Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)

1982-12-16 / 298. szám, csütörtök

\ ÚJ szú 5 1982. XII. 16. HATÉKONYABB MUNKÁVAL KÖZÖS CÉLJAINK ELÉRÉSÉÉRT EREDMÉNYEK PROBLÉMÁK TAPASZTALATOK JAVASLATOK A lakossági szolgáltatások a CSKP KB áprilisi ülésének tükrében Megkezdődött az eredmények elemzése • A legérdekeltebbek véleménye • A nemzeti bizottságok javaslatai a szolgáltatások fejlesztésére • Előkészületek a JNB őszi plenáris ülésére A CSKP KB 6. ülésén határozatot fogadtak el a nemzeti bizottsá­gok jogkörének kiszélesítéséről. Az SZLKP Tőketerebesi (Trebišov) Járási Bizottsága szeptember végén behatóan foglalkozott járá­sunk idevonatkozó problémáival. Feladatul adta a nemzeti bizottsá­gok valamint az üzemeik alapszervezeteinek, hogy november végéig elemezzék az eddigi eredményeket, ami pedig a hiányossá­gokat illeti, tárjanak a jnb közelgő pelnáris ülése elé minden olyan átgondolt javaslatot, amely hozzájárulna a lakosság igényeinek jobb kielégítéséhez. Mit teszünk idős lakosainkért? Nem kívánok az ülés valameny- nyi pontjával foglalkozni, csupán a lakossági szolgáltatásokról aka­rok szólni, már csak azért is, mert ezen a téren a CSKP határozata értelmében nagyon sok az újdon­ság. Sok függ majd attól, hogyan fognak a nemzeti bizottságok élni új jogaikkal, különösen azokkal az üzemekkel szemben, amelyek nem tartoznak a jnb közvetlen irányítása alá. Döntő tényezővé válik, hogy a nemzeti bizottságok a hatáskörükbe eső területeken felelősek lesznek a szolgáltatások komplex fejlődéséért. Ezen fontos feladat gyakorlati megoldására alakult meg egy külön munkabizottság, amelyben a jnb funkcionáriusain kívül a járás öt városának és a szélesebb jogkör­rel felruházott hnb-ék funkcionári­usai, valamint a szolgáltató válla­latok vezetői tevékenykednek majd. Az eddigi eredmények, a mai helyzet felmérése folyik. Említsük meg a felmérések legfontosabb megállapításait. A nemzeti bizottságok a szol­gáltató vállalatok munkájába való nagyobb beleszólást garantáló új jogkörrel élve elég kritikusan nyi­latkoznak ezek munkájáról. Külö­nösen a városi nemzeti bizottsá­gok ütik meg a bíráló hangot. Kifo­gásolják a városok szintjén műkö­dő üzemrészlegek vezetőinek kö­zönyét a vnb-kel szemben, egyút­tal figyelmeztetnek a járási vállala­tok nem kielégítő káderpolitikájá­ra. Követelik, hogy legyen szoro­sabb kapcsolatuk az illetékes vá­rosokkal, mert csak így érvénye­síthetik a nyilvános gyűléseken el­hangzott észrevételeket és javas­latokat. Természetesen a kis szolgálta­tó üzemek integrációja is szóba került. Mit hozott a három évvel ezelőtti integráció? A kisvárosok funkcionáriusainak jobban megfelel­tek a régi kis szolgáltató vállala­tok. Nem annyira a lakossági igé­nyek jobb kielégítése miatt. Ellen­kezőleg. Az integráció előtt a régi kis üzemeket nagyon rugalmasan tudták kihasználni városfejlesztési gondjaik gyors orvoslására. Töb­bek között ez volt egyik fő akadá­lya annak is, hogy a régi kis üze­mek szolgáltatásaik hálózatát vi­déken nem szélesítették, hanem megmaradtak a város falai között. A szolgáltató üzemek integráci­ója járási viszonylatban nem jelen­tett visszaesést. Erről tanúskodik a lakossági szolgáltatások volu­menének évenkénti több mint öt százalékos növekedése. Egyetlen városban sem szüntettek meg egy üzemet sem, mert ezt a városi szervek nem engedélyezték. El­lenkezőleg, a szolgáltatások háló­zata gyarapodott. Pedig van né­hány szolgáltatási ág, amelynek üzemeltetése nem rentábilis. Új vezetők kerültek a járási szolgáltató vállalat élére. Eredmé­nyes munkájukat tükrözi a kilenc hónap tervének teljesítése. A vá­rosokkal való szorosabb együtt­működés ezt a sikert a jövőben