Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)
1982-10-20 / 249. szám, szerda
ÚJ szú 3 1982. X. 20. Gyakorlati lépésekre van szükség ENSZ-bizottság tárgyal a szovjet határozattervezetről (ČSTK) - A szovjet küldöttség az ENSZ-közgyűlés első bizottsága elé terjesztette hivatalosan „a nukleáris fegyverkísérletek azonnali leállításáért és betiltásáért“ elnevezésű határozattervezetet. Oleg Trojanovszkij, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselóje a biztonság politikai kérdéseivel foglalkozó bizottságban elhangzott beszédében hangsúlyozta, az új szovjet kezdeményezés lényege, hogy haladéktalanul fontos gyakorlati lépést kell tenni a nukleáris veszély csökkentése céljából abban az irányban, ahol lényegében jelentős mértékben megteremtődtek már a feltételei. Megvalósításukhoz az államok politikai jóakaratára lenne szükség. Nem túlzás azt állítani, hogy az atomfegyver-kísérletek leállítása és betiltása a kormányok jószándékáról adna tanúbizonyságot. Elsősorban a nukleáris fegyverekkel rendelkező államokról van szó - hangsúlyozta. A szovjet delegátus hozzáfűzte, hogy a kísérletek leállítása gátat szabna a nukleáris fegyverkezésnek. Hangsúlyozta, hogy az ENSZ tagállamainak többsége a nukleáris fegyverkísérletek leállítását a jelenlegi nemzetközi politika egyik rendkívül időszerű kérdésének tartja, és a Szovjetunió ezzel teljesen egyetért. Nézetazonosság a kínai-pakisztáni tárgyalásokon (ČSTK) - A pakisztáni elnök befejezte hivatalos pekingi látogatását. Ziaul Hak tábornok elnök a legfelsőbb kínai vezetőkkel elsősorban a pakisztáni katonai rezsimnek nyújtott kínai támogatás fokozásáról és Peking, illetve Iszlámábád külpolitikájának az egyeztetéséről tárgyalt. Az utóbbi öt évben Hak már harmadszor járt Pekingben. A pakisztáni vezető mostani tárgyalásait az eddigiek közül a legsikeresebbnek minősítette. Pekingi sajtóértekezletér hangsúlyozta, hogy Kína támogatja az Indiával szemben követett pakisztáni politikát, és a felek „azonos nézetet vallanak“ a kambodzsai helyzetről. Hak méltatta a kínai-pakisztáni együttműködést, feltételezhetően ezt elsősorban az afgánellenes bandák közös katonai támogatására értette. Megerősítette, hogy mindkét ország azonos álláspontot képvisel az Afganisztánnal kapcsolatos helyzet „megoldásában“, és ezzel jelezte, hogy Kína és Pakisztán egyetértett az afgán ellenforradalmárok támogatásában. Etiópiában befejezéséhez közeledik a pártalakítás (ČSTK) - Mengisztu Haillé Mariam, az etiópiai ideiglenes katonai kormányzó tanács elnöke az Etióp Dolgozók Pártja szervező bizottságának (COPWE) elnöke Addisz Abebában sajtónyilatkozatában értékelte a közelmúltban Revansista központ (ČSTK) - A Franz Josef Strauss CSU-vezér által vezetett bajor tartományi kormány a csehszlovák határ közelében fekvő hohenbergi várban kívánja létrehozni a revasista szudétanémet csoportok propagandaközpontját Amint arról a Progress Presseagentur (PPA) beszámol, az említett várban a revansisták már húsz éve szemináriumokat és egyéb akciókat tartanak. a Szovjetunióban tett baráti munkalátogatásának és Leonyid Brezsnyev legfelsőbb szovjet vezetővel folytatott tárgyalásainak eredményeit. Az etióp vezető hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolatai az etióp forradalom óta egyre bővülnek és szilárdulnak. Aláhúzta, hogy az SZKP és a COPWE által aláírt, a kétoldalú együttműködés kibővítését célzó megállapodás összhangban van a társadalmi haladás és a tartós béke, valamint a két testvérpárt érdekeivel. A megállapodás azért is jelentős, mert Etiópiában a befejezéséhez közeledik a dolgozók pártja létrehozásának folyamata - fűzte hozzá. „Ideológiai“ konferencia az amerikai külügyminisztériumban (ČSTK) - A washingtoni külügyminisztériumban tegnap zárt ajtók mögött „ideológiai“ konferencia kezdődött, amelyen a „kommunista országok demokrati- zációs folyamatáról“ tanácskoznak. Az antikommunista propaganda szakértői két napon át arról folytatnak megbeszéléseket, hogyan valósíthatnák meg Reagan elnöknek a brit parlamentben júniusban elhangzott hisztériás kommunista- és szovjetellenes beszédében meghirdetett „keresztes hadjáratot a szabadságért“. Ebbén hatékony „segítséget“ nyújt nekik Vlagyimir Bukovszkij szovjet emigráns. A konferencia résztvevőihez beszédet intézett George Shultz külügyminiszter és helyettese, Lawrence Eagleburger. Ez is jelzi, milyen jelentőséget tulajdonít Washington ennek a „politikai propagandaoffenzívának“. Az értekezlet nyilvánvaló célja, hogy „elméletileg megindokolják“ a szocialista országok belügyeibe való legdurvább beavatkozást. Ezt támasztja alá Eagleburger kijelentése is, aki többek között úgy vélekedett, hogy az amerikai vezetés célja a feszültség előidézésének és fenntartásának mindenáron való elősegítése az említett országokban. Nagy-Britanniában második hete tart az egynapos sztrájkakciók sorozata. A Brit Szakszervezeti Szövetség, a TUC kezdeményezésére megvalósuló akciókkal a brit dolgozók naponta váltakozva sztrájkolnak az egyes ágazatokban, és ily módon fejezik ki szolidaritásukat az állami egészségügy alkalmazottjaival. A konzervatív kormány továbbra sem hajlandó az egészségügyi dolgozók bérének emelésére, jóllehet, egyes kategóriákban a bér nem éri el a kormány által megállapított hivatalos létminimumot. Felvételünk egy londoni tiltakozó akción készült. (ČSTK - reprodukció) Segítség az afgán lakosságnak (ČSTK) - Az Afgán Vörös Félhold Társaság a múlt félévben több mint 30 millió afghani értékben nyújtott segítséget a lakosságnak. Afganisztánban a napokban tartják a Vörös Félhold hetét. Babrak Karmai legfelsőbb afgán vezető az akciósorozat megnyitása alkalmából üzenetében hangsúlyozta, hogy a Vörös Félhold humánus céljainak megvalósítására az áprilisi forradalom után nyílt lehetőség, elsősorban annak második szakaszában. A Vörös Félhold egészségügyi központjaiban az év első hat hónapjában több mint félmillió pácienst kezeltek. A szervezet ruházattal, élelmiszerrel és pénzbelileg is támogatja a természeti katasztrófák sújtotta áldozatokat. Kádár-Wischnewski találkozó (ČSTK) - Kádár János, az MSZMP KB első titkára Budapesten tegnap fogadta Hans-Jürgen Wischnewskit, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt Elnökségének tagját, aki október 15-e óta tartózkodott magyarországi látogatáson. A szívélyes légkörű találkozón Wischnewski tájékoztatott pártjának politikájáról a jelenlegi megváltozott nyugatnémet helyzetben. Szigorú takarékossági intézkedések Jugoszláviában (ČSTK) - A jugoszláv törvényhozás takarékossági intézkedések egész sorát hozta meg abból a célból, hogy enyhítse az ország gazdasági problémáit. Az új intézkedések várhatóan fellendítik az ipari termelést, felélénkítik és növelik az exportot, biztosítják, hogy az ország törleszthesse külföldi adósságait, és segítenek enyhíteni a súlyos energiahelyzeten. Jugoszláviának jelenleg 19 milliárd dollár külföldi adóssága van. Csak az idén több mint 4 milliárdot kell törlesztenie. Az infláció 1982- ben elérte a 30 százalékot, a lét- fenntartási költségek az év elejétől 25 százalékkal nőttek, míg az ipari termelés csak kismértékben növekszik, g. beruházások mértéke meghaladja az ország lehetőségeit, és súlyos a helyzet az áram- és az üzemanyag-ellátásban. Az intézkedések célja elsősorban a hazai piac helyzetének javítása, ugyanakkor a hitei- és devizapolitika hatékonyabbá tétele. Amint azt Boriszlav Szrebrics, a kormány alelnöke sajtóértekezletén megállapította, minden lehetséges területen elkerülhetetlen az energiafogyasztás korlátozása. Hangsúlyozta azt is, hogy az importált energiát a lehető legnagyobb mértékben hazai energia- forrásokkal kell helyettesíteni. A hétfőn életbe lépett szigorú takarékossági intézkedések értelmében Jugoszláviában áramkorlátozást vezettek be. A háztartásokban az előző évhez viszonyítva az idén öt százalékkal kell csökkenteni az áramfogyasztást. A háztartásokat kettős tarifa bevezetésével ösztönzik a fokozott takarékosságra. Tilos az árammal működő fűtőtestek használata ott, ahol központi fűtés van. A fűtött helyiségek hőmérsékletét a kormány 19 Celsius-fokban határozta meg. Péntek és szombat kivételével a televízió adása 22 órakor véget ér. Nem tarthatók sportrendezvények reflektorfény mellett. Az új devizagazdálkodási törvény kötelezővé teszi a jugoszláv állampolgárok számára, hogy külföldi valutákat kizárólag a meghatározott pénzintézményekben váltsanak be. A külföldiek az állami pénzváltókban kötelesek valutájukat beváltani, s kizárólag dinárral vagy csekkel fizethetnek. A hétfői nappal lépett érvénybe a kormánynak az a döntése, amely szerint minden magáncélból külföldre utazó jugoszláv állampolgár első útja alkalmából köteles 5 ezer dinárt letétbe helyezni a bankban. Minden további út alkalmával ez a betét 2 ezer dinárral növekszik. A zárolt összegeket az országba való visszatérés után egy évvel lehet kivenni a bankból. Ez az intézkedés a gyakori - főleg vásárlási célokat szolgáló - külföldi utakat kívánja korlátozni, és véget akar vetni a deviza nem ellenőrzött kiáramlásának. Jugoszláviában mától benzin- jegyrendszer lép érvénybe. A ma- gángépkocsitulajdonosok - a kocsi típusától függetlenül - mindössze havi 40 liter benzint kaphatnak. A külföldiekre ez az intézkedés nem vonatkozik. Reagan tévébeszéde Furcsa logika (ČSTK) - Ronald Reagan amerikai elnök tegnapra virradóra tévébeszédet intézett a Republikánus Párt tagjaihoz, melyben kijelentette, hogy az Egyesült Államok közös szovjetellenes intézkedések elfogadására akarja rávenni nyugat-európai szövetségeseit, és ezek az intézkedések válthatnák fel a szibériai gázvezetékhez szállított nyugat-európai berendezésekre kimondott washingtoni em- bergót. Az elnök sajnálkozását fejezte ki, hogy erre a lépésre nem került sor legalább az év derekán, de hozzáfűzte, hogy az USA újabb kísérletet tesz erre. „Ha megtorló intézkedések jobb rendszerét dolgozzuk ki, mint a földgáz-csőüz- letellenes szankciók, készek vagyunk az embargót feloldani“ - hangsúlyozta. Furcsa logikája szerint az említett szankciók vagy más szovjetellenes diszkriminációs intézkedések elősegíthetik, hogy Lengyelországban az események az amerikai elképzelések szerint alakuljanak. üMdgmjiM KRASZNAJA ZVEZDA: Washington módszerei (ČSTK) - A szovjet hadsereg lapja tegnapi számában az Egyesült Államok külpolitikájával foglalkozva megállapítja, hogy Washington módszereinek jellemző vonása a más országok belügyeibe való beavatkozás és feszültség szítása a nemzetközi kapcsolatokban. Ezzel a céllal növeli az USA különleges rendeltetésű egységeinek számát is. Az amerikai Brookings Intézet adatai szerint 1946 és 1975 között az Egyesült Államok 215 alkalommal vetette be közvetlenül vagy közvetve fegyveres erőit intervenciós célokra. A nyílt katonai intervención kívül felforgató akciókat és más „speciális hadműveleteket“ szerveznek, amelyeket az ún. különleges rendeltetésű egységek hajtanak végre. A Stern című nyugatnémet magazin szerint ezek az egységek „a háborús akciók kezdetének időszakában, sőt még hamarabb“ kezdik meg hadműveleteiket. A Szovjetunióban 20, Lengyelországban 8, az NDK-ban és Csehszlovákiában 6, Bulgáriában 3 és Magyarországon 2 hadműveleti területet szemeltek ki a diver- záns akciók számára. Ezeknek a területeknek a száma 23 európai államban 101. A nemzeti felszabadító mozgalmak elnyomására törekedve a Pentagon nagy hangsúlyt fektet a terrorra, vagyis a fenyegetés és az erőszak politikájára. Az amerikai parancsnokság különös figyelmet fordít ügynökeinek ideológiai felkészítésére. A kölcsönös gyanú- sítgatás, a durvaság és a kegyetlenség légkörét szítja ezeken az egységeken belül, s természetesen sötét színekben rajzolja meg azokat a „szörnyűségeket, amelyek a kommunista fogságban várnak rájuk“. A különleges rendeltetésű alakulatok tagjai szófogadó gyilkosokká válnak, akik bármilyen bűntett elkövetésére hajlandók. A jelenlegi amerikai kormány, amely nyíltan a nemzetközi helyzet kiélezésére, egy új világháború előkészítésére irányuló politikát folytat, lényegesen erősíti a különleges rendeltetésű egységeket. A „zöldsapkások“ létszáma a közeljövőben „megkétszereződik“ - írja a Krasznaja Zvezda. széljegyzet Van egy jobb tippje? A jó ötlet mindig jól jön - még ha megkésve is. A Fehér Házban ebből a pofonegyszerű életigazságból kiindulva tegnapra virradóan tulajdonképpen ötletbörzét hirdettek meg. Reagan elnök jómaga tanácstalanságát bizonyítandó Nyugat-Európához fordult, szóljon bárki a szövetségesek közül, akinek van egy jó tippje... És amihez az ötleteket kéri: hogyan lehetne „visszacsinálni“ a szovjet-nyugat-eu- rópai földgáz-csőüzlet kapcsán elrendelt washingtoni embargót. A korábbi „majd mi megmutatjuk“ helyett a „móresre tanító“ hangnem mintha ilyenre váltana át: „na, jó, megtörtént, de nincs olyan dolog, amin ne lehetne változtatni“. Különben is a megáilapodottság, a kiegyensúlyozott, meglepetésektől mentes politika nem Reaganék „formája“. Párizsi vélemény szerint is úgy látszik, az Egyesült Államok lassan észhez tér. Jobb későn, mint soha. Sok mindent persze már úgysem lehet meg nem történtté tenni. Az atlanti partnerek látványos vitái elindítottak egy folyamatot, a Szovjetunió pedig saját erejéből pótolni tudta az embargó miatt elmaradt elenyészően kevésnek mondható alkatrészt, hiszen többségüket hiánytalanul megkapta az embargóra fittyet hányó nyugateurópai cégektől. Márpedig sem ez, sem az nem jó Reaga- néknek. Sőt, a szenátorok és képviselők már a törvényhozásban is keresztül akarták vinni az elnöki rendelet hatálytalanítását. Most, a novemberi választások előtt pedig nem tanácsos a szavazók szeme láttára civakodni. A Reagan-kormányzat elviselhetőbbnek találta, ha helyette más mondja ki, hogy ami eddig történt, semmi értelme azt ilyen formában tovább erőltetni. Megjegyezzük, önmagában ez sem egy lebecsülendő ötlet, csak egy hibája van: későn jött. Az ötletvárók árat, illetve jutalmat nem tűztek ki. Egy azonban már most biztos: Nyugat-Európa már megfizetett a meggondolatlan eredeti ötletért. Most az kellene, hogy mielőbb befusson egy jó tanács, nehogy esetleg Was- hintonnak megint egy „jobb“ ötlete támadjon... Persze, a Fehér Ház csak akkor szívleli meg a tanácsot, ha az változatlanul szovjetellenes. P. VONYIK ERZSÉBET