Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)

1982-11-01 / 259. szám, hétfő

Kapcsolatainknak szilárd alapjai és széles perspektívái vannak A LEMP KB 10. ülésének dokumentumai (Folytatás az 1. oldalról) A kongresszus küldöttei a man­dátumvizsgáló és választási bi­zottság jelentése után egyhangú­lag megválasztották a CSSZBSZ Cseh Központi Bizottságának 137 tagját, a 19 tagú cseh központi ellenőrző bizottságot és a CSSZBSZ IX. kongresszusának 723 küldöttét. A CSSZBSZ Cseh Központi Bi­zottságának új elnökévé Milan Klusákot, a CSSZK kulturális mi­niszterét, a szövetség eddigi alel- nökét, vezető titkárává pedig Mi­lan Grandet választották. Bevezetőben Milan Grande hangsúlyozta, hogy a kongresz- szus az Októberi Forradalom 65. évfordulója megünneplésének légkörében zajlik le. A dolgozók szabadságáért és boldogságáért folytatott küzdelem élére a Szov­(Folytatás az 1. oldalról) magától, az emberek hozzájárulá­sa nélkül. Ezért nagyon fontos, hogy szervezetük tevékenysége is minél jobban hozzájáruljon a szo­cialista demokrácia elmélyítésé­hez, elősegítse a szocializmus igazságának és a Szovjetunió szerepének propagálását. A Szovjetunió történelmi évfor­dulójával kapcsolatban újra meg­emlékezünk arról, mit jelent szá­munkra ez az ország. Ez nem új kérdés, de az élet bebizonyította, hogy hasznos dolog e kérdésre visszatérni, összekapcsolni a kér­dést országunk és a nemzetközi szocializmus szükségleteivel. Minden új nemzedékkel meg kell ismertetni, mit jelentett a Szovjet­unió a csehszlovák állam létrejöt­te, a kommunista pártunk megala­kulása és fejlődése, nemzeti és szociális szabadságunk kivívása, országunk iparosítása, a mező- gazdaság szocialista átalakítása, a tudomány, az oktatás és a kultú­ra fejlesztése szempontjából. A csehszlovák-szovjet barát-' ság eszméi kifejezik nemzeteink haladó hazafias és internaciona­lista erőinek meggyőződését. Nem véletlen, hogy a haladás és a szocializmus ellenfelet minőig rosszindulatúan támadták és tá­madják a Szovjetunióval és népé­vel való szövetségünket, különféle koholmányokat terjesztenek. Kap­csolatainknak mély alapjai és tar­tós perspektívái vannak. Ezek a CSKP és az SZKP szoros együttműködésére támasz­kodnak. A fejlett szocialista társadalom építése hosszú távú és igényes feladat. Megvan az az előnyünk, hogy a jelenlegi időszakban is ta­nulhatunk a Szovjetunió tapaszta­lataiból, mert ez az ország ezt az utat már előttünk megtette, és sok értékes tapasztalatot gyűjtött, ön­magunknak ártanánk, ha nem me­rítenénk a szocializmus építésé­nek e kútfőjéből. A szovjet tapasz­talatok tanulmányozásának és al­kalmazásának nálunk sokéves hagyományai vannak. Fel kell használni a tanulságokat és ki kell bontakoztatni az új, a mai feltéte­leknek megfelelő munkaformákat. Mindenekelőtt abból kell kiindulni, hogy a progresszív tapasztalatok akkor a leghatékonyabbak, ha el­sajátítják őket a dolgozók széles tömegei. Helyes, hogy ebben a szellemben nagy súlyt helyez­nek az internacionalista szocialis­ta munkaverseny fejlesztésére. A szovjet tapasztalatok propagá­lása és alkalmazása a szocializ­mus építésének általánosan érvé­nyes elvei alapján számos terüle­ten politikai és gazdasági sikere­ket eredményez, ezért ezeket a tapasztalatokat céltudatosan terjeszteni kell. A Szovjetunióval kifejtett együttműködés előtérbe helyezi az orosz nyelvoktatás javításának szükségességét is. Ez nemcsak az oktatás fontos feladata, hanem valóban az egész társadalom ' ügye, amely az önök munkájával is szorosan összefügg. Lehetővé teszi a szovjet élet, tudomány, kultúra és technika legújabb isme­jetunió állt, amelynek megalapítá­sa óta az idén 60 esztendő telik el. A szovjet nép élete és munkája a tapasztalatok gazdag kútfője, amelyből minden nép és ország merít, amely a szabadság és hala­dás útjára lépett. Büszkék vagyunk arra, hogy hazánk a Szovjetunió oldalán áll, hiszen ennek az országnak kö­szönhetjük szabadságunkat. A to­vábbiakban kiemelte, hogy a Szovjetunió fáradhatatlan erőfe­szítéseket tesz a békére, a lesze­relésre és a nemzetközi feszültség enyhítésére. A beszámoló a továbbiakban értékelte a CSSZBSZ csehországi szervezeteinek tevékenységét. A 19 500 csehországi szervezet­nek csaknem 1 millió 466 ezer tagja van. Megállapította, hogy si­került fokozni hozzájárulásukat reteinek közvetlen elsajátítását, a Szovjetunió szépségeinek meg­ismerését, megkönnyíti a szemé­lyes kapcsolatok megteremtését, népeink megértésének, valamint a szocializmusnak és a haladás­nak az ügyét szolgálja. Az Októberi Forradalom 65. év-- fordulója kapcsán e forradalom­nak a béke ügye szempontjából betöltött lényeges szerepéről is megemlékezünk. A béke védelme az egész emberiség legidősze­rűbb és legfontosabb feladata, s a béke megőrzése a szovjet politika fő célja. Az emberiség tör­ténelmének talán legbonyolultabb időszakát éli át. Veszélybe került az emberiség léte. A béke és a leszerelés útja nem sima, de céljai egyszerűek, kö- zérthetőek és minden nép érdeke­inek megfelelnek. A Szovjetunió békeoffenzívájának mérföldköve az a kötelezettség, hogy nem vet be elsőként atomfegyvereket. Ez azon a meggyőződésen alapul, hogy a józan ész felülkerekedik, az emberiség elkerülheti önmagá­nak elpusztítását, s a béke és a haladás biztosítható a mai és a jövő nemzedékek számára. Az imperialista körök veszélyes akcióinak intenzívebbé válása kö­vetkeztében éleződik a nemzetkö­zi helyzet. A lázas fegyverkezés fokozásával igyekeznek katonai fölényre szert tenni. Ez a politika annál előbb és biztosabban csőd­be jut, minél szilárdabbak lesznek a béke erői, elsősorban a szocia­lista közösség gazdasági stabilitá­sa, politikai egysége és ideológiai szilárdsága. Ezért a CSSZBSZ- nek fontos feladata, hogy segít­sen a kommunista pártnak a szov­jet békepolitika propagálásában, rámutasson a Szovjetuniónak a vi­lágbéke megőrzésére tett erőfe­szítéseire, megmagyarázza a szo­cialista közösség gazdasági és védelmi ereje szilárdításának szükségességét. A csehszlovák-szovjet gazda­sági együttműködés - amint ezt a CSKP XVI. kongresszusa is ki­emelte - lehetővé teszi népgazda­ságunk folyamatos fejlesztését és a tudományos-műszaki haladás létfontosságú problémáinak meg­oldását. Biztosítja számunkra a vi­lágszínvonalú gépek, valamint a nyers- és az alapanyagok s az energiahordozók beszerzését, ter­mékeink számára előnyős és sta­bil piacot teremt, előmozdítja a tő­kés világ válsága népgazdasá­gunkra gyakorolt kedvezőtlen ha­tásainak ellensúlyozását. A CSSZBSZ tevékenységének súlypontja a politikai nevelő mun­ka. De nem olyan általános nép­művelésre van szükség, amelynek során közismert tényeket ismétel­getnek. A politikai nevelő munka ereje az üzemek és a lakóhelyek szükségleteivel való szoros kap­csolatban rejlik. Korčák elvtárs végezetül kije­lentette: meggyőződésünk, hogy a szövetség csehországi szerve­zetei, tisztségviselői és tagjai be­csülettel megvalósítják a XVI. pártkongresszuson a Szovjetunió­val való barátság és együttműkö­dés megszilárdítása terén kitűzött feladatokat. a fejlett szocialista társadalom építéséhez, a Szovjetunióval való sokoldalú együttmüködés és ba­rátság fejlesztéséhez. Tovább fej­lődött e szervezet kulturális nevelő munkája, hozzájárulásuk a nép- gazdasági feladatok teljesítésé­hez. A CSSZBSZ-szervezetek és a Csehszlovák-Szovjet Barátság szocialista munkabrigádok haté­konyan előmozdítják a progresz- szív szovjet módszerek és tapasz­talatok gyakorlati alkalmazását. Az évzáró taggyűlések és a konfe­renciák is bebizonyították, hogy tovább mélyül a dolgozók és a fia­talok körében végzett eszmei munka. Ezzel kapcsolatban Milan Grande nagyra értékelte a párt­szervek és -szervezetek segít­ségét, s köszönetét mondott a CSKP Központi Bizottságának és Gustáv Husák elvtársnak a sokoldalú támogatásért. Méltatta a Szovjet-Csehszlovák Baráti Tár­sasággal, a Szovjetunió csehszlo­vákiai külképviseleteivel, a prágai Szovjet Tudomány és Kultúra Há­zával, valamint más szovjet intéz­ményekkel fenntartott kapcsolato­kat. A kulturális nevelő munkában az elmúlt időszakban fontos szere­pe van a szovjet filmalkotások népszerűsítésének. Továbbra is nagy gondot fordítunk a szovjet filmgyártás alaposabb megismer­tetésére. Milan Grande szólt a CSSZBSZ hozzájárulásáról a bevált szovjet munkamódszerek hatékony fel- használásához. A beszámoló zárószakasza a csehországi CSSZBSZ-szerve­zetek munkájának tökéletesítésé­vel foglalkozott. Megállapította, hogy tovább fokozódott e szerve­zetek aktivitása, de továbbra is tartalékok vannak határozataik végrehajtásának ellenőrzésében. A következő időszak feladatai igé­nyesek, de reálisaknak és a jelen­kor szükségleteinek megfelelőek- nek tartjuk őket - szögezte le Milan Grande. Hazánkba érkezett Várkonyi Péter (ČSTK) - A CSKP KB meghívá­sára baráti munkalátogatásra teg­nap Prágába érkezett Várkonyi Péter, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának titkára. A vendéget Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára fogadta. A fogadáson megjelent Kovács Béla, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete is. Befejeződött a színházi szemle Martinban (Tudósítónktól) - Szombat es­te véget ért Martinban az idei szín­házi szemle, amelyen évről évre a legjobb szlovákiai amatőr, fel­nőtt- és gyermekszínjátszók, kis­színpadok és bábcsoportok, a kü­lönböző fesztiválok győztesei lép­nek fel. Ezúttal 15 együttes mutat­kozik be, rendszerint teltház előtt. Az SZSZK Kulturális Minisztéri­umának fődíját - az év kiemelkedő dramaturgiai munkájáért - a Brez- nói Üzemi Klub színjátszói kapták, akik Samuel Tomášik néhány éve megtalált színművét, az Esküvő a hegy alatt címűt vitték színre. A legnagyobb szakmai és közön­ségsikert a senicai csoport aratta. Ök Pavol Mattoš invenciózus ren­dezésében adták elő Örkény Ist­ván tragikomédiáját, a Tótékat. Nem vallottak szégyent a füleki (Fiľakovo) színjátszók sem, akik a szlovákiai magyar amatőrök képviseletében léptek fel. Gyárfás Miklós Kényszerleszállás című bohózatát játszották Mázik István rendezésében. Több kiemelkedő előadás, va­lamint a közönség nagy érdeklő­dése egyaránt az amatőr színját­szás további fellendülését igazol­ta. -yf­(ČSTK) - A lengyel sajtó szom­baton közzétette a LEMP KB 10. ülésén elfogadott dokumentumo­kat. A KB ülésén elfogadott doku­mentum a szakszervezeti mozga­lom újjászületéséről többek között megállapítja, hogy a szakszerve­zetek legfontosabb feladata a dol­gozók érdekeinek és jogainak kö­vetkezetes védelme, és megerősí­ti azt az elvet, hogy a szakszerve­zeti mozgalom végső formájáról maguknak a dolgozóknak kell dönteniük. A KB feladatul adja valamennyi pártszervnek és -szervezetnek, teremtsék meg a kedvező politikai feltételeket olyan szakszervezetek kialakulá­sához és fejlődéséhez, amelyek valóban a dolgozókat fogják kép­viselni. Az ország gazdasági és szociá­lis fejlesztése terén a pártszervek és -szervezetek feladatairól szóló határozat a párt szociális politiká­jának fő céljait a lakosság élelme­zése javításában, az élelmiszer­kérdés tartós megoldását szolgáló feltételek kialakításában, a piaci egyensúly felújításában, a lakás- helyzet és az egészségügyi ellá­tás javításában jelöli meg. A fűtőanyag- és energetikai gazdálkodásról szóló határozat megállapítja, hogy meg kell tartani a feketeszén kitermelésének idei szintjét és biztosítani kell a barna- szénjövesztés jelentős növelését. Fejleszteni kell a villamos energia termelését mindenekelőtt a barna­szén bázisán és biztosítani kell az atomenergetikai program megva­lósítását. Reagan elégedett önmagával Az amerikai elnök gazdaságpolitikájáról (ČSTK) - A közelgő kongresz- szusi választások előtti kampány keretében Reagan amerikai elnök szombaton újabb rádióbeszédben védelmezte gazdaságpolitikáját. A hallgatóknak ismét a szokásos érveket sorakoztatta fel. Ezek sze­rint az elnököt „nyugtalanítja“ a 12 millió munkanélküli sorsa, de mindent megtesz a helyzet javítá­sa érdekében. Ebben azonban az elődeitől örökölt gazdasági nehéz­PORTUGÁUA Az államtanács letette az esküt (ČSTK) - Szombaton Lissza­bonban letették az esküt az új szerv - a portugál államtanács tagjai. Ez a tanács váltja fel tiszt­ségében a köztársasági elnök ed­digi iegmagasabb tanácsadó szer­vét, a Forradalmi Tanácsot, amely az előző napon szűnt meg, amikor érvénybe lépett a felülvizsgált al­kotmány. Az államtanács tagjai az állam­fő, a parlament elnöke, a kor­mányfő, valamint a Portugáliához tartozó Azori-szigetek és Madeira­sziget regionális kormányainak el­nökei. További öt tagot a parla­ment és ugyanennyit az államfő nevez ki. BUDAPESTEN tegnap befeje­ződött a magyar nők III. konferen­ciája, amelyen 5,5 millió nő képvi­seletében 600 küldött vett részt. SZPIROSZ KIPRIANU ciprusi elnök, aki munkalátogatáson tar­tózkodik a Szovjetunióban, tegnap Rigában járt, majd Tbiliszibe uta­zott. BEATRIX holland királynő, Ru- dolphus Lubberset, a Keresztény- demokrata Felhívás (CDA) párt vezetőjét bízta meg az új kormány megalakításával. AZ IRANI ÉS IRAKI hadsereg parancsnoksága közölte, hogy folytatódtak a tüzérségi harcok. Az iraki tüzérség többek között Aba- dant lőtte, az iráni pedig mindenek­előtt Bászrát. Ősz a határban (ČSTK) - A nyugat-szlovákiai kerületben befejező szakaszához érkeztek az őszi mezőgazdasági munkák. Betakarították a kukorica termését a termőföld utolsó ötödé­ről, az őszi gabona pedig minden­hol a földbe került s így a mező- gazdasági dolgozók az őszi szán­tásra összpontosíthatják erejüket. Ezzel a munkával eddig a szántó­föld 65 százalékán végeztek. A közép-szlovákiai kerület­ben szintén kihasználták a kedve­ző időjárást az őszi munkák elvég­zésére. Előrehaladtak az istálló- trágya beszántásában, az őszi szántásban és az őszi gabona elvetésében. A rimaszombati (Rimavská Sobota) és a nagy kür­tösi (Veľký Krtiš) járásban be­takarították a kukorica termését. Folytatták a cukorrépa betakaritá­ségek akadályozzák öt, nem pedig saját gazdasági programja, amely - állítja az elnök - hatékony. Edward Kennedy demokrata párti szenátor szintén rádióbe­szédben válaszolt az elnöknek. Leszögezte, hogy Reagan gazda­sági programja a gazdagokat szol­gálja, a szegények kárára. Úgy- , szintén közölte, hogy a Reagan- kormány a választások utánra „meglepetést“ tartogat: a szociá­lis kiadások drasztikus csökkenté­sét. Reagan beszédében a szoci­ális támoqatásra inkább ki sem tért. xxx A New York Times napilap a CBS televíziós társasággal együtt véleménykutatást folytatott. Eszerint az amerikaiak közel 55 százalékának meggyőződése, hogy a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetért a Reagan-kormány a felelős. A november 2-i válasz­tásokon a megkérdezettek 46 szá­zaléka a demokratákra akar sza­vazni és csak 35 százalékuk a re­publikánusokra. A kambodzsai külügyminisztérium nyilatkozata (ČSTK) - A kambodzsai kül­ügyminisztérium nyilatkozatot adott ki, amelyben rámutat, meg­engedhetetlen, hogy az ENSZ- ben tárgyalják az úgynevezett kambodzsai kérdést. A Kambodzsai Népköztársaság kormánya - szögezi le a doku­mentum - teljes mértékben tör­vénytelennek tekinti a polpotisták és védelmezőik képviselőinek je­lenlétét az Egyesült Nemzetek szervezetében. A nyilatkozat elu­tasítja azt a nemzetközi reakció által terjesztett valótlanságot, hogy a kambodzsai helyzet és a vietnami csapatok jelenléte az ország területén az oka a délkelet­ázsiai feszültségnek. E provokáci­ók célja - hangsúlyozza a doku­mentum - a kambodzsai nép megakadályozása abban, hogy megkezdje új életét a Kambodzsai Népköztársaság kormányának ve­zetésével, amelyet valóban de­mokratikus úton hoztak létre. sát, amit a losonci (Lučenec), Považská Bystrica-i és a prievi- dzai járás cukorrépatermésével együtt a Rimaszombati Cukor­gyárnak szállítanak. A kerületben az 5030 hektáros összterületnek már a 80 százalékáról betakarítot­ták a cukorrépát. A losonci mező­gazdasági dolgozók előkészítették a talajt a tavaszi vetés alá. A dél-morvaországi kerület­ben nagyüzem van a földeken. Ebben a kerületben a cukorrépa már csak mintegy 2000 hektáron van a földben. Ez ötször keve­sebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az Uherské Hradiš- té-i és a blanskói járásban már befejezték, a vyškovi, znojmói és breclavi járásban pedig a végé­hez közeledik a cukorrépa betaka­rítása. Josef Korčák elvtárs beszéde ÚJ szú 2 1982. XI. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom