Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-02-05 / 5. szám

ÚJ szú 9 1982. II. 5.- Hová igyekszel?- Haza.- És hol voltál?- Otthon - hangzik nemegyszer feleletként az egyik leg­szebb s legtartalmasabb szavunk. Az efféle válasz ugyan egy kicsit furcsának tűnik, mégis igaz lehet - főleg, ha a rohamosan duzzadó városok számos (vagy számtalan) lakójának szájából hangzik. Igaz lehet, mert az otthont nemcsak a kerítéssel és falakkal határolt kertes, illetve kert nélküli családi ház, vagy a bérház egy-, esetleg több szobás lakása jelentheti az embernek, hanem az egész falu, az egész város környékével együtt. Nem egy embernek pedig a gyermekkorában kapott, s azóta egyre értékesebb, egyre nagyobb féltéssel őrzött kincset, a távoli szülőföldet jelenti e csodálatos szó. Az új lakás nem mindenkinek jelent azonnali új otthont is. Sokan ingáznak még egy darabig - ki csak testben, ki csak lélekben, s ki így is, úgy is - ízlelgetik az új és a volt otthon varázsát, mérlegelnek, tanakodnak és terveznek. Van, kinek az otthonkeresés nem nagy ügy, s van, kinek az újban nehéz megtalálnia azt, amit a régi, a szülőház s a szülőfalu rejtege­tett magában. De hát a növények is különbözőképpen viselik el átültetésüket. Egyikük könnyen és erősen gyökeredzik az új talajba, s van, amelyik csak sínylődik. Kassa (Koáice) szintén a rohamosan duzzadó, gyorsan fejlődő települések sorába tartozik... Átmeneti megoldás? Kendi Sándorék a Dargói Hő­sök lakónegyedben laknak, egy hetedik emeleti egyszobás la­kásban. Két évvel ezelőtt háza­sodtak, akkor költöztek oda. Amíg csak ketten voltak, szinte minden hét végét „otthon“, azaz Szentesen (Pleáany) Sanyi szüleinél, vagy Nagyszelmen- cen (Veiké Slemence) töltötték. A kis Tímeával már körülménye­sebb az utazás, de azért így is gyakori vendégek szüleiknél. S nemcsak azért, mert a konyha szempontjából megéri a hazalá­togatás, hanem azért is, mert nekik, s elsősorban a feleség­nek, Erzsikének, „csodaszer“ az otthoni levegő.- Hogy miért hagytuk ott Bodrogközt, illetve Ungvidéket? A gépészeti ipariskola befejezé­se óta a Kelet-szlovákiai Vas­műben dolgozom, s nem szíve­sen változtatnék munkahelyet, ugyanakkor a feleségem is - aki egészségügyi nővér - helyben kapott állást, míg Szentesről, vagy Nagyszelmencről Tőkete- rebesre - azelőtt az ottani kór­házban dolgozott - 50 kilomé­tert kellene utaznia naponta oda-vissza. A legnyomósabb ok azonban más volt. Az, hogy egyedül, azaz önállóan akartuk kezdeni a közös életet - össze­gezi véleményét a vasmű fiatal, 27 éves mestere.- Otthon érzitek már magato­kat ebben a városban?- Kassát eléggé megszoktam már, hiszen a diákéveket is be­leértve tizenkettedik éve élek itt. Elégedett vagyok, pedig egyelő­re nem sok idő jut a színházláto­gatásra, a sportolásra, vagy a társadalmi élet más szakasza­in való aktívabb munkára.- Miért?- Talán azért, mert itt sokkal nehezebb beilleszkedni egy kö­zösségbe, mint falun. A falu szervezettebb közösséget alkot, míg az ilyen nagy városban sok­kal idegenebbek egymással szemben az emberek. Meg az­tán váltott műszakban dolgo­zom, jó ideig a lakás berendezé­se kötötte le az időnket, mosta­nában pedig a kislányunk. Felesége is megbarátkozott már az új környezettel.- A mi kis otthonunkban jól érzem magam, a városból vi­szont könnyű lenne hazacsalni. Igaz, nem rossz itt, vannak már ismerőseink, a szomszédokkal is jó a kapcsolat, azonban én mégis jobban érzem magam a Latorca közelében. Ha ez a kis fészkünk ott lehetne... Talán 20-30 év múlva való­ság lesz az elképzelésből - úgy fest a Kendi család távlati terve -, de addig még Kassán vár rájuk újabb otthonkeresés, mert a jelenlegi lakás egyre szűkebb számukra. „Csak békesség legyen“ Dunyák László öttagú család­ja a már belvárosnak számító Turgenyev lakótelep új, korsze­rű lakótömbjei egyikének négy­szobás lakását igazi, meghitt otthonának vallja és érzi. A há­- Én borsinak és kassainak is érzem magam - érvel a katona­tiszt édesapja. - Borsihoz a gyermekkor, a szülőföld köt, Kassához pedig a jelenem. Itt jártam középiskolába, s néhány kisebb-nagyobb megszakítás­sal azóta is itt élek. A szívemhez nőtt a város már régen, de 1972- től valahogy még jobban, mert azóta a családomé is. Borsiban a szülők, a rokonok, a régi isme­rősök, az emlékek, a közeli Bod­rog, meg többek között a sző­lőskert jelenti az otthont, itt vi­szont a családom, a munkahe­lyem, a szintén itt lakó földijeim, a gyermekeim iskolája, továbbá a CSEMADOK, a színház, a sportrendezvények, az új vá­rosrészek és a műemlékkel, tör­ténelemmel teli belváros, a Ban­kó, a Csermely együttvéve.- S a kettő közül melyik a kedvesebb?- Kétségkívül a kassai, de azért a borsiról sem mondok le teljesen... A feleségnek szintén megfe­lel az új otthon, pedig ó többet élvezte Bodrogköz varázsát, hi­szen Királyhelmecen (Krá- l’ovsky Chlmec) járt középisko­lába is. - Csak békesség le­gyen, akkor az embernek nem nehéz megszokni az újat- vallja ö, s vele együtt még nagyon- nagyon sokan a földkerek­ségen. Igen, a békesség, az emberek közötti kapcsolatok alakulása, A három Dunyák kislánynak már igazi otthona a város rom kislánynak nemcsak a szű­kebb, hanem a tágabb értelem­ben vett otthonát is jelenti már a város. Ők itt és tőle kapják azt, amit szüleik egykor Borsiban (Boráa) kaptak. Éviké második osztályos tanuló, Szilvia elsős. Mindketten anyanyelvűnkön in­dultak a tudás birodalmának meghódítására, s közben a szlovákot is gyakorolják. Ne­kik egyre tágabb teret ad az otthon, Erika viszont egyelőre megelégszik a négy szobából álló birodalommal és a sokabla­kos háznak rendezés alatt álló közeli környékével. Kendiék hármasban már nehezebben utaznak „haza“ • Minket a családi összetartás hozott ide - vallja a Bolyky házaspár az összhang igen fontos alkotó­ja az otthon szó értelmének. Közelebb egymáshoz Bolyky István 68 éves, neje kettővel fiatalabb. 1977-ben köl­töztek Kassára, azelőtt Serkén (Sirkovce - rimaszombati járás) laktak. A Hernád parti városban először az idősebb fiuknál hú­zódtak meg, később egy kis egyszobás külvárosi lakás volt a hajlékuk, s egy ideje a város központjában álló, nyugdíjasok által lakott bérház egyszobás lakása az otthonuk. Szerintük ez akár a véglegesnek is megfelel, hiszen igen jó helyen van és elég nagy is. Ók nem ingáznak, legalábbis azonkívül, hogy évente egyszer, halottak napján hazalátogatnak. Igaz, István bá­csi nem tagadja, hogy azért gondolatban elég sokszor haza- ruccan, de feleségének itt jobb.- Minket a családi összetar­tás hozott ide. A két fiunk ugyanis az ipari elvégzése után ittragadt, s mivel otthon már senkink nincs, utánuk jöttünk. Talán nekik is jobb így, nekünk pedig lényegesen, mert így Pis­tával meg Alival, no és család­jukkal, az öt unokával hetente többször is együtt vagyunk, míg azelőtt csak hébe-hóba.- Amikor véglegessé vált, hogy Kassára költözünk, sokat foglalkoztatott minket az, hogy vajon megszokható-e a város - veszi át a szót a háziasszony -, de most már tudom, hogy megérte. Megérte, hiszen én be­teges vagyok, fáj a kezem meg a lábam is, Itt pedig az ember azért hamarabb megpihenhet, jobban vigyázhat magára, mint falun...- Mivel telik a nap?- Én például - mondja a volt kovácsember - vásárolgatok, néha hazahozom All gyermekeit a közeli iskolából, olvasgatok, el-elnézek a könyvtárba is, a fe­leségem pedig többnyire kézi­munkázik, meg aztán főzünk, mosunk, takarítunk, nézzük a tévét, szórakozunk, hol az egyik, hol a másik szomszéd van itt, vagy mi náluk... Szóval már egész otthonosan moz­gunk, élünk új otthonunkban. Albérletből családi házba Hogy milyen örömet jelentett Koczúr Gyulának és családjá­nak, amikor három évvel ezelőtt beköltöztek új, saját családi há­zukba, azt csak az tudja elkép­zelni igazán, aki - csakúgy, mint Koczúrék - ismeri, illetve ismer­te az albérletből albérletbe való vándorlást. Gyula csicseri (Őiőarovce), Júlia, a felesége Gömör (Gemer) községből való. Kassán ismer­kedtek meg, s ott keresték éve­kig leendő közös otthonukat.- Mindig az volt a vágyam, hogy egy nagyvároshoz közeli faluban lakjam. Arról álmodoz­tam akkor is, amikor albérletben kezdtem a házaséletet, majd ak­kor is Igen sokat foglalkoztatott ez a tervem, amikor már hár­masban - mert közben megszü­letett az első gyermekünk - egy­szobás, szűk üzemi lakásba szorultunk - emlékezik vissza a harmincnégy éves gépész- mérnök. - A hatévi albérlet, illet­ve az egyszobás lakás után óri­ási változás volt számunkra ez a széplaki ház, az új otthon. Persze, nem volt az olyan egy­szerű, hiszen fel kellett építeni. A környezet valóban falusias, de ugyanakkor városias is, mert azon kívül, hogy gázzal fűtünk, s hogy itt nyugalom van, csak néhány lépés a nyüzsgő város. Még kevés embert ismerünk itt- ismerőseink többsége és a munkahelyeink is a városban vannak de így is elégedettek vagyunk. Van ugyanis egy kis műhelyem, a kert megművelése is jó s egyben hasznos szórako­zás, az após pedig - mert ő az anyóssal Gömörból hozzánk költözött, itt találtak új otthonra- aprójószágot is nevel.-Tehát ez az igazi, a végleges otthonotok?- Az apósoméknak és nekem a feleségemmel minden bizony­nyal, de hogy a gyermekeinknek is az lesz-e majd, vagy ők Bod­rogközben, esetleg Gömörben, vagy másutt kötnek ki, azt előre nem tudhatjuk. GAZDAG JÓZSEF Koczúrék örülnek az új családi háznak (A szerző felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom