Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)
1982-10-29 / 257. szám, péntek
Hétköznapjaink drámái RUSZTAM IBRAGIMBEKOV A HOMOKON ÉPÜLŐ HÁZ CÍMŰ DARABJA A MATESZ-BAN Az Anya botladozó léptekkel hordja a követ a színpad elé. Egyre szaporodik előttünk a kő, közben az anya egyre fáradtabb lesz. A kis telken - a dácsán - kívül leszórt követ így mintegy ránk is bízza, talán mi meg tudjuk őrizni a tolvajoktól, akik, mint később kiderül, nemcsak a követ lopkodják, de az érzelmi, az erkölcsi kötéseket is... LEMEZ Kodályt hallgatva A darab cselekményének másik fonalát abban az órában indítja a szovjet-azerbajdzsán író, amelyben rendszerint tisztázódnak a dolgok: az ébredés órája más embereket talál egymás mellett, mint az elalvásé. A szerelem már évezredek óta ilyen; a reggelek fényében mutatja meg igazi arcát, magyarázza meg értelmét, de olykor meg is tagadja az este, az éjszaka történteket (vagy szeretné meg nem történtnek tudni). Eldar és Valja párbeszédéből nemcsak szerelmük bozóttűzsze- rű vágtatása derül ki (alig egy hónapja ismerik egymást), de körvonalazódik az Eldar családjában uralkodó érzelmi légkör és kapcsolatrendszer is. Ibragimbekov nehéz feladat elé állítja darabja rendezőjét. Olyan folytonosság megteremtését kívánja, amely szcenikai megoldásokban a két különböző helyszínen zajló cselemény törésmentes kapcsolódását kell hogy eredményezze. A MATESZ komáromi társulatánál vendégeskedő Jurij Pet- rovics Kiszeljov, a Szovjetunió nemzeti művésze pontos szerkesztéssel, Platzner Tibor díszlet- tervezővel szorosan együttműködve oldotta meg ezt az igényes rendezői feladatot. Egyszerre látható a színpadon Eldar lakása és a dácsa, szülei aprócska telke, amelynek homokos talaján épül a ház. Ez az egyidejűség igényes rendezői munka eredményeként nemcsak két különböző életteret kapcsol egybe, de érezhető feszültségeket, az életmód, az életvitel lényegi különbségeit is plasztikusabbá teszi. Olykor szinte nemcsak időben, de térben is egymásba folyik a darab cselekménye a dácsán és Eldar lakásában; mintegy kölcsönösen felerősítve a szülők és gyerekeik között meglévő, ám csak a felszín alatt érzékelhető feszültséget. Ebben pedig éppen az az elgondolkodtató, hogy alapjában véve egyikük erkölcse és életfelfogása sem egyértelműen negatív. Hiszen Eldar tekintélyes főiskolai tanár, aki fiatalságából eredő tettvággyal él; pedagógusi elhivatottságának bizonyítéka, hogy szabad idejében lakásán is fogadja egyik tanítványát. Alig különbözik apjától, aki nemcsak a forradalomban, de a Honvédő Háborúban is harcolt, mégis megmaradt tanárnak, nem törekedve hivatali pozíciókra, tidar mégis eltávolodott szüleitől, testvéreivel soha nem tud időt szakítani, hogy közösen felépítsék a házat. Eldar az a fajta ember, akiknek munkáján kívül a magánélet alig hoz sikereket, hiszen most már nemcsak a munka és az erkölcsi támogatásra váró szülei között vívódik, de Valja fiatalos szerelme is újabb akadályt jelent számára. Képtelen ezeket szervesen beépíteni életébe, ezt sugallja a dráma befejezése is. Ráadásul megjelenik a színen Valja múltja is: Alik, aki egyben Eldar tanítványa. Valját hozzá csupán egy meggondolatlan lépés keserű emléke fűzi, de a fiú azóta is szereti. Az ilyen kapcsolatok tükrében felfokozottabb drámaisá- gú Eldar nővérének a sorsa, aki szinte ördögi körben mozog: álszenteskedő jelleme miatt nem talál partnert, s így egyre inkább felvállalja az álszent szerepét. Az Anya és az Apa talpig becsületes emberek, bar gyerekeik nevelésében valamit ők is elronthattak. A becsületesség, a munka szeretete a mai bonyolult világban már nem elegendő. Az érzelmi többlet, az erkölcs előrevivő ereje is kell. Különösen akkor, ha szinte testközelben élnek olyanok, mint a szomszédaik, Gulam és Ada, akik az Apa forradalmár múltjából hasznot szeretnének húzni: kérve tőle, hogy igazolja Gulam apjának részvételét a forradalomban, amit „bizonyítva“ újabb házat szerezhetnének, a meglévő kettő mellé. Mindezt bizonyos rezignáltsággal kommentálja Agamejtyi, a világot látott éjjeli őr, aki kalandor természete ellenére, öregségére jónéhány erkölcsi igazságot felismert. Nem, Jurij Kiszeljov nem moralizáló drámát rendezett. Mindvégig a nézőre bízza a döntést, egyértelműen nem ítél el senkit. Mintegy partneréül hívja a nézőt, döntsön ő, válasszon a lehetőségek közül - ítéljen. Színészvezetése is ezt a célt követi, és nélkülöz minden erőszakoltságot, harsányságot. Az iró gondolatainak hullámhosz- szát nem öncélú megbotránkozta- tással változtatja meg, hanem érzékeny felerősítéssel. A színészek szinte mértani pontossággal megalkotott és valós élettérbe helyezett alakokat személyesítenek meg. Kiszeljov lélektani realizmusa a teljességre tör, éppen ezért maximális színészi tudást, tapasztalatot és játékbeli pontosságot kíván. Az Anya szerepében Ferenczy Anna érdemes művész mindent megmutat abból, ami egy élete alkonyán élő öregasszony lelkében a rezdüléstől a kitörő érzelmi viharokig lejátszódik. Játéka megren- dítően érzékletes, tiszta eszközökből felépített. Olyan embert személyesít meg, aki egész lényében céltudatosságot hordoz, éppen ezért oly megrendítő, hogy gyermekei magára hagyják. A betegeskedő Apa látszólag már csak passzív szemlélője az eseményeknek. Ő elsősorban a múltban kiharcolt igazságaival van jelen az egyre kegyetlenebbé, hidegebbé váló emberi kapcsolatok rendszerében. Turner Zsigmond ebben a szerepben méltó partnere Ferenczy Annának. Színpadi jelenléte olykor jelenetnyi időtartam alatt gesztusokra, a történetek érzelmi kommentálására „korlátozódik“. A történelem viharaiban edződött Apa szinte észrevétlenül esik önmaga érzelmi csapdáiba. Hiába a várakozás, a reményteljes ter- vezgetés, a szinte jelképes fegyvertisztogatás, már nincs és valószínűleg nem is lesz rá szükség hogy gyermekei örömére ismét elsüsse a puskát a vadászaton. Turner Apája és Ferenczy Anyája néhányszor tapsra késztette a nézőket, s így mintegy igazolást kapott árnyalt szerepformálásuk, érzelemgazdag jellemábrázolásuk. Problematikusabbnak látszott Dráfi Mátyás és Mák Ildikó kettőse, Eldar, illetve Valja szerepében. Dráfi érett színész, így szinte ujjgyakorlatként játszotta el hitelesen ezt az értelmiségi típust. Ez néhol könnyedségre, olykor felszínes játékra is ragadtatta. Bár lehet, hogy Dráfi belülről ilyennek látja Eldart. Partnereként Mák Ildikó olykor elbizonytalankodott. Valja összetettebb figura annál, mint amit tőle láthattunk. A fiatal színésznő érzelmi és hangulati váltásai ezért látszottak inkább töréseknek. A diáklány hol kamaszos, hogy megfontolt felnőttes jelleme egyelőre nehéz feladatot jelentett a színház egyik legtehetségesebb színésznőjének. Cs. Tóth Erzsébet, aki a nővért játszotta, ismét igazolta jellemszínészi képességeit. Ez a sajnálatra méltó lány egyre reményteleneb- bül sodródik a magány felé, s ez a magány sajnos már nem lehet hasonló a szülők emlékektől megszépülő magányához. Tóth László Agamejtyit formálta olyan alakká, amilyenhez hasonlókat naponta láthatunk az utcán, a kávéházakban. Játéka nyomán olyan ember jelleme rajzolódik ki, aki elrontott életét öregségére tisztességesen próbálja élni: erkölcsében és gondolataiban bölcs. Boráros Imre kapta a darab íróilag legkevésbé megformált szerepét. Alig sejthető valami is Alikról, az aspiránsról. Jellemét (vázlatszerűen) csupán Valja elbeszéléséből ismerjük, de többet alig tudunk meg róla, miután két üveg pezsgővel megjelenik Eldar lakásán, hogy megünnepeljék születésnapját. Gulam és Ada kettőse adja a darab egyértelműen negatív figuráit, akik mások áldozatkészségét vagyonuk gyarapítására, társadalmi előrejutásuk érdekében szeretnék felhasználni. Bugár Gáspár, illetve Pet- récs Anna ezekben a szerepekben pontos jellemeket formáltak. Jurij Kiszeljov rendezésében szinte mindennapjaink megélt drámáivá változtak a Rusztam Ibragimbekov ábrázolta konfliktushelyzetek. Éljünk bár Szaratov- ban, alkossunk Bakuban, üljünk a nézőtéren Komáromban, mindannyiunkat egyformán kell, hogy izgasson az életterünket is jelentő érzelmi éghajlat kihűlése. A meglévő és megtalált kapcsolatok ápolása ugyanolyan fontos kell, hogy legyen, mint a munka szenvedélyes szeretete. Sem az egyik nélkül, sem a másik nélkül nem lehet teljes életet élni. ,,Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl“ Arany János Az elmúlt évben jelent meg Magyarországon az a Kodály-nagyle- mez, amely a megszokott gyakorlattól eltérően nem tartalmaz teljes műveket, hanem csak részleteket villant fel azokból. A fő hangsúly ugyanis a szövegen van. A Mester beszél művészetről, tudományról, nevelésről. A lemez szerkesztője és rendezője, Mátyás János, nagy gonddal végezte a válogatást. Kodály hangszalagra rögzített beszédeiből, nyilatkozataiból, előadásaiból úgy válogatta össze az anyagot, hogy az életmű három nagy pillérét, a zeneszerzői, a tudományos és a nevelői tevékenységet kölcsönös összefüggésben világítsa meg. Kodálynak A folklórista Bartók címmel 1950-ben elhangzott rádióelőadásából kiválasztott részlet - mottó és hitvallás, Kodály tömör megfogalmazása így hangzik: ,,Mert tudomány, művészet egy. Mindegyik a világot tükrözi, a maga módján. Alapfeltétele: éles megfigyelóképesség, pontos visz- szaadás és magasabb szintézisbe emelése a megfigyelt életnek. S a tudományos és művészi nagyság alapja is ugyanaz: az igaz ember, vir justus“. A második témakör az indulást idézi. A pályakezdés meghatározó körülményeit, a küzdelmet a műzenei anyanyelv megteremtéséért, a népzenei gyűjtőmunka kezdetét, Vikár Bélával és Bartók Bélával kialakult kapcsolatát. És mindez zenei részletekkel tarkítva, melyek között szerepel eredeti fonográf-felvétel, ízelítőt kapunk Török Erzsébet felejthetetlen népdaltolmácsolásából, és részlet szólal meg a Hét zongoradarabból Zempléni Kornél előadásában. Érdekes megjegyezni, hogy itt Kodálynak egy olyan vallomással felerő beszéde is elhangzik, amely az összegyűjtött írásaiban, a visz- szatekintésben sem található meg. Idézem: ,,Míllenneum idején két hétig Budapesten lehettem. Legnagyobb benyomásom a kiállítási falu volt, Egy sor ház, különA Kelet-Szlovákiai Múzeum kassai (Košice) művészettörténeti kiállítótermébe is érdemes be-benézni időnként. A látogató ezekben a napokban ott nemcsak e vidék képző- művészetének alakulásáról kap képet, hanem meggyőződhet arról is, hogy a múlt század második felében milyen nagyszerű mestere élt a portré és tájfényképezésnek. Divald Károlyról van szó, aki 1830-ban Selmecbányán született, böző vidékek népviseletbe öltözött alakokkal, teljes felszereléssel. Egyik* házban egy falitábla vonta magára a figyelmet. Fehér László balladája volt vagy egy tucat különféle dallammal, gyűjtötte: Vikár Béla. Ott olvastam ezt a nevet először. Akkor még a nagy zene tanulmánya és a zeneszerzés annyira elfoglalt, hogy csak mellékesen foglalkoztam népdalokkal. De úgy 6-7 év múlva, mikor disz- szertáció témán kezdtem gondolkodni, s a magyar népdalok minden megjelent gyűjteményét már átnéztem, eszembe jutott az a tábla, és fölkerestem Vikár Bélát, 1903 őszén. Mikor jelentkeztem nála, mint kezdő diák, kinek munkájához szükséges megismerni az ö gyűjteményét is, kissé bizalmatlanul fogadott, azt hitte, új elméleteket akarok gyártani a magyar zenéről, ami akkoriban divatos volt. Megnyugtattam, nem elmélettel foglalkozom, zeneszerzőnek készülök, ehhez is, de tudományos céllal is tüzetesen meg akarom ismerni a népdal élő formáját, mert amit kiadványokban találtam, nem elégít ki, magam is gyűjteni szándékozom. Lassan fölengedett, eljött velem a múzeum egy kis udvari szobájába, ott voltak fölraktározva a hengerei, s egy rossz kis zongora, alighogy elfért. Megmutatta a fonográf kezelését, majd magamra hagyott. Abban a kis sötét udvari szobában sok boldog órát töltöttem“. ,,A zenét a nép felé, a népet a zene felé közelíteni.“ Ez az idézet a címe a harmadik fejezetnek, amelyben az Erkel és a népzene (1960), a Magyar táncok 1729-ből (1951) című előadásokból hangzanak el részletek, és hallhatjuk Kodály francia nyelvű nyilatkozatát, amelyet a francia rádióban a Háry János előadása előtt mondott. A negyedik fejezetben Élmények, művek, gondolatok címmel a Mester műveinek keletkezéséről beszél. A lemez befejező ötödik fejezetét a zenei neveléssel foglalkozó riportokból és beszélgetésekből válogatta Mátyás János s hallhatjuk mindezt a zseniális ember sajátos és felejthetetlen hangján, példaképpen és emlékeztetőül. ÁG TIBOR majd Egerben és Bécsben tanult gyógyszerésznek. Később több időt szentelt a fényképezésnek, mint eredeti hivatásának. Tizenhárom tájfelvétele és néhány portréalbuma látható ezen a kamarajellegű tárlaton. Ennyi ismegkapóan tükrözi szerzőjük művészetét. A mándo- ki falurésznek, a Csorba-tó, a pieni- ni szirtsor és a többi tájfelvétel, valamint az arcképcsarnok nemcsak dokumentumképekként értékesek és érdekesek, hanem a kivitelezés szempontjából is. Érdemes megfigyelni a felvételek beállítását és kidolgozását. Az aggteleki cseppkóbarlangot láttató vaay az 1890-ben az eperjesi Kosch Arpád könyvnyomdájában kiadott ismeretterjesztő könyvecske fényképeinek láttán a néző alig hiszi el, hogy Divald Károly abban a korban élt, illetve alkotott, amikor a fotografá- lás világviszonylatban is csak gyermekcipőben járt. (Az első fényképet 1826-ban a francia Joseph Nicéphore Niépce készítette aszfalttal bevont fémlemezre.) Divald Károly a fotózás úttörőinek egyike. 1863-ban Eperjesen fotószalont nyitott, majd tizenöt évvel később ugyanott üzembe helyezte az akkori Magyarország első fénynyomtatásos fotóműhelyét, ahol különböző albumokat, képes levelezőlapokat, festménymásolatokat, röplapokat és könyvillusztrációkat sokszorosított, illetve készített. Eperjes után Budapesten is alapított egy fénynyomtatásra alkalmas műhelyt. Az 1897-ben bekövetkezett halála után mesterségét fiai folytatták. Eperjesen Lajos, Bártfán Adolf, Budapesten pedig Károly. GAZDAG JÓZSEF DUSZA ISTVÁN Könözsi István felvétele Turner Zsigmond (Apa), Ferenczy Anna (Anya) és Dráfi Mátyás (Eldar) az orosz és szovjet dráma fesztiválján bemutatott Ibragim- bekov-darab egyik jelenetében. (Nagy László félvétele) FOTÓK A MÚLT SZÁZADBÓL DJ SZÓ 6 1982. X. 29.
