Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)
1982-10-23 / 252. szám, szombat
ÚJ szú 7 1982. X. 23. Kupák után, válogatott előtt Kilencedik fordulójához érkezett az I. labdarúgó-liga őszi idénye, amely kupacsapataink nemzetközi szereplését követi, s a válogatott Dánia elleni találkozóját előzi meg. Ezzel máris adva van a jelleg: a Bohemians és a Bánik Ostrava csapatának be kell bizonyítania, vajon az igényes külföldi szereplés után gyorsan fel tudja-e újítani az erőnlétet, azoknak a játékosoknak pedig, akiket számításba vettek a válogatásnál, egyrészt érdemesnek kell mutatkozniuk erre a bizalomra, másrészt kifogástalan játékkal meglepni a szurkolókat, akik éppen a nemzetközi szereplésre hivatottaktól várnak el példás teljesítményt a pontküzdelmekben is. Ma a Slávia - Lokomotíva Košice találkozó jelenti a nyitányt. Mindkét csapat 10 pontos. A gólarány a házigazdát a táblázat 4., vendégét pedig a 6. helyre sorolja. (A továbbiakban a párosítás csapatainak táblázati rangját nevük után záróljelben tüntetjük fel.) E két csapat jellemzője, a Slávia otthon magabiztos, a Lokomotíva mérsékelt teljesítményű vendég.14.30-kor kezdenek. Holnap: Spartak Trnava (15)- Bohemians (1). A házigazda, amely az előző forduló egyik legÚj koncepció (ČSTK) - Tegnap Bratislavában ülést tartott a Szlovákiai Kosárlabda Szövetség. Az ülésen megtárgyalták az elkövetkező időszak edzési tervét, a ligacsapatokban folyó edzések ellenőrzését. Az ülés résztvevői megismerkedtek a soron kővetkező nemzeti ligák új koncepciójával. Ugyanis 1983-84-től a Szlovák Nemzeti Ligában a férfiaknál 14, a nőknél 12 csapat küzd. A verseny kétfordulós, s minden csapat mindenkivel találkozik. A győztes jut tovább az I. ligába. Legalább két legfeljebb három együttes esik ki, s ezek a kerületi bajnokságban játszanak. A lányok és fiúk ifi ligájában 16 csapat áll rajthoz két csoportban és négy fordulót játszanak. A serdülőknél viszont nyolc tagú csoportban két fordulót bonyolítanak le. Ferencváros - Újpest A magyar labdarúgó NB l-ben ismét két nap szükséges a mérkőzések lebonyolítására. A szombati párosítás: Csepel - Zalaegerszeg, Békéscsaba - Rába ETO. Diósgyőr - Videoton, MTK-VM- Pécs, Nyíregyháza - Debrecen. Vasárnap kerül sorra a további három mérkőzés: Tatabányán 13.30 órai kezdettel a Haladás vendégszerepei, a Népstadionban 16.15 órától a Vasas - Budapesti Honvéd, 18.00 órai kezdettel pedig a Ferencváros - Újpesti Dózsa mérkőzést rendezik. Mint ismeretes, éppen az örökrangadó szereplői képviselik még a magyar klubszintű labdarúgást az európai kupaküzdelmekben. nagyobb meglepetésével szolgált, hiszen a bajnok Dukla pályájáról ponttal gyarapodva távozott, most az eddigi éllovast szeretné veretlenségétől, de legalább az egyik ponttól megfosztani. Inter Bratislava (7) - RH Cheb (3). A vendégek csapata a szomszédvári viadalon (a Slovan ellen) 2:0-ás hátrány után pontot szerzett. Ilyen nagylelkűség aligha várható el a mostani házigazdától, amely igazolni szeretné, hogy formaingadozása már a múlté. Olomouc (16) - Vítkovice (2). Elég busás tandíjat fizetett már a vendéglátó újonc mivoltáért, s ha jobban bízik saját erejében, következetesebben tör célja felé, két ponttal