Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)

1982-11-20 / 276. szám, szombat

Véget értek a legmagasabb szintű osztrák-csehszlovák tárgyalások Egészségügyi ellátás állampolgári jogon (Folytatás az 1. oldalról) Az ebédet követően Gustáv Hu­sák és kísérete a linzi repülőtérre hajtatott. A csehszlovák és osztrák zászlókkal feldíszített repülőtéren Gustáv Husák ellépett a tiszteleté­re felsorakozott díszegység előtt, majd a két ország himnuszának hangjai mellett 21 ágyúlövés dör­dült el. Rudolf Kirchschläger szö­vetségi elnök ezután szívélyes bú­(ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök hivatalos auszt­riai látogatásának befejeztével az alábbi közös sajtónyilatkoza­tot tették közzé: Dr. Rudolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnök meg­hívására Dr. Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnöke 1982. novem­ber 17-19-én állami látogatást tett az Osztrák Köztársaságban. A látogatás során a két legfel­sőbb állami tisztségviselő rész­letesen megvitatta a kétoldalú kapcsolatok helyzetét és ezek továbbfejlesztésének lehető­ségeit, valamint több időszerű nemzetközi kérdést is. Bécsi tartózkodása során Dr. Gustáv Husák, a CSSZSZK el­nöke találkozott Bruno Kreisky­vel, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárjával. A ta­lálkozó során áttekintették a kölcsönös kapcsolatokat és az időszerű nemzetközi kérdé­seket. Dr. Gustáv Husák köztársasá­gi elnök látogatást tett Anton Benyánál, az Osztrák Köztársa­ság Parlamentjének elnökénél és Leopold Gratz bécsi polgár- mesternél. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke és kíséreté­nek tagjai meglátogatták a linzi Vöest-Alpine AG társaság üze­mét. Mauthausenban az elnök megkoszorúzta a volt koncent­rációs tábor emlékművét. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének és az Osztrák Köztársaság szövetsé­gi elnökének hivatalos tárgyalá­sain csehszlovák részről jelen voltak: Bohuslav Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere, Bohumil Urban, a CSSZSZK kül­kereskedelmi minisztere, Bo­huslav Kučera, a Szövetségi "Gyűlés alelnöke, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke, és Milan Kadnár, a CSSZSZK ausztriai nagykövete. Osztrák részről jelen volt: Willibald Pahr szövetségi kül­ügyminiszter, Josef Stariba- cher kereskedelmi és ipari mi­niszter, Theodor Kéry Burgen­land, Siegfried Ludwig, Alsó- Ausztria, Josef Ratzenböck Fel- sö-Ausztria tartománykor­mányzója és Heinz Weinberger, az Osztrák Köztársaság cseh­szlovákiai nagykövete. A két legfelsőbb állami képvi­selő a kétoldalú kapcsolatok je­lenlegi helyzetének megvitatása során méltatta az osztrák szö­vetségi elnök hivatalos cseh­szlovákiai látogatása óta elért előrehaladást a legkülönbözőbb területeken. Ezzel összefüggés­ben olyan kérdéseket is megvi­tattak, amelyekben javulást és további pozitív fejlődést kellene elérni. Mindkét fél részéről hangsú­lyozták a hivatalos képviselők a két nép és nemzet közötti kapcsolatok továbbfejlesztésé­nek hasznosságát. Síkraszálltak e kapcsolatok bővítése mellett. A legfelsőbb állami tisztség- viselők leszögezték, hogy az osztrák-csehszlovák általános vegyes bizottság tevékenysége kedvezően befolyásolja a köl­csönös kapcsolatok alakulását. Méltatták a többi vegyes bizott­ság munkáját is. Mindkét legfelső állami tiszt­ségviselő eszmecserét folyta­tott a kétoldalú gazdasági kap­csolatok jelenlegi helyzetéről és továbbfejlesztésük lehetőségei­ről. Leszögezték, hogy ezekben csút vett a csehszlovák államfőtől és kíséretének tagjaitól. Gustáv Husák köztársasági el­nök tegnap hazaérkezett ausztriai hivatalos látogatásáról. A két or­szág zászlóival feldíszített Ruzy­néi repülőtéren Gustáv Husák elv­társ fogadásán megjelentek: Ľu­bomír Štrougal, a CSKP KB El­nökségének tagja, szövetségi mi­a kapcsolatokban pozitív ten­denciák tapasztalhatók, ame­lyek elsősorban az árucsere­forgalom kölcsönösen előnyös és kiegyensúlyozott növekedé­séhez vezethetnek. Ugyanakkor azonban azt a meggyőződésü­ket fejezték ki, hogy a két or­szág vállalatai között még ki­használatlan lehetőségek kínál­koznak, mindenekelőtt az ipari kooperáció és a harmadik pia­cokon való közös fellépés terén. A felek megvizsgálták a tudo- mányos-müszaki együttműkö­dés fejlesztésének lehetőségeit. A két legfelsőbb állami tiszt­ségviselő kifejezte azt a kíván­ságát, hogy továbbfejlődjön és mélyüljön az együttműködés a kultúra, az iskolaügy és a tu­domány terén. Azt várják, hogy ez hozzájárul a két ország népe kölcsönös megismeréséhez és a két ország népe közötti meg­értéshez, valamint a jószomszé­di kapcsolatok elősegítéséhez. Megelégedéssel nyugtázták, a hároméves programot, amely az 1977. november 22-én meg­kötött kulturális megállapodás alapján jött létre. Kedvezően fo­gadták a programban tervezett „Osztrák kultúra napjai“ meg­rendezését, melyre 1983. októ­berében kerül sor Prágában és a csehszlovák kulturális napo­kat Ausztriában, melyeket 1984 őszére tervezik. A két fél egybehangzóan szö­gezte le a humanitárius kérdé­sek megvitatásakor pozitív ala­kulásukat Ausztria irányában és hangsúlyozta, hogy a humanitá­rius eseteket továbbra is a jó­szomszédság szellemében, a helsinki Záróokmány előírása­inak megfelelően kell megolda­ni. A felek megvitatták a két ország közötti idegenforgalom kérdéseit is, és megelégedéssel nyugtázták a javításuk érdeké­ben már foganatosított vagy ter­vezett konkrét intézkedéseket. Vizsgálják a határátlépés továb­bi lehetőségeinek megkönnyí­tését. A látogatás folyamán a két ország külügyminiszterei meg­állapodást írtak alá kölcsönös érdeklődésre számot tartó kér­dések módosításáról, a nukleá­ris berendezésekkel kapcsola­tosan, valamint megállapodás jött létre az egészségügyi együttműködésről, szerződést irtak alá a jogsegélyszolgálatról büntetőügyekben, és ugyan­csak szerződést írtak alá a kia­datásokról. A csehszlovák kül­kereskedelmi miniszter és az osztrák pénzügyminiszter kor­mányközi együttműműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodást írt alá a vámü­gyekben. A nemzetközi helyzet megvi­tatása során mindkét fél komoly aggodalommal szólt a nemzet­közi feszültség fokozódásáról. Hangsúlyozták, hogy hatékony erőfeszítéseket kell tenni a hely­zet további rosszabbodásának megakadályozása s az enyhülés megőrzése érdekében, és hogy az enyhülési folyamatot a két-' és sokoldalú együttműködés fejlesztésével támogassák. A felek készek ugyanakkor a je­lenlegi helyzetben lehetősége­ikhez mérten hozzájárulni az enyhülés fenntartásához. A felek sürgették, hogy min­den vitás kérdést és nemzetközi konfliktust békés úton, a nem­zetközi jog szigorú szem előtt tartásával elsősorban az ENSZ Alapokmányának alapelveivel niszterelnök, Vasil Bil’ak, Václav Hűla, Alois Indra, Miloš Jakeš, Josef Kempný és Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Mikuláš Beňo, Jan Fojtík, Josef Haman, Josef Havlín, František Pitra és Jindrich Poledník, a CSKP KB titkárai, valamint Ma­rie Kabrhelová, a CSKP KB Tit­kárságának tagja. és normáival összhangban ren­dezzenek. Ugyanakkor szüksé­ges, hogy az államközi kapcso­latokban az országok mondja­nak le az erő alkalmazásáról vagy az erővel való fenyege­tésről. A felek egyetértettek abban, hogy nagy jelentőségű a világ­ban létező válsággócok felszá­molása és a fegyverkezési haj­sza leállítása, valamint a haté-. kony leszerelési intézkedésekre való áttérés az egyensúlynak a lehető legalacsonyabb szinten való megőrzése mellett, A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság és Ausztria szorgal­mazza a Kelet és a Nyugat kö­zötti nyílt párbeszédet, valamint a szükséges bizalom megerősí­téséhez vezető hatékony lépé­seket. Mindkét fél hangsúlyozta az európai közepes hatótávolságú nukleáris fegyverrendszerekről és a nukleáris stratégiai fegy­verzet korlátozásáról folyó ame­rikai-szovjet tárgyalások fon­tosságát. Annak a reményüknek adtak hangot, hogy ezek a tár­gyalások mielőbb pozitív ered­ményekkel zárulnak. Mindkét fél megerősítette, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének céljai­val és alapelveivel összhang­ban aktívan támogatja a világ- szervezetet, hogy teljesíthesse küldetését a világbéke megszi­lárdításában, a nemzetközi biz­tonság fokozásában és a nem­zetközi kérdések megoldá­sában. A két legfelsőbb állami tiszt­ségviselő rámutatott az európai biztonsági és együttműködési konferencia Záróokmánya ren­delkezéseiből kormányaikra há­ruló kötelezettségekre, és egyet­értett abban, hogy a bizalom erősítése és az együttmüködés szorgalmazása, valamint az eu­rópai biztonság fokozása szem­pontjából nagy jelentőségű az említett rendelkezések mara­déktalan megvalósítása. Azt a reményüket fejezték ki, hogy a madridi találkozó mielőbb po­zitív eredménnyel zárul, és újabb ösztönzést ad az enyhülé­si folyamat további kibontako­zásához. Hangsúlyozták a kie­gyensúlyozott, tartalmas záró- dokumentum szükségességét, ugyanakkor fontosnak tartják a bizalomerősítő intézkedések­kel, valamint az európai bizton­ság és leszerelés kérdéseivel foglalkozó konferencia összehí­vását. A semleges és az el nem kötelezett országok által előter­jesztett záródokumentum meg­felelő alapot teremt a madridi találkozó pozitív befejezéséhez. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke és az Oszt­rák Köztársaság szövetségi el­nöke megelégedését fejezte ki az állami látogatás lefolyásával és eredményeivel kapcsolato­san. Megbeszéléseiket úgy érté­kelték, mint hasznos hozzájáru­lást az Osztrák Köztársaság és a CSSZSZK közötti kapcsolatok továbbfejlesztéséhez és az együttműködés elmélyítéséhez, valamint az európai enyhülés és együttműködés kibontakozá­sához. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke az Osztrák Köztársaság szövetségi elnökét csehszlovákiai látogatásra hívta meg. A meghívást köszönettel elfogadták, a látogatás időpont­járól diplomáciai úton állapod­nak meg. (Folytatás az 1. oldalról) tésével. Különösen jó eredmények születtek a sebészet, az ideg- és a szívsebészet, az urológia, a bio­kémia, a gyógyszerkutatás, az on­kológia, valamint a nukleáris gyó­gyászat terén. A figyelemre méltó eredmények között említette azt is, hogy a csecsemőhalandóság 27 ezrelékről 19,3 ezrelékre csök­kent. Ugyancsak kedvezően ala­kult a bölcsődék hálózata, ma már 1037 bölcsődénk van, amelyek­ben több mint 43 000 gyermeket tudunk elhelyezni. Az egészségügy csakis szak­mailag képzett, ideológiailag fel­vértezett szakemberekkel teljesít­heti feladatait. A törvény elfogadá­sa óta az egészségügyi dolgozók száma csaknem kétszeresére nö­vekedett, és ma már eléri a 102 782-t. Áz orvostovábbkép­zési rendszerünk világviszonylat­ban is figyelemre méltó. A miniszter előadói beszédét követő vitában elsőként Anna Kretová, az SZNT alelnöke szólalt fel. Rámutatott, hogy az egész­ségügyi ellátást szocialista álla­munk egyik elsőrendű feladatának tekinti. Országunkban az orvosi ellátás az egyik alapvető állampol­gári jog. Hangsúlyozta, hogy egészségügyünk eredményessé­gét tanúsítja számos betegség fel­számolása országunk területén. A törvény elfogadása óta eltelt időszakban háromszorosára nőtt az egészségügyi kiadások össze­ge. Elmondta, hogy az SZNT kép­viselői az ülésre készülve alapo­san elemezték egészségügyünk eredményeit és rámutattak a meg­oldandó problémákra is. így töb­bek között szorgalmazták a köz­egészségügyi előírások megtartása szigorúbb ellenőrzését főleg az élelmiszeriparban, a kereskede­lemben, a közétkeztetésben és a mezőgazdaságban. Nagy jelen­tőséget tulajdonítottak az orvosok megelőző munkájának és az idő­sek ellátása színvonala emelésé­nek. Sok képviselő foglalkozott az orvosok és általában az egész­ségügyi dolgozók magatartásával, a betegekhez való viszonyulá­sukkal. Eva Zámečníková a környe­zetvédelem kérdésével foglalko­zott az egészségügyi ellátással kapcsolatban. Ladislav Martinék Bratislava sajátságos gondjairól beszélt, főleg az egészségügyi in­tézmények hálózatának bővítésé­ben. - Az üzemegészségügynek egyre nagyobb a jelentősége a dolgozók orvosi ellátásában - mutatott rá Viera Lehotská, majd az egészségügyi technika fejlesztésének problémáiról szólt. (Tudósítónktól) - A Jednota fogyasztási szövetkezetek szlová­kiai kongresszusának előestjén dr. Szlamenicky István, az MSZMP KB tagja, a SZÖVOSZ, a Magyar Fogyasztási Szövetke­zetek Országos Tanácsának elnö­ke átadta Pavel Tonhausernak, a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetsége elnökének a magyar fogyasztási szövetkeze­tek legmagasabb, a Kiváló szövet­kezeti munkáért elnevezésű kitün­tetését, melynek átadásán részt Vladimír Černušák, a testnevelés szerepével foglalkozott a betegsé­gek megelőzésében. Hangsúlyoz­ta, hogy sok betegség megelőzhe­tő a helyes életmóddal, a rendsze­res testedzéssel. Az orvostudo­mány új ismereteinek gyakorlati alkalmazásáról, - főleg a szívse­bészetben - szólt Klotilda Fabu- šová. Juraj Moravec az egész­ségügy hatékonyabb irányításá­nak fontosságát, Ján Blcháč pe­dig a mezőgazdasági dolgozók egészségügyi ellátása tökéletesí­tésének fontosságát emelte ki. Gejza Navrátil rámutatott a mértéktelen gyógyszerfogyasz­tás ártalmasságára. Az élelmi­szergyártásban, a vendéglátóipar­ban alapvető követelmény a higié­niai szabályok szigorú megtartása - hangsúlyozta Anna Haššano- vá. Alojz Čmelo az egészséges munkakörülményekről, Elena Su- chovská pedig a fiatalok egész­ségi állapotáról beszélt felszóla­lásában. A szakszervezetek sze­repe az egészségvédelemben volt Štefan Hrűzik felszólalásának fő témája. A vitában elhangzott észrevéte­lekre és kérdésekre Emil Matejí- ček miniszter válaszolt, majd a képviselők határozatot fogadtak el. Ebben leszögezik, hogy szo­cialista társadalmunk gazdasági és szociális fejlesztése programjá­nak megvalósítása megteremti az egészségvédelemről szóló tör­vény érvényesítésének a feltétele­it. Megállapítják, hogy a törvény elfogadása óta javult az egész­ségügy múszaki-anyagi alapja, nőtt az orvosok száma, s jelentős eredmények születtek az orvostu­dományban. A továbbiakban javí­tani kell az egészségügy szerve­zését s az egészségügyi dolgozók viszonyulását a betegekhez. A Szlovák Nemzeti Tanács 6. ülése ezzel véget ért. -r­Köszönet a részvét­nyilvánításokért (ČSTK) - A Szovjetunió cseh­szlovákiai nagykövetsége ezúton mond őszinte köszönetét minda­zon csehszlovákiai párt-, állami és társadalmi szervezeteknek, vala­mint magánszemélyeknek, ame­lyek, illetve akik részvétüket nyil­vánították a nagykövetségnek a Szovjetunió Kommunista Pártját és a szovjet népet ért súlyos vesz­teséggel, Leonyid lljics Brezs­nyevnek, az SZKP KB főtitkárá­nak, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnöksége elnökének el­hunytéval kapcsolatban. vett Rudolf Netík, az SZLKP KB osztályvezetője, Ján Gregor, az SZSZK kormányának alelnöke, Dezider Goga, az SZSZK keres­kedelmi minisztere, Michal Marik, a Fogyasztási Szövetkezetek Or­szágos Tanácsának alelnöke, va­lamint a Fogyasztási Szövetkeze­tek Szlovákiai Szövetségének alelnökei. Jelen volt továbbá Szapora Sándor, a Magyar Népköztársa­ság bratislavai főkonzulja. F. m. m. Sajtónyilatkozat Gustáv Husák ausztriai látogatásáról Megvalósítják a párthatározatokat (Folytatás az 1. oldalról) sadalmunknak köszönhetjük. A to­vábbiakban kifejezték azt az eltö­kélt szándékukat, hogy konkrétan hozzájárulnak a XVI. pártkong­resszus programjának megvalósí­tásához. A tanácskozás résztvevői ezu­tán határozatot fogadtak el, amelyben köszönetét mondtak Baráti találkozó (ČSTK) - Tomáš Trávníček, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnöke tegnap találkozott az Algériai Mudzsahedinek Országos Szer­vezetének küldöttségével, amely Juszuf Jalavinak, a szervezet fő­titkárának vezetésével az Antifa­siszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetsége Föderális Központi Bizottságának meghívására látó­Kitüntetés a sokéves együttműködésért pártunknak a fiatalokról való gon­doskodásáért. Vitazáró beszédé­ben František Fejfar nagyra érté­kelte a konferencia lezajlását és hangsúlyozta, hogy a következő időszakban a felsőoktatási intéz­ményekben működő SZISZ-szer- vezetek egyik legfontosabb fela­data a fiatalok aktívabb tanulásra való ösztönzése lesz. gatáson tartózkodik hazánkban. A delegáció a Žižkov-hegyen megkoszorúzta az Ismeretlen ka­tona sírját. A vendégeket elkísérte Franti­šek Šádek altábornagy, az Antifa­siszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetsége Föderális Központi Bizottságának alelnöke. Jelen volt Noureddine Delleci, Algéria csehszlovákiai nagykövete. ÚJ SZÚ 2 1982. XI. 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom