Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)
1982-11-12 / 269. szám, péntek
Újra Martinban AZ AMATŐR SZÍNJÁTSZÓK ORSZÁGOS SZEMLÉJÉRŐL Velünk szemben már a Vág folydogál. Még egyszer rácsodálkozunk a mártoni hegyek ezerszínű őszi köntösére, s aztán már Martin egyirányú utcáin kanyar- gunk, és kisvártatva szinte egyszerre kiáltunk fel: ott az üzemi klub, a színházi szemle színhelye. Kézfogások, baráti ölelések és olykor zavart mosolyok, mert isten- uccse láttuk már egymást valahol. Komáromban, Poprádon, itt Martinban, vagy netán Hronov- ban? Ki tudja, de nem is ez a lényeges, sokkal fontosabb, hogy mindannyian szeretjük a színjátszást, nagyra becsüljük az amatőr együtteseket, eljöttünk hát ide is. Aztán beindul az egyhetes nagyüzem. Napi két-három előadás, utána nyilvános értékelések, majd viták, baráti beszélgetések, versenyen kívüli műsorok, diszkó, tere- fere bor vagy gyümölcslé mellett, kivilágos kivirradtig. Rejtély, ki mikor pihen. Talán a jövő héten, otthon. Itt annyi az ismerős, annyi az izgalmas téma, s úgy elszáll az a hét nap... Az idén tizenöt együttest hívtak meg a patinás közép-szlovákiai városba. A különböző országos fesztiválok győztesei ők. Ez a fesztivál azért is érdekes, mert felmérhetjük a szlovák amatőr színjátszás helyzetét, képet kaphatunk egy-egy szlovákiai magyar, illetve cseh együttesről, láthatunk külföldi csoportokat is. A legnagyobb gondban kétségtelenül az újságíró van, hiszen válogatnia kell a sok élmény, tapasztalat és tanulság közül, mert minden lényegeset talán csak egy nagyobb lélegzetű tanulmányban tudna elmondani. A legfontosabb észrevétel minden bizonnyal az, hogy az elmúlt esztendőben sokat fejlődött a szlovák amatőr színjátszás. Ez részben annak is köszönhető, hogy az élcsoportokkal hivatásos színészek vagy rendezők dolgoznak, s nem mellékes az sem, hogy ezeknek az együtteseknek nincsenek, különösebb anyagi gondjaik, mert az üzemi klubok, az ifjúsági szervezetek és a különböző intézmények bőkezű mecénásnak bizonyulnak. Mindez természetesen nem lényegtelen körülmény. Ám még ennél is fontosabbnak érzem, hogy az élenjáró szlovák csoportok tagjainak nagyjából azonos a színházról alkotott véleménye, ízlése. Nem elégszenek meg a szöveg interpretálásával. Megpróbálnak egyéniek lenni a színpadon, a színmű segítségével vallanak önmagukról, életükről, a világ dolgairól - korszerűen, művészi szinten. Nem mindegyik előadás volt hibátlan és meggyőző erejű, de valamennyi csoport itt és most valami újat, fontosat, időszerűt akart elmondani, nagyfokú társadalmi elkötelezettséggel és felelősségtudattal. Hadd írjak le még egy fontosnak tetsző észrevételt. Ezeknél a csoportoknál példás a fegyelem is. A se- nicaiak például reggel hattól próbálhattak. Élenjáró csoport, talán a legjobbak, mégis zokszó nélkül vették tudomásul ezt az időpontot, s reggel háromnegyed hatkor egytől egyig ott voltak a színpadon. Jókedvűen, munkára készen. S aznap este hétkor léptek fel. A hajnali és egy délutáni próba ellenére frissek voltak, végig ,,élt“ az előadásuk. Magamban megkérdeztem, vajon hány hazai magyar együttes lenne erre képes, s bizony nem tudtam sokat felsorolni. .. S most következik a neheze: néhány mondatban írni a ritka élményt jelentő előadásokról. A tizenötből és a külföldiek produkciói közül én kettőt éreztem ilyennek. A Tóték egyik jelenete A sor elejére a senicaiak kívánkoznak, akik Örkény István Tóték- ját adták elő. Pavol Mattoš nem hivatásos rendező, „csak“ megszállottja a színháznak. A Tótékkal nemcsak a második világháború hőseiről és hírhedt típusairól vallott. A fasizmus, az elnyomás természetrajzát tárta elénk, mindazoknak az embereknek a jellemét, akik humanisták pózában tetszelegnek, de valódi céljaik és eszközeik embertelenek, mert önzésükkel, zsarnokoskodásukkal s megannyi más ferde hajlamukkal embereket aláznak meg, tiszta érzéseket, vágyakat tipornak sárba. Mattoš Örkény félnótás postását sem veszi tréfásra, mert valójában ő még normális a háborús masinéria, a rendszeres abszurditásaihoz képest. A rendező vállalja a már-már teátrális megoldásokat is. A háttér megvilágításával például azt is bemutatja, miként végez Tót az őrnaggyal, majd fehér lepelben megjelennek Tóték, kezükben egy-egy szál rózsa, azok megtestesítőiként, akik nem hasonulnak meg, nem nyugszanak bele az elnyomatásba. Döbbenetes erejű, pontosan végig gondolt és aprólékosan kimunkált előadás volt, színészileg és a rendezés szempontjából is. A zsúfolásig megtelt nézőtér percekig ütemesen tapsolt. A másik kiemelkedő előadás a jugoszlávoké volt. A mosztari Privremeno pozoriste mozgásszínház Szalko Sarics Ekumena című játékát (pantomimjét?) adta elő. A zenei és képi hatásokra épülő játékot szinte lehetetlen szavakkal érzékeltetni. Ugyanis a szerző és a csoport a néző asszociatív képességeire épít. Schulze elektronikus zenéjére olyan etűdöket komponáltak, amelyek sorskérdéseinkről szólnak, s az érzelmekre apellálnak: lám, milyen az ember, hány arca van, mennyi veszély leselkedik ránk, milyen szép és gyötrelmes az élet. Mindez így szavakban közhelynek tetszik, a színpadról viszont művészi erejű, katarktikus hatású hitvallás sugárzott felénk. Szólni kell a fődíjat nyert brez- nóiakról is. Ök ősbemutatót tartottak, hiszen Samuel Tomášik Menyegző a hegy alatt című színművének kézirata csupán néhány éve került elő, s ök vitték színre először. A darab - valljuk meg - harmatgyenge. Német és cseh népszínművek utánzata, különösebb ötlet, egyéni íz nélkül. A breznóiak alaposan átírták, méghozzá úgy, hogy az egykori szlovák hegyaljai falvak jellemző figuráit erősítették meg. A jó dramaturgiai munka, az invenciózus rendezés és az ügyes karakteralakítások révén színes képet kaptunk a múlt századbeli falvak életéről, szokásairól, olyan alapvető emberi kérdésekről, amelyek ma sem időszerűtlenek. Érdekes kísérletbe fogott a kassai (Košice) Vasmű Szakszervezeti Házának színházi stúdiója. Brecht és Pisca- tor nyomdokain járva adták elő Čapek Fehér kórját. Előadásuk elsősorban a mű háborúellenes motívumait erősítette fel. A két bratislavai együttes (a Dimitrov Vegyiművek Üzemi Klubjának színjátszói llf-Petrov Tizenkét székét, az Úsmev kisszínpad pedig a Föld- gömb című játékot adta alő) Martinban halványabb volt a megszokottnál, a hosszú nyári tétlenség nekik sem tett jót. A gyermekcsoportok közül a bratislavai LUDUS tetszett. Robinson című előadásuk ötletes, felszabadult, habár kicsit talán hosszú volt. Jó lenne ezt a csoportot elhívni a következő Dunamenti Tavaszra. A bábcsoportok ezúttal nem nyújtottak kimagaslót. A felnőtt bábosok közül a kassai Plaszky Tamás, a gyermekek kategóriájában a lőcsei (Levoča) Silvester Hradiský emelkedett ki. A cseh együttes (a brnói Munkás Színház A ló halálával szerepelt) hagyományosan korszerű és felfigyeltető előadással tűnt ki. Nagy csalódást jelentett viszont az osztrák csoport (bécsi leánygimnázium kisszínpada) fellépése. A fülekiekről már megírtuk, hogy nem okoztak csalódást, de tény, hogy a Mázik István rendezte előadás (Gyárfás: Kényszerleszállás) a Jókai-napokon dinamikusabb, ötletesebb volt. Martinban olykor a szövegmondás is akadozott, s különösen a játék második része szürkére sikeredett. Mindezek ellenére tovább kell dolgozniuk, mert a szlovák szakemberek szerint is tehetséges ez a társaság. Danyi Irén és Mázik István játékáról pedig mindenki felső fokon nyilatkozott. Jó volt látni, hogy a szlovákiai magyar amatőr rendezők közül az idén már többen jöttek el, habár még most sem annyian, amennyien jelentkeztek. Be is kapcsolódtak a vitákba, volt véleményük, élményük, amelyek remélhetően érződnek majd a soron következő rendezéseikben is. Mert a szombat esti záróbanketten mindenki tele volt ötlettel, szép tervekkel, s elhatározással, hogy ebben az évadban jobb, korszerűbb színházat csinál majd. így legyen. SZILVÁSSY JÓZSEF Emberközponti művészet Michal Čičvák kiállítása A Szlovák Képzőművészeti Alap kassai (Košice) kiállítótermében egy huszonhét éves fiatalember 29 olajfestményének és 18 akvarelljének bemutatásával első ízben vall önmagáról, világlátásáról. Michal Čičvák Szlovákia legkeletibb részén, Szobráncon (Sobrance) született. Gyermekkorának egy részét is itt töltötte, kilencéves vol:, amikor szüleivel Kassára költözött. A város a maga képzőművészeti múltjával és jelenkori festészetével nagy hatással volt a gyerekkorától sokat rajzolgató- festegető fiúra. Ilyen milliőben szinte csaknem törvényszerűnek is tekinthetjük, hogy a képzőművészet iránti tehetsége egyre jobban kibontakozott, s tudatosan arra készült, hogy festő lesz. Elképzeléseinek megvalósításában sok segítséget kapott Vojtech Bo- reckytól, akinek műtermébe - középiskolás korában - rendszeresen eljárt. Aztán következett a gdanski képzőművészeti akadémia, (amikor mód nyílott a szocialista országok képzőművészeti akadémiáin tanulni, a kassai festők közül ó élt elsőként ezzel a lehetőséggel). Tanulmányait 1978- ban fejezte be, és ekkor tért vissza Kassára. Első önálló kiállításának anyagát az azóta eltelt évek alatt készített munkáiból válogatta. Mi érződik ki e képekből az első látásra? Mindenekelőtt a dolgokkal való ismerkedés izgalma, az önmegismerés szenvedélye, az életigenlés. Nagy erénye ennek a fiatal festőnek, hogy felismerte és tudja: a belénk idegződött dolgoktól kell félnünk a legjobban, mert megtörténhet, hogy éppen ezek nem hagynak helyet az új felismerések számára, ezek merevíthetik meg érzelmeinket és gondolatainkat. Michal Čičvák változó világunkban ennek tudatában indult el új művészi igazságok, új összefüggések törvényeinek keresése felé. Már most bizonyos, hogy alkotásai értéket, új színt jelentenek a kassai festészetben. Művészete erősen emberközpontú. Az emberi helyzetek érdeklik - a mindennapi megpróbáltatásoktól a mélyebb összefüggésekig. Figurális kompozícióit leginkább színházi milliőbe helyezi. A színház azonban nemcsak a hagyományos kereteivel érdekli őt, bár részben a hagyományos színházi látvány is inspiráló hatással van rá. A színházba ó azt is beleviszi, azt is láttatja, amire a rendező képtelen lenne. Számára a színház ürügy a filozofikus meglátásainak, életértelmezésének közvetítésére. Ki kell emelnünk még Čičvák kiváló absztraháló képességét, mert valószínű, hogy éppen ebből a tulajdonságából adódik, hogy képein nincs véletlenszerűség. Minden ecsetvonása, színösszetételei tudatos munka eredményei. A vászonra alapozás nélkül fest, képei ezért szolidarizált fénykép- felvétel hatását is keltik. Most kiállított olajfestményei közül - a színházi tematikájúakon kívül - a Háború ellen és Az utcán című dipty- chonját kell kiemelni, melyeken az életet és halált, a létezést és elmúlás: állítja szembe. A Munka ünnepe és Kalinovo két szimbólum, arrely a fiatal alkotó elkötelezettségéről, humanizmusáról tanúskodik. Čičvák akvarelljei közül a csendéleteket tarthatjuk sikerültebbeknek. Ezeken mindennapi használati és egyéb tárgyakat (teáskanna, drót, köcsög stb.) sajátos jellegű kompozícióban tár elénk. Michal Čičvák első önálló bemutatkozása Kassán kellemes meglepetést jelentett. Bízunk abban, hogy a fiatal festő alkotóereje nem lankad, s a művészi igazságkeresésben újabb jelentős állomásokra jut el. SZASZÁK GYÖRGY KUBAI TANCKEPEK A Balett de Camagüey vendégszerepléséről Elöljáróban mindössze annyit: megalapozatlan hírek előzték meg a Balett de Camagüey, Kuba egyik legfiatalabb táncegyüttesének bratislavai vendégszereplését. Jól képzett táncosok, gyenge repertoárral, híresztelték a szakmabeliek, de az érdeklődők szerencsére nem sokat adtak a megjegyzésekre. És amint ez be is bizonyosodod Fernando Alonso, az együttes vezetője jól felkészült táncosoka. és tehetséges koreográfusokat foglalkoztat, így az 1967-ben alakult. Balett de Camagüey repertoárja sokkal színesebb, mint ahogy a fáma jelezte. A műsor első száma, Francisco Lang koreográfiája, a Lamentacio- nes nem hozta igazán lázba a közönséget, hiszen a táncosok talajtornát mutattak be, s a zsinórpadlásról belógó köteleknek semmi funkciójuk sem volt. Szebb és igényesebb volt a másik Lang-kom- pozíció, a Rolling entre dós és Humberto Gonzalez munkája, a Pleamar. Az előbbi egészen modem, az utóbbi pedig neoromanti- kus pás de deux precízen kidolgozott mozdulatsorokkal, nehéz emelésekkel. Jorge Lefebre koreográfiáján, az Episodioson Béjart kézjegyét fedezhettük fel; az alkotó éveken át szólótáncosként működött a XX. Század Balettjében. Fekete ruhás táncosai a mindennapok olykor jelentéktelennek tűnő eseményeit nagyították fel, hogy tisztább legyen a kép, esen- dőségünk, egymásrautaltságunk, hibáink és erényeink képe. Lefebre igényes koreográfus. Zene, díszlet, jelmez és tánc egyforma hangsúlyt kap nála, táncosaitól pedig a színészi munkát is megköveteli. Izgalmas, ugyanakkor látványos produkció volt az övé, amely akár részekre bontva is gondolatgazdagnak mondható. Images című alkotása már kevésbé tetszett; a hatáskeltés ezúttal sem maradt el, csak éppen a mondanivaló vesztett a súlyából. Minden jónak és minden rossznak a Nő az okozója, mondja Lefebre, de olyan hangnemben, hogy sem bánkódni, sem nevetni nem tudunk rajta. A legnagyobb közönségsikert Victor Cuellar és Gustavo Herrera egy-egy produkciója aratta. Az Aggufa láttán nekem Pongor Ildikó jutott eszembe, aki évekkel ezelőtt éppen a Szlovák Nemzeti Színház színpadán olyan csodálatos haty- tyút táncolt, hogy azt szavakkal le sein lehetett írni. És most Aida Villoch pávája ugyanilyen hatással vol: rám. Ez a nagyszerű táncosnő olyan plasztikus mozdulatokkal ejtett ámulatba, hogy illúziót tört szét, amikor a vastapsra „kiléped“ a szerepéről. Felejthetetlen élmény marad a háromtételes Sa- erpil is. Tíz kultikus szoborra emlékeztető táncosnő és egy fehér ruhás emberpár távol-keleti dallamokra táncolt; a nők csigavonalban nyitották és zárták a színpadképet, amelynek középpontjában Jorge Vega és Adelaide Gomez állt. Gyönyörű táncukkal, amelyben mesterien ötvöződött a klasz- szikus balett, a modern technika és a folklorisztikus elemek sora, nemcsak magas fokú tehetségü- ke: bizonyították, hanem azt is, hogy Kubában nagy múltja, ugyanakkor nagy jövője is van a táncnak. SZABÓ G. LÁSZLÓ Film Paganiniről A napokban Moszkvában szakmai közönség előtt bemutatták a Paganini életéről szóló tévéfilmet, amelyet szovjet és bolgár művészek készítettek koprodukcióban. A négyrészes film nem illusztrációs szöveggyűjtemény. Szerzői szeretnék, ha láttán a nézők elgondolkodnának az alkotás természetrajzáról, a művész és a társadalom viszonyáról. A minden bizonnyal nagy érdeklődést kiváltó tévéfilmet rövidesen bemutatja a szovjet és a bolgár televízió. DJ SZÓ 6 1982. XI. 12«r Gyárfás Miklós színművét a fülekiek adták elő (Gyökeres György felvételei)
