Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)

1982-12-13 / 295. szám, hétfő

ÚJ szú 5 1982. XII. 13. Szakmunkástanulók a pártnak A SZÓLÓSKEI ISKOLA SIKERE (ČSTK) - A tőketerebesi (Trebišov) járásban levő Szőlőskei (Viničky) Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet a Šport című napilapnak ebben a versenyében az 1948-49-es tanévben a 17. helyet, egy évvel később a 12. tavaly pedig a 4. helyet szerezte meg. Az idén. az iskola megalapítása 30. évfordulójának évében már az első helyre került.- Ezek a lépések sokat elárul­nak azokról a sikerekről, amelye­ket a tömeges testnevelés terüle­tén az utóbbi időben elértünk- mondotta Botos István az is­kola igazgató-helyettese.- A rendszeres sportoláshoz na­gyon kedvező feltételeket terem­tettünk, különösen az anyagi-mű­szaki feltételek javultak meg. örü­lünk annak, hogy az új tornater­mekben, a röplabda- és a kézilab­da, valamint az atlétikai pályákon iskolánk versenyzőin kívül egyre több szakmunkástanulót látha­tunk. Elmondhatjuk, hogy csak­nem 260 szakmunkástanuló zöme rendszeresen látogatja a pályákat. Az iskola e sikeréhez természete­sen a pedagógusok nagyban hoz­zájárultak. A szakmunkásképző iskola szőlész, gyümölcstermesztő, nö- vénynemesítö és biokémikus szakmákban oktatja tanulóit. Nyolcvan százalékuk lány. A sportpályákon látható szakmun­kástanulók között is ilyen az arány. „Lepipálták“ a fiúkat röp- és kézilabdában, valamint a hon­védelmi sportokban. Tavaly a ké­zilabdázók győzelmet arattak a kerületi reszortversenyben és a 4. helyet szerezték meg a szlo­vákiai versenyben. A lányokat má- té Géza tornatanár vitte a legjob­bak közé. - Sokat segítettek az új tornateremben megtartott edzé­sek. Nagyon jó kollektíva alakult ki. Motorjai a másodikos lányok, Katarina Poláková, Anna Bublová, és Anna Žinčáková, mindannyian kiváló tanulmányi eredményeket érnek el. Kézi- röplabdában a töb­biekre is ösztönzően hatnak. Eb­ben az évben meg akarják ismé­telni a kerületi reszortversenyben aratott győzelmet. A hatszáz lako­sú községben levő szakmunkás­képző iskola 120 tanulója ráter- mettségi jelvényt szerzett, s az iskola újonnan megalakult testne­velési együttesének már 217 tagja van. A szakmunkástanulók társa­dalmi munkában 27 000 órát dol­goztak, mindegyikükre átlagosan több mint 110 óra jutott. Az új tanévben Máté Gézára nem könnyű feladat hárul, mert Dušan Sliva távozása után ő az egyedüli tornatanár. - Nem egészen így van - fűzi hozzá. - A tanári kar zöld utat adott a testnevelés­nek. Botos István honvédelmi sportokkal foglalkozik, Nagy Géza pedig az asztalitenisz- és a sakk-kört vezeti. Ha továbbra is sikerül felkelteni a fiatalok érdeklődését, a rendszeres sportolás iránt, akkor egy év múlva ismét jelen leszünk Brati­slavában az eredményhirde­tésen. Jó közösségi szellem - szép eredmények A nyírágói (Nýrovce) labdarú­gás az idén ünnepelte fennállásá­nak 45. évfordulóját. A második világháború alatt a község sporté­lete visszaesett, de a felszabadu­lás után 1945-ben létrejött a Sokol sportszervezet, 1961-től a Dina­mó, majd 1967-tól Družstevník el­nevezés alatt játszik a csapat. A 710 lakosú .községben több mint száz tagja van a sportegyesület­nek. A lévai (Levice) járás labda­rúgó-bajnokság III. osztálya déli csoportjában egyik kellemes meg­lepetésnek számít a csapat, mely az előző bajnoki évben csupán a 9. helyet szerezte meg, a baj­nokság őszi idénye után a máso­dik helyre küzdötte fel magát. Az eddigi sikerekről Pólya Béla, a labdarúgó-szakosztály vezetője a következőket mondotta:- A múlt évben az egyesület vezetősége úgy döntött, hogy a csapat játéktudásának fejleszté­se érdekében olyan edzőre van szükség, aki képes a megnöveke­dett igényeknek megfelelően ve­zetni a csapatot. A választás Sztruhár Tiborra esett, aki játékos­edzőként működik teljes megelé­gedésre. Rövid idő alatt sikerült összekovácsolnia egy eredmé­nyes csapatot. Jó közösségi szel­lem alakult ki a csapatban. A játé­kosok magatartását, sportszerű viselkedését csak dicsérni lehet, amiben nem kis része van a veze­tőségnek, valamint az edző tuda­tos politikai-nevelő munkájának. A helyi nemzeti bizottsággal va­ló együttműködés kiváló. A sport- szervezet tagjai aktívan bekap­csolódtak a Nemzeti Front válasz­tási programjának teljesítésébe, a ,,Z“-akció keretében 210 órányi társadalmi munkát végeztek. Jók a kapcsolataik a Kurali (Ku- ral'any) Béke Efsz vezetőségével is. A sportegyesület tagjai, de fő­képp a játékosai bekapcsolódtak a „zöldaratásba“, 180 métermá­zsa szénával gazdagították a szö­vetkezet takarmánybázisát, segít- keztek a szüretelésnél, a nyári és őszi betakarítási munkálatoknál. Idén 17 600 kg vasat és 10 500 kg papírt gyűjtöttek. A „Példás testnevelési egyesület“ elnevezé­sért folyó versenyben a járásban a 10., a „Példás szakosztály“ ver­senyben pedig a 8. helyet szerez­ték meg. A Nemzetközi Szövetke­zeti Nap alkalmából „Az efsz elnö­ke serlegéért“ elnevezésű, az SZNF évfordulójára pedig a ha­gyományos labdarúgótornát ren­dezték meg. Tízen megszerezték a Rátermettségi jelvényt. A sportegyesület vezetősége legfőbb feladatának tartja az után­pótlás felkészítését, a jövőben le­hetőleg csak saját nevelésű játé­kosokat kívánnak szerepeltetni. Tervezik a labdarúgó-pálya be­kerítését, majd a játékteret elkülö­nítik a nézőtértől. Mindez azt bizo­nyítja, hogy nemcsak a sportegye­sület vezetősége, de a helyi fele­lős vezetők is szívügyüknek tekin­tik a község sportéletét. VERESS VILMOS SOKAT VÁRNAK AZ ÚJ ESZTENDŐTŐL Szögyénnek (Svodín) három­ezernél is több lakosa, szép fekvé­se, országos viszonylatban is jól működő szövetkezete van. A „kö­zös“ az idén különösen kitett ma­gáért; Kovács Ferenc elnök mond­ja: „Tizenegymillió korona nyere­séggel zárjuk az évet. Szőlőből annyi termett, hogy ha mindegyik fürtöt borrá erjesztettük volna, az ország minden egyes lakóját meg­hívhatnánk két decire.“ A község egyre szépül. Az új házak egyiké­nek kertjében Kardos László zoo- technikus portáján, saját építésű kis medencét, meg remek tenisz­pályát találunk. Az ötvenéves há­zigazda itt tölti szabadidejét, lánya ebben a mini-medencében tanult meg úszni. A helyi sportegyesület futball- pályáján annyit a köd dacára is látni, hogy ideje lenne a talajt felja­vítani, új gyepszőnyeggel ellátni. A kétszázötven tagú egyesület élén fiatal vezetőség áll: Nágel Dénes, Konterman László, Szász Gyula és Szabó György tele van lelkesedéssel, tenniakarással. Úgy vélik, sokat lehetne javítani a helyi sportéleten, ha megfelelő körülmények között edzhetnének a labdarúgók. Akkor talán a fiata­lokat is inkább vonzaná a foci, mint a diszkó. A labdarúgók mel­lett az asztaliteniszezők, meg a tu­risták is szakosztályba tömörültek. Kár, hogy a helyi alapiskolának nincs tornaterme, egycsapásra megoldódna minden gond. Szőgyént járva, az emberekkel beszélgetve az embernek az a be­nyomása, hogy rövidesen, remél­hetőleg már az új esztendőben, fellendül a helyi sportélet. A szö­vetkezetben dolgozó fiatalok szí­vesen sportolnának, persze kultu­rált körülmények között. A község Nágel Dénes, a szógyém sporr- egyesület elnöke Balajti felv. vezetősége tudatosította, hogy napjainkban a sport is a kultúra szerves része. A sportoló fiatalo­kat is olyan támogatásban szeret­nék részesíteni, mint a többi szer­vezetet. Mindenki megcsodálja a pompás kultúrházat, a benne lévő moziteremmel és színpaddal, vendégszobákkal együtt. A szö­vetkezet tagjai az elmúlt években rengeteget utaztak külföldre a „közös“ hathatós ösztönzése és támogatása eredményeképpen. Ketten még a moszkvai olimpiára is eljutottak! A csaknem ezer tagot számláló szövetkezet - a hadiak­kal közös gazdaság ez - saját színes filmen mutathatja be az odalátogatónak, mit ért el eddig a sikeres mezőgazdasági üzem. Reméljük, az újabb filmkockák egy korszerű sportteleppel gazdagítják majd a község újkori történetét. Minderre most minden remény megvan. Kovács Ferenc tíz esz­tendeje áll a szövetkezet élén. Köbölkútról (Gbelce) jár be napon­ta, de Szőgyén is a szívéhez nőtt, hiszen itt érte el legnagyobb mun­kasikereit. Ő mondta ottjártunkkor: „Most, hogy ilyen jó évet zártunk, úgy határoztunk, hogy támogatást nyújtunk a sportegyesületnek. Va­lóban rendbe kell hozni azt a gye­pet, korszerűsíteni a pályát. A töb­bi aztán a sportolókon múlik.“ Akik az elnököt ismerik, jól tud­ják, hogy szavatartó ember. A sportolók viszont, sőt nemcsak ők, hanem a falu lakossága is, bizonyára eltöltenek egypár órát az átépítésnél, hiszen egy szép sporttelep a falu büszkesége lehet csakúgy, akár a kultúrház. Jó hangulatban búcsuzunk Szőgyéntől. Megállunk a sporte­gyesület vezetőivel a szövetkezet borospincéjében, és koccintunk az új borral a jövóévi sikerekre. BATTA GYÖRGY Balról Bičovskýt, jobbról Prokešt láthatjuk a Bohemians játékosai közül. Az előbbi csak klubjában szerepel, de még mindig pótolha­tatlan, az utóbbi a válogatottban is a védelem egyik oszlopa. Vojtíšek fölv. Téli pihenő előtt az EB-selejtezőkben (za) - Az európai labdarúgó kupákban már téli nyugovóra tér­tek a csapatok, földrészünk nyolc - nyolc legjobb klubcsapata tudja, ki lesz az ellenfele a tavaszi folyta­tásban. A válogatott csapatok e héten fejezik be az EB-selejte- zők erre az évre tervezett találko­zóit. Szerdán négy, szombaton egy mérkőzés lesz, mindegyik más csoportban. December 15-én - I. csoport: Belgium-Skócia. Az EB legutób­bi ezüstérmese második selejtező mérkőzésén ismét házigazda. A nyitány Svájc elleni 3:0-ás győ­zelmét hozta, amely november 11-én ugyancsak vendéglátóként éppen Skóciát győzte le 2:0-ra. 1. Belgium 1 1 0 0 3:0 2 2. Skócia 2 1 0 1 2:2 2 3. Svájc 2 1 0 1 2:3 2 4. NDK 1 0 0 1 0:2 0 III. csoport: Anglia-Luxem­burg. Már kétszer szerepelt ide­genben az angol együttes, Dániá­ból 2:2-vel, Görögországból 3:0- ás győzelemmel távozva 3 pon­tot szerzett. Luxemburg eddig csak otthon szerepelt, Görögor­szágtól 2:0, Dániától 2:1 arányú vereséget szenvedett. Csak a ha­zai siker aránya lehet vita tárgya. 1. Anglia 2 1 1 0 5:2 3 2. Dánia 2 1 1 0 4:3 3 3. Görögország 2 10 1 2:3 2 4. Luxemburg 2 0 0 2 1:4 0 IV. csoport: Jugoszlávia-Wa- les. A csoport két nagy esélyese találkozik. A vendég eddig egy­szer volt házigazda és azt a nor­vég csapatot győzte le 1:0 arány­ban, amely nem sokkal később vendéglátóként 3:1-es vereséget mért a jugoszláv tizenegyre. 1. Norvégia 3 111 5:4 3 2. Wales 1 1 0 0 1:0 2 3. Jugoszlávia 2 10 1 2:3 2 4 Bulgária 2 0 1 1 2:2 1 VI. csoport: Albánia-Észak- írország. A jelenlegi házigazda Ausztriában 2:0, Törökországban 1:0 arányban kikapott. Az észak-ír legénység még Tiranában is esé­lyesebb. 1. Ausztria 3 3 0 0 11:0 6 2. É.-Írország 2 10 1 1:2 2 3. Törökország 2 10 1 1:4 2 4. NSZK 10 0 1 0:1 0 5. Albánia 2 0 0 2 0:6 0 VII. csoport - szombat, decem­ber 18-án: Málta-Hollandia. Má­sodszor szerepel házigazdaként a máltai csapat, amely előzőleg Izlandot győzte le 2:1 arányban. A holland együttes képességeihez nem fér kétség, bár a győzelemért meg kell küzdenie. 1.-3. Hollandia 2 1 1 0 3:2 3 Spanyolország 2 1 1 0 4:3 3 Írország 3 111 6:5 3 4. Málta 1 1 0 0 2:1 2 5. Izland 4 0 1 3 2:6 1 Stenmark nemet mond a szuper-G-nek A tavalyi Világ Kupa után alig hallot­tunk az alpesi sísport legnagyobb sztárjáról, Ingemar Stenmarkrót. Míg aztán megkezdődtek az idei VK előké­születei - és sorra érkeztek a hírek. Nos, a svéd síkirály a nyáron különbö­ző dolgokkal volt elfoglalva, kerékpáro­zott, futott, erőnléti felkészülést vég­zett. A speciális síedzéseket csak októ­ber közepén kezdte el az osztrák Al­pokban lévő Hintertuxban.- Ez idáig csak négy napot síztem, Cerviniában. De ez nem zavar. Nincs szándékomban, hogy most már a Világ Kupa kezdetéig egyfolytában edzzek - nyilatkozta a többszörös olimpiai és világbajnok, valamint Világ Kupa-győz- tes az egyik külföldi lap tudósítójának, s még hozzátette: - Két hét, utána szünetet tartok aztán megint három hét sítalpon, s ennyi elég is. A jelek szerint Ingemar Stenmark az idén már jó előre lemondott a Világ Kupáról, még mielőtt a versenyek el­kezdődtek volna. Nem volt ott Val ď lsere-ben a kristályglóbuszért induló csata első ütközetén. Távolmaradásá­nak oka: nem óhajtja áldását adni az újonnan kitalált versenyszámra, a szu- per-G-re. A magyarázat egyszerű; ez a divat­újdonság nem tetszik a svédnek, mert mint elmondta még Jasnán:- A szuper-G-nek édeskevés köze van az óriásműlesikláshoz. Ezenkívül nem találom helyesnek, hogy a szu- per-G a hagyományos óriásmúlesiklás rovására vétessék fel a Világ Kupa programjába. Herman Nogler edző így magyaráz­ta védence felháborodását:- Ingemar az évek során hozzászo­kott egy bizonyos ritmushoz, s most egy újabb, harmadik versenyszámot kellene gyakorolnia. Mert a szuper-G teljesen más, mint az óriásmúlesiklás. Persze, biztos vagyok benne, hogy ezt is meg tudná tanulni. Kipróbáltuk már, de Ingemar ezt csak szórakozásból tette. Talán Madonna de Campiglióban rajthoz áll, de másutt sehol. Egyébként, nem Stenmark az egye­düli, aki nemet mondott az új verseny­számnak. Ugyanilyen véleményen volt a Világ Kupa tavalyi összetett verse­nyének győztese, Phil Mahre is, s állí­tólag ő sem kíván rajthoz állni ebben a számban. Egyelőre még nagyon megoszlanak a vélemények az egész sívilágban a szuper-G jövőjét illetően. Csupán abban egyeznek meg vala­mennyien, hogy ebből a versenyszám­ból nem lehet és nem is szabad egy meghosszabbított óriásmúlesiklást csi­nálni, mint ahogyan az a nemrégiben Bormióban történt. (urbán)

Next

/
Oldalképek
Tartalom