segíthet irigylésre nem méltó helyezésén. Plastika Nitra (13) - ZVL Žilina (12). A házigazdánál a legutóbb a Slovan-pályáján a csapatrészek együttműködésével volt baj, vendége a Verona elleni KK-találko- zón éppen ennek ellenkezőjével és szokatlan gólképességgel lepte meg szurkolóit. Képességei révén nem lehet különösebb problémája a nyitrai legénységnek a két ponttal. Zbrojovka Brno (10) - Dukla Praha (5). A bajnokcsapat előbb otthonában újra igazolta, hogy játékosai nem szeretik a szoros emberfogást, nem tudják elviselni, ha megakadályozzák kibontakozásukat. Ezt Janeőkáék is nagyon jól tudják, s ez lehet a találkozó jellemzője. A felsorolt mérkőzések egyaránt 14.30 órakor kezdődnek. Sparta Praha (8) - Tatran Prešov (14). A válogatottból kizárt Bergert a Sparta is kizárta csapatából, megvonta tőle az élsportolók kedvezményét. Ennek ellenére képzettebb játékosokkal rendelkezik, mint a kelet-szlovákiaiak és a 16.00 órakor kezdődő találkozó egyértelmű esélyese. Baník Ostrava (9) - Slovan Bratislava (11). Ha az utóbbi időben javuló vendégcsapat védelme sakkban tudja tartani az utóbbi időben nem túlzottan gólerős bányászcsapat csatárait, a házigazda érthető fáradtságát is beleszámítva akár ponthoz is juthat (16.30 órakor kezdenek). -zaA labdát alig lehet látni az irreális körülmények között lebonyolított CF Valencia - Baník Ostrava UEFA Kupa mérkőzésen. Világos mezben a spanyol csapat játékosa. Az időjárás, a talaj és az ilyen körülmények együtthatása érthetően sokat kivett a szereplőkből. ČSTK fölv. I. jégkorong-licja: OTTHON VERTÉK MEG AZ ÉLLOVASOKAT öt mérkőzés volt soron tegnap az I. jégkorong-liga 11. fordulójából, s a hatodikat, a VSŽ Košice-Litvínov találkozót ma bonyolítják le. Ezzel befejeződik a 44 fordulóból álló bajnokság első negyede. Kedden a következő párosításban folytatódnak az immár 12. forduló küzdelmei: Kladno - České Budéjovice, Vítkovice - Jihlava, Sparta - Gottwaldov, Slovan - Litvinov, Košice - Pardubice, Plzeň - Brno. Vítkovice - České Budéjovice 3:8 (1:2, 2:2, 0:4) Gólütők. Lála (4), Bláha (2), Hejna, Caldr, illetve Prorok, Plánovský, Holubár. A sokkal fegyelmezettebben és céltudatosabban játszó vendégek nagyszerűen bírták a hajrát, győzelmük feltűnő, de megérdemelt. Plzeň - Pardubice 2:2 (0:1, 1:1, 1:0). Gólütők: Havel és Seti- kovský, illetve Seidl és Dinis. A találkozó nagyobb részében a hazai csapat kezdeményezett, de fölénye meddő volt, a végén örülhetett az egyetlen pontnak is. Brno - Kladno 7:2 (0:1, 1:1, 6:0). Gólütők: Nekola és Železný (2-2), Hubáček, Balabán, Šebe- la, illetve Horava és Kopecký. Csak egy harmadon át tartott a kladnóiak lendülete, a következőben még szívósan ellenálltak, a végére teljesen elkészültek az erejükkel. Slovan - Gottwaldov 2:5 (1:2, 1:0, 0:3). Gólütők: Jaško és Be- zák, illetve Šivic, Mezek, Holán, Kocián, Pelc. A hazai csapat erőnlétéből ezúttal is csak két harmadra futotta, azután megadta magát sorsának, s nem vonultatott fel elég akarást sem. Sparta-Jihlava 2:5 (1:2, 0:1, 1:2). Gólütők: Jelinek és Černý, illetve: Liba (2), Chalupa, Vlach és Výborný. Mindvégig a vendégcsapat játszotta a modernebb jégkorongot. Igazolta, hogy formája ismét felfelé ível. A Sparta viszont változatlanul formahanyatlásról tett bizonyságot. 1. Vítkovice 11 7 2 2 55:46 16 2. Pardubice 11 7 1 3 49:35 15 3. Sparta 11 7 1 3 42:33 15 4. Jihlava 11 7 0 4 43:27 14 5. Č. Budéjovice 11 6 1 4 38:33 13 6. Gottwaldov 11 5 2 4 40:35 12 7. Plzeň 11 5 1 5 37:43 11 8. Košice 10 4 1 5 38:46 9 9. Litvinov 10 3 2 5 39:32 8 10. Brno 11 3 2 6 33:44 8 11. Slovan 11 3 0 8 31:45 6 12. Kladno 11 1 1 9 28:54 3 EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK SAKK A világbajnoki zónaközi döntők játszmáiban sok érdekes, új gondolat bukkant fel a megnyitásban, ám ezek nem mindig hozták meg a kívánt eredményt. így például a mexikói Tolucá- ban Adorján rendkívül kockázatos gyalogáldozattal kísérletezett a Grünfeld védelemben Portisch ellen: 1 d4 Hf6 2c4 g6 3 Hc3 d5 4 Hf3 Fg7 5.Vb3 dc4: 6.Vc4: 0-0 7 e4 után c5?!-el folytatta. Pedig éppen Adorján alkalmazta több játszmájában - nem is rossz eredménnyel - a rugalmas 7...a6 lépést. Portisch elfogadta a felkínált gyalogost: 8.Vc5i! (dc5: Ha6! után sötét kényelmesen állna) és 8.. Fg4 9 He5 Hbd7 10 Hd7: Hd7: 11 Vg5! f5?! 12.h3 Fh5 13.g4 h6 14,Fc4+! Kh8 15.Ve3! után hidegvérrel leszerelte ellenfelének próbálkozásait és aránylag könnyen jutott a két ponthoz. Nézzük most meg, milyen bonyodalmak keletkezhetnek a magyar sakkozók által elemzett 7...a6!? után: Világos: Moszkalenko - Sötét: Er- molinszkij A Szovjetunió hadseregbajnoksága, Odessza 1982 I.d4 Hf6 2 c4 g6 3.Hc3 d5 4 Hf3 Fg7 5 Vb3 dc4: 6.Vc4: 0-0 7.e4 a6 8 h4 (jobb 8.Vb3 pl. b5 9.e5 Hfd7 és most 10.h4) 8 . . .b5 9 Vb3 c5! 10.e5?! (számításba jött 10.dc5: Fb7 11.Fe3 mert II.e5?!-re nem Hd5? 12.Fg5! miatt, hanem 11.. ,Hfd7 jöhet pl. 12.e6 Hc5: 13.ef7: + Bf7: és sötétnek jelentős fejlődési előnye van) 10. Hg4! 11 Vd5? (ez már hiba, sötét taktikai fordulattal gyorsan eldönti a játszmát) 11... cd4:! 12Va8: dc3: 13 Vb8: (nehéz a választás, mert pl. 13.Va7 cb2: 14.Fb2: Va5 + 15.Hd2 Hc6 16.Vc5 Hce5: sem kecsegtet jóval világos számára) T3 cb2: 14 Fb2: Va5+ 15.Hd2 (15.Ke2-re Fe6 16.Va7 Fc4 + 17.Kd1 Bd8 + 18.Kc2 Va4+ 19.Kc3 He5: és a matt nem védhető). 15. Hf2:! és világos feladta. Helyzete reménytelen: 16.Bg1-re Bd8 jön, 16.Kf2-re Vd2: + 17.Fe2 Fg4 nyer, végül 16.Bc1-re Fe6 17.Vb7 Hh1: döntő anyagi előnyt szerez sötétnek 1277. sz. FEJTÖRŐ L. A. Iszajev (..Sahmatni lisztok“ 1928) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Ka4, Vg1, Bb5 és g5, Hd7 és el, Fh7 és h8, gy: d4, f5 és g3 (11 báb). Sötét: Ke4, Ve3, Fa8, gy: a5, c3, f3 és h5 (7 báb). A megfejtés beküldésének határideje: november 1. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők ..Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1275. sz. fejtörő (V. Csepizsnij) helyes megfejtése: 1.Vh1ü Az e heti nyertesek: ifj Tóth Béla, Širkovce. Nagy József, Radzovce. DELMAR GABOR + A labdarúgó UEFA Kupa 2. fordulójának első mérkőzésén a Shamrock Rovers saját pályáján 2:0 arányban kikapott az Universitatea Craiova együttesétől. Góllövök: Irimescu és Ba- laci. + A Felszabadítók Kupájának (a dél-amerikai bajnokcsapatok kupája) B-csoportjában az Olympia Asuncion 1:1-re játszott a kolumbiai Tolimo Bogota ellen. + A sérülések miatt csalódást keltő Steve Ovett angol olimpiai bajnok középtávfutó jövőre két nagy cél megvalósítására készül: két évi szünet után mezei futóversenyeken is indul, s résztvevője szeretne lenni a mezei futó-világbajnokság- nak, majd Helsinkiben a VB-n próbálja meg feledtetni kudarcait. Prágában folytatták a nemzetközi férfi röplabda-tornát November 17-e serlegéért, főiskolás csapatok részvételével. Az eredmények: Csehszlovákia '23 - Lengyelország 1:3 (-14, -7, 14, -14), Szovjetunió - NDK 3:0 (11, 11,2).-f A Slovan Bratislava jégkorong szakosztálya rugalmasságot és határozottságot mutatott fel. A Slovan-Gott- waldov mérkőzés után a közönség egy részének minősíthetetlen magatartása miatt visszavonásig zárolta a lelátók állóhelyeit. + Csehszlovákia labdarúgó-válogatottja 1983 tavaszán a következő ellenfelekkel mérkőzik: március 8-án az FC Nürnberg együttesével, március 22-én Görögország csapatával, március 27-én Ciprus tizenegyével, május 1 - én az NDK együttesével, május 15-én Romániával, méghozzá egyaránt idegenben. A Ciprus és a Románia elleni találkozó EB-selejtező lesz. + A Jugoszláviában folyó nemzetközi női kézilabda-tornán Csehszlovákia válogatottja 28:11 (15:7) arányban győzött Dánia csapata ellen. Legeredményesebbjei egyaránt 4 góllal Beňo- vá, Opačitá, Gaburová és Ďurišinová voltak.-f Mivel Vizek és Zelenský nem teljesen egészséges, helyettük Poklu- da, az RH Cheb és Brezík, az Inter Bratislava játékosa utazik a szerdán Koppenhágában sorra kerülő, Dánia elleni barátságos válogatott-mérkó- zésre. Tenisz (ČSTK) - A Melbourne-ben folyó nemzetközi tornán Lendl 4:6, 6:3, 7:6 arányban győzött az amerikai Hooper ellen, majd újabb amerikai játékossal találkozott, 6:7, 6:6-os (10:11) állásnál Gerulaitis azonban föladta a mérkőzést Ugyanitt Teltscher 6:3, 6:3-ra győzött Jim Meyer ellen. Tomáš Šmíd 6:2, 6:4 arányú győzelmet ért el az NSZK-beli Gehring ellen az amszterdami WCT-torna első fordulójában. Párosban az amerikai Bühninggel az oldalán 5:7, 6:2, 7:6-ra verte a Sauer, Fromm duót. Eredmények: Fibak - Vilas 6:3, 6:1, Taróczy - Bühning 3:6, 6:3, 6:4, Curren - Mott- ram 6:4. 6:3, Günthardt - Fromm 6:3, 6:1, Clerc - Damiani 3:6, 2:6. Az NSZK-beli Filderstadtban zajló női tenisztorna első fordulójában a Mandlíková, Suková páros 4:6, 4:6 arányú vereséget szenvedett a Navrá- tilová, Shriver kettőstől. Eredmények; 2. forduló: Medrad - Kohde 6:1, 5:7, 6:3, Hanika - Russell 4:6, 6:3, 6:4, Austin - Ruzici 6:3, 7:5. Aki csatársorában csalódott (ČSTK) - Csütörtökön este érkezett vissza Prágába Franciaországból a Bohemians labdarúgó- csapata. Tomáš Pospíchal, az együttes edzője így vélekedett a St. Etienne városában sorra került UEFA Kupa-mérkőzésről: „A mérkőzés előtt fölöttébb elégedettek lettünk volna a döntetlennel. A találkozó lefolyása azután azt bizonyította, hogy játékosság terén a mi csapatunk volt jobb és képességeiből a győzelemre is futotta volna. Véleményem szerint ezúttal csatársorunk okozott csalódást, mert az ellenfél védelme sebezhető volt. Ennek ellenére vigyáznunk kell a visszavágóra. Még nem jutottunk tovább! Nekünk kell támadnunk és a Rep meg Roussey vezette ellentámadások bonyolulttá tehetik helyzetünket. Most nagyon fontos számunkra, hogyan tudja megoldani klub- és válogatottfeladatát csapatunk, hiszen Koppenhágába a Dánia elleni barátságos mérkőzésre sorainkból nyolc játékos utazik.“ HÉTFŐN UTAZNAK (ČSTK) - Ebben az idényben két fontos versenyre kerül sor a ritmikus sportgimnasztikában. A norvégjai Stavangerben október 28.- 31. között zajlik majd le az Európa-bajnokság, s három héttel később Belgrádban kerül sorra a Világ Kupa versenye. A csehszlovák ritmikus sportgimnasztika, amely az utóbbi években a világ élvonalába tartozik, nem hiányzik majd ezekről a rendezvényekről. Hétfőn indul útnak a csapat Stavangerbe. A tagok közül legtöbb tapasztalattal Daniela Bo- sanska, az 1979-es világbajnok rendelkezik. Rajta kívül Havlíčko- vának két világbajnoki bronzérme van. Először kap lehetőséget a tehetséges Mojžišpvá. A keretből ezúttal hiányzik Šárka Bat’ková, Csehszlovákia idei összetett bajnoka. A Világ Kupán azonban már ő is ott lesz. A sportszerűtlenség ára (ČSTK) - A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a Spartak Trnava csapatát 1500, a Zbrojovka Brno együttesét pedig 500 korona-pénzbírsággal sújtotta, mert mérkőzésükön a játékosok felszerelése szabályellenes volt. A Plastika Nitra 5000 korona bírságot fizet, mert szurkolói a Bohemians elleni mérkőzés után sértegették a játékvezetőt. A Sparta Praha együttesét 20 000, az RH Cheb csapatát 3000 korona bírsággal sújtották, mert mérkőzésükön a nézők minősíthetetlenül viselkedtek. J. Pešice, a Slávia labdarúgójának játékjogát október 14-től november 24-ig felfüggesztették, a Cseh Kupa-mérkőzésen megsértette a játékvezetőt. Három sárga lap miatt egy bajnoki mérkőzésen nem szerepelhet Šourek (Vítkovice), Majerník (Prešov), Mazura (Brno), Kučerňák (Olomouc) és Brňák (Slovan). A fegyelmi bizottság következő ülésére meghívták a Baník Ostrava és a Bohemians csapatának képviselőit, mert kettejük prágai találkozóján petárdákat dobtak a pályára. Ma az I. ökölvívó-ligában OSP Galanta - Dukla Olomouc Ma és holnap az 5. fordulóval folytatódik az I. ökölvívóliga. A fordulóban a hét végén csak négy mérkőzésre kerül sor, mivel a hét közben lebonyolították a TJ Vítkovice - Škoda Č. Budéjovice találkozót, amelyet az újonc hazaiak nyertek meg 18:2-re! Ugyancsak ezen a héten pótolták a korábban elmaradt Dukla Olomouc - ZŤS Dubnica összecsapást - 12:8-as hazai sikert hozott a hétfői mérkőzés. A dél-szlovákiai csapatok közül az OSP Galanta a Dukla Olomouc ellen mérkőzik, és tekintettel a katonacsapat összeállítási gondjaira, nem lenne túlságosan nagy meglepetés a hazaiak pontszerzése. Nehezebb a Spartak Komárno helyzete, hiszen a tavalyi csapatbajnoki ezüstérmes Dubnica otthonában lép szorítóba. A legkiegyensúlyozottabb mérkőzésre Prágában van kilátás az US Praha és a ZŤS Martin kozott, míg Ústíban az lenne a meglepetés, ha nem fölényes hazai győzelemmel érne véget az RH Ústí és a Hydrostav Jaslovs- ké Bohunice összecsapása. Az I. ökölvívól-liga állása: 1. Olomouc 4 3 1 0 54:26 7 2. Ústí 3 3 0 0 50:10 6 3. Martin 4 3 0 1 40:40 6 4. Dubnica 3 2 0 1 34:24 4 5. Vítkovice 5 2 0 3 52:46 4 6. US Praha 4 2 0 2 38:42 4 7. Č. Budéjovice 5 2 0 3 34:66 4 8. J. Bohunice 4 1 1 2 34:46 3 9. Galanta 4 1 0 3 36:44 2 10. Komárno 4 0 0 4 26:54 0 (mészáros)