpen bizal­masabb kapcsolatban vagyunk, jobban odafigyelünk arra, miről beszélnek, milyen ruha van rajtuk, vagy éppen hogyan viselkednek a kamerák előtt. Leggyakoribb vendégként a rendszeresen je­lentkező műsorok munkatársai szoktak megjelenni otthonunkban, közülük is főként a Tv-híradó gár­dájának tagjai. így hát azok szá­mára, akik állandó nézői a Cseh­szlovák Televízió hírközlő műso­rainak, nyilván ismerős Izabela Pazitková, akit most közelebbről is szeretnénk bemutatni síz olva­sónak.- Kezdjük talán az elején, az iskolás évekkel.- Annak idején, amikor elvé­geztem az általános műveltséget nyújtó középiskolát, azon töpreng­tem, milyen úton haladjak tovább. Tanulni szerettem volna, ezt bizto­san tudtam, de azt már nem tud­tam eldönteni, hogy nyelveket ta- nuljak-e vagy matematikát. Végül is a Komensky Egyetem bölcsész­karára kerültem, ahol román nyel­veket tanultam. Az egyetem el­végzése után egészen 1971-ig a rádióban dolgoztam, a nemzet­közi kapcsolatok osztályán, mint dramaturg. Majd jelentkeztem egy televíziós pályázatra, melyet sike­rült megnyernem.- Miután fölvették a televízióba, melyik szerkesztőségben kezdte a munkát?- A műsorok összeállításával foglalkoztam, ugyanakkor bemon- dónóként is dolgoztam, valamint műsorvezetőként és esetenként szerkesztőként önálló publiciszti­kai adásokat is készítettem.Mint forgatókönyv-szerzőt, elsősorban a kultúrával kapcsolatos témák ér­dekeltek.- Viszont láttuk önt olyan műso­rokban is, amelyek tartalmának alig volt köze a hagyományos ér­telemben vett kultúra fogalmához.- Valóban előfordult, hogy megkértek, nem vezetnék-e ilyen adásokat is. Ha érdekesnek talál­tam a témát, elvállaltam a felada­tot. Mint riporter nagyon kíváncsi természetű vagyok. Szeretném, ha a föltett kérdéseim, egy adott témában, a nézők többségében is fölmerülő kérdésekkel lennének azonosak. Amikor ez sikerül, ak­kor érzem a legszorosabbnak a kapcsolatot köztem és a nézők között. A kitérők ellenére vessző­paripám a kultúra maradt, s ezen belül az irodalom, a film és a szín­ház, valamint a zene.- Évek óta csaknem rendszere­sen vezeti a Válaszolunk nézőink leveleire című adást. Hozott-e va­lami újat önnek ez a műsor?- Külön hálás vagyok a sorsnak azért, hogy olyan műsort is vezet­hetek, melyet jószerével a nézők állítanak össze, a hozzánk érkező leveleikkel. Egy-egy adás témáját a levelekben leggyakrabban elő­forduló kérdések határozzák meg. Ezek nyomán hívunk meg a stú­dióba is olyan szakembereket, akik képesek a lehető legrészlete­sebben válaszolni a kérdésekre. Nem ritka a nevemre szóló levél sem, amelyekben sok esetben ta­nácsért fordulnak hozzám a fiata­lok és idősek. Ilyenkor talán még nagyobb felelősséget érzek, min­den általam leírt vagy kimondott szót többször is átgondolok, mert ki szeretném zárni annak lehető­ségét, hogy esetleg pongyola fo­galmazással még a legjobb szán­dék mellett is rossz tanácsot adjak.- A bevezetőben elárultuk, hogy jelenleg a Tv-híradó szer­kesztőségében dolgozik. Mikor és hogyan került ide?- Szeretek emberekkel talál­kozni, illetve szeretem megismerni azokat, akiket mélyen tisztelek, de személyes találkozásra velük ed­dig nem volt mód. Nos ez a vágy vezetett át 1976 őszén a Tv-híra- dóba. Ebben a szakmában talán nincs izgalmasabb, mint az újabb és újabb találkozások. Természe­tesen a kultúrához hű maradtam, sőt, legnagyobb megelégedésem­re az általam legjobban kedvelt területeket bízták rám. A kép­ernyőn keresztül találkozásokat szervezek olyan érdekes szemé­lyiségekkel, akik figyelemre méltót alkottak, ugyanakkor hajlandók ki­tárulkozni is, mint magánemberek; mindennapi gondjainkról is szólva. Meggyőződésem, hogy széles körben is tudatformáló lehet, ha egy neves ember hajlandó velünk megosztani nézeteit a világról.- ön kétféle „beosztásban“ szerepel a képernyőn. Mint ripor­ter és mint műsorvezető. Melyik munkát kedveli jobban?- Nem szoktam különbséget tenni, és talán azért nem, mert a kettő között nincs lényeges kü­lönbség. Mint riporter, nemcsak kérdezek, de állást is foglalok. Mint műsorvezető, nem csak állást foglalok, de kérdezek is. Erre jó példa a tavaly indított Időszerű események című műsorunk. Eb­ben hétfőtől péntekig naponta szerepeltetünk meghívott vendé­geket is; mindig egy konkrét és legtöbb esetben égető témához szólunk hozzá, persze nemcsak kulturális témához. • Kíváncsi természetű vagyok- Nem nehéz egy kultúrával foglalkozó szakembernek gazda­sági, belpolitikai eseményekről szólni, ezekkel foglalkozni?- Azt hiszem a műsorvezetői státusz mindenhol a világon meg­követel egy bizonyos fokú univer­zális tájékozottságot. Ennek eléré­sére törekszünk mi is. Természe­tesen ez nem jelenti azt, hogy tökéletesen kell értenem minden­hez. Bizonyos jelenségek megíté­lésében nagy segítségemre van­nak a szakrovatok vezető szer­kesztői, illetve a szakosított szer­kesztők.- A múlt évben mintha keve­sebbet szerepelt volna a képer­nyőn. Mi volt ennek az oka?- Valóban így van, több mint fél évig tanulmányúton voltam Fran­ciaországban; a Sorbonne-on hall­gattam előadásokat huszadik szá­zadi francia és spanyol irodalom­ról. Tudniillik ezt a két nyelvet tanultam itthon is a legintenzíveb­ben. Párizsban rengeteget jártam színházba, számtalan kitűnő filmet láttam, múzeumokat, képtárakat látogattam, eljutottam a francia te­levízióba is, de aminek legjobban örülök: megismerhettem a francia f átlagembereket, akik mint talán szerte a világon az emberek, bé­keszeretők.- Lám, még meg sem kérdez­tem, honnan származik?- Poprádi vagyok, de úgy is mondhatnám, hogy magas-tátrai. Amikor Bratislavába kerültem, és megismerkedtem a szinte végte­lennek tűnő Duna menti síksággal, nem tudtam vele mit kezdeni. So­káig tartott, míg fölfedeztem vará­zsát.- Az évek során ön is több száz órát töltött a kamerák előtt. Érzi-e, hogy az az elismerés és megbe­csülés, amit eddig kapott, megfe­lelő arányban van erőfeszíté­seivel?- Enyhe büszkeséggel állítha­tom, hogy viszonylag korán része­sültem elismerésben munkámért. A legnagyobb elismerésnek azt tartom, ha a nézőktől kapok dicsé­rő leveleket. De örülök az őszinte bírálatnak is, mert abból tanulha­tok. Ami a hivatalos elismerést illeti, elsősorban az Arany Kroko- dilusra vagyok büszke, melyet 1978-ban kaptam az év legjobb kommentátori és riporteri teljesít­ményért. Több esetben ítélték nekem a nyelvet legtisztábban használó riporternek járó díjat is. Ugyancsak elismerés számomra, hogy beválasztottak a Szlovákiai Újságírók Szövetségének Köz­ponti Bizottságába, ahol felada­tom: foglalkozni a kezdő újság­írókkal. Nem érzem, hogy mun­kám elrabolja minden időmet, még akkor sem, ha csaknem minden percemet neki szentelem. Ez azért van így, mert amit fő foglalkozás­ban csinálok, megegyezik azzal, amit a szabad időmben is csinál­nek KESZELI BÉLA Riporter és műsorvezető Találkozás Izabela Pazitkovával Bár Claes Andrson, a kortárs finn drámairodalom egyik legjelesebb kép­viselője minden alkotásában hazai sorsokat ábrázol, hétköznapi történe­tei a világ bármelyik országában leját­szódhatnának. Talán ezért tűnik majd annyira ismerősnek A család című színműve is, amelyből Zsombolyai Já­nos, a Kenguru és a Vámmentes há­zasság rendezője készített tévéjátékot a Magyar Televízióban. Az apa alkoholista; nem sokat törő­dik a családjával. Alig van nap, hogy ne nézne a pohár fenekére, ha meg józan, akkor csendre vágyik. Felesége gyengének bizonyul a felnőttkor kü­szöbén álló három gyerekkel szem­ben, az apró-cseprő bajoktól a legna­gyobb gondokig mindennel egyedül kell megküzdenie. De hiába minden... A megromlott viszonyok, az örökös szorongások a család fokozatos szét­hullásához vezetnek, s aztán már csak egyetlen kérdést kell megválaszolni: ki marad és ki megy el? Andrson művét évek óta játsszák már a finnországi színházak, az ősbe­mutatót Tartuban tartották, legutóbb pedig Helsinkiben fogadták nagy elis­meréssel a darabot. A magyar tévéjá­tékban Bodrogi Gyula és Margitai Ági formálják meg a szülőket, az örökösen csavargó nagylányt Balogh Erika ala­kítja, akit Rátonyí Róbert operett-mű­sorában láthattak a nézők, öccsét Bánky Gábor, húgát pedig a bakfissá cseperedett Csőre, azaz Cinkóczi Zsu­zsa kelti életre. -sz­• A csavargó nagylányt Balogh Erika alakítja (Máté Magda felvétele)- Miért gondolkodik, be­szél, ír a tévéről?- Kicsoda?- A tévénéző.- Nem mindegyik ír.- De gondolkodni és be­szélni a tévé műsorairól szokott.- Ez csak természetes, hiszen mindenki nézi.- Azért ne ilyen heve­sen! Ne általánosítson!- Ehhez nem keil általá­nosítás, erről meggyőződ­het mindenütt, autóbuszon, üzletben, munkahelyen.- Ha nézi is, azért még nem feltétlenül gondolkodik arról, amit látott. Persze maga azt sem tudja, mi az aktív és mi a passzív tévé­nézés.- Miért ne tudnám? Ak­tív, amikor valaki véleményt mond a műsorról. Tételez­zük fel, hogy dühöng, ordít, összetöri a készüléket.- Ugyan! Ez csak a pi­hent agyú karikaturisták képzeletében történik meg. Másról van itt szó.- Miről?-Az aktív és a passzív tévénézésről.- Maga most megtanítja velem a passzív és az aktív tévénéző szerepeit?- így is lehet mondani, de most már hallgasson meg! Tehát aktív az a néző, aki a tévé nézésére felké­szül...- Tudom! Konyak, feke­te... meg a kis feleség?- Kérem, ne szakítson félbe! Tehát az aktív tévé­néző a készülék bekapcso­lása előtt elolvassa a mű­sorújságot. Kiválasztja az őt leginkább érdeklő műso­rokat és hétközben megné­zi őket. S amikor...- S amikor nem tetszik a műsor kimegy kávét főz­ni, vagy összebújik a fele­ségével.-Már megint közbe­szólt! Ez már nem a tévé­néző aktivitása, ez a férjé. Tehát megnézi a műsort és gondokodik, beszél és ír róla.- Úgy emlékszem ezt már mondta egyszer, de még mindig nem beszélt a passzív tévénézésről.- Mert nem hagy szóhoz jutni. Az előbbiek alapján ki­derül, hogy passzív az a té­vénéző, aki minden műsort végignéz, a tévétornától az éjszakai hírekig.- De ez akkor nemcsak tévénézőként passzív...- Hanem?- Hanem férjként is.- No, ezt meg honnan szedi?- Hát nem maga mond­ta, hogy az aktív néző, ha rossz a műsor, kikapcsolja a készüléket és bekapcsol­ja a feleségét...- Hogy nem szégyelli magát? Miket beszél? Ezt az utóbbit a maga piszkos fantáziája szülte.- Persze, mert maga a ki-bekapcsolásokkal megbolondít.- Miért? Maga nem sze­retne passzív tévénézőből aktívvá válni?- Nem.- Talán valami baj van a gondolkodásával? Men­jen pszichológushoz!- Minek? En a tévé előtt rendszeresen gondolko­dom és...- És ha rossz a műsor, kikapcsolja a készüléket és be...-Nem kapcsolom ki és nem kapcsolom be!- Nem?- Nem!!- Akkor mi van ma­gával?- Nőtlen vagyok. (d-n) ÚJ SZÚ 14 1982. II. 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom