Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-05 / 5. szám
Ecjy év nosztalgia Reagan elnökségének első esztendeje Egy éve múlt, hogy beiktatták hivatalába Reagan elnököt. Alig pár héttel korábban, novemberben, az 1980-as elnökválasztás megnyerésekor megkérdezték tőle, mit vár önmagától, mint az USA 40. elnökétől. ,,Nem tudom. Már sok szerepet eljátszottam, de ezt az egyet nem, csak most fogom tanulni“ - hangzott a hajdani filmszínész érthetően bizonytalan válasza. Tizenkéthavi elnökösködé- se elég adalékkal szolgál már arról, hogyan sikerült betanulnia az új szerepkörbe. Számos értékelés szerint ez a legrosszabb szerep, amelyet valaha is eljátszott. A tavalyi Carter-Reagan őrségváltást kevesen követték illúziókkal. A fölösleges várakozásokat maga Reagan hűtötte le a választási kampány idején tett kijelentéseivel. Kortesszólamaiban nem tudott reális, távlatokba tekintő programot felkínálni, s Carter sza- pulásán, meg a hajdani „nagy és . erős Amerika" emlegetésén kívül másra alig tellett erejéből. S hogy mégis övé lett az elnöki szék, annak köszönhette, hogy Carter balfogásait egyszerűen megunták a választók. Aligha tévedünk abban, hogy a szavazók jórésze mégsem ilyen „lovat“ akart. Tegyük hozzá, nemcsak ők, hanem világszerte - így mi is - felelősségteljesebb és józanabb tárgyalópartnert reméltünk. Bár eleve tudatában voltunk annak, milyen érdekeket követő körök álltak Reagan mögött akkor is, ma is. De bíztunk abban, hogy Reagan átérzi; más elnökjelöltként hangzatos ígéreteket tenni, s megint más egy 230 milliós nemzet legfelsőbb felelős vezetőjeként cselekedni. Az eltelt háromszáz - hatvanegynéhány nap nem erről tanúskodik. Az ellenkezőjéről: arról, hogy a washingtoni külpolitikát az eddiginél is veszélyesebb irányba terelte. Olyannyira, hogy magatartásában szinte szemernyi nyoma sincs a világ sorsáért érzett felelősségnek. Sokszorosan érvényes ez az enyhülés és a béke jövőjét döntően befolyásoló szovjet-amerikai kapcsolatokhoz való viszonyulására. A Reagan-kormány a múlt évben mindvégig a két nagyhatalom viszonyának céltudatos megrontására törekedett A korábban rendszeresített gyakori kétoldalú konzultációkat szinte teljesen felszámolta és szüntelen szovjetellenes vádaskodásaival rendkívül kiélezte a nemzetközi helyzetet. Külpolitikai elemzők ezt a feszült klímát nemhiába hasonlították a hidegháborús időszakhoz. De ez a mesterségesen szított feszültség kellett ahhoz, hogy Rea- ganék „megindokolhassák“ csillagászati összegeket felemésztő fegyverkezési programjaikat. A világ rettegjen Amerikától, a szovjeteket meg kell félemlíteni, az amerikai kisember „eróskezúként“ ünnepelje elnökét, no és persze az elnök szűk baráti köréhez tartozó fegyvergyárosok jó pénzeket tegyenek zsebre a Pentagon megrendeléseiért - így képzelték és képzelik ma is az elnök és tanácsadói. Reagan képtelen volt kitörni a régi idők bűvöletéből és a fennálló erőegyensúlyt tagadva, azt hangoztatta, hogy az USA-nak mindenáron vissza kell szereznie a Szovjetunióval szemben elvesztett katonai fölényét, ezzel párhuzamosan a vezető szerepet a világban. Pedig elfogulatlan nyugati katonai szakértők sem vitatják, hogy ez a paritás jelenleg is fennáll, s hogy ezt lehetetlen lényegesen, méghozzá rövid idő alatt megváltoztatni. Hiányos valóságérzékére vall, hogy az atomkorszakban nem érti meg: a múlthoz való visszatérés lehetetlen. Mert hiszen gyökeresen megváltoztak az amerikai vezető szerep feltételei a világban, s ezen belül a tőkés világban is. Ez egyrészt az Szovjetunió és a szocialista országok közössége nemzetközi erejének és tekintélyének a növekedésével magyarázható, másrészt azzal, hogy számos területen több tőkés ország megelőzte az Egyesült Államokat. Más tehát a nosztalgia, és teljesen mások a realitások: egyre csökken az USA politikai befolyása és gazdasági ereje. (1950-ben az Egyesült Államok adta a világ- termelés 50 százalékát, most alig az egynegyedét. Az egyeduralmi ambícióknak logikusan ezek a realitások szabnak korlátokat. Az adott helyzeten pedig a fegyverkeelőzésének, a nyílt konfrontációt óhajtó ellenforradalmi erők megfékezésének az egyedüli módja. Ám a Fehér Házban ezt másként értékelték. Odalettek az ellenforradalmi csoportok felforgató tevékenységéhez fűzött washingtoni remények, ezért úgy vélték, hogy valakinek „meg kell bűnhődnie". A Ja- ruzelski-kormányt kiáltották ki „bűnbaknak“, és a megtorló gazdasági intézkedések becstelen eszközéhez nyúltak. Aligha kell magyarázni, mennyire tisztességtelen lehet az a politika, amely visszaélve a katasztrofális lengyel gazdasági helyzettel - épp azt alaposan kihasználva - szankciókhoz folyamodik. Sót, mindent megmozgatott annak érdekében, hogy szövetségeseit is bevonja az akcióba, egyelőre nem sok sikerrel. Ám mégis akadt, aki helyeselt. Maga a pápa, akire Reagan hivatkozott január 20-i beszédében, azt állítva, hogy az egyházfő is „áldását adta“ lengyelellenes intézkedéseire. A lengyel származású pápát rendkívül kényelmetlen helyzetbe hozta, ezért a Vatikán már másnap hivatalosan cáfolt. Tehát: vagy Reagan információja volt téves, vagy a vatikáni cáfolat volt hamis. A lényeg mindenképpen az, hogy egyikük nem mondott igazat... Lengyelország az egyik mintapéldája annak, hogy a Fehér Ház a Szovjetuniót „teszi felelőssé“ az ottani helyzetért. De ugyanezt teszi minden más „válsághelyzetben, „példaként említhetnénk akár Salvadort, akár Afganisztánt, akár a Közel-Kelet haladó arab országainak az izraeli agresszor elleni harcát - mindebben „Moszkva kezét“ látják. E koholmányok arra jók, hogy legyen mire hivatkozniuk az egyes térségekben fokozódó amerikai katonai jelenlét megindoklásakor. Tehát mesterségesen fenn akarják tartani a válsághelyzeteket, hogy militarista elképzeléseiket ebbe be tudják ágyazni és megpróbálják elfogadtatni. Tavaly a SALT-II. ügye - melyet Carter fagyasztott be a ratifikálás elhalasztásával - Washington hibájából semmit sem haladt előre. Reagan kezdetben időt kért a Szovjetuniótól arra hivatkozva, hogy a kérdést behatóan tanulmányozzák. Teltek a hónapok, egyre későbbi időpontokat ígértek. Pillanatnyilag nem tudni, vajon az idén tesznek-e valamit egyáltalán az előrelépés érdekében. Jelenleg egyetlen fórumon, Genfben folynak magas szintű szovjet-amerikai tárgyalások a rakétafegyverek korlátozásáról. Az amerikai vezetés sokáig habozott, míg végül is tárgyalóasztalhoz ült. A szovjet fél már Leonyid Brezs- nyev kongresszusi beszámolójában jelezte őszinte tárgyalási készségét. A nyugat-európai partnerek közbenjárására - sót nyomására - volt szükség ahhoz, hogy a vonakodó Reagant jobb belátásra bírják. Maga Schmidt kancellár A munkanélküliség alakulása zés fokozásával, illetve erőszakkal nem lehet változtatni. A legajánlatosabb a tények reális értékeléséből kiindulni. Washingtonban ehelyett a már említett szovjetellenes hangulat- keltést választották, amely a legutóbbi lengyel események kapcsán elrendelt szankciókban érte el tetőpontját. Jellemző, hogy Washingtonban épp akkor estek pánikba, amikor a világ legtöbb országban a felelősségteljesen mérlegelők megkönnyebbülten sóhajtottak fel múlt év december 13-ának hajnalán - a szükségállapot elrendelésekor. Számos nyugati politikus is megerősítette, hogy az adott helyzetben ez volt a polgárháború megazzal érvelt Reagannál, hogy felelőtlenség lenne a kiélezett nemzetközi helyzetben válasz nélkül hagyni a Szovjetunió tárgyalási ajánlatát. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni: abban, hogy Washingtonban végül is igent mondtak, a Nyugat- Európa-szerte egyre erősödő békemozgalom is nagy szerepet játszott. A genfi tárgyalások megkezdése azonban csak félsiker, mert a jelek szerint az USA nem hajlik a kölcsönös biztonság elve alapján megvalósítható rakétacsökkentésre. Tartja magát az ún. zéró-megoldáshoz, tehát a Szovjetunió semmisítse meg közepes haA NATO-király és nyugat-európai lovagjai... (Morning Star) tótávolságú rakétáit, cserébe az USA lemond jövőre esedékes nyugat-európai rakétatelepítési terveiről. Vagyis: a Szovjetunió hajtson végre egyoldalú leszerelést, ugyanakkor érintetlen maradna a Nyugat 986 atomfegyverhordozó eszköze. A lépés nyilvánvalóan az USA javára módosítaná az erőegyensúlyt, és ez is a Fehér Ház javaslatának nyilvánvaló célja. A Szovjetunió viszont ezzel szemben az egyik fél biztonságát sem fenyegető megoldást kínál: mindkét fél hajtson végre egyenlő mértékű csökkentést, akár százas nagyságrendben. A szovjet-amerikai kapcsolatok pillanatnyi állásának taglalásakor felmerül a sokakat érdeklő kérdés: vajon lesz-e az idén Brezsnyev -Reagan csúcstalálkozó. A múlt heti genfi Gromiko - Haig találkozó után valószínű: hamarosan aligha, hiszen az amerikai diplomácia vezetője nem volt hajlandó erről tárgyalni. Moszkva azonban bármikor hajlandó egy megfelelően előkészített csúcsszintű eszmecserére. Kétségtelen, hogy a jelenlegi kiéleződött helyzetben pótolhatatlan szerep jutna egy ilyen legmagasabb szintű párbeszédnek. Az elmúlt esztendő tehát a szovjet-amerikai kapcsolatok évének semmiképpen sem nevezhető. De az USA mintha NyugatEurópától is eltávolodott volna, olyan értelemben, hogy a partnerek olykor értetlenül figyelik a tengerentúli állásfoglalásokat, tetteket. Vegyük például a neutron- bomba gyártását elrendelő elnöki bejelentést, majd a későbbi fejtegetést, hogy az új fegyver legvalószínűbb bevetési körzete Közép- Európa. A partnerek érthetően felhördültek amiatt, hogy Washingtonban milyen jövőt szánnak Európának. Ugyancsak teljesen jogosak és indokoltak a milliókat megmozgató nyugati békeakciók, hiszen az ott élő népek aligha nézhetik tétlenül, hogy az Egyesült Államok nukleáris terveinek céltáblái legyenek. Az atlanti szövetségesek eltérő nézetei a legszembetűnőbben a lengyel események kapcsán ütköztek ki. Vonakodtak csatlakozni Washington lengyel- és szovjetellenes szankcióihoz és a Fehér Ház mindössze az egység látszatát keltő szóbeli nyilatkozatra tudta rávenni a szövetségeseket, de gyakorlati lépésekre alig. Az elmúlt évben a Rea- gan-adminisztráció tehát NATO- partnereivel szemben sem találta meg a megfelelő hangnemet és ennek hiányában éleződtek az ellentmondások. A külpolitikában nem sok babér termett a Reagan-kormányzat számára, látszólag sikeresebb a belpolitikai terület, de valóban csak látszólag. A kongresszus megszavazta a gazdasági csomagtervet, a fegyverkezési kiadások növelését, ezzel párhuzamosan a szociális programok megkurtítását, valamint a gazdagabb rétegeket előnyösebb adóelbánásban részesítő adócsökkentési programot. A gazdasági életet fellendíteni hivatott program azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Azzal számolt ugyanis, hogy csökken a vállalkozók adóterhe (megjegyezzük, hogy ugyanakkor az egyszerű adófizetők nem részesültek ilyen kedvező adókulcsban), ezáltal fokozódik a beruházási kedv, ami új munkahelyek létesítését, vagyis a munkanélküliség csökkenését eredményezi. Mindez nem így történt. A legfrissebb adatok szerint novemberhez viszonyítva decemberben újabb 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés, ennek ismeretében várható, hogy a munkanélküliek 9,5 milliós hada már az idei év első hónapjaiban eléri a 10 milliót. A kormányzat egyedüli szerény sikere, hogy a kétszámjegyű inflációt 9,6 százalékra le tudta szorítani, de kérdéses, hogy az idén nem szökik-e fel újra. A felsoroltak rendkívül sovány eredmények mind odahaza, mind a nemzetközi politikában. Az első elnöki év tanulsága mindenképpen az, hogy a nosztalgia és a kardcsörtetés helyett a realitások talajára kell építeni. Aki ezt az atomkorszakban nem ismeri fel, előbb-utóbb fellegvárakat építő terveinek áldozata lesz... P. VONYIK ERZSÉBET ÚJ SZÚ 5 1982. II. 5. Ronald Reagan bizonyítványa Bizonyos amerikai újság egy tévétársasággal közösen a napokban közvéleménykutatás során 1500 személyt arra kért fel, hogy állítsák ki Ronald Reagan első elnöki évének bizonyítványát. A megkérdezettek az elnöknek három mínusz osztályzatot adtak. Tavaly áprilisban, vagyis elnökségének első 100 napja után Reagan hasonló minősítés alkalmával kettest kapott. Mivel Ronnie büszke szülei egyikének vallhatom magam, érthetően nagyon nyugtalanított, hogy Ronnie előmenetele rosszabodott, ezért felkerestem tanárnőjét. Ő elmondta, hogy a három mínusz ellenére Ronnie továbbra is kedvencei közé tartozik és nagyon jól kijön a többi diáktársával, akiknek 70 százaléka szintén kedveli öt. ,,No és akkor miért kapott három mínuszt?“ - kérdeztem sértődötten. ,,Az utóbbi időben mintha túlságosan szórakozott lenne. Ószintén szólva, úgy vélem, válságos időszakot él át". „Milyen a kötelező tantárgyakban?" - kérdeztem. ,,A beszédkészsége kiváló, a matematika viszont a gyengéje, s ez rontja le az átlagot. Néha mintha nem tudná, mi a különbség a hat-, illetve kilencszázalékos munkanélküliség között". ,,Ez meglepő" - mondtam. - ,,Tavaly azt hittem, senki sem múlja felül a statisztikai adatok idézésében". „Meglehet, hogy tavaly így volt, de az idén egy megoldása sem jó. A múlt héten egyszerű feladatot kaptak a diákok: ki kellett számítaniuk a kormány jövő évi kiadásainak nagyságát, valamint azt, hogy mennyi folyik be adókból, melyekből a kiadásokat fedezi. Ronnie-nak folyton 50 milliárdos hiány ugrott ki". „ Tetszik tudni, az összeadás, kivonás sosem volt Ronnie erőssége, ezért is küldtük el ót a Camp Roth-i közgazdasági iskolára" - mondtam. „Ez magyarázatot is ad Ronnie kudarcára - bólintott a tanárnő. - Az említett iskolában ugyanis több olyan radikális álmodozó tanult, akiknek meggyőződésük, hogy ha az állampolgárra minél kisebb adót vetnek ki, annál több pénzt tarthat meg magának. Munkahelyek létesülnek és fokozatosan egyensúlyba kerül a költségvetés. Viszont mit sem törődnek a kamatlábbal, inflációval és a katonai kiadásokkal. A legrosszabb azonban, hogy a diákokat nem ellenőrzik és így bármilyen abszurd összegeket is kitalálhatnak". „Ronnie nagyon kedvelte azt az iskolát" vetettem közbe. „Ott azonban nem készítették fel őt kellőképpen az életre." „És hogy áll Ronnie a többi tantárgyból?" „Hát a nemzetközi kapcsolatokból elég gyatrán". „Hogyhogy?" „Képtelen egy témára összpontosítani. Egyik nap Salvadort tanulmányozza, másik nap már Nicaraguával foglalkozik, míg harmadnap Lengyelországról meditál, de ha Kínáról kérdezem, közel-keleti témával válaszol. Hogy őszinte legyek, szerintem elhanyagolja a házi feladatokat." ,, Talán azért, mert ügyelünk arra, hogy idejében lefeküdjön este. Én és édesanyja örülünk, ha pihen, ahelyett, hogy pazarolná a villanyáramot." „Nézheti a televíziót?" „Ebben nem korlátozzuk. Imádja a régi filmeket". „Ha ebben kissé korlátoznák, talán javulna az előmenetele". „Ezt nem szívesen tenném. Nem tud jobbat ajánlani?" ,, Például járhatna pótaritmetikára. Nem ö lenne az első elnök, aki erre beiratkozna." „És mikor van ez?" ,,Szerdán délután“.- ,, Ronnie akkor lovagolni szokott". „Akkor ez már önökön múlik. Ha megelégednek a mínusz hármas osztályzattal, maradjon minden a régiben. De figyelmeztetem önöket, ha nem javul az összeadásban és a kivonásban, könnyen megeshet, hogy jövőre négyes osztályzatot kap." Art Buchwald, (International Herald Tribune)
