Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)
1982-08-12 / 190. szám, csütörtök
EMBERT PRÓBÁLÓ TÁJAK A Nógrádi Galéria újabb tárlata Matematikai olimpiák - könyvben Emberek és életterek - a természeti tájban élők és mindennapjaik sokirányú megnyilvánulásai. Ezekkel a fogalmakkal is jellemezhetnénk azt a kiállítást, melyet nemrég nyitottak meg a losonci (Lučenec) Nógrádi Galériában, Közép-Szlovákia tájai és népe címmel. Természetesen a földrajzi behatárolás ebben az esetben sem jelent alkotói és szellemi határokat, hiszen a bemutatott képek festői között ott találjuk a modern szlovákiai festészet megalapítóit, akiknek piktúrája annyi más modern művészeti ághoz hasonlóan szorosan kötődik a néphez. Többségüknek az első gondolatokat és az együttérzés mellett mély alkotói élményeket is jelentő témát a szülőföld - a táj és az ember - adta. A realisztikus népé- let-ábrázolás első szlovák mestere Gustav Mallý volt, akinek képei esetenként felérnek egy-egy pontos néprajzi leírással. Mindamellett autentikus közvetítője is a szlovák nép-idillikus felszínek mögötti - valós küzdelmének, nyomorának, amivel egyben, kora más nemzetekhez tartozó festőihez hasonlóan, véleményt és együttérzést is kifejezett. Sokkal határozottabb szándék munkált Martin Benkában, aki korszerűbb festészeti formák és kifejezőeszközök birtokában lett legnagyobb ismerője ugyanennek a tematikának. Képein a leegyszerűsített tájelemek és az eredeti látásmód teremtette jellegzetes expresszív figurák szerves egysége sugározza a néző felé azt az erőt, melyet ez a művész népéről a világnak mondani akart. A nemzeti jelleg, a népi karakter egyetlen szlovák festő alkotásaiban sem került olyan magaslatokba, mint az övéiben. A kiállításon megismerhető festőművészek között születésének idejét tekintve harmadikként következik Janko Alexy, aki már kilép ebbö! a tematikából, s ha értékeiben nem is maradéktalanul, de a megfestett tájakkal és emberekkel bővebb skálán gazdagítja a népélet képzőművészeti fogalmát. Alexy mellett a múlt század kilencvenes éveiben születettek közül Gwerk Ödön, Mikuláš Ga- landá, Zoltán Palugyay és Miloš A. Bazovský képei bár sok tekintetben különböznek egymástól, a hasonlóságot szemléletükben találjuk meg. Lényegesen kevesebb a dekoratív elem képeiken, s ami a vászonra került, egyben át is lényegült a ,,táj és ember“ kapcsolat elvontabb formáiba, tartalmába. Kora történelmi viharainak, emberi szenvedéseinek és a népélet idilltöl megfosztott falusi és városi valóságát festette Weiner-Kráľ Imre. Gwerk Ödönnel együtt felfedezi a városokban élők világát. Ezzel is magyarázható, hogy a losonci tárlaton is bemutatott Háború című képe az emberi szenvedés stációit az arcok karakterisztikus vonásai mögé rejti. A városi ipari munkások és falusi agrárproletárok felismerhető vonásai között felbukkan a kishivatalnok, a kispolgár is, mintegy kifejezve az egymásrautaltságot, a túlélés egyetlen esélyét: a közös harc vállalását. Ahogyan a Martin Benkáé, úgy Ľudovít Fulla művészete is egyedülálló a szlovák nemzeti piktúrá- ban. Bár az itt látható képei még nem minden formai és tartalmi elemükben tükrözik a későbbi, mesevilágból is merítő jellegzetességeket, mégiscsak a legnagyobbak egyikének életmüvet- alapozó festményeit láthatjuk. A fentieket tudatosítva mondhatjuk ki, hogy ennek a kiállításnak nem a legpontosabb a címbeli körühatárolása. Hiszen egy közigazgatási tájegység, azon túl, A Libanonból érkező hírek megrendítőek. Számomra a palesztin és a libanoni nép Izrael által történő kiirtása a legborzalmasabb gaztett a chilei fasiszta puccs óta. (...) A cionisták számára a szuverén Libanon lakosai most számokká változtak. Olyan számokká, amelyekből borzalmas likvidációs számlát akarnak összeállítani. A libanoniak és a palesztinok között sok az ismerősöm és a barátom. Ebben az országban nemegyszer jártam és szerepeltem, Jasszer Arafattal is találkoztam. Higgyék el, borzalmas érzés arra gondolni, hogyan szenvednek ott az emberek. Most már egyszerre nem beszélnek az emberi jogokról az Egyesült Államokban. Miért is, hisz Libanonban Izrael, amelyet az amerikai szövetséges pénzzel, fegyverekkel és erkölcsileg támogat, példátlan brutalitással lábbal tiporja a leghogy egykori történelmi tájegységeket is magába foglal, nem lezárt életű, nem mozdulatlan anyagi világ, s az itt élő népek mai utódait és életterüket csupán Mária Med- vecká, Szabó Gyula és Bácskái Béla festményein látjuk viszont. Bár Szabó Gyulának itt kiállított alkotásai a harmincas-negyvenes évek szociális viszonyait tükrözik, így a mai fogantatás, a kortársi szenvedély és népvállalás „csupán“ Medvecká és Bácskái képein látható. A fiatalon elhunyt festőművész a gömöri és nógrádi táj egyik legnagyobb ismerője volt, az e vidéken élő magyarok paraszti és munkás életének jelentős ábrázolója. Talán nem fölösleges megemlítenem, hogy mind ez idáig égető hiányként él bennünk a hirtelen bekövetkezett halála után körvonalazódó, de mégis oly nehezen születő gyűjteményes életmű kiállítása. A táj, amelyről helyenként elemi erőkkel vall ez a tárlat, olyan emberek hazája, akik történelmi egymásrautaltságuk elsődlegességét szem előtt tartva dolgoztak, küzdöttek mai szocialista jelenünkért. Liptó, Túróc szlovák parasztjai és munkásai a történelmi sorsfordulók idején mindig megtalálták az összekötő közös nyelvet a gömö- riekkel és a nógrádiakkal. DUSZA ISTVÁN alapvetőbb emberi jogokat. Vajon ki vétózta meg a Biztonsági Tanácsban ezt az embertelenséget, cinikus agressziót elítélő dokumentumokat? Nem más, mint az Egyesült Államok. És annak ellenére, ami ma Libanon földjén történik, a vérontás és az óriási fájdalom ellenére, amelyet az emberek százezrei az izraeli rabiga miatt elszenvednek, a bomba- és gránátzuhatagban átélnek, hiszem, hogy a paleszttin népet nem győzik le. Mindig erősebb a fegyvereknél az őszinte szív, az igazság. A kegyetlenség a jogtalanság és az erőszak fölénybe kerülhet, de elöbb-utóbb vereséget szenved. Az embertelenség fölött végül is mindig győz az ember. Dean Reed, amerikai énekes-színész (A Rudé právo nyomán) A csehszlovák matematikusok és fizikusok egyesületének, valamint a matematikai olimpia központi bizottságának a matematikai olimpiák hazai történetével kapcsolatos jubileumi kiadványa 1971-ben jelent meg először és a könyv eddig kettővel bővült. Az első a hazai matematikai olimpiák húszéves történetét dolgozta fel. A másodikban a matematikai olimpia központi bizottságának elnöksége az első negyedszázad történetének krónikáját adja. Rendkívül gazdag tartalmú a mostani jubileumi kiadvány is. Jubileumi ismét, mert hazánkban az első matematikai olimpia 1951- ben volt. Olimpiánk harmincéves múltjával előkelő helyet foglal el a világ matematikai