Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-20 / 197. szám, péntek

ELŐTÉRBEN AZ IDEOLÓGIAI ÉS SZERVEZETI EGYSÉG ÚJ szú 5 1982. VIII. 20. Növekvő igények írta Vladimír Pirošík, a CSKP KB tagja, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára A közép-szlovákiai kerület dolgozói a pártszervek és szervezetek vezetésével nagy erőfeszítéseket tesznek a CSKP XVI. kongresszusa által kitűzött feladatok teljesítéséért. Tudatosít­ják, hogy rendkívül igényes, bo­nyolult, de ugyanakkor reális és teljesíthető feladatokról van szó. E feladatok megvalósítása egyre jobban szükségessé teszi a mun­kához való aktív hozzáállást, min­den egyén és munkakollektíva ak­tivitását. Ez természetesen meg­követeli, hogy állandóan javítsuk a pártmunkát, szilárdítsuk és töké­letesítsük a lenini munkastílust. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a párt eszmei és szervezeti egységének gyakorlati megvalósítása az egyik legidősze­rűbb feladat marad a fejlett szocia­lista társadalom építésének idő­szakában is. A párt eszmei, szer­vezeti és akcióegységétől függ a gazdasági és társadalmi szervek valamint szervezetek munkájának eredményessége is. Ezért a tag­sági alap javításának keretében előtérbe állítottuk azt a követel­ményt, hogy ezt a feladatot szoro­san össze kell kapcsolni az igé­nyes gazdasági feladatok teljesí­tésével. A kerületi pártszervezetben el­fogadott intézkedések következe­tes megvalósítása eredménye­képp megváltozott a tagság összetétele, megnőtt a munkások aránya. A kerületi pártszervezet­nek csaknem minden negyedik tagja 1968-1977 között lépett a pártba, és minden ötödik párttag és tagjelölt 1977 után. A párttagok 47 százaléka 1968 után lépett a párt soraiba. Tudjuk, hogy ez fokozott igényeket támaszt a tag­jelöltek és a fiatal párttagok neve­lésével szemben. Ma alapozzuk meg a párt jövőbeli tevékenysé­gét, abban az időszakban kifejtett tevékenységét, amikor a mainál még igényesebb és bonyolultabb politikai, ideológiai és gazdasági feladatokat kell majd megoldania. T udjuk, hogy a pártba felvett fiataloknak nincsenek köz­vetlen tapasztalataik az osztály­harcokból. A mai és a jövőbeli feladatok ezért megkövetelik, hogy a pártalapszervezetek még céltudatosabban készítsék fel afia- talokat a párttagságra, jobban válasszák ki a tagjelölteket. A pártalap javításának elvá­laszthatatlan része, a pártegység megszilárdításának feltétele a pártalapszabályzat megtartása, a párt és az állami fegyelem meg­szilárdítása. Az utóbbi időben kö­vetkezetesebben oldjuk meg a pártalapszabályzat megsértésé­nek eseteit, ezt mutatja a kiszabott pártbüntetések száma is. A tagsá­gi alap pozitív fejlődése ellenére még felmerülnek problémák és fo­gyatékosságok, amelyeket foko­zatosan meg kell szüntetnünk. A párt hatását több ízben gyengíti, hogy a munka minősége nem min­dig egyforma, egyes pártszerve­zetek kevésbé hatékony, formális munkát végeznek, a kommunisták egy része nem elég aktív a kong­resszusi határozatok megvalósítá­sában. Egész munkánk minősége és hatékonysága javításával kapcso­latban is ezekre a problémákra irányítjuk figyelmünket. Tudjuk, hogy az előttünk álló igényes fel­adatokat csakis politikailag és szak­mailag jól képzett káderek oldhat­ják meg. Ezért a kerületben a párt- szervek és szervezetek rendkívüli figyelmet szentelneK d kádermun­ka színvonalának emelésére. Fi­gyelmünket a munkáskáderekre öss^pöfítosítjuk, ami megnyilvá­nult a párt munkásmagvának megszilárdításában, az alapszer­vezeti pártbizottságok szociális összetételében, valamint a vá­lasztott pártszervek összetételé­ben is. Több az olyan tisztségviselő és pártmunkás, aki hiánytalanul ma­gáévá tette a politikai szervező és irányító munka elméleti és gyakor­lati ismereteit. Pozitívan változott meg a nemzeti bizottságok és a társadalmi szervezetek bizottsá­gainak osztály- és korösszetétele is. A kerületben sikerült érvényesí­tenünk a káderek stabilizálásának lenini követelményét, az időseb­bek tapasztalatait összekapcsol­juk a fiatalok lelkesedésével. Ter­mészetesen ezen a téren is tanúi lehetünk annak, hogy egyes párt- szervezetek nem járnak el helye­sen. Amikor ugyanis a káderek stabilizálását hangsúlyozzuk, ez nem jelenti, hogy olyan embereket hagyunk a felelős posztokon, akik nem tudnak megbirkózni minden­napi feladataikkal, politikai és szakmai szempontból fejlődés- képtelenek, vagy olyanokat, akik erkölcsi tulajdonságaikkal rombol­ják a párt tekintélyét. Különösen a mostani bonyolult belső és külső feltételek megkövetelik, nemcsak a vezetők magas politikai és szak­mai színvonalát, hanem kitartásu­kat és szilárd akaratukat is. A z idei gazdasági feladatok teljesítése is azt mutatja, hogy különösen az irányító és szervező munkában még sok a tartalékunk. Nem lehetünk elé­gedettek azzal, hogy az első félév­ben a kerületben tíz vállalat nem teljesítette tervfeladatát. Ez arra utal, hogy nem készült fel minden­ki a 7. ötéves tervidőszak igényes feladatainak megvalósítására. A kerületi pártbizottság szerveiben a vállalatok és üzemek tervteljesí­tésének megvitatása során gyak­ran találkozunk olyan esetekkel, hogy a vezetők a terv nem teljesí­tését objektív tényezőkkel indokol­ják. Csak kevesen ismerik be ön- bírálóan, szubjektív fogyatékossá­gaikat, főleg az irányító és szerve­zőmunka hibáit. Ezt megerősítet­ték a kerületi pártbizottság elnök­sége rendkívüli ülésének határo­zatai is. Ezen az ülésen a komplex lakásépítés kérdéseit, és a jövő évi terv feladatait vitattuk meg. Megköveteljük, hogy minden fele­lős poszton dolgozó tisztségvise­lő, vezető felelősségteljesen te­gyen eleget kötelességeinek, és ne rejtőzzön a párt tekintélye mögé. A párt ideológiai és szervezeti egységében jelentős szerepe van a kollektív vezetés elvének. A kol­lektív vezetés elvének következe­tes megvalósítása szavatolja, hogy kikerüljük az egyoldalú dön­téseket. A tapasztalatok egyértel­műen bizonyítják, hogy a politika csakis ott lehet maximálisan he­lyes és objektív, ahol a fontos kérdésekről a kollektíva dönt, ahol a forradalmi elméletet összekap­csolják a kollektíva gyakorlati ta­pasztalataival. A kollektív vezetés következe­tes érvényesítése a politikai gya­korlatban elsősorban azt feltétele­zi, hogy tovább javítsuk a válasz­tott pártszervek munkáját és a tag­sági gyűlések színvonalát. Ezért már a pártszervek munkatervei­nek kidolgozásakor ügyelünk arra, hogy a pártbizottságok és a tagsá­gi gyűlések főleg a pártpolitika legidőszerűbb problémáival foglal­kozzanak. Ügyelünk arra, hogy a tagsági gyűlések programját széles kollektívában, elsősorban a pártcsoportokban vitassák mec;. A pártszervezetek. - toieg az iparban, a gazdasági feladatok tel­jesítésének értékelése során nem elégedhetnek meg az eredmé­nyek statisztikai összegezésével, alapos elemzés alapján konkrétan rá kell mutatniuk a munkaszerve­zésben, az anyaggazdálkodás­ban, az energiafelhasználásban, a termelés minőségében, a mun­kaidő kihasználásában felmerülő hiányosságokra. így például a nagy üzemekben, mint például a martini és a dubnicai nehézgép­gyárakban Vág-menti gépgyárak­A Český Krumlov-i Lira vállalat Horni Platá-i üzemét a világ számos országában ismerik. Ízléses képkereteit, melyekből az idén 70 ezer darabot gyárt, 43 ország vásárolja. Jelenleg az üzem nagyszabású rekonstrukcióját végzik, amelynek befejezése után 75 százalékkal növel­hetik a termelés arányát. A felvételen Josef Kavan üzemvezető és Ivan Kubeš mester az elkészült rámák minőségét ellenőrzik. (Jaroslav Sýbek felvétele - ČTK) KARBANTARTÓK BÉKE-rendszerre. A mi brigádunk a 110, 220, 400 kilowattos KVh vezetékekért felelős. Még soha nem merült fel kifogás a munkánk ellen.- A szocialista munkabrigádnak a mi esetünkben az életvitel szem­pontjából is nagy jelentősége van - állítja Jencső József. - Mi a munkánkat egyenként is jól vé­geznénk, egyrészt becsületből, másrészt azért, mert kell a pénz. Fiatal családapák vagyunk, a gye­rekeknek új ruha kell. Építkeztünk is, kölcsönünk is van, ha rendbe tettük a házat, be kell bútorozni. Ez pénz nélkül, sok pénz nélkül, nem megy. A brigád nekünk biz­tonságot ad.- Hogyan?- Hát úgy, hogy ha sürgős mun­ka adódik, nem méricskéljük kinek mi a feladata, egy emberként dol­gozunk. A télen például egy éjsza­kai nagy vihar letépte a WMIV, 220 kilowattos magasfeszültségű kapcsolókat az ötös blokkban. El­törött a porcelán. Éjjel háromkor szedte össze a készültségi kocsi a brigád tagjait. Viharos szél, köd, szitáló eső, hó, de egy zokszó nem esett. A központ áramtalaní- tott és kiadta- a parancsot, hogy délelőtt tizenegyre végezni kell a munkával. Úgy reggel hatig min­denki tette a dolgát megszakítás nélkül. Akkor szóltunk, hogy kész. A központban el sem akarták hin­ni. A tervezettnél 4-5 órával előbb elhárítottuk a hibát.- Szeretünk mi kirándulni is,, nemcsak dolgozni. A csúcsmun­kák idején minden évben segí­tünk a csicseri szövetkezetnek. Gyűjtjük a fémhulladékot, szóval az asszonyok legnagyobb örömé­re minden évben összejön a Dri- gádkirándulásra a pénz. Az idén sem szegjük kedvüket, felme­gyünk a hegyek közé, a Doma- šára.- Csak az asszonyok kedvéért? összenevetnek. - Meg a halak végett. A hűvös tóvíz más ízű halakat nevel, mint a Labore erre mifelénk. Az üzemnek van ott nya­ralója, elférünk mindnyájan. Él­vezzük egymás társaságát, meg reggelenként a friss, csípős leve­gőt. De voltunk mi már együtt a Šíraván, a Nyíregyháza melletti Sóstón, megmásztuk a Rysy csú­csait, tanulmányi kiránduláson Brnóban, a nemzetközi gépipari kiállításon, a barátsági vonattal Leningrádban. Szóval érdekes az életünk, sorolják egymás szavába vágva. Csak a brigádvezető ül csendesen. Egész magatartására a csendes munkáló szenvedély nyomja rá bélyegét. Nagyon szé­pen fogalmaz^ - A jóság, megér­tés, béke és munkaszeretet olyan értékek, amelyekről sem a ma, sem a jövő század embere nem mondhat le. Ezeknek az értékek­nek a megőrzése most miránk van bízva. Tudjuk, hogy az értékek viszonylagosak, de a mi értékíté­letünk megalapozott és szilárd. Nálunk nem lehet baj, mert a tár­sadalmi és az egyéni célok egybe­esnek TÖRÖK ZSUZSANNA Dán, a detvai nehézgépgyárak­ban, az elvtársak a tagsági gyűléseken bírálóan szóltak az anyagi-műszaki ellátásról, a szál- lítói-megrendelői kapcsolatokról, hangsúlyozva, milyen mértékben járulnak hozzá a gazdasági veze­tők az anyagellátáshoz. Ez a hoz­záállás pozitívan befolyásolja a tagsági gyűléseket, elősegíti, hogy konkrét, névre szóló határo­zatokat hozzanak. P ozitívan értékelhetjük, a vi­ták színvonalát, elsősor­ban tárgyilagosságukat emelhet­jük ki, ami azt bizonyítja, hogy mélyen ismerik a tagsági gyűlése­ken felvetett problémákat. Figyel­met fordítunk arra is, hogy a tag­sági gyűléseken valamint a nyilvá­nos gyűléseken elhangzott észre­vételeket és javaslatokat az érvé­nyes alapelvek szerint oldják meg, ami nagy mértékben befolyásolja a párttagok és az alapszervezetek aktivitásának növekedését. Az alapszervezeteket arra ösz­tönözzük, hogy a tagsági gyűlések valóban a kommunista nevelés is­kolái legyenek. A kollektív veze­tést következetesen érvényesítjük a választott pártszervekben is, ke­rületi és járási szinten egyaránt. - A XVI. pártkongresszuson kitű­zött irányvonal eredményes meg­valósítása egyúttal megköveteli, hogy egyre következetesebben érvényesítsük az elmélet és a gyakorlat egységét. Már V. I. Lenin hangsúlyozta, hogy az ideo­lógiai munka lebecsülése, az ösz- tönösség szükségszerűen oppor- turizmushoz vezet, eflentétben áll a munkásosztály, a szocializmus érdekeivel. A mai helyzet és az előttünk álló feladatok szükséges­sé teszik, hogy tovább fejlesszük a politikai nevelő munkát, növeljük az emberek szocialista öntudatát, segítsük őket a marxista-leninista világnézet elsajátításában, formál­juk kommunista meggyőződésü­ket, amely lehetővé teszi, hogy az ember óvja és alkotóan továbbfej­lessze a szocializmus értékeit. Ez megköveteli, hogy az ideológiai és a tömegpolitikai munka a párt poli­tikai-szervező munkájának elvá­laszthatatlan része legyen, az összes irányító és gazdasági szervben valamint a Nemzeti Front társadalmi szervezeteiben. Az ideológiai munka további ja­vítása során aktív hozzáállást kell kialakítani a munka és a szocialis­ta életmód iránt. Kerületünkben a dolgozók abszolút többsége ma­gáévá tette a szocialista életmód alapelveit, de akadnak egyének, akik a különböző burzsoá csöke- vények, a kispolgáriság és a fo­gyasztói életszemlélet hatása alatt állnak. A társadalmi szervezete­ket, elsősorban a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalmat és a Szocialista Ifjúsági Szövetséget, valamint a nemzeti bizottságokat jobban be kell vonnunk az ilyen negatív jelenségek elleni küzde­lembe. Dolgozóink aktivitása az ipar­ban, a mezőgazdaságban, és a népgazdaság többi ágazatában jó politikai légkört teremt. A kerü­letben a különböző problémák el­lenére az első félévben az iparban 101,4 százalékra teljesítettük a tervet. 33 vállalat felajánlást tett, hogy a kitűzött határidő előtt telje­síti exr,ortfeladatait a Szovjetunió­ba. Á szocialista munka hőseinek, az élenjáró szocialista munkabri­gádoknak és a legjobb dolgozók­nak a felhívása pozitív visszhan­got keltett a kerület dolgozói köré­ben, ennek eredményeképpen 1262 millió korona értékű felaján­lást tettek a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 65. évfordulója tiszteletére. M indez azt jelenti, hogy kerü­letünkben a kommunisták és a többi dolgozók felelősségtel­jesen teljesítik a CSKP XVI. kong­resszusán és a kerületi pártkonfe­rencián kitűzött célokat. Bednár Vladislav 11 tagú szo­cialista munkabrigádja a Vajáni Hőerőműben dolgozik, mely meg­bízhatóan termel, rendszeresen teljesíti a tervet, de a villamos energia csak úgy juthat el a fel­használóhoz, ha a magasfeszült­ségű vezetékek, a transzformáto­rok rendben üzemelnek. Ezek kar­bantartása a brigád feladata. Va­lamennyien szakmunkások, több­ségük villamosipari szakiskolában érettségizett. Egyetlen fiatal mér­nök van köztük. Most hárman jöttek el a beszél­getésre, a karbantartó brigád többi tagja a terepet ellenőrzi.- A mi brigádunk 11 tagját tán csak a lakodalmakban lehet együtt látni - tárja szét kezét Jencső József. Nincs mit tennf dolgozni kell. A becsület is kötelez, a pénz is kell. Itt Vajánban építkeztünk a saját erőnkből, senkitől sem vár­hattunk segítséget. Cseperednek a gyerekek is. Hát hajtunk.- Van is eredménye. A tervet 131 százalékra teljesítette az üzem, mi vagyunk a legjobbak a szakmánkban, pedig a követel­mények egyre fokozódnak. Most a hármas blokkon cseréltük ki a transzformátort, két hétig dol­goztunk rajta. Nagy munka volt, de hibátlanul sikerült - villan Dobos Sándor szeme.- Magukat úgy emlegetik, mint a kelet-szlovákiai kerület legjobb ifjúsági szocialista munkabrigád­ját. Mi a titka, hogy ez az egyértel­mű nézet alakult ki a brigádjukról? A brigádvezető arca felderült.- Talán az, hogy 1979-től mi vagyunk a szocialista munkaver­seny győztesei. Hozzájárulhat az is, hogy általános újítási javaslato­kon törjük a fejünket. Nem mon­dom, hogy valamennyit elfogad­ják, de tavaly ötöt, az idén eddig kettőt fogadtak el, s a gyakorlat­ban is alkalmazták. így papír nél­kül nem akarok nagy számokat mondani, de jól járt vele a vállalat.- Maguk nem?- Mi is. Megkaptuk a SZISZ KB elismerő oklevelét, a brigád tíz tagja még 1980 áprilisában meg­kapta az ezüst jelvényt, most min­dennap várjuk az értesítést, hogy hányán kapjuk meg az aranyat. Most terjesztették feí a javaslatot, hogy megérdemeljük az arany jel­vényt. A járás és a kerület már jóvá is hagyta. De kaptunk kor­mánykitüntetést is. A vállalat ve­zetősége a megbízhatóság mellett a brigádban uralkodó elvtársi lég­kört értékeli elsősorban, s azt, hogy jól irányítjuk a fiatalokat. A brigádunk 1967 márciusában alakult, állandóan magasfeszült­ségű vezetékekkel dolgozunk, de nálunk baleset még nem volt. Pe­dig nemcsak a folyamatos karban­tartás, hanem a nagyjavítás is a mi dolgunk. Az erőműben a magasfe- szültségi kapcsolók hiba nélkül üzemelnek. Eddig nyolc rekonst­rukciós időszak alatt 560 ezer ko­ronát takarítottunk meg. Ez már csak azért is jelentős dolog, mert a Vajáni Hőerőmű rá van kapcsol­va a KGST keretében működő

Next

/
Oldalképek
Tartalom