Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)

1982-10-21 / 250. szám, csütörtök

Kézilabda EROPROBAK ELŐTT (ŐSTK) - Komoly erőpróbák előtt áll a csehszlovák férfi és nói kézilabda-válogatott. E hét végén nemzetközi tornán indul, s itt játsz­sza a két csapat az idény első nemzetek közötti mérkőzéseit. Az újjáalakított férfiválogatott, amelyet a Vícha - Kmec edzői ket­tős irányít a nyugat-németországi négyes tornán vesz részt. A meg­hívott játékosok hétfőn találkoztak Chebben. Nem érdektelen megje­gyezni, hogy a 14 tagú keret felét olyan játékosok alkotják, akik bronzérmet szereztek a tavalyi ju­nior világbajnokságon. Ennek a csapatnak az edzője Igor Kmec volt. A keret tagjai a következők: Barda (Dukla), Baksa (VSZ Kosi­ce) - Polívka (Plzen). Torna (Dukla), Kozák (Martin), Trtik (Ostrava), Kotrc (Dukla), Folta (Presov), Salivar, Bártek (Dukla), Rancik, Szalai (VSZ), Srámek (Slávia), Vit (ŐH Bratislava ). Csehszlovákia válogatottja sor­rendben a következő ellenfelekkel találkozik: NSZK, Jugoszlávia, Dánia. Tavaly a négyes tornát hazai környezetben Jugoszlávia együttese nyerte, s ezúttal is a leg­esélyesebb. A nők négyes tornájának esé­lyese úgyszintén a jugoszláv csa­pat, amely az NSZK-ban szerzett elsőséget, s most ezt otthonában igyekszik megismételni. A négyes torna pikantériája, hogy háron résztvevő, Jugoszlávia, az NSZK és Csehszlovákia a decemberi vi­lágbajnokságon egy csoportban szerepel! Feltételezhető tehát, hogy az edzők taktikázni fognak, igyekeznek majd elterelő manőve­rekkel félrevezetni ellenfelüket. A keretben egyelőre 16 játékos készül, de csak tizennégyen utaz­nak Jugoszláviába: Chlpeková (Sala), Konceková (Partizánske), Hradská (Topol'níky) Gaburová, Boledovicová (Inter), Mazgutová (Presov), Virágová (Partizánske), Kut'ková (Start), Benová (Inter), Durisinová, Urbanová, Stasová (Start), Brezányová (Partizáns­ke), Opacitá (Trencín), Damitso­vá (Presov), Némethné (Topol'­níky). A csehszlovák csapat ellen­felei: Dánia, az NSZK, Jugosz­lávia. Topol'níky - Admira Wien (CSTK) - Bázelban sorsoltak az európai kézilabda kupák nyolcaddöntőjére. A csehszlo­vák csapatok izlandi, szovjet, dán, svájci és osztrák ellenfelet kaptak. Férfiak - BEK: Dukla Praha - Vikinger Reykjavik, KEK: SZKA Minszk - Tatran Presov, IHF Ku­pa: VSZ Kósice - IF Helsingör (dán). Nők - BEK: ATV Basel - Start Bratislava, KEK: Gottwaldov - Post Wien, UEFA Kupa: Topol'­níky - Union Admira Wien. Az első helyen említett csa­patok a pályaválasztók. A férfiak mezőnyében az első mérkőzést november 29.-december 5. között kell lejátszani, míg a visszavágó­kat december 6.-12. között köte­lesek megrendezni. A nőknél más a helyzet, mivel decemberben vi­lágbajnokság lesz. Ezért az oda­vissza alapon lejátszásra kerülő találkozókat január 16-ig kell lebo­nyolítani. NEHÉZ CSOPORTBAN (ŐSTK) - Visszatéri Isztambul­ból a ŐH Kosice vízilabda-csapa­ta, amely a BEK-selejtezö során kiharcolta az elődöntőbe jutást. A csehszlovák bajnokcsapat sze­repléséről Szabó Ottó, a CSSZTSZ KB úszószakágaza­tának elnöke nyilatkozott: „Az egész csehszlovák úszósport számára nagy sikert jelent az isztambuli szereplés, hiszen a ŐH az elmúlt év legjobb vízi­labdacsapatának, a CN Barcelo­na rovására jutott tovább. Mint ismeretes, az utóbb említett együttes tavaly megnyerte a BEK-et, és a Szuper Kupát. A csapat nagyon jó kollektív teljesítményt nyújtott, nehéz va­lakit is kiemelni. Csak annyit mondhatok, a játékosok éppen a spanyol és a magyar bajnok ellen nyújtották legjobb teljesít­ményüket. Ezzel a kassai vízi­labdázók bebizonyították: Euró­pa legjobbjai közé tartoznak. A CN Barcelona ellen már 2:8 és 4:10 arányú vesztésre álltak, en­nek ellenére 14:13-ra nyertek. A Vasas ellen viszont 50 má­sodperccel a mérkőzés befeje­zése előtt még három góllal ve­zettek, ám a budapestiek 12:12­re egyenlítettek. A mérkőzése­ket 2-300 néző előtt bonyolítot­ták le, és a hazai szurkolók viha­ros légkört teremtettek, s a kas­saiak éppen a hazai együttes ellen tudtak csak nagy nehezen, egy gól különbséggel nyerni." A CH Kosice vízilabdázói már tegnap délelőtt edzést tartottak, mivel egy hét múlva vízbe szállnak a nehéznek Ígérkező dubrovniki elődöntő csoport küzdelmei során. Mint ismeretes, az elődöntőt októ­ber 29.-31. között rendezik. A ŐH ellenfele lesz a szovjet bajnok Di­namó Alma-Ata, amely csaknem azonos a szovjet válogatottal, a Spandau 04 (Nyugat-Berlin) és a hazai Dubrovnik. Az előbbi csa­pat alkotja a nyugatnémet váloga­tott gerincét, az utóbbi pedig szu­verénül nyerte a jugoszláv bajnok­ságot. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK ÚJ szú 7 + Konin városában újra megmér­kőzött egymással Lengyelország és Magyarország ökölvívó-válogatott­ja, s ezúttal a magyar csapat gyözött 12:8 arányban. >- Bécsben fedettpályás nemzet­közi tenisztornára kerül sor. Az első fordulóban a férfipárosok küzdelmei során a Birner (csehszlovák), Feaver (ausztrál) kettős 6:2, 7:6 arányú vere­séget szenvedett az amerikai S. Smith. Dunke párostól. A férfi egyesben: Pec­ci - Meiler 7:6, 6:1, Barrazutti - Savia­no 6:4. 6:4 -f A szovjet labdarúgó-bajnok­ságban a Dnyepropetrovszk együttese vendégét, a CSZKA Moszkva csapatát 1:0 arányban legyőzte. TENISZ Filderstadtban (USA) a nemzet­közi női tornán: Ruzici (román) — Leand (amerikai) 7:6, 6:2. Suková (csehszlo­vák) - Reinold (amerikai) 7:6. 2:6, 6:2. Mandliková (csehszlovák) - Temesvári (magyar) 6:2, 2:6, 6:3. Melbourne nemzetközi férfi torna színhelye, s nem kis meglepetésre az amerikai G Mayer honfitársa, Connors fölött 7:6, 7:5 arányban gyözött. Lendl jelentós késéssel érkezett meg erre a tornára és McNamara fölött 6:4, 5:7, 6:2 arányban gyözött. Ma két ellenféllel kell megküzdenie. Az egyik Hooper, a másik Gerulaitis. •*• Különös módon készül Los Angeles a következő nyári olimpiá­ra. Már most kiderült, hogy a Hilton Szállóban az egyágyas szoba ára 90 dollár a kétágyasé 105 dollár lesz. A Hayatte Reagency Szállodában 125, illetve 140 dollárt kérnek majd, a Belle­aire Hotel a kétágyas szobáért 200 dollárt kér. Mindehhez még 7 százalé­kos adót is számítanak. A tudósító szerint az árak jelenlegi szinten érten­dók és növekedésük az olimpia kezde­téig várható. Moszkvában a Szovjetunió és Lengyelország állandó együttműkö­dési sportbizottságai üléseztek. Ta­nácskoztak az idei kapcsolatokról és a jövö évi rendezvényekről. A záróok­mányt szovjet részről Valentyin Szics. a Minisztertanács Testnevelési és Sportbizottságának alelnöke, lengyel részről Boguslav Ryba, a Testnevelési és Sportbizottság alelnöke irta alá. Ma újabb forduló a jégkorong SZNL-ben (CSTK) - A jégkorong SZNL-ben ma a 14. forduló a következő mérkő­zéseket hozza: Banská Bystrica - Lipt. Mikulás, Dukla Trencín - Pre­sov, Martin - Zvolen, Skalica - Zili­na, Sp. Nová Ves - Poprád és Nitra — Dubnica. A táblázat állása: Képünkön Bicovsky (középütt) és Ondra (jobbról) jobbára csak szemléli, mihez kezd Trso, az Inter csatára. Remélhetőleg St. Etienne városában mindkét Bohamians-játékos megtalálta a francia ötletesség és gólszer­zési kísérlet ellenszerét (Vojtísek-felv.) Példás nyitány a patinás kupában Csehszlovák részről a ZVL Zilina csapata szerepel a leghagyomá­nyosabb európai labdarúgó kupában, a KK-ban, s nyitánya várako­záson felüli módon sikerült: 4:0 arányú vereséget mért vendégére, az olasz ligában szereplő Hellas Verona együttesére. Ugyanebben a kupában már kedden este lebonyolították a nyitányt, s azon a jugoszláv Galenika Belgrád együttese, a liga újonca 2:1 (0:1) arányú vereséget mért a nálánál jóval nevesebb Budapesti Vasas együttesére. A BEK-ben is már kedden a késő esti órákban jelentkezett a nyitány. A „törpének" tartott JK Helsinki együttese a BEK egyik legsikeresebb csapatát, az FC Liverpoolt 1:0 (1:0) arányban legyőzte. A gólt a naturalizált török Iszmail lőtte. A cseh­szlovák kupacsapatok szereplése a késő éjjeli órákban, lapunk zárta után került sorra, s így azokról csak holnap számolhatunk be. A KK-ért ZVL Zilina - Hellas Verona 4:0 (3:0) 1. Du. Trencín 13 12 1 0 77:26 25 2. Zvolen 13 8 3 2 68:42 19 3 Nitra 13 8 0 5 60:40 16 4. Dubnica 13 8 0 5 60:46 16 5. Poprád 13 7 2 4 56:52 16 6. Martin 13 7 2 4 45:42 16 7. L. Mikulás 13 5 3 5 53:49 13 8. Skalica 13 4 1 8 36:57 9 9. 2ilina 13 4 0 9 43:58 8 10 B. Bystrica 13 4 0 9 48:72 8 11. Sp. N. Ves 13 3 0 10 33:74 6 12. PreSov 13 2 0 11 39:60 4 Zilina, 3000 néző, játékvezető: Vjalics (jugoszláv). Góllövők: Sim­cek (2), Beresík és Mintái. A házigazda, amely Éiak - Mintái, Zvarik, Strapác, Smehyl - Turianik, Gerhát (Beles, 41. p), Norocky - Simcek, (Masár, 77. p), Beresík felállításban szerepelt, gyorsaságban, határozottságban és az irányzék pon­tosságában múlta fölül ellenfelét, amely jelenleg az olasz bajnokság har­madik helyezettje. A vendégcsapat technikailag érett, de öncélú játékot mutatott be. Ha mégis célba vette a ha­zai kaput, abban Ziak feladata magas­latán állott. Tíz perccel az első félidő vége előtt már 3:0-ás eredmény állt az eredményjelző táblán a hazaiak javára. Kétségtelen, hogy ez a nagyarányú győzelem a lehető legjobb nyitányt je­lenti a csehszlovák újonc részéről a Közép-európai Kupában. Labdarúgó kupák... BEK Dinamó Bukarest-Aston Villa 0:2 (0:1). A román bajnok a cseh­szlovák rangelsőnél bizonyult eredményesebbnek az qlső fordu­lóban. UEFA Kupa Slask Wroclaw - Servette Genf 0:2 (0:0) Szpartak Moszkva - FC Haar­lem 2:0 (1:0) Hajdúk Szplit - Girondins Bordeaux 4:1 (1:0). PAOK Szaloniki - CF Sevilla 2:0 (0:0). Előkészületi labdarúgás Senec - Slovan Bratislava 1:2 (0:1). Góllövök: Duchon, illetve Bojkovsky és Masny. Spartak Trnava - Piestany 6:0 (1:0). Qóllövök: Lancaric, Pichna, Gasparik, Dián, Med­gyes, Fijalka. Ferencváros - FC Zürich 1:1 (1:0) SAKK Újvidéken a nemzetközi torna 10 fordulóját bonyolították le. Ebben Smejkal csehszlovák nagymester a ju­goszláv Belajacot, Ribli magyar nagy­mester pedig az ugyancsak jugoszláv Kurajicát győzte le. Az élen most egy­aránt 6 ponttal a következő sakkozókat találjuk: Ribli, Smejkal, Popovics és van der Wiel. A jugoszláv Nikolicsnak 5,5 pontja és egy függójátszmája van. Samaranch Kubába látogat (ŐSTK) - Külföldről érkezett hír szerint a Nemzetközi Sport­szövetségek Szervezete kong­resszusának választása sze­rint hét szövetség képviseli az AGFIS-t az olimpiai mozga­lomban, mégpedig az ökölví­vóké, a birkózóké, az atlétáké, az úszóké, a tornászoké, a ko­sárlabdázóké és az evezésé. Nem került be a „képviselők" közé a labdarúgás, Artemio Franchi, az UEFA olasz elnö­ke, a FIFA alelnöke a választá­sok közben el is hagyta a kongresszust. Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke kijelentette, hogy a kisebb nézeteltérések ellenére is minden rendben van a Los Angeles-i és a sza­rajevói olimpiai játékok előké­születeivel kapcsolatban. Egyelőre semmi akadálya sincs a további- munkának. A NOB-nak egyébként kitűnő­ek a kapcsolatai a nemzetközi szövetségekkel és a nemzeti olimpiai bízottságokkal. Monique Berlioux asszony, a NOB igazgatója hozzátette, hogy az olimpiák televíziós közvetítéséből befolyó bevéte­leknek a 21 olimpiai szövetség közötti felosztására még nincs elfogadott szabály. Pillanatnyi­lag ugyan már 20 nemzetközi szövetség fogadja el az egyen­lő felosztás elvét, az atlétikai szövetség viszont 20 száza­lékra tart igényt. Samaranch elnök - azt is bejelentette tájékoztatójában - legközelebb Havannába lá­togat. Kuba lesz a 78. ország, amelyet az elnökké választás óta eltelt két év alatt meglá­togat. A spanyol Sanchez Arminio játékvezetésével lebonyolított lab­darúgó UEFA Kupa-mérkőzésen támadólag lépett fel a Ferencvá­ros, s a 6. percben Murai lövése nyomán a jobb oldallécről pattant ki a labda. A sokat körülményes­kedő Ferencváros tehetetlenségét észrevette a rutinos ellenfél, kitá­madott és a 18. percben Elsener jó átadása után Seiler talált a há­lóba. A válasz ismét csak kapufa volt, Szabadi lövését a 21. perc­ben a felső léc mentette. Szünet után nagyobb határo­zottsággal játszott a Ferencváros, szögletek sorát harcolta ki, s az 56. percben a kapu elé szálló labdát Szokolai fejessel váltotta egyenlítő gólra. Az ellentámadás­nál Jerkovics pazar lövését Zsibo­rás ugyanígy hárította. 1:1. Ebedlí­és Nyilasi-helyzet maradt kihasz­nálatlanul. A 65.percben Zsiborás­bravúr kellett ahhoz, hogy Seiler újabb lövése ne találjon utat a há­lóba. A zöld-fehérek folyton Nyila­sit keresték a labdával, aki azon­ban ezen a találkozón mélyen szokott tonnája alatt játszott. Nem jelentett veszélyt a zürichi kapura, így tehát a kupaföltételekhez job­ban alkalmazkodó vendégcsapat megakadályozta a Ferencváros előnyszerzési kísérletét és igazol­ta, hogy a bajnoki mérkőzések mérsékelt teljesítménye még nem jelenti, hogy egy együttes a kupa­találkozókon jó kiindulópontot ne szerezhessen a visszavágóra, (za) KEK: Crvena Zvezda Belgrád - CF Barcelona 2:4 (0:1). Mint ismeretes, a spanyol csapat e ku­pa védője. Galataszeraj Isztambul - Austria Wien 2:4 (2:1) UEFA Kupa: Corvinul Vajda­hunyad - NK Szarajevó 4:4 (3:2). Benfica Lisszabon - Lokeren 2:0 (1:0). Sportfogadás A Sportka 42. játékhete I. húzásá­nak nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: egy nyertes - 200 000 korona. III. díj: 38 nyertes á 39 800 korona, IV. díj: 3148 nyertes á 760 korona, V. díj: 73 423 nyertes á 55 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: egy nyertes - 200 000 korona, II. díj: nincs nyertes, III. díj: 52 nyertes á 27 795 korona, IV. díj: 3517 nyertes á 690 korona, V. díj: 74 253 nyertes á 50 korona. A Sazka 42. játékhetének nyere­ményei: I. díj: 22 nyertes á 9565 korona, II. dij: 539 nyertes á 590 korona, III. díj: 5786 nyertes á 90 korona. A MATES 41 .—42. játékhetének nyereményelosztása: I. dij: 5 nyertes á 140 115 korona, II. díj: 971 nyertes á 1140 korona, III. díj: 26 039 nyertes á 65 korona. Tornász Világ Kupa (CSTK) - A tornasport idei utol­só nagy versenye a hét végén Zágrábban sorra kerülő Világ Ku­pa lesz, amelyen 20 férfi és 21 női versenyző mutatkozik be. A spor­tolók többsége már Zágrábban tartózkodik, köztük van két cseh­szlovák tornásznö. Jana Labáko­vá és Katarina Sarisská. A szak­emberek szerint a detvai Labáko­vának vannak esélyei a jó szerep­lésre. A legutóbbi Világ Kupa so­rán, Torontóban a 4. helyet sze­rezte meg az összetettben, a moszkvai olimpián a 14. lett, tavaly pedig a 15. helyen végzett. Kétségtelen, hogy a Világ Ku­pa legnagyobb esélyesei a szovjet tornászok. Az elmúlt hét év során minden alkalommal megnyerték a férfiak és a nők összetett versenyét. Ezúttal is a legerősebb összeállításban ér­keztek Jugoszláviába: Alekszandr Gyityatyin abszolút olimpi­ai bajnok és kétszeres Világ Kupa­győztes, Jurij Koroljov tavaly szerzett világbajnoki címet, Bog­dan Makuc pedig a torontói Világ Kupa-során győzedelmeskedett. Legnagyobb ellenfeleik a kínai­ak, az NDK-beliek, a japánok és az amerikaiak lesznek. A nők versenyében a szovjet tornásziskolát a következők képvi­selik: Jurcsenkova, a Szovjet­unió idei bajnoka, lljenkova és Poljeva a VB-gyóztes szovjet csapat tagjai. Az NDK küldöttsége a háromszoros világbajnok és olimpiai ezüstérmes Gnauckéval az élen áll ki a versenyre, nem fog hiányozni a kitűnő román Grigo­ras, Dunca és Agache, valamint az amerikai McNamara. A Világ Kupa küzdelmei pénteken kez­dődnek és vasárnap fejeződnek be a szerenkénti döntőkkel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom