Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)

1982-10-25 / 253. szám, hétfő

* Rockszínház alakult Beszélgetés Miklós Tibor művészeti vezetővel A Szovjet Irodalom októberi számának ismertetését kezdjük ezúttal a végén, a színes műmeléklettel, melynek képei a mai szovjet plakátmüvészetből adnak ízelítőt. Modern, lényegre- törő formanyelv, tartalmi tisztaság, kifejező méretarányok, hatásos színvilág - így jellemezhetnénk röviden valamennyi munkát, ki­emelten például lldar Jahin plakát­ját, mely Alekszej Arbuzov kegyet­len játokék című darabjához ké­szült, Oleg Ramogyin alkotását, A nagy Volga című kiállítás plakát­ját, Gunars Zemgalsnak a Kudzi­tyis testvérek Földosztás című da­rabjához készített plakátját, mely­nek alsó részében barnás-vörö­ses dombok húzódnak, és az egyikben hatalmas fakanál, uralva földi és égi teret, egyben az egész képet. Néhány oldalt visszalapoz­va, írást is találunk e művekről, illetve a műfajról, címe A szovjet művészi színházi plakát: a kulturá­lis élet krónikása. Szerzője, Inyessza Szvirida bepillantást nyújt a kortárs szovjet plakátmű­vészetbe, név szerint is említve- jellemezve legjelesebb képviselő­it, akiknek a száma immáron azokban a közép-ázsiai köztársa­ságokban is gyarapodik, ahol ko­rábban nem ismerték ezt a művé­szeti ágat. ,,Nagyon fontos - ol­vashatjuk hogy nemzeti kultúrá­jukat is beleviszik ezekbe az alko­tásokba. Méghozzá nem a stili­zált népművészet külsődleges elemeit, hanem a hosszú évszá­zadok alatt kialakult nemzeti gon­dolkozásmód sajátos képi jegye­it... És ez minden kétséget kizáró­an gazdagítja a mai szovjet plakát- művészetet“, amelynek nem­csak iskolái alakultak ki (Moszkvá­ban, Rigában Leningrádban, Vilni­usban), hanem köztudottan nagy hagyományai is vannak, olyan művészeknek köszönhetően, mint Dmitrij Moor, Vlagyimir Gyenyi, Vladimir Majakovszkij, Mihail Cseremnih . A szerző még az írásá­nak elején megjegyzi, hogy a Szovjetunió történelmének ,, fon­tos eseményeit tükröző politikai plakát mellett nagy helyet foglal­nak el e műfaj művészeinek mun­kásságában a színházi, cirkuszi és a zenei eseményekhez, kiállítá­sokhoz fűződő plakátok is“, tehát azok, melyeket dolgozata tárgyául választott. Egyébként ez az anyag, akár­csak több más ebben az októberi számban, a Szovjetunió megala­kulásának közelgő 60. évforduló­jához kötődik. Az Ember és kora rovatban, Hazám és sorsom cím alatt különböző nemzetiségű és foglalkozású emberek vallanak magukról, arról hogy miként fonó­dik össze személyes életük hazá­juk és a hazájukban élő más nem­zetiségű emberek életével. „Az október szülte nagy és egységes család érzéséről“ vallanak írók is, Irakli Abasidze, Csingiz Ajtmatov, Szava Dangulov, Juvan Seszta- lov, aki az északi emberről szól, Észak- és Távol-Kelet első íróiról és persze magáról: ,,Most már tudom, mi táplálja művészi képze­lőerő met, mi segít megismerni és megformálni önmagamat. Szibé­ria, őseim hazája és Leningrád, mai gondolataim hazája, és az egész föld, a maga mítoszaival és realitásaival, a kókorszak és a se­besség százada, melynek köz­pontja - az ember.“ Egy másik fejezetben válogatás szerepel a Kárpát-ukrajnai ma­gyar irodalomból. Novellával Balla László, versekkel Balla D. Károly, Finta Éva, Balogh Balázs, Horváth Sándor, Füzesi Magda és Dupka György van jelen. Ugyanitt olvas­hatjuk A Kárpáti Igaz Szó élő kap­csolatai című írást a negyvenezer példányszámban megjelenő napi­lap felelős szerkesztőjének, Balla Lászlónak a tollából. Ebből meg­tudhatjuk például, hogy az újság­nak énekkara van, amely az olva­sókból verbuválódott a szerkesz­tőség kezdeményezésére. Továb­bá stúdiót szerveztek a fiatal ma­gyar írók számára, s az József Attila nevét viseli. Tagjai közösen vitatják meg az új alkotásokat, elő­adásokat tartanak, üzemek, kol­hozok dolgozóival találkoznak. ,,Még úgynevezett problématalál­kozókat is tartanak a terület értel­miségével.“ A stúdió működésé­nek hét éve alatt antológiákat je­lentett meg, a lap füzeteket a fiatal költők verseiből. A Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója alkalmából sajtófesztiválokat ren­dez a szerkesztőség Kárpát-Uk- rajna városaiban és falvaiban. „Az újságírók felszólalnak a lap olva­sóival való találkozókon, a stúdió­tagok felolvassák műveiket, a kó­rus pedig tematikus koncertet ad. “ Külön fejezetben köszönti a lap Illyés Gyulát 80. születésnapja al­kalmából. Közli a moszkvai szer­kesztőség köszöntőlevelét, a költő Hálóm és halam című versét négy fordításban, továbbá szovjet írók vallomásait és Szergej Zaligin dol­gozatát, Illyés drámáit olvasva címmel. Idézet Vlagyimir Ognyev- től: ,, Illyés számára mindig a nép­pel való sorsközösség állhatatos vállalása volt a vezérfonal, s talán ezért maradhatott kiegyensúlyo­zott művész, aki a legfontosabban soha nem tévedett... Változtak az idők, és változott a népiség fogal­ma. Illyés mindig megőrizte ere­dendő demokratizmusát, azt, hogy nála a nemzeti irodalom döntő kritériuma a nép érdeke volt“. Mintegy kilencven oldalon ol­vashatjuk Leonidas Jacinevičius litván író Reggel ötórai tea című kisregényét; a Líra rovatban meg­ismerkedhetünk Makszim Tank belorusz költővel: elbeszélés sze­repel Karen A. Szimonjan örmény írótól; a Szovjetunió megalakulá­sa, hat évtizedének küzdelmei és eredményei a témája Pozsgay Im­re A nemzet eleven valóság című írásának. A Közös dolgaink rovat­ban szó van többek között a ma­gyar russzisztikáról; Erki Edit Bö- löni Györgyre emlékezik, születé­sének századik évfordulója alkal­mából. Olvashatunk továbbá Pitti Katalin moszkvai sikereiről és ar­ról az eszmecseréről, amely a Szovjet Irodalomról folyt a Szov­jet írószövetség vezetősége titkár­ságának ülésén, értékelő-elemző céllal. A kilenc nyelven megjelenő és csaknem száz országban ter­jesztett irodalmi lap ,,igen fontos funkciója - mondotta ezen az ülé­sen Georgij Markov, az írószövet­ség első titkára hogy külföldön terjessze a soknemzetiségű szov­jet irodalmat..., ismertesse meg az olvasókkal a Szovjetunióban élő nemzetek és nemzetiségek 77 nyelvén megszülető legjobb mű­veket, amelyek hű képet adnak a Szovjetunióról; a művészi szó eszközeivel mutassa meg a szov­jet életmód előnyeit; tevékenyen vegyen részt az ideológiai harc­ban, védelmezve a Föld népei bé­kés egymás mellett élésének és együttműködésének elveit“. Ennek jegyében készült ez az októberi szám is. (bodnár) A fönti címmel ír Beke György, a neves romániai magyar író a kolozsvári Utunk au­gusztus 13-i számában Mikes Ke­lemen Törökországi levelek című fő müvének román kiadásairól. Amint tanulmányának bevezető részében megállapítja, 1909-ben fedezte fel a románság számára a leveleket Octavian Prie, aki már akkor kiemelte azok Havasföldre és Moldvára vonatkozó részeinek kútfő értékét. Octavian Prie máig érvényes jellemzést adott Mikes Kelemenről, akit a 18. század első felének legnagyobb magyar írója­ként értékelt - olvashatjuk a tanul­mányban. Az 1945 előtti korszak legtelje­sebb Mikes-válogatása 1939-ben látott napvilágot románul. Ez 15 levél volt a 207-ból. A leveleket új fordításban tette közzé és kom­mentálta Stefan Khell, akiről Beke György zárójelben elárulja, hogy azonos Khell Istvánnal, egy szé­kelyudvarhelyi magyar-német szakos tanárral, innét tehát nagy jártassága a magyar irodalomban és a román történelemben. Khell István kommentárja azért érdemel figyelmet, mert hangsúlyozta: Mi­kes Törökországi levelei nemcsak magyar, de román szempontból is nagy történelmi jelentőségűek. A továbbiakban Beke György Mikes művének legújabb, 1980-as román kiadásával foglalkozik ( Mi­Furcsa körülmények között zaj­lottak annak idején a Margitszige­ten az Evita próbái. Az előadás sikerében a szerzők talán nem is bíztak nagyon. Pedig siker volt, tomboló siker. A közönség s a kri­tikusok szemet hunytak afölött, hogy a díszlet, a rockoperáknál oly fontos látványosság, szerényebb­nek tűnt. A társulat ennyit enged­hetett meg magának. Akkor fogal­mazódott meg: talán együtt kéne maradni, meghonosítani Magyar- országon ezt a világszerte elis­mert műfajt, a rockoperát.- A társulat megalakult. Milyen út vezetett idáig?- Sokan furcsán néztek ránk, amikor Várkonyi Mátyás zene­szerzővel együtt elmondtuk, mire készülünk, mivel szeretnénk meg­hódítani az itthoni közönséget - kezdi Miklós Tibor, a Rockszín­ház művészeti vezetője, akit hosz- szú éveken át szövegíróként is­mertünk. - Mondták, még korai, nálunk erre nincs szükség. Művé­szeket sem találnánk, hiszen ez a műfaj olyan embereket kíván, akik jó színészek, kitűnő táncosok, ha kell akrobaták, és nagyon jól énekelnek. Könnyű a Broadwayn! A világ bármely országából felkér­hetnek egy-egy művészt. Mi állí­tottuk, hogy kemény munkával né­hány esztendő alatt olyan társula­tot tudunk szervezni, amelyik a leghíresebbekkel is felveszi a versenyt. Tavaly nyáron, úgy hiszem, megnőtt a hitelünk. Szín­padra állítottuk az első magyar rockoperát: a Sztárcsinálókat. A KISZ Központi Bizottsága ezt látva döntött úgy, hogy segít ben­nünket. Az ifjúsági szövetség ér­deme, hogy a Rockszínház július 1. óta hivatalosan is létezik a KISZ Központi Művészeggyüttes önálló tagozataként.- Hogyan került kapcsolatba önökkel az NDK legnagyobb ba ­lettszínházának eddigi igazgatója, Eve Reinthaller?- A Színművészeti Főiskolán találkoztam vele először. Iglódi Ist­ván kért fel arra, hogy az ott be­mutatásra kerülő West Side Story- nak írjak új magyar szöveget. Eve volt a koreográfus. A próbák alatt meséltem el neki, hogy mi előad­tuk az Evitát, beszéltem a lelkes fiatal színészekről, előadókról, és arról: mik a terveim. Következő nyáron a Sztárcsinálókban már együtt dolgoztunk. Óriási nyere­ség nekünk. Kitűnően ismeri a műfajt. Nagyon sokat követel, mindenki hallgat rá.- Szóljunk most az első évad­ról, amelynek ideje, tudom, a Rockszínháznál másként alakul.- Júliusban Budapesten tizen­kétszer játszottuk a kicsit átírt, mó­dosított Sztárcsinálókat. Közben elkezdtük próbálni azt az egyelőre kés Kelemen: Serisori din Turcia, Bukarest). Az eddigi legteljesebb román Mikes-válogatást a Kriteri- on jelentette meg, „az immár sajá­tos hagyományát építő Biblioteca Kriterion sorozatban, amely Do­mokos Géza avatott irányításával a romániai magyar, a német és a kisebb nemzetiségek nyelvén születő műveket állítják az érdek­lődő román olvasók polcára. Ez a sorozat alighanem máris többet tett a magyarságismeret elmélyí­tésében, mint minden más elődje, vagy a meg-megújuló kísérletek együttvéve“ - állapítja meg a ta­nulmány szerzője. Majd leszögezi, hogy ez az új kötet kétségtelenül a legjelentősebb Mikes-kiadás ro­mánul, ha nem is az egyetlen a háború után. Beke véleménye szerint a román olvasó meggyő­ződhet arról, hogy Mikes nemcsak a vajdai udvart látta éles szemmel, de Sztambul világát is, sőt képet adott a korabeli világpolitika moz­gásáról is. Tanulmányában a szerző megemlíti Dimitrie Can- temir európai hírnevét megalapo­zó, A török porta nagysága és hanyatlása című művét, melyet a tudós fejedelem 1716-ban tett közzé, s felteszi a kérdést: vajon nem lenne-e hasznos a román olvasó számára Cantemir és Mi­kes müveinek összevetése? tíz szereplőre írt rockfantáziát, amely a Farkasok címet kapta. A Magyar Televízió ugyanis bene­vezett bennünket egy Helsinkiben sorra kerülő nemzetközi televíziós rockfesztiválra. A téma kötött: Ró­meó és Júlia-feldolgozás. Az örök szerelmi históriát Várkonyi Má­tyással sci-fi-szerűen, groteszk módon dolgoztuk fel. A két fősze­replő Szolnoki Tibor és Prókai An­namária. Helsinkiből visszatérve augusztus 12-én országos turnéra indultunk. A Sztárcsinálók, illetve a Lázadók, szentek, őrültek szere­pelnek a műsoron.- És most?- Az énekes címen Novai Gá­bor könnyed, új musicalt írt, amely a magyar beatzene múltjáról, a hőskorról szól. A legnagyobb próbatétel a december elején mű­sorra kerülő West Side Story lesz. A rendező Iglódi István. Ez alka­lommal kiderülhet, képesek va­gyunk-e arra, amit vállaltunk. Ka­maraprodukcióként pedig a Kis herceget adjuk elő prózában. Stú­diumnak szánjuk a táncosok-éne- kesek számára. A mi évadunkról annyit: december végén és janu­árban tartunk szünetet, hiszen fia­taloknak játszunk, akiknek nyáron éppúgy szükségük van ránk, mint ősszel.- Várkonyi Mátyás. Miklós Ti­bor. A Rockszínházhoz ez a szer­zőpár kötődik. Megmásíthatat­lan ez a gyakorlat?- Nem. Sőt, mi azt szeretnénk, ha minél többen jelentkeznének nálunk. Állandó rendezőink nin­csenek, de alkalmi felkérésre szí­vesen dolgozik velünk többek kö­zött Kovácsi János, Katona Imre, Bőr József, Iglódi István, örülök, hogy az elmúlt hónapok során na­gyon sok szerző jelentkezett Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza ördögi kísértetek címmel írt számunkra új színpadi művet, Vic­tor Mátó Prométheusz címmel rockoratóriumot, s talán - sikerül összehoznom Szabó Magdával Bródy Jánost, Illetve Szörényi Le­ventét. Akkor az Az a szép fényes nap című Szabó Magda-darabból születne számunkra produkció.- Térjünk vissza a képzéshez. Hogyan képzelné el ezt Magyaror­szágon?- Nagyon jó lenne, ha a Szín­ház- és Filmművészeti Főiskolán ezentúl bennünket is meghallgat­nának. Ha ott lehetnénk a musical tanszak felvételi vizsgáin, kivá­laszthatnánk azokat a fiatalokat, akiket diplomával a kezükben mi szerződtethetnénk. Akiknek már az induláskor elmondanánk: mi minden más munkánkat a saját színházunknak rendeljük alá, úgy kell dolgoznunk, hogy a rockkö­zönség elfogadjon, befogadjon. FAZEKAS ÁGNES A román nyelvű kötetet Veress Dániel, a kiváló irodalomtörténész és szépíró válogatta, s ő írt hozzá utószót és jegyzeteket is. „Veress Dániel - állapítja meg Beke -, tájainkon legjobb ismerője Mikes­nek és életművének... “ Beke igen jól sikerült válogatásnak tartja a román kiadást, ám minthogy a 207 fiktív levélből csak 125 sze­repel a kötetben, a négy misszilis levélből pedig kettő, bizonyos te­kintetben vitázik a válogatással, leginkább azokat a leveleket hiá­nyolja a román válogatásból, „ amelyek a török birodalom belső életéről, janicsár lázadásokról, le­fejezésekről, hatalmi intrikákról számolnak be...“. A továbbiakban Beke György figyelemre méltó megállapításokat tesz Mikes nyelvezetével kapcso­latban. Például: „Nyelvtörténeti tapasztalat, hogy a költői szöve­gek lassabban öregszenek, mint prózai társaik. Balassi Bálint ver­seit most is élvezzük, míg későbbi prózán már csak a filológusok rág­ják át magukat. Mikes prózai nyel­ve a legjobb kortárs költők versei­vel állja a versenyt az időben.“ Dicsérőleg szól Beke a román for­dításról, mely Gelu Páteanu mun­kája. K. J. Romantikus lipcsei átjárók „Lipcse nagyon szép, mert in­nen alig két óra alatt lehet eljutni a vonzó Drezdába...“ Jan Alten­burg szatíraíró jellemezte ilyen gú­nyosan ezt a régi kereskedő- és vásárvárost a húszas években. Barátságos lakosairól és látnivaló­iról sem tudott sok jót elmondani. Korunk lokálpatriótája is elismeri, hogy máshol több szembeötlő szépséget és történelmi neveze­tességet lehet megtekinteni. Ám semmi kifogás sem lehet a „vá­ros“ ellen, amelyen lényegében a főpályaudvar és az Új városháza közti térséget, vagyis a régi város- központot értjük, ahonnan a ma háromnegyed millió lakosú város egykori hírneve elindult. Jó négy­zetkilométernyi terület ez főutca nélkül, ahol egymásba torkolló utak és utcák hajózata alakult ki. A szűk hely és az állandó nyüzs­gés kissé akadályoz bennünket abban, hogy pillantásunkat felfelé irányítva észrevegyük a figyelem­reméltó öreg polgár- és üzlethá­zak szépségét. Ehelyett tarka egymásutánban kirakatok, mozik, presszók, buti­kok és áruházak vonják magukra a járókelő figyelmét, aki gyakran véletlenül veszi észre, hogy a te­tőkkel fedett átjárók egyikében ta­lálja magát. Itt is nagy a nyüzsgés. Üzletek és kivilágított kirakatok, vitrinek, meghitt kisvendéglők csa­logatják az embert betérésre. Ha a járókelők áramlata az átjáró má­sik végére sodor bennünket és újabb utcán találjuk magunkat, ak­kor jövünk rá arra, hogy egy épü­leten is áthaladtunk. Néhány mé­terrel odébb van a legközelebbi átjáró bejárata... Ezek az átjárók - és az olyan nevek is, mint például Specks Hof, Auerbachs Hof vagy Messehof - azokra az időkre emlékeztetnek, amikor az immár 800 éves lipcsei vásár még kirakodóvásár volt. A lipcsei kereskedők úgy építették házaikat, hogy a járművekkel megközelíthetők legyenek. A vá­rosfalakon belüli piacterek azon­ban már a XVI. században sem voltak elegendők. így kezdődött el 1530 körül az Auerbachs Hof nagyszabású kiépítése, ahol a több mint száz boltív alatt az egész Európából érkező kereske­dők áruikat raktározhatták és el­adásra kínálhatták. A többi lipcsei nagykereskedő követte ezt a pél­dát és nemsokára ezek a vásári és kereskedőudvarok határozták meg a városképet. Amikor a XX. század fordulóján a vásárok min­tavásárokká alakultak át, az udva­rokat körülvevő épületek több emeletes vásári épületekké váltak, amelyekben sok árumintát lehetett kiállítani. A közben tetővel befe­dett udvarok továbbra is szabadon maradtak és átjárókként illeszked­tek be a vásári idényen kívül is a város életébe. Tizennégy ilyen udvar maradt meg összesen 1,3 kilométer hosszúságban. A szét­bombázott Hohmanns Hof helyén 1950-ben épült fel a Messehof. Ez a háború után egyik elsőként emelt épület folytatta az átjárók célszerű és meghitté vált hagyo­mányát, hogy a városközpont a lipcseieknek és vendégeknek még kedvesebbé váljék. n. d. A hatvanadik évforduló jegyében A Szovjet Irodalom októberi száma Mikes románul ÚJ SZÚ 4 1982. X. 25.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom