Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-31 / 206. szám, kedd

Levelezőink írják Egy város életéből A nyitrai František Studený Képtár a prágai Nemzeti Galériá­val közösen kiállítást nyitott meg, melyet Václav Hollar cseh grafikus születése 375. évfordulójának a tiszteletére rendeztek. A cseh grafikus a Fehérhegyi csata után Németországba emigrált. Nagy si­kereket ért el külföldön. A kiállítá­son megtekinthetők Holler ma­gyarországi városokról készített grafikái is. x A természetvédelem szocialista társadalmunk egyik legfontosabb feladata. Nyitrán is megalakult LEGNAGYOBB ÉRTÉK AZ EMBER Ezt tartva szem előtt a Vöröske­reszt ipolyszalkai (Salka) szerve­zete és a körzeti orvos évente rendszeresen többször is meg­szervezik az önkéntes véradást. Legutóbb 32-en adtak vért az ér­sekújvári (Nové Zámky) transzfú­ziós állomáson. Ebben Izrael Béla a Jánsky-emlékérem ezüst foko­zatával, Gál János és Kovács Bor­bála, a Jánsky-emlékérem bronz fokozatával kitüntetettek járnak az élen. Majerszky Márton Halászverseny A halászszövetség ágcsernyöi (čierna nad Tisou) alapszervezete az idén 11-szer rendezte meg a halászversenyt a Tiszán. Har­mincötén neveztek be a verseny­be, a hazaiak huszonhármán vol­tak, s nem hiányoztak a nők sem. A férfi egyéni versenyben első helyen ifj. Balogh László végzett 9750 ponttal, második Iván János lett 7800 ponttal, a harmadik pedig Petócz Károly 7350 ponttal. A női egyéni versenyben első helyen végzett Leskó Sarolta 4100 pont­tal, második Mária Mičková lett 3150 ponttal és a harmadik Bo- dzási Katalin 2500 ponttal. Eperjessy István Segítettek az iskolások A nagygéresi (Veľký Horeš) alapiskola tanulói a nyár folyamán hatékonyan segítették a földmű- vesszövetkezetet. A fiúk főleg az aratásba kapcsolódtak be, de a lá­nyok is találtak munkát: szorgal­masan szedték a paprikát és a szólóskertben foglalatoskod­tak. Iski Ibolya Lassan befejezik a Jolsvai (Jel­šava) Állami Gazdaság licei (Licin- ce) részlegén 40 hektárról a korai burgonya betakarítását, melyben nagy segítséget nyújtottak a revú- cai gimnázium tanulói és a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola hallga­tói. A kedvezőtlen időjárás ellené­re is voltak parcellák, melyeknek hektárhozama elérte a 10-10,3 a természetvédők szövetsége, és már jelentős eredményeket mutat­hatnak fel. A szervezetnek főként fiatal tagjai vannak, akik ellátják a környék rezervációit figyelmez­tető táblákkal, eltávolítják az erdő­ből a felelőtlen turisták után a hul­ladékokat. x A nyitrai állattenyésztési kutató intézetben kiállítás nyílt Művészet és tudomány címmel. Az intézet a killítást - melyen kerámiákat, platsztikákat és fotókat mutatnak be - a Kerületi Képtárral közösen rendezte. A megnyitón két tudo­mányos előadás hangzott el, majd Ladislav Sevela ismertette a kiállí­tó művészek munkásságát. Mártonvölgyi László A Párkányi (Štúrovo) Állami Gazdaság kismuzslai (Malá Muž- la) részlegén augusztus közepén megkezdték a kukorica silózását. Farkas Miklós, a részleg vezetője elmondta, hogy ezer darab állatot kell átteleltetniük, ezért nagy szük­ségük van a jó minőségű takarmány alapra. A silót elemek­ből épített száz vagonos silógö­dörben tárolják. Ezenkívül a gaz­daság takarmánykészletében még 80 vagon szenázs, és 26 vagon lucernaszéna van. + + + A részlegen 55 hektáron ter­mesztettek dohányt. Szemes End­re Fóagronómus szerint jó termés ígérkezik, a tervezett 1,45 tonna hektárhozam helyett nagyobb ho­zamra számítanak. Ez főleg annak tonnát. Naponta 12-15 tonna bur­gonya került a raktárakba, hogy aztán osztályozva kerüljön a felvá­sárló központba, majd a fogyasz­tókhoz. Ezzel a nagy mennyiségű burgonyával az állami gazdaság licei részlege nagyban hozzájárult a járás zavartalan burgonyaellátá­sához. A felvételen a gimnázium tanulói. Bányász Ida ÉRTÉKES DÍJAK A trnavai Járási Építőipari Vál­lalatban a szakszervezeti üzemi bizottság kezdeményezésére egy­re többen kapcsolódnak be a szakszervezet által szervezett Társadalmi érettségi elnevezésű országos versenybe. Az előző évekhez képest az idén, a jubileu­mi XX. évfolyam versenyébe kap­csolódtak be a legtöbben, 281 egyén és 33 kollektíva 350 taggal. A vállalat üléstermében Veronika Tibenská mérnök értékelte a na­pokban a társadalmi érettségi XX. évfolyamának eredményeit. Jozef Kuna, a szakszervezeti üzemi bi­zottság elnöke adta át az értékes díjakat. Mikuláš Maťašeje köszönhető, hogy az idén hiányta­lanul betartották a növényvédelmi intézkedéseket és a több éves termelési tapasztalatokat is hasz­nosították. A dohány törésénél nagy segítséget nyújtottak Nyitrá- ról a mezőgazdasági főiskolások. A dohány szárítása jugoszláv és magyar szárítóbérendezésekkel, valamint természetes úton törté­nik. Az osztályozott dohányt Lé­ván (Levice) vásárolják fel. Zátyik Júlia KIRÁNDULÁSOK A nagymácsédi (Veľká Mača) Jednota fogyasztási szövetkezet vezetősége majdnem minden év­ben kirándulást szervez a tagság részére. Idén Lancz Irén vezeté­sével ellátogattak Bratislavába, Brnóba, Kutná Horára, Prágába és Drezdába. Három nap alatt sok szépet láttak és megismerkedhet­tek a városok történelmi neveze­tességeivel és műemlékeivel. Miklós Gyula A Szlovák Nemzeti Felkelés nyomában címmel kétnapos ki­rándulást szervezett az áji (Háj) Jednota fogyasztási szövetkezet ellenőrző bizottsága Korcsmáros István vezetésével. Az első meg­álló Dobšinán volt, majd a nemec- kei emlékműnél adóztak tisztelet­tel az elesettek emlékének. Ban­ská Bystricában megtekintették a Szlovák Nemzeti Felkelés Mú­zeumot. Másnap Zvolen neveze­tességeivel ismerkedtek, majd ha­zafelé megnézték Bolykon (Boľ- kovce) az ejtőernyős világbajnok­ságot Farkas Rózsa Gazdagítják a választékot A termékszerkezet fejlesztése érdekében rendszeresen gazda­gítja az egészséges táplálkozást elősegítő termékeinek választékát a losonci (Lučenec) húsfeldolgozó üzem. Szalámiféleségekból pél­dául az idén - a tervezett 165 tonnával szemben - több mint 170 tonnát gyártanak, ami 45 tonnával több az elmúlt évben előállított­nál . Kanizsa István Szülési és anyasági segély K. F. A terhességem negyedik hónapjában megszakítottam a munkaviszonyomat és lakhelyet változtattam. Munkát nem találok, ezért jelenleg nem dolgozom. Azt szeretném tudni, hogy jogosult leszek-e szülési és anyasági se­gélyre? Mivel nem tud munkaviszony­ban elhelyezkedni, jelentkezzen az illetékes nemzeti bizottság munkaerőkkel foglalkozó osztá­lyán, hogy munkát közvetítsenek önnek, vagy ha ez nem volna lehetséges, vegyék fel önt a mun­kát kereső személyek nyilvántar­tásába. Ha munkaviszonyát terhessége negyedik hónapjában szakította meg, a szülést megelőző negyedik hét kezdete még a munkaviszony megszakításától számított hat hó­napos ún. védelmi időbe esik. A védelmi idő jelentősége az, hogy ha a dolgozó a munkaviszony megszűnése után, de még ebben a védelmi időben válik munkakép­telenné, ugyanúgy jogosult a be­tegségi biztosítás szolgáltatásaira és juttatásaira, mintha a munka- viszony tartama alatt vesztette volna el munkaképességét. A vé­delmi idő általában 42 nap, de csak azoknál a nőknél, akiknek munkaviszonya terhességük ideje alatt fejeződik be, mindig hat hó­nap. Mivel a munkaviszonya meg­szűnése és az anyasági segélyre való jogosultsága között legfeljebb négy hónap telik el, jogosult lesz szülési és anyasági segélyre is (a szülést megelőző negyedik hét kezdetétől). Teljesítenie kell vi­szont a törvényben meghatározott feltételeket: hogy a szülést meg­előző két éven belül legalább 270 napig részese volt a betegségi biztosításnak; hogy terhessége szüléssel végződik, s hogy nem lesz joga sem bérre, sem pedig más, munkából származó jövede­lemre. A szülési segélyre való jogigé­nyét az anyakönywezetótól kapott nyomtatvány kitöltésével érvénye­sítheti. A szülési segély összege minden megszült gyermek után kétezer korona. Az anyasági segélyt - amelyet az utolsó munkahelyén elért kere­setéből számítanak ki - valószínű­leg nem 26 hétig, hanem 35 hétig folyósítják majd önnek, ha teljesen egyedül él. Ki az örökös? K. G. Ez év februárjában elhunyt a nővérem és három napra rá a férje is. Gyermekük, sem roko­nuk rajtam kívül nem volt. Végren­deletet nem hagytak. A közjegyző miután felvette a hagyatéki leltá­rát, azzal búcsúzott tőlem, hogy én leszek az örökös. Most viszont azt állítja, hogy a hagyatékhoz semmi közöm, nem lehetek örö­kös és a hagyatéki tárgyalásra sem idézett be. ön az örökösödési jogunk alap­ján valóban nem tekinthető ebben az esetben örökösnek. A hagyaték az örökhagyó halála pillanatában száll át az örökösre, minden ható­sági végzés nélkül. A közjegyző végzése csupán megállapítja az örökösöket, de nem „nevezi ki“ azokat. Nővére halála pillanatá­ban a férjére szállt minden örököl­hető joga, mivel ö az öröklés tör­vényes rendjében kedvezőbb hely­zetben volt, mint ön. Ö volt tehát az egyedüli örökös és ezen mit sem változtat az a tény, hogy csupán három nappal élte túl az örökhagyót; a lényeges csupán az, hogy az örökhagyó halála pil­lanatában a férje még élt. Mivel nővére férjének nincs örököse, a hagyaték az államra száll, vagy­is az „örökös“ az állam. Családtagápolási táppénz K. N. Leányom a harmadik gyermekét szülte és mert a vejem nem ért a háztartáshoz, a pelen­kamosáshoz, öt napra hozzájuk költöztem, hogy a két gyermek gondját viseljem. A kórház erre az időre igazolást is adott nekem, de ezt a hnb nem hitelesítette és a munkáltatóm sem ismerte el. Az említett öt napra fizetetlen sza­badságot írtak ki nekem. Jogosan jártak el? Munkáltatója a „fizetetlen sza­badság1' kiírásában mindenkép­pen helyesen, vagy pontosabban: az ön érdekeinek megfelelően járt el. A másik lehetőség az lett volna, hogy igazolatlan távolmaradást ír­nak ki, és ez súlyos jogi következ­ményekkel járt volna, ön viszont nyilván azt tartja igazságtalannak, hogy nem fizettek önnek családtag­ápolási táppénzt, holott ön a sa­ját unokáiról gondoskodott. Ez a táppénz valóban szolgál arra is, hogy helyettesítse, pótolja a mun­kabért arra az időre, amíg a dolgo­zó tíz évesnél fiatalabb, egészsé­ges gyermekről gondoskodik, ha az a törvényben meghatározott okok miatt felügyelet nélkül ma­radt. Az 1956. évi 54. számú, a betegségi biztosításról szóló tör­vény 25. § 2. bek. szerint viszont a családtagápolási táppénz meg­ítélésének egyik nélkülözhetetlen feltétele az, hogy a tíz évesnél fiatalabb gyermek, családtagja le­gyen annak a dolgozónak, aki ott­hon maradt mellette, s hogy a gyermek és a dolgozó közös háztar­tásban éljen (de nem csak a gon­dozás, a felügyelet ideje alatt!). Mivel az utóbbi feltételt ön nem teljesítette, a családtagápolási táppénz nem Ítélhető meg önnek. Meddig kötelez a szerződés? P. R. Azt szeretném tudni, köte­les vagyok-e a szerződésnek megfelelően, a kitanulásom után három évet ledolgozni a munkálta­tómnál? Megjegyzem, hogy a ta­nulmányaim ideje alatt nem tar­tózkodtam kollégiumban, a mun­káltatóm nem biztosított napi ellá­tást és munkaruhát is csak egy­szer kaptam. A munkaviszonyát elvben korlá­tozás nélkül megszüntetheti fel­mondással, de valószínűleg nem lesz vállalat, amely alkalmazná önt. Ugyanis, ha a taníttatásának költségeit nem térítené meg ön, akkor ezeket jelenlegi munkáltató­ja a következő munkáltatójától kö­vetelné. Ha viszont azért adna felmondást, mert a munkáltatója ismételten megsérti az önnel szemben fennálló, a munkaszer­ződés, a kollektív szerződés vagy jogszabály által megállapított kö­telezettségeit, esetleg ha az utób­bi tizenkét hónap alatt legalább hat hónapig nem használták ki szakmai képesítését (lásd a Mun­ka Törvénykönyve 51. §, 1. bek.), a vállalat nem követelhetné követ­kező munkáltatójától az említett költségek megtérítését (és ter­mészetesen öntől sem). Ugyanez a helyzet akkor, ha a felmondásá­nak indoka az lenne, hogy orvosi szakvélemény szerint nem végez­heti eddigi munkáját, vagy ha egészségügyi okokból azonnali hatállyal szüntetné meg munka- viszonyát (lásd a Munka Törvény- könyve 54. §). T. SZ. Ez év márciusának vé­gén fejeztem be kétéves kötelező katonai szolgálatomat. Azt szeret­ném tudni, mennyi szabadságra van igényem, mert a munkáltatóm csak hét napot hajlandó adni? Üdülési szabadságát jogszabá­lyok alapján lerövidíthetik, ha ka­tonai szolgálata teljesítése miatt nem dolgozott, de csak abban az esetben, ha a fent említett ok miatt legalább száz munkanapot mulasz­tott a naptári év folyamán az üdülési szabadság kivétele előtt. A szabadság rövidítésének mérté­ke az első száz munkanapért az üdülési szabadság egytizenketted része és minden további 25 mun­kanapért további egytizenketted rész (lásd a Munka Törvényköny­ve végrehajtására kiadott 1975. évi 54. számú kormányrendelet 16. § 1. bek.). Mivel ön ez évben csupán három hónapig nem dol­gozott, véleményünk szerint üdü­lési szabadságát nem rövidíthetik, tehát meg kell kapnia a teljes üdü­lési szabadságát (amely valószí­nűleg két hét, vagyis tíz munka­nap). Nem valószínű ugyanis, hogy munkarendje szerint legalább száz munkanapot kellett volna le­dolgoznia április elsejéig, ha nem katonáskodik. (m. _ n.) A nyolcvan hektáros nyitrai kertészetből naponta egy vagon friss zöldségfélét szállítanak a város üzleteibe és a központi raktárba. A felvételen Banyi Teréz és Eva Pavloviőová a paprikát méri. Pavel Matis ÚJ SZÚ 6 1982. VIII. 31. SZEDIK A KORAI BURGONYÁT Folyik a betakarítás

Next

/
Oldalképek
Tartalom