Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)

1982-10-22 / 251. szám, péntek

ÚJ szú 3 1982. X. 22. Csehszlovákia támogatja a nukleáris fegyverkísérletek betiltását Stanislav Suja felszólalása az ENSZ-ben (ČSTK) - Stanislav Suja nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képvi­selője felszólalt az ENSZ politikai és biztonsági bizottságában, amely a Közgyűlés napirendjén szereplő, a leszereléssel össze­függő 23 pontot tárgyalja meg. Nyílt washingtoni felhívás a más országok belügyeibe való beavatkozásra A moszkvai Pravda a State Departmen „ideológiai“ konferenciájáról (ČSTK) - Az amerikai külügy­minisztériumban az elmúlt napok­ban kétnapos titkos „ideológiai“ konferenciát tartottak Reagan el­nöknek a szocialista országok el­leni felforgató akciók fokozására irányuló ,,programja“ keretében. „Nyílt felhívás a más országok belügyeibe való beavatkozásra és az ellenforradalom exportálására“ - így összegezi a moszkvai Prav­da kommentárja a tanácskozás munkáját. E találkozót azzal a cél­BONN Francia-nyugatnémet csúcs (ČSTK) - Bonnban tegnap megkezdődött a nyugatnémet­francia csúcstalálkozó. Mitterrand francia államfő a délutáni órákban érkezett a nyugatnémet főváros­ba, és tárgyalásokat folytatott Hel­muth Kohl kancellárral egyebek között gazdasági kérdésekről és Genscher zsaroló szándékkal fenyegetőzik? Bonnban nem kommentálták és nem is cáfolták a nyugatnémet sajtó találgatásait arról, hogy Genscher lemond minden kor­mányfunkciójáról, ha a Szabad- demokrata Párt (FDP) november elején sorra kerülő nyugat-ber­lini kongresszusán nem vá­Az NSZK hadügyminiszterének kardcsörtető beszéde lal rendezték, hogy a szocialista országok társadalmi rendszeré­nek megváltoztatása céljából ki­dolgozzák és egyeztessék a fenti államok ellen irányuló széles körű propaganda- és lélektani hadvise­lés eszközeit. A Pravda amerikai kommentá­torokat idézve megállapította: elő­ször fordult elő, hogy az amerikai külügyminisztérium hivatalos érte­kezletet hívott össze az említett módszerek megvitatására.- amire a megfigyelők külön fel­hívják a figyelmet - katonapolitikai problémákról. A megbeszélésen nagy figyelmet fordítottak a kelet -nyugati kapcsolatokra, valamint a Nyugat-Európa és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi né­zeteltérésekre. lasztják meg ismét a párt elnö­kévé. Bonnban az az általános vélemény, hogy hasonló híreszte­lések terjesztésével maga Gen­scher vagy közeli munkatársai zsa­rolni akarják a kongresszusi kül­dötteket. Felszólalásában rámutatott ar­ra, hogy az imperializmus hadiipa­ri komplexuma újabb és újabb fegyvereket gyárt és tökéletesíti a különböző tömegpusztító fegy­vereket, mindenekelőtt a nukleá­risakat, de a vegyi és hagyó­GENFI ÜLÉSEK (ČSTK) - Genfben a stratégiai fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről folytatott szov­jet-amerikai tárgyalásokon teg­nap újabb plenáris ülést tar­tottak. Plenáris üléssel folytatódott az európai nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló szovjet-a­merikai tárgyalás is. (ČSTK) - A közép-európai fegyverzetek és fegyveres erők csökkentéséről folyó bécsi tárgya­lássorozat tegnap a 318. plenáris üléssel folytatódott, amelyen Sta­nislaw Przygodzki, a Lengyel Népköztársaság küldöttségének vezetője elnökölt. Az egyetlen fel­szólaló Nagy-Britannia küldötte, Murray Simons volt. Beszédével nem tért el a NA- TO-államoknak a bécsi tárgyalá­sokon részt vevő küldötteitől, akik az utóbbi időben propaganda­okokból és az európai közvélemény befolyásolásának szándékával (ČSTK) - Az október 28-ra kiírt parlamenti választások előtt Spa­nyolországban fokozzák terror­akcióikat a szélsőséges erők. Csak tegnapra virradó éjszaka több mint 20 bombamerényletre került sor, s ezek többsége rendőr­őrsök, középületek, bankok és biztosítók ellen irányult. Bilbao, San Sebastian és Vitoria baszk városokban, valamint az északi Navarra tartományban a robbaná­sok jelentős anyagi károkat okoz­tak, s két ember megsebesült. Csütörtökön reggel Bilbaóban súlyos sebesülést szenvedett egy katonatiszt, akire ismeretlen sze­mélyek nyitottak tüzet. A bombamerényietek nyilván­való célja, hogy a választási kam­pány befejező szakaszában foko­zódjon a feszültség. Az AFP hír- ügynökség ezzel összefüggésben rámutat, hogy épp ezekben a na­pokban szervezi Baszkföldön vá­lasztási gyűlését Felipe Gonzá- les, a Spanyol Szocialista Mun­Csak formalitás! (ČSTK) - Az amerikai kor­mány meg akarja szüntetni az utolsó - bár tisztán formális - tilalmat a chilei fasiszta juntá­nak nyújtandó katonai támoga­tásról. Az Egyesült Államok a nemzetközi közvélemény nyomására 1977-ben formáli­san megszüntette a katonai segélyeket, azonban továbbra is ún. gazdasági támogatás­ban részesítette a Pinochet- juntát. Washingtonban a na­pokban a nyugati félteke ügyei­vel foglalkozó tanács nyilatko­zata szerint az amerikai kül­ügyminisztérium a novemberi kongresszusi választások után kijelenti, hogy „Chilében az emberi jogok tekintetében je­lentős előrehaladás tapasztalha­tó, ami lehetővé teszi a katonai támogatás felújítását“. mányos fegyvereket is. Ezzel egyidőben olyan cinikus doktríná­kat hirdet meg, melyeknek a nuk­leáris háború ilyen vagy olyan for­májának igazolása a célja. Ilyen feltételek között Csehszlo­vákia az ENSZ-tagállamok döntő többségével együtt alapvető jelen­tőséget tulajdonít az ENSZ-köz­gyűlés tavalyi ülésszakán szovjet kezdeményezésre elfogadott dek­larációnak a nukleáris katasztrófa elhárításáról, valamint a Szovjet­unió kötelezettségvállalásának, hogy elsőként nem használ fel nukleáris fegyvereket. A csehszlovák képviselő teljes mértékben támogatta az új szovjet javaslatot valamennyi új nukleáris fegyverkísérlet be­szüntetésére. a tárgyalások egy helyben topogá- sáért a szocialista országokat pró­bálják vádolni. Ugyanis ismét a NA- TO-országok és a Varsói Szerző­dés tagállamai fegyveres erői kö­zötti létszámkülönbségről beszélt. Ez a valóságnak meg nem fele­lő állítást a lengyel küldöttség ve­zetője cáfolta meg. Újból rámuta­tott arra az ismert tényre, hogy a kezdet kezdetétől fogva, amikor ez a probléma felmerült Bécsben, a szocialista országok aktívan részt vesznek az erről folyó vitá­ban és együttműködnek a Nyu­gattal. káspárt főtitkára. Az előrejelzések szerint a választásokon ez a párt a legesélyesebb a győzelemre. Ugyancsak az AFP számol be arról, hogy készültségbe helyez­ték a királyi gárdát, mert Madrid­ban hírek terjedtek el a János Károly király ellen készülő me­rényletről. Az uralkodó tegnapra virradó éjszaka az ország katonai vezetővel tárgyalt. A Diario 16 című Madridi lap arra vonatkozó értesülést közölt, (ČSTK) - Osvaldo Hurtado ecuadori elnök tegnapra virradó éjszaka rendkívüli állapotot ren­delt el és felfüggesztette az al­kotmányos jogokat. A főváros­ban este 10 órától reggel 6-ig kijárási tilalom van érvényben, s megtiltották a tüntetéseket és a nyilvános gyűléseket. A kormány a rendkívüli intézke­dések bevezetésével kívánja megelőzni a tüntetések és zavar­gások hullámának további elterje­(ČSTK) - A Nemzetközi Táv­közlési Unió (ITU) ülésszakának résztvevői Nairobiban, a kenyai fővárosban élesen bírálták az Egyesült Államok küldöttségének nyíltan Izrael-barát állásfoglalását a tanácskozáson. Ez az amerikai álláspont akkor került ismét fel­színre, amikor Izraelnek az ITU- ból való kizárására tett algériai határozati javaslatot vitatták meg. (ČSTK) - A szerdai Sri Lanka-i elnökválasztást az előzetes ered­mények szerint Junius Dzsaja- vardene eddigi államfő, a kor­mányzó Egyeséges Nemzeti Párt jelöltje nyerte meg. A 168 választási körzet túlnyomó több­ségében született eredmények jel­zik, hogy az elnök a szavazatok­ALVARO CUNHAL, a portugál Kommunista Párt főtitkára csütör­tökön hivatalos látogatásra Berlin­be érkezett, ahol Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkárának a ven­dége lesz. BOLGÁR-NDK jegyzőkönyv aláírásával értek véget Szófiában Grisa Filipov és Willi Stoph tárgya­lásai. A két ország miniszterelnöke elsősorban a kétoldalú kapcsola­tok bővítéséről folytatott megbe­széléseket. PAKISZTÁNI ügynökök 150 fős csoportja utazott a napokban nyu­gati diverziós központokba, hogy „növeljék kvalifikációjukat'1. Az in­diai sajtó arról számol be, hogy ezek az ügynökök a későbbiekben a pakisztáni területen levő tábo­rokban kiképzőkként fognak tevé­kenykedni, s feladatuk az Afga­nisztánban és India ellen bevetés­re kerülő egységek felkészítése lesz. A MALVIN-SZIGETEKEN levő katonai támaszpontokról felszálló brit katonai repülőgépek több íz­ben megsértették Argentína légi­terét. Az argentin légierő nyilatko­zatban ítélte el a provokatív akció­kat, s arra figyelmeztetett, hogy a brit gépeket „ellenséges repülő­gépeknek“ fogják minősíteni. GEORGE STIGLER chicagói professzor kapta az idei közgaz­dasági Nobel-díjat. Az indoklás szerint az amerikai közgazdász az állami beavatkozás piaci folyama­tokat befolyásoló szerepének tanul­mányozásával alapvetően hozzá­járult a piaci folyamatokkal és az iparszerkezettel kapcsolatos kuta­tásokhoz. A DÉL-AFRIKAI LÉGIERŐ az elmúlt héten több alkalommal kémrepüléseket hajtott végre az angolai feg^t/eres erők állásai fe­lett. Az ANGOP hírügynökség rá­mutat, hogy Pretoria újabb ag­resszióra készül Angola ellen. hogy az Egyesült Államok spa­nyolországi nagykövetsége kapcsolatban állt a közelmúlt­ban szélsőjobboldali puccsot előkészítő személyekkel. A lap a fentieket egy írásos dokumen­tumra alapozza, amelyet a pucs- csisták tevékenységének kivizs­gálásával megbízott különleges rendőri csoport dolgozott ki. A Dia­rio 16 szerint az összeesküvők kapcsolatot tartottak a chilei és az argentin nagykövetséggel is. oóoöt. Ecuadorban három nappal ezelőtt szinte országszerte tartot­tak megmozdulásokat a kormány új gazdasági intézkedései ellen, amelyek többek között az árak drasztikus emelését határozták meg. Quitóban például kedden 30 ezres tüntetést rendeztek, amely­nek résztvevői a parlament épüle­te előtt az esti órákban nagygyű­lést tartottak. Az ország legna­gyobb szakszervezete, az Egysé­ges Munkásfront tegnapra általá­nos sztrájkot hirdetett. Az amerikai küldöttség vezetője azzal fenyegetőzött, hogy Izrael kizárása esetén az USA is kilép az ITU-ból, nem fogja fizetni hozzájá­rulását a szervezet működéséhez és megszünteti műszaki segítség- nyújtását a fejlődő országoknak. Közölte, hogy ilyen állásfoglalásra az amerikai külügyminiszter utasí­totta. nak kb. 55 százalékát szerezte meg. Dzsajavardene elnök szerdán az ország egész területére érvé­nyes rendkívüli állapotot rendelt el, ugyanis a fővárosba röviddel a választási helyiségek megnyitá­sa utáni zavargásokról érkeztek hírek több városból. (ČSTK) - Manfred Wörner nyugatménet hadügyminiszter a Bundeswehr parancsnokainak tanácskozásán kijelentette: az NSZK katonapolitikájának legfőbb célkitűzése a jövőben is az lesz, hogy erősítse a NATO-t és felszá­molja azokat a viszályokat, ame­lyek az elmúlt időben keletkeztek az Egyesült Államokkal való vi­szonyban. A Hagen városában megtartott tanácskozáson Wörner ugyan hangsúlyozta, hogy az új bonni kormány sem tud majd megfe­lelni az USA minden várakozásá­nak, de az eddiginél határozot­tabban fog törekedni a kölcsö­nös bizalom megteremtésére. A hadügyminiszter bejelentette, hogy az NSZK kitart a „rugalmas reagálásra és a nukleáris elretten­tésre vonatkozó NATO-stratégia“ mellett. Ennek értelmében fenn­tartja azt az elvét, hogy egy eset­leges támadásra bármikor, bármi­lyen eszközzel válaszolhat. Wörner kardcsörtető beszédé­ben a Varsói Szerződést vádolta azzal, hogy „a békét veszélyezte­ti“, s hogy a Szovjetunió „a ha­gyományos fegyverzet terén és a haderők létszámában meglevő fölénye mellett a közepes hatótá­volságú fegyverek területén is megbontotta az erőegyensúlyt“. Ezért az NSZK kitart a NATO 1979-es kettős határozata mellett, és a Szovjetunió csak úgy veheti elejét az 572 amerikai közepes hatótávolságú rakéta nyugat-eu­rópai telepítésének, ha leépíti sa­ját SS-20-as rakétáit - mondotta a nyugatnémet hadügyminiszter. A japán békeszervezetek az elmúlt napokban a Sizuoka megyében levő Gotemba városban tömegfelvonuláson tiltakoztak az amerikaiak növekedő katonai jelenléte ellen Takigahara támaszponton, vala­mint a japán-amerikai katonai együttműködés, különösen a Japán területén megtartott közös hadgyakorlatok ellen. ( Telefoto - ČSTK) BÉCS: A 318. PLENÁRIS ÜLÉS A szokásos alaptalan vádaktól hemzsegő brit felszólalás SPANYOLORSZÁG A választások közeledtével erősödik a terrorhullám Merénylet készül a király ellen? • Az USA madridi nagykövetsége kapcsolatban állt a leleplezett puccsistákkal Rendkívüli állapot Ecuadorban Az USA ismét kiállt Izrael mellett Nincs változás a Sri Lanka-i elnök személyében

Next

/
Oldalképek
Tartalom