Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)

1982-12-28 / 307. szám, kedd

ÚJ szú 7 1982. XII. 28. Junior jégkorong-VD Szovjetunió - Csehszlovákia 4:3 (1:0,2:2,1:1) (ČSTK) - Leningrádban folytatódott a húsz éven aluliak jégkorongozóinak világbajnoksága. A feltehetően az aranyérem sorsát eldöntő mérkőzésen a szovjet csapat egygőlos győzelmet aratott Csehszlovákia ellen. A tegnapi nap további találkozóin a finnek fölényes győzelmet arattak a norvégok ellen, míg a svéd csapat aránylag szoros mérkőzésen nyert az NSZK ellen. A világbajnokság nyitónapjának további mérkőzésein vasárnap a finnek előbb győztek a svédek ellen, majd pedig fölényes hazai győzelem született a Szovjetunió-Norvégia találkozón. SZOVJETUNIÓ—CSEHSZLOVÁKÉ 4:3 (1:0, 2:2, 1:1). Leningrádban a ju­nior VB két legesélyesebb csapatának ra ígadója szoros mérkőzésen egygó- los hazai győzelmet hozott. Az egész találkozón kiegyenlített erők küzdelme folyt, végül az döntött, hogy a szovjet csapat az első harmadban előnyt tu­dott szerezni. SVÉDORSZÁG-NSZK 4:2 (0:0, 2:1, 2:1). A várakozással ellentétben az NSZK csapata sokáig egyenrangú ellenfélnek bizonyult. A döntetlen első harmad után a skandinávok jobb erőn­létükkel bizonyultak jobbnak. Gólütők: Eklund, Helm, Sandström, Roup, il­letve Vassarek és Birk. FINNORSZÁG-NORVÉGIA 10:2 (3:0, 3:0, 4:2). A két északi csapat összecsapása egyértelmű finn sikert hozott. Már 7:0-ra vezettek a finnek, amikor a norvégok megszerezték a be­csületgólt, és 9:1 után tudtak szépíteni ismét Gólütők: Tiinus 2, Tikkanen 2. Kalliokoski, Ruutti, Tutti, Henriks- son, Kurkonen, Laksolax, illetve Studsrud és Arnesen. FINNORSZÁG-SVÉDORSZÁG 6:4 (0:0, 2:2, 4:2). Még a 44. percben is 3:3-ra állt a találkozó. A mérkőzés vége előtt a svédek lehívták kapusukat. de nem sikerült egyenlíteniük, ellenke­zőleg, Kanervo eldöntötte a mérkőzés sorsát. Gólütők: Kanervo 2, Walsten, S. Sarinen, Kalliokoski, Tiinus, illetve Kilström, 2, Lehman és Dahlin. SZOVJETUNIÓ-NORVÉGIA 10:1 (4:0, 3:1, 3:0). Egyenlőtlen erők küz­delme után.Az egész találkozó során pusztán a gólarány volt kérdéses. Az év legjobbjai (N) - Ilyenkor az év végén se szeri, se száma a különböző ranglistáknak, amelyek a sportolók abszolút rangsorára vonatko­zóan „döntenek“ arról, hogy ki a világ legjobbja, de megjelennek olyan ranglisták is, amelyek egy-egy sportágban hivatottak megje­lölni a legjobbak névsorát. Kubában a súlyemelő-világ- csúcstartó Daniel Nunez kapta a legtöbb szavazatot a Prensa Latina hírügynökség szavazásán. Érdekesség, hogy a legjobb 10 kubai sportoló között öt ökölvívó kapott helyet! A román sportújságírók szava­zatai alapján a női távolugrás vi­lágcsúcstartója Valéria lonescu lett az év sportolója. Az Európa- bajnok atlétanő 720-cm-rel tartja Két nappal ezelőtt kezdődött a junior jégkorongozók VII. vi­lágbajnoksága. Leningrádban jól rajtolt a csehszlovák csapat, hiszen az USA elleni találkozó­ján 6:4 arányban győzött. Ké­pünkön: jelent a csehszlovák kapu előtt. (TASZSZ-felvétel) A labdarúgó VB helyszínéről (n) - A FIFA december 18-án tartott végrehajtó bizottsági ülésén - amint arról beszámoltunk - az 1986-ban esedékes világbajnokság színhelyének kijelölésével is foglalkoztak. Kolumbia lemondása után újabb pályázatot írtak ki, s a végleges döntést május 20-án, a végrehajtó bizottság következő, Stockholmban tartandó ülésén hozzák meg. Ezt megelőzően a következő menetrendet állították össze: • A négy érdeklődő országnak - az Egyesült Államok, Brazília, Kanada és Mexikó - január 10-ig írásban is be kell nyújtania pályá­zatát. Az MTI legújabb jelentése szerint Brazília már hivatalosan is elküldte jelentkezését a FIFA cí­mére. • A pályázatok beérkezését ja­nuár 19-ig visszaigazolják. A visz- szaigazolással egyidőben a jelent­kezők írásban is megkapják a FI­FA kötelező előírásait, amelyek­nek eleget kell tenniök a rende­zőknek. • Március 11-ig a jelentkezők­nek újabb választ kell küldeniük a FIFA címére. Ebben az igazo­lásban a jelöltek kötelezettséget vállalnak a FIFA előlírásainak tel­jesítésére. • Április 15- és 22. között a FI­FA kisebb létszámú küldöttsége Blatter főtitkár vezetésével hely­színi szemlét tart a jelentkezett országokban. Személyesen ellen­őrzik, hogy az egyes országokban adottak-e a feltételek a VB meg­rendezéséhez. • A helyszínen járt bizottság részletes jelentést készít tapasz­talatairól és ezt eljuttatja a FIFA végrehajtó bizottsága tagjainak. • Május 20-án, a FIFA végre­hajtó bizottsága Stockholmban dönt, s ezzel a leendő házigazdá­nak még valamivel több mint há­rom évi ideje marad a világbajnok­ság megrendezésének előkészü­leteire. Sakk az érdeklődés homlokterében (ČSTK) - November első felében a 25. sakkolimpia során ülésezett a FIDE 53. kongresszusa. A Sakk Világszövetség tagjainak száma elérte a 119-et. A Dél- alrikai Köztársaság sakkozóinak felvételi kérelmét nagy szótöbbséggel elutasítot­ták. Az említett kongresszus megállapította, hogy elmélyült a nemzeti szövetségek együttműködés és megerősödtek a demokratikus irányzatok. Dunai-felmondás (n) - Dunai Antallal, a spanyol első ligás Betis magyar edzőjével a Király Kupában játszott szerdai mérkőzés után -, amelyen csapa­ta 2:2-re végzett a Malagával - a klub vezetői közölték, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára. Dunai ,,bű­ne“: az 1981-1982-es spanyol labdarúgó-bajnokság 6. helyezett­je pillanatnyilag 12., kiesett az UEFA Kupából, és most már az, a gond a klub háza táján, hogy kiesnek a legmagasabb osztály­ból. A magyar edző az év elején került a Betishez, miután előtte a II. liga A csoportjában bajnoksá­got nyert a Jerez csapatával. Utó­da valószínűleg a francia Marcel Domingo lesz. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK ■Sfc. * ' v P-f A hollandiai junior sakk-EB 6. fordulójában a csehszlovák Štohl le­győzte a holland Bosboomot, és eddig szerzett 4,5 pontjával a 3.-5. helyen áll. Vezet a szovjet Ehlveszt és a dán Hansen 5 ponttal. + Szófiában a 20. Balkáni Kosár­labda Torna nyitónapján: Bulgária-Ro- mánia 82:72 (51:40), Bulgária B-Ju- goszlávia 67:98 (32:48). s. Orange Bowleban a nemzetközi junior tenisztornán - nők: Bassett- -Herr 7:5, 0:6, 6:4, Malejeva-Grets- chen 6:2, 6:3, férfiak: Forget-Jaite 6:4, 6:3, Bardou-Agenor 6:4, 6:3. + Innsbruckban a Sparta Praha jégkorongcsapata 8:5 (2:3, 3:1, 3:1) arányban győzött az ECR Innsbruck csapata ellen. + A kanadai-amerikai profi jégko­rongliga legutóbbi fordulójában: Phila­delphia-Washington 6:3, New Jersey -Boston 2:5. Detroit-Buffalo 2:2, New York Islanders-Hartford 3:2, New York Bangels-Píttsburg 3:4, Qubec-Mont- real 4:4. Minnesota-Winnipeg 3:2, Los Angeles—Vancouver 4:2. + Valamennyi szlovákiai elsőligás labdarúgó csapat tegnap megkezdte alapozását az új idényre. Az első liga táblázatán legjobbban álló Inter válo­gatottja, Jurkemik nélkül kezdte az ala­pozást, akinek a csapat orvosa még egyheti pihenőt rendelt. + Megérkezett Zürichbe a Mexikói Labdarúgó Szövetség kérelme az 1986-os világbajnokság megrendezé­séért. Brazília után Mexikó a második ország, amely hivatalosan kérte a FIFA zürichi vezérkarától a megrendezés jo­gát, miután Kolumbia lemondta. + Az angol labdarúgó divízió leg­utóbbi mérkőzéseinek eredményei: Ar­senal-Tottenham 2:0, Liverpool-Man- chester City 5:2, Luton-Watford 1:0, West Ham United-Swansea 3:2. •f Zagorszkban Julia Sztyepanova nyerte a szovjet női sífutó verseny öt km-es számát. A sorrend: 1. Sztyepa­nova 18:27,0, 2. Zimjatova 18:36:7, 3. Markasasnszkaja 18:53,9. + Négy csehszlovák síugró vesz részt az idei Négysáncversenyen: Par­ma, Vacek, Ploc és Tánczos. A csa­pat edzője Dalibor Moteljek. + A TJ Vítkovice labdarúgócsapa­ta is megkezdte téli alapozását Jirí Dunaj edző vezetésével. A csapatból Albrecht - gipszben van a lába -, és a kapus, Netolička hiányzik, akinek átlépése a prágai Duklából már elinté­ződött. Január 2-án a csapat a Tátrá­ban folytatja felkészülését.-f Škoda Plzeň-Avtomobilszt Szverdlovszk 3:7 (2:2, 0:3, 1:2) - ba­rátságos nemzetközi jégkorongmérkő­zésen. A statisztikai adatok arról beszélnek, hogy a legtöbb sakkozó a Szovjetunió­ban tevékenykedik, mégpedig 4 millió, ebből 3,4 millió a férfi és 600 ezer a nő. A Szovjet Sakkszövetség 44 nagymes­tert, 16 női nagymestert, 52 nemzetkö­zi mestert, köztük 37 férfit és 15 nőt tart nyilván. A Nemzetközi Sakkszövetség elnö­kévé a Fülöp-szigetek volt ismert sak­kozóját, Florencio Campomanest vá­lasztották. Izgalmasan alakult a választás, mert az első fordulóban kiesett a jugoszláv Bozsidar Kazsic, a másodikban Cam- pomanes 65 szavazatot kapott, míg a izlandi Olafsonra 43 szavazat esett. Az izlandi szakember azért vált nép­szerűtlenné, mert az övezeti tornákban változást vezetett be. Campomanes, aki 55 éves és aktív sakkozó korában nemzetközi mester volt, néhány olimpi­án szerepelt a Fülöp-szigetek csapa­tában. Megváltozott a FIDE Végrehajtó Bi­zottságának összetétele is. Ebben most a következők foglalnak helyet: Torán (Spanyolország), Tan (Malay­sia), Tudela (Venezuela), Belkadi (Af­rika). A kongresszus elfogadta azi*a szov­jet javaslatot, hogy a FIDE versenyein legyen ünnepélyes eredményhirdetés, a sakkolimpián zászlódísz és a győzte­sek tiszteletére himnusz. Meg kell tár­gyalni a junior világbajnokság új rende­zésének javaslatát. Több szünnapot kellene beiktatni. A közeljövőben meg­rendezik a 16-tól 20 éves lányok világ- bajnokságát. Fontolóra kell venni, hogy a férfiaknál ezentúl is két zónaközi torna legyen-e. A FIDE 54. kongresszusát 1983-ban Manillában tartják meg. Az egy évvel később sorra kerülő sakkolimpia meg­rendezésére Venezuela és Indonézia jelentette be részvételi igényét. Jövőre a junior világbajnokság színhelye Ar­gentína lesz. NO. 1.: ROSSI (ČSTK) - A TASZSZ szovjet hírügynökség hagyományos év végi ankétján - 31 hírügynökség sportújságíróinak szavazata alap­ján - az év sportolója Paolo Rossi lett. A VB legjobb játékosa és gólkirálya Vlagyimir Szalnyiko- vot, a szovjet világbajnok úszót előzte meg, míg a 3. helyen holt­versenyben az NDK futónője, Ma­rita Koch és az angol Daley Thompson, a tízpróba világ­csúcstartója végzett. A szavazóla­pokon 15 ország 34 sportolójának neve szerepelt. Érdekesség, hogy Paolo Rossi nemcsak, hogy hazájának nem lett legjobb sportolója, hanem a legjobb olasz labdarúgók rang­sorában is csak az 5. (!) helyen végzett. Mint azt már korábban közöltük, Olaszországban az év labdarúgója Gaetano Sciera lett. Ezzel szemben a nagytekinté­lyű francia sportláp, az Equipe is sorrendet állított össze a világ leg­jobbjairól és ebben ismét csak Paolo Rossi végzett az élen! A to­vábbi sorrend: 2. Daley Thomp­son, 3 Jimmy Connors, 4. Mari­ta Koch, 5. Carl Lewis, 6. Vlagyi­mir Szalnyikov. Az Olaszországból érkezett je­lentés szerint Paolo Rossi sérülé­se súlyosabb, mint azt az első orvosi vizsgálatok alatt gondolták. A VB gólkirálya december végén a románok elleni EB-selejtezőn sérült meg, s valószínűleg csak január közepén játszhat ismét. ökölvívó­ranglista (n) - A Népsport tegnapi számában napvilágot láttak az idei év ranglistái. Nemcsak az egyes súlycsoportok 10 legjobbját rangsorolták, hanem súly­csoportra való tekintet nélkül készült egy abszolút rangsor, rangsorolták a szakosztályokat, és összeállították az év válogatottját is. Tekintettel arra, hogy a csehszlovák-magyar sportkap­csolatok a szorítóban hagyományosan jók, számunkra sem érdektelen, miként alakultak a ranglisták, hiszen a jövő év első felében magyar-csehszlovák összecsapás lesz. Az egyes súlycsoportok legjobbjai: Rózsa (48), Hassza (51), Farkas (54), Dankó (57), Gönczi (60), Zámbó (63,5), Danyi (67), Hranek (71), Ba­kos (75), Csépányi (81), Alvics Gy. (91), Somodi ( + 91). Az egyes súly­csoportok legjobbjai alkotják az év vá- logatotját, amelynek érdekessége, hogy három olyan ökölvívó akad, aki az utóbbi három évben mindig súlycso­portja legjobbja volt: Farkas, Danyi és Hranek biztosan végzett az élen az utóbbi három évben Rózsa, Dankó és Alvics az utóbbi két évben voltak az év csapatában, míg Somodi 1980 után ismét a legjobb lett a szupernehézsúly­ban. Két évvel ezelőtt Lévai, a moszk­vai olimpia bronzérmese a 91 kilóban végzett az élen, tavaly pedig a szuper­nehézsúlyban. Ezúttal újra a 91 kilós ranglistán szerepel - Alvics Gyula mö­gött. Az abszolút ranglista élén Hranek, Alvics, Danyi a sorrend, míg a szak­osztályok rangsorát nagy fölénnyel vezeti a Budapesti Honvéd. A kosárlabda nagy éve A kosárlabdasportban jövőre a nők világbajnokságát, a férfi és női csapatok Európa-bajnokságát és az Universiade küzdelmeit bonyolítják le. E rendezvények közül a csehszlovák színek képvise­lőit, csak az Európa-bajnokságon látják, mert a Brazíliában sorra kerülő női VB-re csapatunk nem szerzett szereplési jogot, az Edmontonban sorra kerülő Universiade rendezvényén nem indí­tunk csapatot. Folytatás januárban (ČSTK) - Véget ért az alpesi sísport 1982-83-as idényének el­ső része, amelynek legfőbb érde­kessége, hogy az élre tört a svéd Strand és a svájci Cathomen. A sísport statisztikusai két nagy visszatérést is elkönyvelhettek: Franz Klammer mellett a francia Caroline Atti neve újra a legjob­bak között szerepel. Új verseny­számot vezettek be a Szuper-G-t, amelyben elsősorban a lesiklók érvényesültek. A kanadai csapat pénze elfogyott és a „juharlevele­sek“ 16-tagú csapata négy főre olvadt. A többiek a világ kupa januári folytatásában saját zse­bükre versenyezhetnek... A VK bevezető szakasza egész sor meglepetést hozott. A váratlan időjárási viszonyok ellenére mind­össze egy női Szuper-G-t kellett csak elhalasztani. Mindössze a svájci Erika Hess tudott kétszer győzni, és ezzel 16. VK-győzelmét szerezte. Az összetettben is az élen áll, és jó úton halad, hogy ismét az élen végezzen. Eddig négy olyan alpesi síző iratkozott fel a VK-futamgyőztesek névsorára, akik eddig még nem nyertek: Cathomen, Atti, Strand és Mair. A többi futamgyőztesek: Wieraither, Klammer, Stenmark, Müller, de Agostini és McKinney. Az újonnan bevezetett Szu- per-G-ben elsősorban a lesiklók érvényesültek. így Müller vezeti az összetett VK-rangsort honfitár­sa Zurbriggen előtt. A kosárlabda szurkolóinak ér­deklődése május végén majd Franciaországra irányul, ahol a fér­fi EB-t rendezik, majd szeptem­ber közepén ugyancsak a konti­nens bajnokság keretében Ma­gyarországon mérkőznek a leg­jobb európai női csapatok. Az if­jabb csehszlovák női kosárlabdá­zók, a 19 évesnél fiatalabbak a ju­nior EB-n indulnak, amelyet július­ban Olaszország rendez, míg az ugyanilyen korú férfiak áprilisban Mannheinben a Scheitzer emlék­tornán szerepelnek. A csehszlovák férfi kosárlabda­válogatott április közepén két al­kalommal megmérkőzik Lengyel- ország együttesével. Azután két nemzetközi torna következik: ápri­lis 23-tól 25-ig Prágában a Dosko­čil emléktorna, majd április 27-től 29-ig Bratislavában a TV Kupájá­ért mérkőznek a csapatok. Érde­kes ellenfelek érkeznek hozzánk, a svéd és a kanadai együttes részvétele már biztos és számíta­nak valamelyik szovjet köztársa­ság csapatának szereplésére is. Május 6-tól 8-ig a csehszlovák válogatott Bolognában nemzetkö­zi tornán szerepel, ahol ellenfelei Franciaország, az NSZK és Olaszország együttesei lesznek. Bolognából a csehszlovák csapat Franciaországba utazik, ahol rövid edzőtáborozás keretében két mér­kőzés vár rá az országos váloga­tottal. Közvetlenül az EB előtt még két nemzetközi jellegű előkészüle­ti találkozót terveznek. Csehszlovákia női válogatottja május elején Havannába utazik, ahol „mini“ olimpiai tornát rendez­nek. Azután júliusban eddig még nem ismertetett nemzetközi tor­nán szerepel a válogatott. A Ma­gyarországon sorra kerülő EB előtt, augusztus másik felében Csehszlovákia nagydíjáért mérkő­zik az együttes a szovjet, a francia és a román válogatottal. Csehszlovákia kosárlabdázóira tehát fontos próbatételek várnak különös tekintettel arra, milyenek lehetnek az 1984. évi olimpiai tor­na selejtezőiben az esélyei. a rekordot. A férfiaknál a birkózó Stefan Rusu került az élre. Ro­mániából még egy ranglistáról is kaptunk jelentést. A Román Nép- köztársaság kikiáltásának 35. év­fordulója alkalmából elkészítették az utóbbi három és fél évtized legjobb sportolóinak rangsorát. Az elsőséget nagy fölénnyel nyerte Nadia Comaneci, az ötszörös olimpiai, többszörös világ- és Eu- rópa-bajnok tornásznő. Mögötte a további sorrend: 2. Ilié Nastase (teniszező), 3. Balázs Jolán (ma­gasugró), 4. Ivan Patzaichin (ke­nuzó), 5. Lia Manoliu (atlétanő), 6. Stefan Rusu (birkózó), 7. losif Sirgu (sportlövő), 8 Sandra Toma (evezős), 9. Nocolas Linca (ököl­vívó), 10. Valéria lonescu (atlé­tanő). Kolumbiában a kerékpáros Cristobal Perez kapta az év spor­tolója címet, Caracasban pedig a 18 éves Alberto Mestre lett Venezuela legjobbja. A kitűnő úszó hat aranyérmet nyert a kö­zép-amerikai és karib-tengeri játé­kokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom