Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)

1982-12-02 / 286. szám, csütörtök

ÚJ szú 7 1982. XII. 2. Ma kezdődik a női kézilabda-világbajnokság A Szovjetunió először vagy az NDK negyedszer? A VB MAI MŰSORA A-csoport (Budapest): NDK-Norvégia, Magyarország-Egye- sült Államok. B-csoport (Mis­kolc): Románia-Dél-Korea, Szov- jetunió-Bulgária. C-csoport (Zala­egerszeg): Csehszlovákia-Kongó (eddig kétszer találkozott egymás­sal a két válogatott. A moszkvai olimpia előtt Komáromban (Komár­no), majd Moszkvában is egyaránt fölényes győzelmet ért el a cseh­szlovák együttes - 29:8 és 23:10), Jugoszlávia-NSZK. Magyarország három városában (Budapest, Miskolc és Zalaegerszeg) ma megkezdődik a VIII. női kézilabda- vilgábajnokság. A válogatottak három négyes csoportban küzdenek a hatos döntőbe jutásért, egy-egy csoportból két-két csapat kerül tovább s magukkal viszik az egymás elleni eredményt. A VB-címet az NDK együttese védi, s az idei világverseny első három helyezettje megszerzi a rész­vételi jogosultságot az 1984-es olimpiai játékokra. Több csapat álmodik az éremről... AZ ELSŐ KÉT HELY FOGLALT? Hat válogatott pályázik éremre, ám a szakemberek már most tudni vélik, hogy az első két hely foglalt: ez szerin­tük a kétszeres olimpiai bajnok Szov­jetunió és a háromszoros világbajnok NDK között dől el. Mindkét csapat nemzedékváltási gondokkal küszkö­dött a 80-as olimpia után, mindkét együttes sokat taktikázott, nem a leg­jobb csapatát indította a különböző nemzetközi tornákon, hogy így, „elte­relő hadmozdulatokkal“ esetleg félre­vezesse az ellenfeleket, hogy ez mennyire sikerült, az majd elválik. Tény azonban: a nemzedékváltás Igor Turcsin edzőnek sikerült jobban, a fia­talok már beépültek a kollektívába, míg az NDK játékán látszik: az utódok még nem tudják kellőképpen helyettesíteni Kretzschmart, Richtert és a többie­ket. Emlékezzünk csak a nemrégen lezajlott norvégiai nemzetközi tornára: Csehszlovákia legyőzte az NDK-t, Nor­végia pedig csak szoros vereséget szenvedett tőle. Ám ki tudja, nem takti­kázott-e Kretzschmar edző csapata. Az viszont ismeretes, hogy az NDK lányai fizikailag jól képzettek, testi felépítésük megfelel a modern kézilabda „méretei­nek“, de nincs játékmesterük. Az új. szigorított szabályok sem kedveznek a köztudottan erőkézilabdát játszó NDK válogatottjának. Persze, az el­mondottak után is az esélyesek közé tartozik, mert tudjuk, mi mindent el lehet érni a mai kézilabdában gyorsa­sággal, erőnléttel és keménységgel. Igor Turcsin edző csak a vendéglátók­tól fel, legalábbis ezt nyilatkozta leg­utóbb: „Mindig minden attólfügg, meny­nyire engedik a bírók a keménységet a magyar kézilabdázónőknek. Mástól nem félek.“... KIÉ LESZ A BRONZÉREM? Tehát a két nemes fém sorsa már „eldőlt“. De kié lesz a harmadik hely? Ez már nehezebb kérdésnek látszik. A magya­rok technikájukban és ügyességükben, a jugoszlávok lendületükben és táma­dókedvükben bíznak, a románok pedig abban, hogy a stíluskülönbségek foly­tán nekik van a legtöbb esélyük a szov­jet csapat ellen. Sokan a vendéglátók­ra szavaznak, annak ellenére is, hogy az előkészületi mérkőzéseken nem ment valami fényesen nekik. Ám ők azt mondják: a formaidőzítés percnyi pon­tosságra ki van számítva, napról napra javul a csapat játékossága, az NDK elleni utolsó csoportmérkőzéssel kez­dődik majd az optimális forma. Egy­szóval: nem is olyan egyszerű a hely­zet az esélyeket illetően. Az arany­éremnek van favoritja, a dobogóra is megvannak a jelöltek, de a végered­mény sokféleképpen alakulhat. A lab­da gömbölyű. A nők kezében különös­képpen. Mert kiszámíthatatlanok. Ta­lán éppen ezért lesznek látványosak a mérkőzések. Ugyanis azt mondják: a női kézilabdában több a játékos elem, mint a férfiak küzdelmében. Le­het, hogy íqv igaz? Ezért is várjuk a VB-t. TELJESÜLT A KÍVÁNSÁG, DE... Vagy mégsincs „de?“ Nézzük csak a dolgokat. Amikor nyilvánvalóvá vált a világbajnokság csoport beosztása, Jirí Zerzáň, a csehszlovák válogatott edzője azt nyilatkozta: teljesült a kíván­sága. A C-csoport ugyanis így fest: Jugoszlávia, Csehszlovákia, NSZK, Kongó. Azóta az NSZK sokat javult. Nem tudni, hogy Zerzáň edző módosí- totta-e a véleményét. Nemrégen így beszélt: „Minden lehetséges. Bárki bárkit legyőzhet...“ A hatos döntőre gondolt, ahol ott lesz csapata is. Tehát mégsincs „de“ (?) .Nem szabad azon­ban figyelmen kívül hagynunk, hogy az NSZK elleni idei mérleg 1:1 (20:10 és 21:22). Ez figyelmeztető. A furcsa nevű edző (Gerd Tschochohei) együttesé­nek játéka a keménységre, az erőre épül, s ezt szisztematikusan képesek fokozni a tűrhetőség határáig. Sőt, még azon túl is. Jiŕí Zerzáň: „Kellemet­len ellenfél lesz az NSZK, de le kellene győznünk. A lányok a magyarok ellen bebizonyították: egyetlen ellenféltől sem kell tartaniuk. Úgy érzem, játékunk alapja a jó védekezés...“ Csakugyan: a csehszlovák válogatott képes ered­ményesen védekezni (középen a 187 cm magas Opačitával), de támadójáté­ka eléggé egysíkú. Annál is inkább, mert nincs igazán gólerős átlövője, a beállós Kut'kován (31 éves) kívül nincs egyénisége. De hát azzal kell főzni, ami van. Égyébként az együttes erőnléte, a játékosok gyorsasága meg­felelő szinten van, jó a csapat korátla­ga és magassági összetétele. Jiŕí Zer­záň: „Célunk a negyedik hely. Ezt sajátos játékunkkal, ügyességünk­kel, improvizációs készségünkkel akarjuk elérni. A lányok megfelelő önbizalommal rendelkeznek, s min­den bizonnyal a VB-n még javulni fog a formájuk...“. A csehszlovák­magyar mérkőzés után Csík János, a vendégek edzője megjegyezte: „Jó formában van a csehszlovák válo­gatott, csak felmerül a kérdés: nem túl korai-e a jó forma? Be kellene jutnia a hatos döntőbe...“ Ebben bízik a csehszlovák sportközvélemény is. (T. V.) Ma már a női kézilabda-világbaj­nokság első csoportmérkőzését vívja a csehszlovák válogatott, amelynek egyik erőssége a 8-as számú Damitšová. Felvételün­kön a Nyárasdon (Topoľníky) le­játszott előkészületi mérkőzésen célozza meg a magyar kaput (Gyökeres György felvétele) I. jégkorong-liga Az éllovas a sereghajtóval (ČSTK) - Az I. jégkorong-liga 24. fordulójában a Jihlava csapata igazolta, hogy a legkomolyabb jelölt a bajnoki cimre. Holnap ez az együttes az utolsó helyezett Kladnót fogadja. A további párosítás: Gottwaldov-Č. Budéjovice, Litvínov-Vítkovice, Pardubice-Sparta, Brno-Slovan, Plzeň-Košice. A 24. forduló eredményei: Č. BUDÉJOVICE-JIHLAVA 1:4 (0:1,1:1, 0:2), gólütők: Lála, ill. Klapka, Micka, Liba, és Dolana. VÍTKOVICE—GOTTWALDOV 4:1 (0:1, 2:0, 2:0), gólütők: Neu- wirth, Svozil, Kasper, Vlk, ill. Ma- ruška. VSŽ KOŠICE-BRNO 9:6 (2:2, 2:2, 5:2), gólütők: Ihnačák (2) J. Lukáč, Slanina, Bakoš, Bondra, V. Lukáč (2), Hromják, ill. Šebela (2), Broušek, Oslizlo, Berger és Kune. SPARTA-LITVÍNOV 1:2 (1:1, 0:1, 0:0), gólütők: Tábor, ill. Pra- chaŕ és Hajdušek. KLADNO-PLZEŇ 2:3 (0:0, 0:2, 2:1), gólütők: Kameš, Kopecký, ill. Černý (2) és P. Setikovský. SLOVAN-PARDUBICE 2:1 (1:1, 0:0, 1:0), gólütők: Jaško és Pukalovič, ill. Koďousek. Az I. jégkorong-liga táblázata: 1. Jihlava 24 18 2 4 98:50 38 2. Vítkovice 24 14 3 7 102:96 31 3. Pardubice 24 14 1 9 100:75 29 4. Č. Budéjovice 24 12 3 9 78:71 27 5. Litvinov 24 10 4 10 92:79 24 6. Sparta 24 11 2 11 79:73 24 7. Košice 24 11 2 11 98:110 24 8. Plzeň 24 9 5 10 78:93 23 9. Slovan 24 9 2 13 72:87 20 10. Gottwaldov 24 7 4 13 80:93 18 11. Brno 24 7 4 13 77:93 18 12. Kladno 24 5 2 17 68:102 12 EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK ★ A Szovjetunióban a TTT Riga női kosárlabdacsapata áll a bajnokság élén annak első része után. Legutóbb a bajnokság rangadóján a rigai csapat 71:51-re nyert riválisa, a Szpartak Moszkva ellen. A találkozón Szemjo- nova 30 pontot ért el. A sorrend: TTT Riga 22, CSZKA 21, Szpartak Lenin­grád 18, Novoszibirszk 17, Szpartak Moszkva 16 pont. ★ Josef Hladký, az RH Praha úszója, aki a világbajnokság 200 m-es vegyesúszó számában az 5. helyen végzett, az év úszója címet is megsze­rezte a Mladá fronta napilap ankétjén. 2. Géry, 3. Smoláková. Ázsiai Játékok (ČSTK) - Az Új-Delhiben fo­lyó IX. Ázsiai Játékok lassan a végéhez közelednek. Az eddi­gieket egyébként a kínai és a ja­pán versenyzők küzdelme jel­lemzi. A rendezvény 12 ver­senynapján 142 számban avat­tak győztest. Az érmeken 20 or­szág osztozik, közülük 14 jutott aranyhoz. Az első helyen a Kí­nai Népköztársaság áll 50-nel, Japán 46 és Dél-Korea 15 első­séget szerzett. ATLÉTIKA - A legjobb ered­mény hármasugrásban született, a kínai Csou Csen-szien 16,80-at teljesített. Nők - 400 m: Iszozaki (japán) 54,43, 100 m gát: Akimito (japán) 13,63. KÉZILABDA - A férfidöntőben Kína 24:19-re győzött Japán el­len. GYEPLABDA - Férfiak, elő­döntő: Pakisztán - Malaysia 2:0, India - Japán 7:2. A döntőben tehát az olimpiai bajnok India és „Rekordok“... A ,,rekordok könyvébe“ kíván­kozó csúcseredményt ért el egy amerikai testvérpár. A 23 éves Tom Simpson és 30 éves bátyja Scott 108 órán és 2 percen át játszott páros teniszt váltott ellen­felekkel. A négy és fél napig tartó küzdelem során a Simpsonok 110 kihívóval mérkőztek meg 185 szettet, ezenbelül 1586 gémet ját­szottak. A maratoni teniszcsatá­ban mindössze két játszmát vesz­tettek! a világbajnok Pakisztán találkozik. SÚLYEMELÉS - +110 kg: El Az­zar (szíriai) 360 kg. VÍZILABDA- döntő: Kína - Japán 11:10. Az úszódöntók érdekessége, hogy valamennyi számban új ren­dezvénycsúcs született. Férfiak- 100 m gyors: Ang Jeng Siong (szingapúri) 53,00, 4x100 m ve­gyes: Japán 3:56,48, nők - 100 m gyors: Janase 57,88, 100 m pil­langó: lse (japánok) 1:02,22, 4x100 m vegyes: Japán 4:21,32 p. Következik a 28. forduló (ČSTK) - A jégkorong SZNL 27. fordulója a következő mérkőzéseket hozta: Nitra-Sp. Nová Ves 9:1 (3:1, 2:0, 4:0), Žilina-Trenčín 0:4 (0:2, 0:0, 0:2, Prešov-B. Bystrica 6:0 (2:0, 2:0, 2:0), Dubnica-Skalica 4:2 (0:1, 2:1, 2:0), Zvolen-L. Mikuláš 2:3 (1:2, 0:1, 1:0), Poprad-Martin 3:3 (1:2, 2:0), 0:1). Szombaton a 28. fordulóban a kö­vetkező párosításban játszanak: B. Bystrica-Sp. Nová Ves, Skalica-Nitra, Martin-Dubnica, Trenčín-Poprad, L. Mikuláš-Žilina, Prešov-Zvolen. 1. Trenčín 27 23 1 3 186:59 47 2. Nitra 27 20 1 6 128:70 41 3. Martin 27 16 3 8 109:88 35 4. Poprad 27 14 5 8 126:97 33 5. Zvolen 27 14 5 8 128:101 33 6. Dubnica 27 16 1 10 117:97 33 7. L. Mikuláš 27 11 5 11 97:113 27 8. Skalica 27 9 3 15 80:111 21 9. B. Bystrica 27 8 1 18 96:132 17 10. Žilina 27 8 0 19 84:123 16 11. Prešov 27 6 1 20 77:126 1 3 12. Sp. Nová Ves 27 4 0 23 51:162 8 ★ Dukla Banská Bystrica - ZSMP Ziar nad Hronom 7:0 (4:0) - Dukla B. Bystrica - Partizán L. Mikuláš 3:0 (2:0) - barátságos labdarúgó-mérkő­zések. ★ Zürich Nagydíján Jan és Jind­ŕich Pospíšil győzött a kerékpárlab­dában. ★ Koppenhágában Jacques Sec­retin nyerte a nemzetközi asztalitenisz­tornát, miután a döntőben 2:1-re győ­zött a svéd Waldner ellen. ★ Jugoszláviában Bojan Krizsaj síző és a Ljubek, Nisovics kenupáros lett az év sportolója. ★ A kanadai-amerikai profi jégko- rong-ligában: New York Islander — St. Louis 3:2, Vancouver - Los Angeles 2:5, Winnipeg - Quebec 6:8, Minneso­ta - Calgary 3:3, New Jersey - Chica­go 1:3, Montreal - Winnipeg 9:4. ★ Starý Smokovecen a nemzetkö­zi sakktorna 3. fordulójában: Stohl - Plachetka 1:0, Pribyl - Seifert 1:0, Meduna - Hardicsay (magyar) 1:0. Vezet Kocsjev (2,5), Meduna (2), Dob- rovolský, Pfibyl, Stohl és Franze (1,5). ★ Minszkben játssza a Tatran Pre­šov férfi kézilabdacsapata az idei KEK első mérkőzését az SZKA csapatával. A vasárnapi találkozóra holnap utazik az együttes. ★ Brnóban a hét végén kerül sor a CSSZK műkorcsolyázó-bajnokságá- ra. A bajnkoság legjobbjai kerülnek a december 17. - 19.-i országos baj­nokság mezőnyébe, amelyet ugyan­csak Brnóban rendeznek. ★ Slovan Bratislava - Tatran Stu­pava 3:1 (2:0) - barátságos labda­rúgó-mérkőzésen . ★ Sztrájkolnak a hágai labdarúgó­játékvezetők. Szombat, vasárnap egyetlen mérkőzésen sem fütyültek, éspedig azért, mert az utóbbi időkben a nézők gyakran inzultálták őket. Kupamérkőzések (ČSTK) - Vasárnap, december 5-én bonyolítják le a nemzetközi kézilabda kupák első fordulójának elsó mérkőzé­seit. A visszavágókra egy héttel ké­sőbb kerül sor. A csehszlovák csapa­tok közül a KEK-ben szereplő Tatran Prešov kezd idegenben míg a Dukla (BEK) és a VSŽ Košice (IHF Kupa) otthonában játszik. Dukla Praha-Vikingur Reykjavík. A mérkőzés esélyese a Dukla, annak ellenére is, hogy az izlandiak jól szere­pelnek a nemzetközi kupákban. Koráb­ban a prágai katonák a KEK-elődöntő- ben a Throtur Reykjavík együttesét győzték le (21:17, 23:19). SZKA Minszk-Tatran Prešov. Ne­hezebb ellenfelet nem is kaphattak volna a prešoviak, hiszen a tavalyi szovjet bajnok az ellenfelük. A szovjet együttesben két válogatott, Sevcov és Karsakevics is játszik. VSŽ Košice-Helsing IF (10.30). A két csapat jól ismeri egymást, tavaly a BEK-negyeddöntőben találkoztak, s több adott góllal a dán együttes jutott tovább (32:26, 14:20). Tenisz (ČSTK) - Barcelonában az Euro­pa-Amerika találkozón kontinensünk 5:3 arányban vezet. Eredmények: Borg-Van Patten 6:3, 2:6, 7:5, McEn- roe-Borg 6:3, 2:6, 6:4, G. Mayer-Lendl 2:6, 6:0, 8:6, McEnroe—Wilander 6 4 6:2. • Ausztrália nemzetközi bajnoksá­gának 2. fordulójában: Cawley-Monte- irro 3:6, 6:3, 6:1, Lloyd-O’neil 6:1, 6:1, WalshwJausovec 6:4, 6:2, Tanvier- -Minter 2:6, 6:3, 6:4, Turnbull-From- holtz 6:2, 6:0. Hana Mandlíková vere­séget szenvedett (6:3, 2:6, 0:6) az NSZK-beli Pfafftól. A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA • Jövőre Anglia rendezi az if­júsági labdarúgó EB-t, amelynek tegnap selejtező mérkőzését bo­nyolították le. Cservenka városá­ban Jugoszlávia együttese Ma­gyarország csapatát 3:2 (2:1) arányban legyőzte. • A Peňarol Montevideo ne­gyedszer szerezte meg a dél­amerikai labdarúgó klubcsapa­tok legértékesebb serlegét, a Felszabadítók Kupáját. A chilei Cobreloa elleni visszavágón 1:0 (0:0) arányban győzött. A gólt a ta­lálkozó utolsó előtti percében Mo­rena lőtte. Érdekes, hogy az uru­guayi együttes Montevideóban csak gól nélküli döntetlent ért el. A Világ Kupa döntőjében ismét Tokióban mérkőzik Dél-Amerika és Európa legjobb klubcsapata, a Peňarol Montevideo és az Aston Villa. Az időpont december 12. • Az Olaszország elleni EB- selejtezőre készülő román válo­gatott barátságos mérkőzésen 4:0 (0:0) arányban győzött a bel­ga FC Waterschei fölött. Gábor (3), Balaci egy gólt lőtt. Kosárlabdázók a kupákért (ČSTK) - öt csehszlovák kosár­labdacsapat lép pályára jövő héten a kosárlabda kupaküzdelmek ne­gyeddöntőjében. A legnehezebb fel­adat a VŠ Praha női csapatára vár, amely Rigában a többszörös szovjet bajnok és BEK-győztes TTT Dauga­va ellen játszik. Nem sokkal könnyebb dolga lesz az Inter Bratislavának Ljubljanában, amely a KEK-ben az Olimpiát kapta ellenfelül, s hasonlóan nehéz feladat előtt áll az NHKG Ostra­va a Koracs Kupában, amely a Banco Roma együttesét látja vendégül. A Sparta Praha női csapata hazai környezetben a BSE Budapest ellen szerepel, a Lokomotíva Košice pedig otthonában a Crvena Zvezda Belgrá- dot fogadja. A Budapest együttesében Németh Ágnes, a jugoszláv együttes­ben pedig Gyurkovics a világ egyik legjobb játékosa, de a hazai szakem­berek remélkednek, hogy mindkét csehszlovák együttes otthonában győzni tud. • Az Angol Liga Kupa 4. for­dulójának eredményei: Arsenal -Huddersfield 1:0, Burnley-Bir- mingham 3:2, Liverpool-Norwich 2:0, Sheffield-Barsley 1:0. • Az Egyesült Államok juni­orválogatottja is részt vesz Le- ningrádban a január 6.-15. kö­zött megrendezésre kerülő Granatkin emléktornán. Első al­kalommal szerepel majd amerikai labdarúgócsapat a Szojvetunió- ban. További résztvevők: Szovjet­unió A és B, NSZK, Csehszlovákia és Hollandia. • Az Atletico San Cristobal lett Venezuela új bajnoka és képviseli az ország színeit a Föl­szabadítok Kupájának új kiírá­sában. SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 48. játékhete I. húzá­sának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. dij: nincs nyertes, III. díj: 63 nyertes á 26 550 korona, IV. díj: 4818 nyertes á 625 korona, V. díj: 104 386 nyertes á 40 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 3 nyertes á 200 000 korona III. díj: 83 nyertes á 18 110 korona, IV. díj: 5269 nyertes á 490 korona, V. dij: 107 905 nyertes á 35 korona. A SAZKA 48. játékhetének nyere­ményei: I. díj: 635 nyertes á 420 korona, II. díj: 9237 nyertes á 100 korona. A III. díjat törölték. A MATES 47.-48. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 8 nyertes á 94 180 korona, II. dij: 61 nyertes á 1995 korona. III. díj: 22 260 nyertes á 80 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom