Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)
1982-10-27 / 255. szám, szerda
Arjai, egyesüljetek! Vándorzászlóval tüntették ki a poprádi Tatramatot Segít a konszolidációs program SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A képviselő felelőssége Ezekben a hetekben a kerületi és járási pártbizottságok felelősségteljesen, nyíltan és bírálóan vitatják meg a párt központi bizottságának 6. üléséből eredő, az összes szintű nemzeti bizottságra és a nemzeti bizottságok kommunistáira vonatkozó határozatokat és feladatokat. A feladatok konkrét lebontása a legkisebb területi egység feltételeire is, ugyancsak témáját képezi az őszi nyilvános gyűléseknek. Hiszen a CSKP KB 6. ülésének határozatai egyaránt érintenek minden állampolgárt korra, nemzetiségre, párttagságra és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. E határozatok ugyanis a párt alapvető irányvonalát fejezik ki, melynek fő célja az emberről való sokoldalú gondoskodás. Nagy figyelmet szentelnek a párt- és a nyilvános gyűléseken a nemzeti bizottságok választott szerveinek és azok tagjainak. „A választott szervek munkája hatékonyságának növelésében döntő szerepet játszanak a nemzeti bizottságok képviselői. A képviselő jelentős politikai tényező, képviseli választóit az államhatalmi szervekben. Kötelessége, hogy tolmácsolja és védje választói jogos igényeit és összekapcsolja azokat a társadalom érdekeivel.“ E fontos és pótolhatatlan feladat teljesítésének, melyre nagy hangsúlyt helyezett a CSKP KB 6. ülése is, sokféle módja van. Leghatékonyabb a képviselők helyzetének megszilárdítása, törvényes jogaik bővítése, ami a Központi Bizottság és a kormányok elnökségének döntése alapján meg is valósul. Senkinek nem lesz joga ahhoz, hogy bármiképpen semmibe vegye a képviselők munkáját, vagy lekicsinylőén bánjon velük- mint azt nemegyszer tették a nemzeti bizottságok funkcionáriusai és dolgozói vagy gazdasági vezetők. Ilyen gyakorlat mellett ugyanis a képviselők mindennemű igyekezete és áldozatkészsége hiábavaló lenne. A jóváhagyott intézkedések alapján az összes szintű nemzeti bizottságok képviselőinek eddigi jogköre több irányban bővül, s ezt rögzíti a nemzeti bizottságokról szóló törvény is. A képviselőknek mindenekelőtt jogukban áll a munkájukhoz szükséges tájékoztatást követelni a választókerületükben működő állami szervek képviselőitől. Továbbíthatják hozzájuk az állampolgárok javaslatait, bejelentéseit, panaszait és információt kérhetnek azok megoldásáról. A képviselői funkció gyakorlásával összefüggő minden ügyre legkésőbb három napon belül választ kell kapnia a képviselőnek. Annak érdekében, hogy a képviselők jogkörének bővítése a gyakorlatban is valóban biztosított legyen, az állami szervek és szervezetek törvényszabta kötelessége, hogy a képviselőknek sokoldalú segítséget nyújtsanak feladataik teljesítéséhez. A képviselők döntő többsége a termelésben dolgozik. A példás dolgozók közé tartoznak - ezért is javasolták őket a választások előtt a Nemzeti Front jelöltjeinek. Legtöbbjük becsülettel végzi képviselői teendőit és gondoskodik a nemzeti bizottság komplex programjának teljesítéséről abban az üzemijen is, melynek dolgozója. A gazdasági vezetés viszont gyakran csupán „saját emberét“ látja a képviselőben, aki a nemzeti bizottságban dolgozik és csak az üzem érdekeit védi. Tekintet nélkül arra, hogy ezek az érdekek ellentétesek-e vagy sem a társadalmi szükségletekkel. Ezt a gyakorlatot kiküszöböli a képviselők jogkörét bővítő törvénymódosítás. Számos képviseleti szerv és sok üzem vezetősége már régebben is a helyes módszert választotta. Az évente felújított szerződésekben nem feledkeztek meg arról, hogy közösen egyre kedvezőbb feltételeket teremtsenek a képviselők és az aktivisták munkájához. A kerületi és a járási pártbizottságok jelenlegi tanácskozásai egyöntetűen igazolják, hogy a párt nagyra becsüli a csaknem kétszázezer képviselő és a több százezer aktivista munkáját- legyenek azok kommunisták, más politikai