versenyei között. Előbb (a szakfolyóiratok matematikai versenyeit leszámítva) csupán Magyarországon (1894), a Szovjetunióban (Moszkva-Le- ningrád 1934), Lengyelországban (1949) és Bulgáriában (1950) volt ilyen jellegű verseny. A tengeren túl pedig az Egyesült Államokban, 1949-től. A matematikai olimpia központi bizottsága új kiadványával visszapillantó tükröt ad olvasói kezébe. A kerek évforduló újabb alkalom a számvetésre, arra, hogy elemezzük, hazánkban e legrégibb iskolai rendezvény (verseny) hogyan, mennyiben tesz eleget alapvető funkciójának: miként segíti a matematikában tehetséges tanulók felkutatását és szakmai irányítását. A szerzők ebben látják e kiadvány megjelentetésének fő indítékát. A kiadvány elsősorban az 1976 utáni matematikai olimpiákon elért eredményeket összegezi. A tartalomjegyzékben megtaláljuk a nemzetközi matematikai diákolimpiák huszonegy évének rövid jellemzését és a csehszlovákiai versenyzők eredményeinek értékelését. A következő rész válogatást ad az olimpikonok és a legeredményesebb versenyzőkkel rendezett ankét anyagából: a megkérdezettek vallanak eredményeikről és tanáraikról, akiknek segítőkész irányító munkájuk nem csupán az olimpián való részvételre, hanem a pályaválasztásukra is befolyással volt. A matematikai olimpiák győztesei tanáraikról... - a címe az információs-adalékokon túl különös erkölcsi szépséget sejtet. Mondhatnók így is: a jó tanító növendékei közt ott rejtőznek mindig a holnapok nagyjai. Mivel a könyv 148 oldaból áll, e cikk bővebb ismertetést nem nyújthat-á5 tartalmas kiadványról. Minden recenzens arra törekszik, hogy a hozzá legközelebb álló kérdésekről igyekszik kimerítően írni. Hozzám, hivatásomnál fogva a pedagógia és matematika áll a legközelebb. Ezért Jan Vyšiň docensnek a Matematika tagozatos gimnáziumokról szóló cikkét szeretném kiragadni. A szerző több éven át elnöke volt a matematikai olimpia központi bizottságának. Az ő kezdeményezésére létesítettek hazánkban matematika tagozatú gimnáziumokat, hogy még nagyobb figyelmet szentelhessünk a matematikában tehetséges tanulók szakmai fejlődésének. A tagozatos gimnáziumokban főiskolai munkamódszerrel dolgoznak, s az összes ilyen gimnáziumot az egyes egyetemek tanszékei patronálják, ily módon egyetemi oktatók szemináriumi foglalkozásokat vezethetnek és előadásokat is tartanak a matematika alkalmazásáról. Szó esik az írásban a hat év alatt tapasztalt hiányosságokról is. Jan Vyšín felsorolja a pozitívumokat is, melyeknek lényege egy mondatba sűríthető: ,,ezek az iskolák minden kétséget kizáróan hozzájárulnak a középiskolások matematikai műveltségének gyarapításához.“ A matematikában tehetséges tanulókkal való foglalkozás másik formája, amely az utóbbi években jól bevált és minőségi fejlődést mutat, az országos levelező szeminárium. Antonín Vrba ismerteti röviden az 1974-ben alakult országos jellegű gyakorló foglalkozások értékelését és az eltelt időszak feladatait, amelyeket nagyon jól hasznosítottunk az iskolában a matematikai szakkörök foglalkozásain és jó gyakorlóanyagnak bizonyult az olimpiára készülő tanulóimnak is. A jubielumi kiadvány a matematikatanárok hasznos segédeszköze. Hasznosságát az összképből kibontakozó értékelési, össz- szegezési megállapítások szakszerű számbavétele, az egyes feladatok megoldásának avatott közvetítése biztosítja. OLÁH GYÖRGY Erősebb a fegyvereknél Hát itt vagyunk. Fenyvesek között, sík tájról, párás reggelben. Álmosan, fáradtan, izzadtan, de a megérkezés örömével. Különösképpen a gyerekek. Ámulunk a feleségemmel: meg sem látszik rajtuk, hogy alig aludtak, a vonatozás élménye- amelyben nem sok részük volt eddig, legalábbis nem sötét ég alatt, amikor sejtelmesebb a világ - erősebbnek bizonyult az álomnál. Akkor is, amikor az egyik állomáson csatlakozásra kellett várnunk vagy két órát már éjfél utár.. A nagy csarnokban hiába készítettünk számukra alkalmi ágyat bőröndökből, táskákból, nem hunyták le szemüket. Csak az utolsó útszakaszon, hajnal felé. És most itt vagyunk. Megkapjuk a kulcsokat, aztán irány a szoba, mely két hétig otthonunk lesz. Másik épületben van, és ez a másik épület is fából készült emeletes barna ház, fehér keretes ablakokkal, két oldalán üvegezett erkélyekkel. Bent: a szokásos tájékozódás. Az első benyomások jók. Igaz ugyan, hogy a folyosón is meg a szobában is kegyetlenül nyikorog, recseg a padlózat a szőnyeg alatt minden lépés nyomán, és az egész házban mindössze egy mellékhelyiség és egy zuhanyozó van, az előbbi az emeleten, a másik a földszinten. Bosz- szankodik is emiatt egyik földszinti lakótársunk, legalább fordítva lenne, mondja. Akkor meg mi bosszankodhatnánk. Nincs időnk további szemlélődésre, kezet mosunk és vissza a központi épületbe, ahol az étkezde van. Jólesik a reggeli, mely után az üdülőegység igazgatója üdvözöl bennünket, a mintegy százharminc különböző korú, nemű, foglalkozású vendéget. Legtöbben a cseh országrészekből érkeztek az óriás-hegységnek e gyógyfürdőjéről híres pontjára- szakszervezeti üdülőként, ki egyedül, ki családostul. Tetszik, hogy az igazgató nem akar mindenáron elkápráztatni, olyasmit ígérni, amit nem tudnak nyújtani, amiről legfeljebb ó maga is csak álmodik. Szálláshelyeink régi épületekben vannak, melyeket igyekeztek korszerűsíteni, mondja; ami pedig az étkezést illeti, nem mindig tudnak olyan ételeket feltálalni, amilyeneket szeretnének, olykor akadozik a zöldség- és gyümölcs- a tej- és húsellátás. x Reggel, délben, este háromféle étel közül választhatunk. Az adagok olyanok, hogy az előcsarnokba „kitett“ személymérleg nyelve a leghosszabb hegyi túrák után se örvendezteti meg a súlyfölöslegüktől szabadulni akarókat. Ebben persze, főként a férfiak körében, szerepe van a kitűnő sörnek is, melyből csak az igazán mértéktartóknak elegendő egy pohárral. No meg azoknak, akik dr ágálják. Nem olcsó mulatság, 3,90-ért hozza a pincér. Ételben, italban tehát nincs hiány. x Annál kevesebb a játéklehetőség, bent is kint is. A kikölcsönözhető társasjátékokon kívül csupán egy, mélybe süllyesztett röplabdapálya. De hát végül is a hegyek, erdők miatt jöttünk ide. Abból meg van bőven. Amennyire erőnk, a síksághoz szokott szívünk, tüdőnk, lábunk bírja, megyünk is felfelé. Jó lenne erdei állatokat látni, persze, a szelídebb fajtákból, de a két hét alatt csak egy kicsi kígyóval találkozunk, madárhang semmi. Az erdei növények közül áfonyából van a legtöbb, aztán itt-ott málnabokrok, gombából még a mérgesebbje sem érezheti valami jól magát errefelé, elvétve bukkannak csak föl. Mondják, két éve repülőgépek permetezték ezeket az erdőket, megállítandó a fák romlását, melyeket még az ilyen, magasabban fekvő területeken is elér az ipari szennyeződés. Amilyen csodálatos, a gyermekekből hangos ujjongást kiváltó minden tájak fölé emelő utunk fel a Fekete-hegyre, a nemrégiben elkészült korszerű drótkötélpályán, annyira lesújtó közvetlenül alattunk, illetve mellettünk sok fenyő látványa, különösen a csúcshoz közeledve. Az egyik félig, a másik egészen zöldjét vesztette már, vonaglik bennük az élet vagy már ki is múlt, némelyikük testét elborzasztó szürkés képződmények borítják vastagon. Nem rejthetik őket szem elől az azért még többségben lévő elevenek sem. A tetőn még lehangolóbb a helyzet. Táj - csata után. Mikor keresztülvágjuk magunkat rajta, rövidítve utunkat a tévétoronyhoz, akkor vesszük csak észre a táblát: Az erdőbe lépni szigorúan tilos. Mert életveszélyes, bármikor megtörténhet, hogy az egyik haldokló fa nem bírja tovább a rászakadt másikat. Odébb újabb tábla: Holt erdő. Ez áll rajta, mindent elmondva. Másnap interjút fedezek fel a Rudé právoban, témája éppen az Óriás-hegység szépségeinek, értékeinek a megőrzése. Nem kevés a megoldást sürgető gond, melyet csak növel sok turista helytelen magatartása, nyilatkozza a kérdezett. Hiába rónak ki büntetést, kifizeti az illető, mosolyogva, aztán cselekszi tovább a rosszat. Van rá példa, hogy megtámadják az erdőőrt, ha szólni mer. Újabban kettesben járnak. x Mindezek ellenére: élvezzük a hegyeket. A gyermekeknek élményt és tapasztalatot egyaránt adnak. Kérdésekre késztetik őket, és amire nem kaphatják meg azonnal a választ magától a természettől, megpróbálunk mi, szülők, felelni. így rögzülnek világukban olyan képek, amilyenekkel eddig legfeljebb meséskönyvekben vagy a tévé képernyőjén találkoztak; és így alakulnak ki új képzetek, melyek a képzeletük számára kikötőt és kifutópályát egyképpen jelentenek, jelenthetnek. Az egyetlen magyar család mi vagyunk. Másodikba készülő lányom annyit tud szlovákul, amennyit egy év alatt elsajátított a magyar iskolában, óvodás fiam egy szót se, de csodálatos módon megértik egymást a cseh és szlovák gyerekekkel. Közös nyelvük: a játék. Lányom legjobb barátnője egy ugyancsak másodikba készülő és már ugyancsak „tejfoghíjas“ cseh kislány lett. Megígérték egymásnak: levelezni fognak. Hogy a nyelvi különbség miatt hogyan, azt csak a mi oktalan kérdésünk juttatta eszükbe. x A végére egész jól összemelegedik népes közösségünk. Családok kerülnek közelebb egymáshoz, mondjáK egymásnak életüket, örömeiket és gondjaikat. Az üdülő vezetői ezt a közösségibb hangulatot már az elején szerették volna megteremteni, de az ismerkedési est túlságosan nyakkendósre-estélyiruhásra sikeredett, jónéhányan, különösen a fiatalabbak, nem gondoltunk arra, hogy ünneplőt is ajánlatos magunkkal vinni a hegyekbe. Persze, ismerkedési est ritkán éri el célját nagy tömegben. Az ismerkedéshez, barátságok szövéséhez másféle együttlétek szükségeltetnek ilyen helyen. Például: játékok, mint a röplabda; tornára is sor került, rajtunk kívül még két üdülőegység csapatának a részvételével. Aki nem játszott, szurkolóként jelent meg buzdítani az övéit. x Hát megérkeztünk. Fenyvesek közül újra sík tájon. Otthon, megkönnyebbülve. Merthogy mégsem volt ez mindennapi vállalkozás: két gyerekkel vonaton a messzibe. Miután leteszem a bőröndöket, mondom hangosan: nagy kő esett le a szívemről. A lányom ekkor mellemre néz csodálkozó szemekkel, aztán a padlóra. Keresi a követ. És megtalálja. BODNÁR GYULA ÚJ SZÚ 6 1982. VIII. 12. Hegyek között, völgyek között
