Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)

1982-11-13 / 270. szám, szombat

ÚJ szú 3 1982. XI. 13. Jurij Andropov a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának új főtitkára (Folytatás az 1. oldalról) társaink méltán szóltak a legna­gyobb elismeréssel a világ kom­munista mozgalmában végzett te­vékenységéről. Leonyid lljics Brezsnyev élete akkor ért véget, amikor gondolatai és cselekedetei az SZKP XXVI. kongresszusán és az azt követő KB-ü léseken meghatározott nagy gazdasági, szociális és kulturális fejlesztési feladatok teljesítésére összpontosultak. Nekünk elsőren­dű kötelességünk e feladatok tel­jesítése, következetes megvalósí­tása pártunk és a szovjet állam bel- és külpolitikájának, melynek irányvonalát Leonyid lljics Brezs­nyev vezetésével dolgozták ki. Ez­zel fejezhetjük ki a legjobban tisz­teletünket az elhunyt emléke iránt. Gyászunk mély, a bennünket ért veszteség nagy. Ebben a helyzetben mindannyi­unknak, minden kommunistának az a kötelessége, hogy még szo­rosabb egységbe tömörítse sora­inkat, még jobban felzárkózzon pártunk központi bizottsága köré, úgy éljen és dolgozzon, -hogy minél többet.tegyen a szovjet nép boldogságáért, a béke megszilár­dításáért, a kommunizmus győzel­méért. A szovjet nép feltétlenül megbí­zik kommunista pártjában. Azért bízik benne, mert a párt mindig is a szovjet emberek létérdekeit tar­totta és tartja szem előtt. E biza­lom bizonyítása nem jelent mást, mint a kommunizmus építésének folytatását és szocialista hazánk további felvirágoztatására irányuló törekvést. Elvtársak, rendelkezünk olyan erővel, amely a legnehezebb per­cekben a múltban is hozzásegített és most is hozzásegít bennünket ahhoz, hogy a legbonyolultabb fel­adatokat is megoldhassuk. Ez az erő a pártunk egysége, a párt kollektív bölcsessége, kollektív vezetése, ez az erő a párt és a nép egysége. Mai ülésünket azért hívtuk össze, hogy tisztelettel adózzunk Leonyid lljics Brezsnyev emléké­nek, és biztosítsuk annak a műnek a folytatását, amelynek ő egész életét szentelte. Az ülésnek döntenie kell a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának megválasztásáról. Kérem az elv­társakat, hogy nyilatkozzanak eb­ben a kérdésben. xxx A tanácskozás résztvevői egy­perces néma felállással adóztak az elhunyt Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke emlékének. Az ülésen megállapították, hogy a kommunista pártot, a szovjet népet és az egész haladó emberi­séget súlyos veszteség érte a kommunista p-írt, a szovjet ál­lam, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a nemzeti fel­szabadító mozgalom kiváló sze­mélyiségének, a fáradhatatlan bé­keharcosnak a távozásával. Leonyid Brezsnyev több mint ötven éven át volt tagja a lenini kommunista pártnak, és tizen­nyolc évig állt az élén. Rendkívüli mértékben hozzájárult a párt egy­ségének, a Szovjetunió politikai, szociális, gazdasági és védelmi erejének megszilárdításához. Nagy érdemeket szerzett a béke és a nemzetközi biztonság meg­szilárdításában. Leonyid Brezs­nyev neve elválaszthatatlanul összeforrott az ország életének jelentős mérföldköveivel - az ipa­rosítással, a mezőgazdaság kol­lektivizálásával, a szovjet nép tör­ténelmi győzelmével a Nagy Hon­védő Háborúban, a háború utáni újjáépítéssel, az űrkutatással, a szovjet állam gazdasági, tudo­mányos és kulturális fejlesztésé­ben elért sikerekkel - és örökre bevésődött a Szovjetunió Kommu­nista Pártja és a Szovjetunió törté­nelmébe. Az ülés résztvevői őszinte rész­vétüket nyilvánították az elhunyt hozzátartozóinak és barátainak. Ezután az SZKP KB főtitkárá­nak a megválasztásáról tanács­koztak. A KB Politikai Bizottságának megbízásából Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a KB tit­kára mondott beszédet, javasolva, hogy Jurij Andropovot válasszák meg az SZKP KB főtitkárává. Jurij Andropov elvtárs életrajza Konsztantyin Csernyenko beszéde Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, aki az SZKP KB Politikai Bizottságának megbí­zásából mondott beszédet a ple­náris ülésen, elmondotta, hogy a központi bizottság rendkívüli ülésének valóban rendkívüli a jel­lege. Az ország és a párt mély gyászban él. Az SZKP KB Politikai Bizottsá­ga áttekintette a helyzetet, s meg­bízott engem azzal, javasoljam a plenáris ülésnek, hogy az SZKP KB főtitkárává válassza meg Jurij Vlagyimirovics Andropovot. Jurij Andropovot a pártban és az or­szágban úgy ismerik, mint a lenini párt ügye iránti odaadó kommu­nistát, Leonyid lljics közeli munka­társát. Jurij Andropov különböző tiszt­ségeket töltött be a bel- és külpoli­tika, valamint az ideológiai munka vonalán. A Komszomol vezető képviselője, jelentős pártmunkás és diplomata volt. Sokat tett a szo­cialista közösség megszilárdításá­ért, államunk biztonságának meg­őrzéséért. Leonyid Brezsnyev nagyra ér­tékelte marxista-leninista meg­győződését, bátorságát, széles lá­tókörét, kiváló emberi tulajdonsá­gait és a munkában tanúsított ma­gatartását. A politikai bizottság minden tagja úgy véli, hogy Jurij Andropov sikeresen elsajátította Brezsnyev vezetési stílusát, a nép érdekeiről való gondoskodását, Brezsnyev hozzáállását a szakve­zetőkhöz, azon igyekezetét, hogy minden erejével szembeszegül az agresszorok intrikáival, s védi és szilárdítja a békét. Jurij Andropovra jellemző a szerénység, tiszteli más elvtár­sak véleményét, lelkesedik a kol­lektív munkáért. A politikai bizott­ság egységes véleménye az, hogy Andropov elvtárs méltó a központi A dolgozók Szovjetunió-szerte megemlékeznek Leonyid Brezsnyev elévülhetetlen érdemeiről (ČSTK) - A Szovjetunióban tegnap megkezdődött a négynapos országos gyász, melyet az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa rendelt el Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének elhunyta alkalmával. Valamennyi moszkvai üzem­ben, az iskolákban és intézmé­nyekben küldöttségek készülnek arra, hogy kegyelettel adózzanak a szovjet nép nagy fia emlékének. Az elhunytat tegnap a Szovjet Szakszervezetek moszkvai szék­házának oszlopcsarnokában ra­vatalozták fel. Az elhunyttól végső búcsút venni szándékozók itt ró­hatják le kegyeletüket. A Város központjában tegnap hajnaltól szüneteltetik a tömegközlekedést. A legtöbb színház nem tart előa­dást, elhalasztották a társadalmi és sportrendezvényeket is. A legnagyobb társadalmi szer­vezetek is arról biztosították a párt központi bizottságát, hogy készek következetesen folytatni az SZKP XXVI. kongresszusán kitűzött irányvonal teljesítését. A Szovjet Szakszervezetek Központi Taná­csa nyilatkozatot adott ki, melyben hangsúlyozza, hogy Leonyid Brezsnyev nagy figyelmet fordított arra, hogy a szovjet szakszerve­zetek egyre fontosabb szerepet töltsenek be az ország életében, hogy növekedjék tekintélyük és gyakorlati hozzájárulásuk a kom­munista építéshez. Munkájával, bölcs tanácsaival, valamint a párt­ós szakszervezeti kongresszuso­kon elhangzott észrevételeivel je­lentékenyen gazdagította a lenini tanítást a szakszervezetről, mint a szocialista társadalom befolyá­sos erejéről, a gazdálkodás és az irányítás iskolájáról, a kommuniz­mus iskolájáról. A Komszomol Központi Bizottsága arról biztosí­totta a pártot, hogy az ifjú nemze­dék minden erejét és energiáját latba veti a nagy kommunista esz­mék megvalósítására, melyeknek Leonyid Brezsnyev egész életét szentelte. bizottság, a párt bizalmára - hangsúlyozta Konsztantyin Csernyenko. Az ülés résztvevői egyöntetűen Jurij Andropovot választották meg az SZKP KB főtitkárává. Ezután az ülésen Jurij Andro­pov, az SZKP KB új főtitkára mon­dott beszédet. Megköszönte a központi bizottság ülésén részt­vevőknek iránta megnyilvánuló nagy bizalmat, hogy ót választot­ták meg a főtitkári tisztségbe. Jurij Andropov biztosította az SZKP Központi Bizottságát és az egész kommunista pártot arról, hogy minden erejével, tudásával, élettapasztalatával arra fog töre­kedni, hogy sikeresen megvalósít­hassák a kommunista építés prog­ramját, amelyet az SZKP XXVI. kongresszusa határozataiban tűz­tek ki, arra fog törekedni, hogy a Szovjetunió további gazdasági megszilárdítását, védelmi képes­ségének fokozását, a szovjet nép életszínvonalának emelését, a bé­ke megszilárdítását, az egész le­nini bel- és külpolitikát tekintve biztosítsa a folytonosságot úgy, ahogy az Leonyid Brezsnyev éle­tében történt. Ezzel az SZKP KB ülése véget ért. Jurij Vlagyimirovics Andro­pov, az SZKP KB főtitkára 1914. június 15-én született vasutascsaládban a sztavro- polszki határterület Nagutsz- kaja községében. Főiskolát végzett, az SZKP-nak 1939 óta tagja. _ 4 Jurij Andropov 16 éves komszomolistaként mint mun­kás kezdett dolgozni Mozdok városában, az Észak-Osszét ASZSZK-ban. Később tenge­részként volgai gőzhajókon dolgozott. 1936-tól kezdve Jurij Andro­pov Komszomol-tisztségeket töltött be. Megválasztották a Jarosz- lavli területen levő Ribinszki Víziközlekedési Ipariskola Komszomol-szervezetének tit­kárává. Röviddel ezután a komszomol KB ribinszki, Vo- lodar Hajógyárban tevékeny­kedő Komszomol szervezőjé­nek javasolták. 1938-ban a ja- roszlavli terület komszomol- tagjai Jurij Andropovot a Kom­szomol jaroszlavli területi bi­zottságának első titkárává vá­lasztották meg. 1940-ben a Komszomol KB karéliai első titkára lett. A Nagy Honvédő Háború el­ső napjaitól kezdve Karéliában aktívan bekapcsolódott a parti­zánmozgalomba. Miután Pet- rozavodszk 1944-ben felsza­badult a fasiszta megszállás alól, Jurij Andropov párttisztsé­gekben dolgozott. Megválasz­tották a petrozavodszki városi pártbizottság másodtitkárává, majd 1947-ben a Karéliai Kommunista Párt Központi Bi­zottsága titkárává. 1951 -ben Jurij Andropov az SZKP KB döntése alapján a Központi Bizottság apparátu­sába került, pártellenórré, majd később az SZKP KB osztályá­nak vezetőjévé nevezték ki. 1953-ban a párt Andropovot diplomáciai szolgálatra válasz­totta ki. Néhány évig a Szovjet­unió rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete volt a Ma­gyar Népköztársaságban. 1957-ben Jurij Andropovot az SZKP KB osztályvezetőjévé nevezték ki. Az SZKP XXII. kongresszu­sán és a további pártkongresz- szusokon az SZKP Központi Bizottságának tagjává válasz­tották. 1962-ben megválasztották az SZKP Központi Bizottságá­nak titkárává. 1967 májusában Jurij And­ropovot a Szovjetunió Minisz­tertanácsa állambiztonsági bi­zottságának elnökévé nevez­ték ki, és ugyanazon év Júniu­sában megválasztották az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak póttagjává. 1982 májusában az SZKP KB titkárává választották. 1973 áprilisa óta az SZKP KB Politikai Bizottságának tág­ja. Jurij Vlagyimirovics Andro­pov már több megbízatási idő­szakban a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának képviselője. Minden tisztségében, ame­lyet a párt megbízásából be­töltött, Jurij Andropov hűséget tanúsított Lenin és a párt nagy műve iránt. Minden erejét, tu­dását és tapasztalatát a párt- határozatok teljesítésére, a kommunista eszmék győzel­méért vívott harcra fordítja. A haza felvirágoztatása te­rén szerzett nagy érdemeiért Jurij Andropovnak, a kommu­nista párt és a szovjet állam kiváló személyiségének 1974- ben a Szocialista Munka Hőse címet adományozták. -Ezenkí­vül négyszer kitüntették a Le- nin-renddel, továbbá az Októ­beri Forradalom Érdemrenddel, a Vörös Zászló Érdemrenddel, háromszor a Munka Vörös Zászlaja Érdemrenddel és számos érdeméremmel. A LENINI MÜ HŰSÉGES FOLYTATÓJA VOLT (Folytatás az 1. oldalról) szovjet társadalom, a kommunizmus építésének programját, melyet az SZKP XXIII.-XXVI. kong­resszusainak dokumentumaiban fogalmaztak meg. Az ő kezdeményezéseihez fűződik a hatalmas ipari beruházások megvalósítása, amelyekkel a szovjet nép a kommunista társadalom építésének anyagi -műszaki alapjait is lerakja. Életének utolsó percé.g minden tettével a dolgo­zó nép érdekeit szolgálta. Szívügyének tekintette a termelés hatékonyságának növelését, a munka minőségének javítását, a tudományos-műszaki fej­lődést, hiszen mindez elengedhetetlenül fontos a nép életszínvonalának emeléséhez. Szoros kap­csolatok fűzték a dolgozó tömegekhez. Nemcsak a Szovjetunióban, hanem minden földrészen a kommunisták és az emberek százmilliói úgy tekintettek rá, mint a lenini eszmeiség, a következe­tes internacionalizmus, a forradalmi derűlátás és a humanizmus megtestesítőjére. Fáradhatatlanul munkálkodott a nemzetközi kommunista és mun­kásmozgalom fejlesztésén, nagyban hozzájárult a testvéri szocialista országok egységének megszi­lárdításához. Vallotta és tetteivel bizonyította, hogy a szocializ­mus építése és a béke egymástól elválaszthatatlan. A szovjet párt és állam vezetőjeként ezért hangsú­lyozta olyan gyakran, hogy a belső építómunka sikerei az egész szocialista világrendszert, s azon keresztül a békét erősítik. Ezért bírálta következe­tes igényességgel a felelőtlenséget és. hanyagsá­got, követelt mindenkitől igényes, becsületes mun­kát. Ezért hirdetett megalkuvás nélküli harcot a nemzetközi imperializmus háborús törekvései ellen, tartotta legfontosabb feladatnak a marxista -leninista eszmék tisztaságának megvédését. Többször hangsúlyozta, hogy a szocializmus napja­inkban az emberiség fejlődésének meghatározó erejévé vált, rámutatva: a békés egymás mellett élés politikája a különböző társadalmi rendszerű országok között nem jelenthet megbékélést az ideológiai harcban. Cselekedetei nemcsak a szovjet nép, hanem az egész nemzetközi munkásmozga­lom érdekeit is szolgálták. Leonyid Brezsnyev halála mélyen megrendítette a csehszlovák dolgozókat is. Emlékezhetünk a CSKP XVI. kongresszusán mondott szavaira: számomra a csehszlovákiai látogatás mindig nagy öröm. Az önök gyönyörű országa ugyanis nagyon közel áll szívemhez. Csehszlovákia földjére első alkalommal csaknem negyven évvel ezelőtt léptem, az önök hadseregének egységeivel... Ez már a CSKP negyedik kongresszusa, amelyen én veze­tem a Szovjetunió Kommunista Pártja küldöttségét. Kedves barátaim, nagyon örülök, hogy önökkel együtt részese lehetek e nagy eseménynek.“ Leo­nyid Brezsnyev örült sikereinknek, mélyen átélte nehézségeinket, tanácsaival hozzájárult a szocia­lizmus felépítésére, megszilárdítására és fejleszté­sére tett erőfeszítéseinkhez. Amint a csehszlovák vezetők részvéttávirata is hangsúlyozza: „Minden találkozás Leonyid lljiccsel új ösztönzést adott a csehszlovák-szovjet barátság elmélyítésének, valamint kommunista pártjaink és testvéri országa­ink sokoldalú és gyümölcsöző együttműködése fej­lődésének. .. életműve Csehszlovákia népe szocia­lizmusért vívott harcának történetébe is örökre aranybetűkkel íródott be.“ A történelem folyamán mindig számíthattunk a szovjet nép támogatására. Sosem feledjük azt a segítséget, melyet a szovjet párt és személyesen Leonyid Brezsnyev nyújtott pártunknak és népünknek a válságos évek leküzdé­sében. A szovjet párt- és állami szervek üzenete hang­súlyozza: „A bennünket ért veszteség súlyos, bá­natunk mély. A nép bízik a pártban, hatalmas kollektív tudásában és akaratában... A nép a gya­korlatban meggyőződött arról, hogy pártunk az események bármilyen fordulatakor hú maradt törté­nelmi küldetéséhez. Az SZKP bel- és külpolitikáját, amelyet Leonyid Brezsnyev vezetésével dolgoztunk ki, továbbra is következetesen és céltudatosan érvényesítjük.“

Next

/
Oldalképek
Tartalom