pártok tagjai vagy pártonkívüliek. E tanácskozások azonban arra is kötelezik a pártszerveket és -szervezeteket, valamint a nemzeti bizottságokban, a Nemzeti Frontban és a gazdasági szervezetekben dolgozó kommunistákat, hogy állandóan kedvezőbb feltételeket teremtsenek a képviselők munkájához, tekintélyük növeléséhez és sokrétű segítséget nyújtsanak nekik. Ahhoz, hogy a fiatal vagy még csak az első választási időszakban működő képviselő helyes képet alkothasson a megvitatott kérdésekről, a nemzeti bizottság közigazgatási területének helyzetéről, idejében meg kell kapnia a szükséges információkat. Erről a nemzeti bizottságok tanácsainak és szakosztályainak kell gondoskodniuk az egyes bizottságok közreműködésével. Ez azonban semmi esetre sem vezethet felesleges papírmunkához. A képviselőnek a megvitatott jelentésekből meg kellene ismernie az eredményeket és a hiányosságokat, mit bírálnak joggal a választók, mit, hol és hogyan tesznek a hibák kiküszöböléséért. Azoknak a képviselőknek, akik gyakran találkoznak választóikkal és nemcsak a kijelölt fogadónapokon, nem fog nehézséget okozni a választókkal szembeni felelősségük módosítása, mely szerint képviselői munkájukról a nemzeti bizottságok alapszintjén évente legalább kétszer számot kell adniuk választóiknak. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogy a képviselők tevékenysége hatékonyságának növeléséhez, tekintélyük megszilárdításához jelentős mértékben hozzájárulhatnak maguk az állampolgárok is. Ehhez viszont az szükséges, hogy ne kizárólag személyes érdekből forduljanak képviselőjükhöz javaslatokkal, észrevételekkel, hanem elsősorban a társadalmi érdeket érintő ügyekben. A nemzeti bizottságok képviselőinek tehát döntő szerepük van a választott szervek munkája hatékonyságának növelésében. Rudé právo (Tudósítónktól) - Az utóbbi esztendőkben igen sok bírálat hangzott el a sok nehézséggel küszködő poprádi Tatramat automatamo- sógép-gyárról. Annál nagyobb örömmel számolunk be most arról, hogy ezekben a napokban Dionýz Urbanský mérnök, a Strojsmalt termelési-gazdasági egység % vezérigazgatója átadta a Tatramat kollektívájának a vezérigazgatóság és a szakszervezeti szervek vándorzászlaját. Ezt a Tatramat az ez évi terv első félévi időarányos feladatainak sikeres teljesítésével. a vállalatok közti versenyben elért győzelmével érdemelte ki. A körültekintő figyelemmel kidolgozott és következetesen megvalósított konszolidációs program nagymértékben hozzásegítette a Tatramat vállalatot a kedvező változások eléréséhez. Az egyik legjelentősebb eredmény: 1979 óta 5,15 százalékkal csökkentették az áruminőség kifogásolásából eredő veszteséget. Az utóbbi két évben a gyár két ízben megszerezte a vállalatok közti versenyben a második helyet, az idén pedig győztesként került ki a versenyből. Az évi árutermelésük értéke az idén 851,7 millió korona, amit év elejétől 100,1 százalékra teljesítenek. A Nagy Október 65. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségek alapján a tervezett nyereséget négymillió koronával növelik, (ik) Ünnepi ülés az ENSZ napja alkalmából (ČSTK) - Ünnepi ülést tartott tegnap Prágában az ENSZ napja és a leszerelési akció hete alkalmából a Nemzetközi Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság keretében működő Csehszlovák ENSZ-társaság. Az ülésen részt vettek Dalibor Hanes, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a Nemzetek Kamarájának elnöke, Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, Milan Klusák cseh kulturális miniszter és Evžen Erban, a Nemzetközi Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság elnöke. Jelen voltak továbbá a prágai diplomáciai testület tagjai, társadalmi szervezetek, tudományos és felsőoktatási intézmények, valamint a tömegtájékoztató eszközök képviselői. Az ünnepi ülésen Hja Hulinský nagykövet, a csehszlovák ENSZ- (Folytatás a 2. oldalon) MEGINT FÜRÖDHETACSÓKA... Felújítják a Balog menti halastavakat A megközelítőleg 120 esztendős községi térképeken is szerepeltek már Uzapanyit (Uzovská Panica) közelében a mesterségesen létesített halastavak, melyek a felszabadulásig többször is gazdát cseréltek. Negyvenöt után állami, majd szövetkezeti tulajdonba került az összefüggő egészet alkotó, mintegy öt hektárnyi földterület, s miután a hatvanas években a haltenyésztés már nem tartozott a kifizetődő gazdasági vállalkozások közé, elgazdátlanodtak a halastavak is. Medrüket benőtte a sás, a Balog patakból kivezető lefolyó megtelt iszappal, s a zsilipek is tönkrementek. A kihasználatlan földterületen tavasz óta ismét megélénkült az élet: megjelentek a hatalmas földgyaluk, elkezdődött a tórendszer helyreállítása. Az eredeti három tó helyén kettőt létesít a Žilinai Haltenyésztő Gazdaság, s a tervezők yonuoitak a szaporításra, illetve a kishalak elkülönítésére is. A 11 millió koronát meghaladó beruházás kivitelezése még a közepénél sem tart, hiszen hatalmas föld- mennyiséget kell megmozgatni ahhoz, hogy a befolyónak megfelelő esése legyen. A gyors vízáramlás biztosítása ugyanis egyik alapvető feltétele a korszerű ponty- és pisztrángtenyésztésnek. A Balog középső folyásán a meleghegyi (Teplý Vrch) víztározó megépítése után a uzapanyiti halastó a második nagyobb beruházás az utóbbi években, mely megköveteli a víz tisztaságát. Ipari létesítmények ugyan nem szeny- nyezik a folyócska vizét, a mező- gazdasági üzemeknek azonban a jövőben jobban kell ügyelniük a környezetvédelemre ahhoz, hogy hosszú évek múltán ismét időszerű lehessen a nóta:- A panyiti halastóban, fördik a fekete csóka... -hacsiSZERDA 1982. október 27. XXXV. évfolyam 255. szám Ara 50 fillér A bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola több mint 500 tudományos-kutatási feladat megoldásán dolgozik, hozzájárulva ezzel a korszerű ipari technológiák kifejlesztéséhez. A Stefan Bederk mérnök, kandidátus vezette mikroelektronikai tanszék kollektívája egyebek között kifejlesztette az impulziós izzító kemencét, amelynek a gálium-arzenid bázisú mikroelektronikai elemek gyártásában veszik hasznát. A felvételen dr. Július Grňo, kandidátus (balról) és Igor Bello mérnök, kandidátus a műszer kezelése közben (Felv.: ČSTK - Drahotin Šulla) Az együttmüködés bővítéséről tanácskoztak (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap Prágában fogadta Alekszandr Botvint, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetét. A két testvéri ország sokoldalú együttműködése további elmélyítésének és bővítésének konkrét kérdéseiről tanácskoztak. Vasil Bil’ak fogadta Robert Gerbert (ČSTK) - Vasil Biľak, a CSKP KB titkára tegnap fogadta Robert Gerbert, a Francia-Csehszlovák Társaság főtitkárát csehszlovákiai munkalátogatása alkalmából. A Külföldi Baráti Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság és a Francia-Csehszlovák Társaság együttműködéséről tanácskoztak. 5GYEKEZNEK (ČSTK) - Az észak-csehországi barnaszénmedence dolgozói a hétfői műszakok során a medence történetében a legnagyobb napi teljesítményt érték el: 225 519 tonna szenet termeltek. Ez volt a tetőfoka annak a tíznapos siker- sorozatnak, amelynek során a napi teljesítmények nem csökkentek 200 000 tonna alá. Mindez nemcsak a bányászok és technikusok, hanem minden dolgozó rendkívüli kezdeményezésének és azon törekvésének köszönhető, hogy csökkentsék az év elején keletkezett lemaradást, amely 1 millió 400 ezer tonna. A földmozgatók is nagy erőfeszítéseket tesznek arra, hogy szabaddá tegyék a szénkészleteket. A bányagépek kihasználását a revíziós és a javítási határidők lerövidítésével javították. Ez a tervfeladatok teljesítésében is megmutatkozott, az év eleje óta 880 000 köbméter földet mozgattak meg terven felül. Kormánybizottság tanácskozása (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Prágában a bérügyi kormánybizottság Václav Hula szövetségi miniszterelnök-helyettes vezetésével. A bizottság a jövő évi állami végrehajtási terv bérügyi részének kidolgozásához használt dokumentummal és néhány további kérdéssel foglalkozott.