még csak fokozhatja. Persze nem hallgatható el az sem, hogy a járá­si szolgáltató vállalatnak még most is sok gondja van. Nagyon érezhető az anyaghiány, problé­mát okoz a szakemberhiány, nem is beszélve az energiatakarékos­ságból eredő gondokról. Sokkal kedvezőbb a helyzet a járási ipari vállalatnál, melynek szolgáltató hálózata kiterjed a já­rás egész területére. Érdekes, hogy ez a vállalat nem ragaszko­dott annyira a városokhoz, mint a szolgáltató vállalat. Szolgáltató hálózatát hajlandó tovább növelni, ha a nagyközségek és kiemelt települések megfelelő épületeket kínálnak fel műhelyek létesíté­sére. A bizottság pozitívan értékeli a kisvárosok házkezelöségeinek integrált járási vállalatát. Alkalma­zottai az elmúlt három év alatt tapasztalatot szereztek a kazánok javításánál, ami a járás valameny- nyi lakótelepének jobb fűtését eredményezte. Ezzel szemben sok a hiányosság a tatarozási munkálatoknál. Építkezési kapaci­tás hiányában ezek a munkálatok sokszor elodázódnak, aminek a lakótelepek lakói nem nagyon örülnek. A járási építőipari vállalatnál a lakosság igényeinek kielégítését illetően elég bonyolult a helyzet. Mélyreható szerkezeti változások­ra van szükség ahhoz, hogy a vál­lalat a CSKP KB áprilisi határoza­tát valóra váltsa. A vállalat munká­ja eddig a beruházásokra irányult a lakossági szolgáltatások rová­sára. Éppen ezért építkezési csopor­tokat kellene létrehozni a járási szolgáltató vállalat keretében, de számolni kell a mezőgazdasági üzemek már működő építkezési csoportjainak intenzívebb bevoná­sával. Nagyon elenyésző az efsz- ek által nyújtott szolgáltatások mennyisége. Értékük egy szövet­kezeti dolgozóra számítva évi 48 korona, egy lakosra pedig 3,30 korona. Furcsa, hogy egy merő­ben mezőgazdasági jellegű járás­ban ez a probléma nincs kellően megoldva. Pedig az effajta szol­A Párkányi (Štúrovo) Városi Nemzeti Bizottság állandó figyel­met szentel az egészségügyi ellá­tás tökéletesítésének. Rendszere­sen értékeli a környezetvédelem terén kifejtett tevékenységet, ép­pen úgy mint a város lakosságá­nak nyújtott egészségügyi szolgál­tatásokat. Városunk rendelőintézete kere­tében Párkány és környékének 40 000 lakosa részesül orvosi el­látásban. Az 1976-ban átadott egészségügyi létesítmény lehető­vé tette, hogy szakorvosi rendelő­ket nyissunk, így helyben rendel szemorvos, sebész, neurológus, urológus, fülorvos és ortopédor­vos is. Ezáltal az orvosi ellátás lényegesen javult, lakosaink gyor­sabban, fölösleges időveszteség nélkül részesülnek szakorvosi el­látásban. öt gyermekorvos gondoskodik városunk és környéke legfiatalabb lakosairól. 1979-ig a gyermekekről 15 éves korig gondoskodtak, 1980-tól egy orvos a serdülőket látja el és van iskolai fogorvosunk is. Az utóbbi időben jelentősen ja­vult az anya és csecsemőellátás. 1979 júliusában ugyanis húszá­gyas szülészetet létesítettünk, amelyre már nagy szükség volt. Rendelőintézetünk megkülön­böztetett figyelmet szentel idős la­kosainknak. Két geriátriái nővér foglalkoztatásával elértük, hogy a legidősebbeket szükség esetén otthonaikban látogathatják meg, elvihetik nekik a gyógyszereket stb. Az idősekkel és a hosszan tartó betegségekben szenvedők­kel kapcsolatban nagy gondot gáltatások iránt az érdeklődés év- ről-évre nő, hiszen az önellátás politikájának megvalósításában is fontos eszközt jelentenek. Nem sok érdeklődést tanúsíta­nak a szolgáltatások iránt a köz­ponti irányítású nagy iparvállalata­ink. Pedig ezeknél a vállalatoknál bírálják a legjobban a szolgáltatá­sokat. Jó volna, ha az illetékes tárcák aktívabb hozzáállásra moz­gósítanák őket. Az ipari szövetkezetek járá­sunkban még nem rendelkeznek kielégítő anyagi bázissal, de évi forgalmuk már túlszárnyalja a 40 millió koronát. Ez a termelési szint már indokolttá teszi, hogy foglal­kozzunk egy önálló járási ipari szövetkezet létesítésének gondo­latával. Sokat várunk a hnb-ék kis üze­meinek létesítésétől. Ezen a terü­leten távolról sincsenek kihasznál­va az adott lehetőségek. Ezért ez a fajta szolgáltatási mód, képezi majd nagyközségeink gazdasági programjának fontos pontját. Na­gyon gyérek az esélyeink a kis falvakban élő kisiparosok és kéz­művesek aktivizálására. Talán az ipari szövetkezetek hiánya idézte elő, hogy járásunkban nem alakul­tak ki hagyományos foglalkozási ágak, vagy ha igen, úgy ezek felszívódtak a gyorsan fejlődő nagy­iparba, illetve a nagy mezőgaz­dasági üzemeinkbe. A hnb-k szorgalmasan kutatják ezeket a lehetőségeket is. A jnb által irányított négy integ­rált vállalat nyújtja jelenleg a szol­gáltatások mintegy 95 százalékát. Célunk az, hogy ezt az arányta­lanságot éppen a nemzeti bizott­ságok hathatós bevonásával foko­zatosan mérsékeljük, természete­sen a mezőgazdasági és ipari vál­lalatok, a hnb mellett működő kis üzemek, valamint a még ismeret­len kézművesek aktivizálásával, de a nemzeti bizottságok jogköré­nek kiszélesítésével és megszilár­dításával is. VERES SÁNDOR, mérnök a jnb alelnöke okoz, hogy rendelőintézetünknek nincs fekvő részlege. Nem feledkezünk meg arról sem, hogy a rendelési időt egybe­hangoljuk az igényekkel. így 1980-ban bevezettük, hogy a ren­delőintézet orvosai egyszer heten­te délután hat óráig rendelnek, a betegek tehát munkaidőn kívül is igénybe vehetik szolgáltatásaikat. Sajnos azonban, nagyon, keve­sen élnek ezzel a lehetőséggel. A városi nemzeti bizottság fon­tos feladatának tartja a szociális gondoskodást is. Ezen a téren az utóbbi években jó munkát végez­tünk. Elsősorban a bölcsődei férő­helyek számának növelését emlí­teném meg. Városunkban minden dolgozó anyának lehetővé tesz- szük, hogy három évesnél kisebb gyermekét bölcsödében helyezze el. Négy bölcsődénk van, ezekben összesen 170 gyereket tudunk el­helyezni. A gyerekekről szakkép­zett ápolónők gondoskodnak, akik a gyermekorvossal szorosan együttműködve a lehető legjobb feltételeket teremtik meg a kicsi­nyek számára. Leszögezhetjük: Párkányban általában jó az orvosi ellátás. El kell azonban mondanunk, hogy mivel az érsekújvári (Nové Zámky) járási kórház aránylag messze van városunktól, fontolóra kell venni a rendelőintézet kórházi ré­szének felépítését, amint ezt már számtalan esetben felmerült. A város lakossága nagyon örülne a kórháznak és bizonyára társa­dalmi munkával szívesen segítené a szükséges létesítmény felépíté­sét. VIERA ANTALOVÁ, a Párkányi Vnb osztályvezetője Járásunkban nagy gondot for­dítunk az idősekről szóló gondos­kodás színvonalának emelésére. Nyugdíjasaink egy része, össze­sen 4395-en dolgoznak. A többiek is részt vállalnak azonban a kör­nyezetszépítésből, a Nemzeti Front választási programjainak teljesítéséből: az idén 74 982 órát dolgoztak társadalmi munkában. A városi és a helyi nemzeti bizottságokkal együttműködve a szociális osztály dolgozói 4086 idős embert kerestek fel, akik tár­sadalmi segítségre vannak utalva. Nyugdíjként a múlt évben 507 millió 227 ezer koronát kézbesítettek a postások. 1982-ben a különböző juttatásokra, sociális szolgáltatá­sokra (a gondozószolgálaton kí­vül) 4 millió 88 ezer koronát fordí­tottunk. Állandó figyelmet szentelünk az idősek helyes életmódjának. Fel­használjuk e célra a szemléltető agitáció nyújtotta lehetőségeket és nem utolsósorban az idősekkel folytatott beszélgetéseket. A nem­zeti bizottságokkal, a tömegszer­vezetekkel és az egészségneve­léssel foglalkozókkal karöltve 174 összejövetelt szerveztünk, melye­ken 5682 nyugdíjas vett részt. Egészségügyi ellátásban 36 körzeti orvosi rendelőben része­sülnek az idősek. A 11 geriátriái nővér, akik tevékenységét a járási geriátriai nővér irányítja, fokozott figyelmet szentel az idős embe­reknek, 7258 látogatást tettek ott­honaikban. A szociális dolgozók, a geriátri­ái nővérek és a hivatásos ápolók negyedévenként értekezletet tar­tanak, melyen megbeszélik továb­bi együttműködésük lehetőségeit, hogy az időseknek nyújtott szol­gáltatások egyre színvonalasab­bak legyenek. Járási székhelyün­kön a Janko Kráľ utcai nyugdíjas­házban ez év október elsején geri­átriái rendelő nyílt, s ezzel nagy­ban javult a ház lakóinak egész­ségügyi ellátása. A gondozószolgálat keretében 9 hivatásos és 67 önkéntes gon­dozó végez áldozatkész munkát: 214 idős lakost látogatnak rend­szeresen. Autóval szállítják nekik az ételt, bevásárolnak számukra, szükség esetén orvoshoz, vagy a higiéniai központba viszik az arra rászorulókat. Nyitrán a két nyugdíjasházban 200-an élnek. Nagy erőfeszítéseket tettünk a nyugdíjasok étkezési lehetősé­geinek megteremtéséért. Lovce- ben és Žikaván, valamint Nyitrán újra a nyugdíjasok klubjában ét­kezhetnek közösen az idősek. Je­lenleg közel ezren veszik igénybe ezt a szolgáltatást, és továbbra is az a célunk, hogy bővítsük a lehe­tőségeket, mivel ez a gondosko­dás mindennapi formáját jelenti. A járás tizenegy nyugdíjasklub­jában sokrétű tevékenységre van módjuk az időseknek. A televízió műsorának nézése, beszélgeté­sek különböző könyvekről, kézi­munka-kiállítások, emlékestek és még számos más rendezvény szerepel a programjukban. Be­kapcsolódnak a nyugdíjasok a tár­sadalmi és kulturális életbe is, szí­vesen segítenek egy-egy akció szervezésében. Színház, mozi és egyéb rendezvények látogatására is van lehetőségük. Nagy az érdeklődés körükben az egyhetes szakszervezeti üdü­lések iránt, idén 190-en pihentek különböző üdülőkben. 403 kirán­dulást szerveztünk, melyeken 1748 nyugdíjas vett részt. Azokról az idősekről sem feled­kezünk meg, akiknek teljes ellá­tásra van szükségük. A Nitra-Cer- máň-i szociális otthonban és a já­rás további szociális intézeteiben 652-en élnek. Az utóbbi időben ezekben az intézetekben emeltük az étkeztetés színvonalát, a szo­bák berendezésén is javítottunk. Az elkövetkező időszakban a nemzeti bizottságokkal szoro­sabban együttműködve arra fo­gunk törekedni, hogy felkészítsük az embereket az idős korral járó gondokra, arra, hogy helyes élet­módjukkal egyre inkább hozzájá­ruljanak pszichikai és fizikai erőn­létük megtartásához, az aktív öregkor megéléséhez. A geriátriái nővérek közreműködésével az egészségügyi ellátást is tökélete­sítjük. Nem utolsósorban: a volt munkáltatóktól nagyobb törődést várunk el mi is, és a munkában megfáradt embertársaink is. JAKUBÍK JÁNOS, a Nyitrai Vnb szociális osztályá­nak vezetője Bojnicén, az ismert fürdőváros­ban csaknem négymillió korona beruházással új szolgáltatóház épült, amelyben többek között gyorstisztító is működik. (ČSTK felvétele) JAVUL AZ ORVOSI ELLÁTÁS Egészségügyünk egyik fontos feladata a szív és érrendszeri beteg­ségek elleni harc, illetve e betegségek eredményes gyógyítása. Az ezzel kapcsolatos teendőket példásan teljesítik a Kutná Hora-i járásban. A járási kórház szakorvosai több korszerű gyógymódot alkalmaznak, pontosan nyilvántartják a szívbetegeket, akiket rend­szeresen ellenőrző vizsgálatra hívnak. Nagy fontosságot tulajdoní­tanak a rehabilitációnak, amelyet 2-3 nappal az infarktus után kezdenek meg. Képünkön a betegek gyógytornász felügyeletével egyszerű gyakorlatokat végeznek. (ČSTK felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom