Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)

1982-09-10 / 215. szám, péntek

V I L A G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PÉNTEK 1982. szeptember 10. XXXV. évfolyam 215. szám Ára 50 fillér SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Szülői értekezlet Szeptember harmadik, negyedik hetében a szokásos tanév eleji értekezletre hívják az iskolák a szülőket. Kettős célja van e találkozónak: egyrészt az iskola tájékoztatja a szülőket a tanév újdonságairól, az oktatáspolitikai irányelvekről, a tantervi vál­toztatásokról, a kiemelt feladatokról, másrészt segítségüket kéri e feladatok teljesítéséhez, támogatásukat a nevelés olyan tenni­valóihoz, melyeket az iskola és a szülői ház csak közösen láthatnak el. Nyilvánvaló, hogy az anyák és apák elsősorban arra várnak feleletet ezeken az értekezleteken: mi, hogyan lesz e tanévben annak az iskolának abban az osztályában, ahová gyerekeik járnak. Ez az értekezlet jó alkalom lehet a tartalmas kapcsolatterem­tésre, a partneri viszony kialakítására szülők és pedagógusok,, sőt szülök és szülök között is. Ennek feltétele, hogy valameny- nyien fontos fórumnak tartsák e találkozót, s ne csak megjelen­jenek rajta, hanem közreműködjenek és hasznos együttmükö- dési programot dolgozzanak ki. A párthatározatok nyomatékosan hangsúlyozzák az iskola és a család együttműködésének fontosságát a felnövő nemzedék nevelésében. Az iskola magára hagyatva, a szülök támogatása nélkül ugyanis nem tud megbirkózni a nevelés, a tanítás igen bonyolult feladataival. S a tapasztalat is azt mutatja, hogy mind a szülőknek, mind a pedagógusoknak könnyebb átjutni a nehéz­ségeken olyan gyerekekkel, akik érzik, hogy együttes erővel dolgoznak értük. Persze, a korszerű család-iskola viszony meg­haladja azt a szűk és egyoldalú kapcsolatot, amely a pedagógu­soktól kapott információk puszta tudomásul vételére szorítko­zott. Lényege szerint egyenrangú nevelőtársak együttműködé­sét feltételezi, melyet közös cél - a minél eredményesebb nevelés biztosítása - köt össze. Ebből egyértelműen következik, hogy a közoktatás irányítói olyan partnereknek tekintik a szülő­ket, akiknek akarata, jó szándéka nélkül nem lehet előrelépni az iskolai életben. Különösen fontos és nélkülözhetetlen a szülők és a nevelők összefogása napjainkban,- amikor szinte gyökeres változások mennek végbe az iskolák életében, a képzés tartalmában és formáiban egyaránt. Szükséges, hogy a pedagógusok a tanév eleji értekezleten tájékoztassák a szülőket az oktatáspolitikai párthatározatok gyakorlati megvalósításáról, az új oktatási program lényegéről, a korszerűsítési törekvések céljáról, a tanu­lók teendőiről, az iskolai rendtartásról. A szülőnek világos képet kell kapnia az iskola munkájáról, légköréről, erőfeszítéseiről, arról a tevékenységről, amely évről évre magasabb mércét állít az adott közösség elé. Csakis a nyílt és őszinte tájékoztatás után várható el megértő támogatásuk. Mi kell a jó összhanghoz? Az, hogy a találkozót mindkét részről az őszinte tapasztalat- és véleménycsere s a feladatok végrehajtásának megtervezése töltse ki, hogy kialakuljon az egyetértés - az együttműködés legfőbb feltétele. Nélkülözhetet­len például, hogy tisztázzák a tanuló otthoni elfoglaltságait, napirendjét, megbeszéljék a sajátos adottságait növelő vagy a készségeit fejlesztő iskolán kívüli képzési módszereket, a zenei, a nyelvi, a rajzkülönórák célját, mértékét, eredményeit. A tanulók iskolán kívüli terhelését és otthoni elfoglaltságát pontosan fel kell mérni, mert ami az egyik gyereknek a személyi­séggazdagodás forrása, ugyanaz esetleg a másikat túlhaj­szolttá, kimerültté teszi. Jó lenne, ha minden tanuló szülője mindjárt a tanév elején megismerné azokat, akik tanítják gyermeküket. Ne csak köteles­ségérzetből, esetleg kíváncsiságból, hanem a legőszintébb kap­csolatteremtés céljából. Nincs és nem is lehet olyan fontos elfoglaltság, sürgős tennivaló, ami előbbre való és felelősség­teljesebb lenne, mint a gyermek élete, nevelése, eredményesebb munkája. Ha tehát a következő napokban, hetekben az iskola értekezletre hívja a szülőket, ne mulasszák ezt el sem a maguk, sem a gyermekük érdekében. TÖLGYESSY MARIA Leonyid Brezsnyev fogadta az ENSZ főtitkárát Felvétel a csehszlovák-líbiai megbeszélésekről (Telefoto: ČSTK) ELUTAZOTT HAZÁNKBÓL MOAMER KADHAFI Fejlődnek Csehszlovákia és Líbia kapcsolatai Aláírták a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződést • Közös közleményt adtak ki a látogatásról (ČSTK) - Tegnap a délelőtti órákban a prágai várban folytatód­tak Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnökének és Moamer Kadhafi ezredesnek, a líbiai forradalom vezetőjének megbeszélései. Csehszlovák részről jelen vol­tak még: Ľubomír Štrougal szö­vetségi miniszterelnök, Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterel­nök-helyettes és Bohuslav Chňoupek külügyminiszter. Líbiai részről jelen voltak még: Abdái Ati Ubajdi, Líbia Általános Népi Bizottsága külügyi kapcsola­Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöké­nek és Csehszlovákia népének meghívására 1982. szeptember 8-án és 9-én hivatalos baráti látogatást tett Csehszlovákiában Moamer Kadhafi ezredes, a lí­biai forradalom vezetője. Prágai tartózkodása során Moamer Kadhafi ezredes a Žiž­kov-hegyen megkoszorúzta az Ismeretlen katona sírját. A látogatás idején Moamer Kadhafi ezredes Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársa­ságunk elnöke, valamint Cseh­szlovákja kormánya és népe ré­széről szívélyes és őszinte fo­gadtatásban részesült, amely kifejezi a két ország népének elmélyülő barátságát. A két államférfi találkozója szívélyes légkörben zajlott le. Eszmecserét folytattak a két or­tokkal foglalkozó bizottságának tit­kára és Miftah Úszta Umar politi­kai tanácsos. Ugyancsak tegnap Bohuslav Chňoupek külügyminiszter meg­beszélést folytatott Abdái Ati Ubaj- dival, Bohuslav Urban külkereske­delmi miniszter pedig Mohammed Ahmed Mankus lakásépítési tit­kárral. A megbeszélések végén Gus­táv Husák és Moamer Kadhafi aláírta a csehszlovák-líbiai barát­sági és együttműködési szerző­dést és jóváhagyta a csehszlovák -líbiai közös közleményt, amelyet szág baráti kapcsolatainak továbbfejlesztéséről és idősze­rű nemzetközi kérdésekről. Elégedetten állapították meg, hogy folytatódik a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Lí­biai Arab Szocialista Népi Állam együttműködésének fejlődése. Kiemelték, hogy mindkét ország kész továbbra is sokoldalúan (Folytatás a 2. oldalon) Moamer Kadhafi csehszlovákiai látogatásának alkalmából adtak ki. Ezután Moamer Kadhafi ezre­des a prágai vár első udvarában Gustáv Husák társaságában ellé­pett a várőrség díszegysége előtt, majd kíséretével együtt a Ruzynéi repülőtérre ment. Moamer Kadhafi tegnap befe­jezte hivatalos baráti látogatását Csehszlovákiában, amelyre Gus­táv Husák meghívására került sor, s elutazott Prágából. Az ünnepélyesen feldíszített Ruzynéi repülőtéren a líbiai vezető búcsúztatásán megjelentek: Gus­táv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségé­nek tagja, szövetségi miniszterel­nök, Václav Hűla, Miloš Jakeš, Josef Kempný és Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Mikuláš Beňo, Josef Haman és Jindrich Poledník, a CSKP KB titkárai és Miroslav Čapka, a CSKP KERB elnöke. Ott voltak a szövetségi kormány miniszterel­nök-helyettesei és miniszterei, (Folytatás a 2. oldalon) Csehszlovák - líbiai közös közlemény Kiszabadultak a túszok (ČSTK) - A PAP lengyel hír- ügynökség közölte, a svájci kül­ügyminisztérium hivatalosan érte­sítette a lengyel kormányt arról, hogy tegnap 10 óra 35 perckor a svájci rendőrség behatolt a len­gyel nagykövetség épületébe, amelyet kedd óta egy terrorista csoport tartott megszállva. Az ak­ció során minden fogva tartott túszt kiszabadítottak, négy terro­ristát pedig letartóztattak. (Folytatás a 2. oldalon) A SZISZ szlovákiai kongresszusának küldöttei között lesz a 21 éves Oľga Tomášová is. A Nemzetközi Nőnap Üzem fonórészlegében dolgozik. Az üzem szocialista munkabri­gádjának tagja, munkatársai körében közkedvelt szerénysé­géért és szorgalmáért. 1980 óta párttag, a városkerületi SZISZ-bizottság kulturális albizottságának és a SZISZ Pionír­szervezete városi tanácsának tagja. (Magda Borodáčová felvétele - ČSTK) (ČSTK) - Leonyid Brezsnyev tegnap a moszkvai Kremlben fo­gadta Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárt, aki a szovjet kor­mány meghívására szerda óta hi­vatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. A világszervezet főtitkára ezt megelőzően találkozott Andrej Gromikóval, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, külügymi­niszterrel. A találkozón áttekintet­ték a jelenlegi nemzetközi helyzet számos kérdését. Andrej Gromiko és Javier Pé­rez de Cuellar különösképpen nagy figyelmet szentelt az ag­gasztóan kiéleződött nemzetkö­zi helyzetnek, melyben megnöve­kedett az ENSZ felelőssége és mozgósító ereje a béke megőrzé­séért és a nukleáris katasztrófa elhárításáért vívott harcban. A szovjet külügyminiszter hang­súlyozta, hogy az ENSZ Alapok­mányának céljaival és alapelveivel összhangban hozzájárulhat és kell is, hogy minden eszközzel hozzá­járuljon az atomháború veszé­lyét csökkentő intézkedések megvalósításához. Elsősorban a fegyverkezés korlátozására és a leszerelésre vonatkozó ENSZ- határozatok teljesítéséről van szó. A háborús veszély csökkentésé­ben nagy szerep hárul az ENSZ Biztonsági Tanácsának és Köz­gyűlésének tevékenységére, amely a válsággócok felszámolá­sára, illetve az új háborús tűzfész­kek kialakulásának megelőzésére irányul. Az ENSZ főtitkára hangsúlyozta a Szovjetunió jelentős hozzájá­rulását a legfontosabb nemzet­közi kérdések megoldásához, il1 letve azt az aktív szerepet, melyet az ENSZ megalakulása óta a vi­lágszervezetben betölt. Javier Pérez de Cuellar tegnap ellátogatott a Tretyakov képtárba, valamint a Puskinról elnevezett képzőművészeti múzeumba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom