Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-19 / 196. szám, csütörtök

ÚJ szú 3 1982. VIII. 19. UNISPACE '82 Kölcsönösen előnyös nemzetközi együttműködés AFGANISZTAN A FORRADALOM VÉDELMü A NÉP ÉRDEKEINEK VÉDELME (ČSTK) - A világűr kutatásáról és békés felhasználásáról folyó UNISPACE ’82 bécsi nemzetközi konferencián részt vevő szovjet tudósok és űrhajósok tegnap oszt­rák tudósokkal, újságírókkal, vala­mint a konferencián részt vevő egyes küldöttségek tagjaival talál­koztak. A szovjet delegáció tagjain kívül az akción részt vettek a szo­cialista országok űrhajósai is, kö­zöttük Vladimír Remek csehszlo­vák kozmonauta. A találkozó iránt, melyet a nemzetközi űrtechnikai kiállítás szovjet pavilonjában tar­tottak, rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg. Roald Saggyejev, a Szovjet Tudományos Akadémia Űrkutatá­si Intézetének igazgatója a szovjet űrhajózás eredményeit és terveit ismertetve beszámolt az űrhajós­sal, valamint a pilóta nélkül terve­zett repülések fejlesztéséről, vala­mint a Halley üstökös kutatásával kapcsolatos más országokkal kö­zösen kidolgozott nemzetközi program megvalósításáról. E program tervein 10 ország mun­kálkodott közösen; közöttük Bul­NICARAGUA Provokációs zavargások (ČSTK) - Masaya nicaraguai városban a közelmúltban zavar­gások törtek ki. Ezzel kapcsolat­ban Tornas Borge belügyminisz­ter kedden a városban megtartott nagygyűlésen hangsúlyozta, hogy a zavargásokat a sandinista for­radalom ellenségei provokálták ki, akik szeretnék megingatni a la­kosságnak a forradalmi kormány­ba vetett bizalmát. Masayában a banditák elfoglal­ták a katolikus papneveldét, amelynek ablakaiból tüzet nyitot­tak a lakosok békés felvonulására. A manifesztáció résztvevői közül 3-at megöltek, hatot pedig megse­besítettek. A sandinista néphad­seregnek sikerült a provokatőröket lefegyverezni és elfogni. Csökkenő bizalom (ČSTK) - Amikor tavaly janu­árban elfoglalta hivatalát Ro­nald Reagan, az Egyesült Álla­mok elnöke, a megkérdezettek 63 százaléka úgy vélte, hogy az el­nök „valóban törődik“ gondjaik megoldásával, míg jelenleg csak 40 százalékuk vélekedik így. .Eze­ket az adatokat az AP hírügynök­ség az NBC tévétársasággal kö­zösen végzett közvélemény-kuta­tási akció eredményeinek össze­sítése után tette közzé. A megkér­dezettek 44 százaléka jelentette ki, hogy csaknem mindig, vagy az esetek többségében bízik Rea- ganben. Tavaly áprilisban még 68 százalékuk vélekedett így. Az építkezés első szakaszát, melynek során felépítették a kiter­melő komplexumot, a dúsító- és javítóüzemet, valamint a raktára­kat, 1978-ban fejezték be. Az épít­kezés idei évre tervezett befejezé­se után az Erdenet szovjet-mon­gol közös vállalat évente 16 millió tonna réz-molibdén koncentrációt állít majd elő. Az üzem évi terme­lése egyenlő lesz Mongólia 1957-1971 közötti egész bányá­szati termelésével. A közös vállal­kozás komplexumába tartozik a termelési kapacitások mellett a tudományos-kutató laboratóri­um, egy újonnan épített vasútvo­nal Szalhitből (167 km), egy autóút Darhanból (180 km), egy vízveze­ték a Szelenga folyótól (64 km), egy nagyfeszültségű vezeték a szovjetunióbeli guszinoozerszki vízi erőműtől és más nem termelé­si objektumok, mint lakóházak, kulturális berendezések, iskolák stb. Az építkezés befejezése után a kombinátban háromezer szak­képzett munkás, mérnök és tech­nikus dolgozik majd, akiket az Er­denet előkészítő központjában és a Szovjetunióban készítenek fel munkájukra. Az Erdenetben a lelőhely kihasz­nálását szolgáló kitermelő és fel­dolgozó kapacitások építése mel­gária, Csehszlovákia, Franciaor­szág, Magyarország, az NDK, Ausztria és a Szovjetunió. Ennek az egyedülálló kísérletnek szerves részét képezi majd egy bolygóközi automata űrállomás felbocsátása, amelynek találkoznia kell majd a Halley üstökössel és műszere­ket elhelyeznie a Vénuszon. A szovjet tudósok ugyanis már több éve folytatják a Vénusz meg­figyelését. Erről Valerij Barsu­kov, az akadémia levelező tagja számolt be. Ismertette a Venera 13 és a Venera 14 szovjet auto­mata állomások segítségével ka­pott adatokat. A szovjet tudósok és űrhajósok végezetül hangsú­lyozták, hogy az úrkutatás és a vi­lágűr békés felhasználása céljából a legfontosabb feladat a kölcsönö­sen előnyös nemzetközi együtt­működés. lett hozzáláttak egy fafeldolgozó kombinát építéséhez is, amelynek évi kapacitása négyszázezer köb­méter faanyag lesz. Épül továbbá egy szőnyeggyár, amelynek kapa­citása a kétszerese lesz a hasonló ulánbátori üzemének. Már épül egy élelmiszerkombinát és egy gyap­júfeldolgozó üzem is. A felsorolt ipari objektumok a testvéri szocia­lista országok részvételével való­sulnak meg. A teljes felépítés után Erdenet az ország legjelentősebb gazdasági körzeteihez tartozik majd. A komplexum termelése a kétszeresére emeli Mongólia ex­portlehetőségeit. Az erdeneti termelési-gazdasá­gi komplexum felépítése jó példája a KGST-tagállamok szoros test­véri együttműködésének, a Komp­lex program feladatai megvalósí­tása során. Ez az együttműködés jelentős mértékben befolyásolja a Mongol Népköztársaság gazda­sága szintjének emelését és jelen­tősége fokozását a szocialista or­szágok gazdasági közösségében, s ezzel együtt megfelel azon or­szágok érdekeinek is, amelyek számára biztosítja egyes nyers­anyagok szükséges szállítását iparuk fejlesztéséhez. ĽUDMILA LIPKOVÁ mérnök, CSc. A Holland KP programja (ČSTK) - Ina Brauer kommu­nista képviselőnő az amsterdami kikötőmunkások gyűlésén vázolta a Holland Kommunista Párt prog­ramját, mellyel az a szeptember 8- ra kiírt rendkívüli parlamenti vá­lasztásokon indul. A kommunisták szembehelyezkednek a jobboldali erőknek azzal az álláspontjával, hogy beleegyeznek a közepes ha­tótávolságú amerikai rakéták tele­pítésébe Hollandia területén. Emellett a párt a dolgozók szociá­lis vívmányaiért folytatott harcot tartja a másik legfontosabb fela­datnak. A képviselőnő felszólította az ország haladó erőit, ne engedje meg, hogy Andries van Agt mi­niszterelnök kormánya militarista és népellenes politikát folytathas­son. Ehhez szükségesnek tartják, hogy a kommunisták a választá­sok előtt egységes frontot alakít­sanak ki a demokratikus és haladó erőkkel. kát értsék meg, hogy a Közös Piac mind a tíz tagállama egységes álláspontot képvisel a gázvezeték ügyében, habár az közvetlenül csak a közösség négy országát érinti. Szerinte az Egyesült Álla­mok nyugat-európai szövetsége­sei kezdetben meglepetéssel fo­gadták a Szibériát és Nyugat-Eu- rópát összekötő gázvezeték építé­sének meghiúsítására irányuló washingtoni kísérleteket, ez ké­sőbb sajnálkozásba csapott át, majd jelenleg Nyugat-Európa egy­re növekvő határozottsággal száll szembe az embargóval. lektív elhatározásának a gyengí­tése“. Weinberger az említett jelen­tésben megállapította, hogy a ha­dikiadásoknak nem a brüsszeli döntés értelmében történő emelé­se jelentős nehézségeket okoz az agresszív paktum fegyveres erői­nek korszerűsítését célzó terv megvalósítása során, és akadá­lyozza az 1979-ben elfogadott hosszú távú fegyverkezési prog­ram teljesítését a NATO kere­tében. Amerikai katonai segély Libériának Samuel Doe washingtoni tárgyalásai (ČSTK) - Samuel Doe libériái államfő washingtoni hivatalos láto­gatása során találkozott Reagan amerikai elnökkel és Shultz kül­ügyminiszterrel. A találkozókon több nemzetközi kérdést megvitat­tak, elsősorban a közel-keleti és a namíbiai helyzetet. A tárgyalá­sok központi témája azonban a Li­bériának nyújtott amerikai katonai segítség kibővítése volt, hiszen Washington Libériát „legrégibb“ szövetségesének tekinti Afriká­ban. Ez a segítség a jövő évben eléri a 15 millió dollárt. Az afrikai ország előnyös stra­tégiai fekvése és természeti kin­csei már mintegy másfél száz éve csalogatják az amerikai tőkét. A Washingtontól való függőség azonban határozottan nem ered­ményezte a lakosság helyzetének javulását. Maga a libériái államfő is elismerte, hogy országa súlyos pénzügyi és szociális-gazdasági nehézségekkel küszködik. A nehézségek elsődleges oka az, hogy egyoldalúan a magán- szektor fejlesztésére összpontosí­tottak, a nemzeti érdekek rovásá­ra, csakhogy optimális feltételeket teremthessenek az amerikai mo­nopóliumoknak a libériái nyers­anyagforrások kiszipolyozásához. A libériái államfő első napi wa­shingtoni megbeszélései alapján biztosra vehető, hogy az Egyesült Államok továbbra is támaszpont­ként használhatja az afrikai orszá­got, akárcsak az, hogy a monroviai kormány nem kívánja elszakíta­ni a Washingtonhoz fűződő szoros együttmüködés szálait. F üggetlenségének 63. évfor­dulóját ünnepli ma Afga­nisztán: az első világháború előtt az ország erős angol befolyás alatt állt, a háború alatt semleges volt, majd 1919-ben kinyilvánította függetlenségét. Ezt Szovjet- Oroszország azonnal elismerte, s az angolok egy hónapi hadvise­lés után szintén kénytelenek vol­tak ezt tenni. Az igazi demokratikus változá­sokra azonban még sokáig kellett várnia az afgán népnek. Ilyen cé­lokat az 1978-as áprilisi forrada­lom tűzött zászlajára. E nagyon szegény és elmaradott országban ezután sem volt buktatóktól men­tes a fejlődés útja: április után megindult az új rendszer ellen a „láthatatlan“ külföldi agresszió, amely a belső ellenzéki erőket is igyekezett felhasználni. Kezükre játszott a valóságtól elrugaszkodó, a hatalmat kisajátító Amin-csoport önkényuralma, amely lényegében elárulta a forradalom céljait. Ki ne emlékezne rá, hogy a Szovjetunió 1979-es katonai se­gítségét követően - melyre a két ország közötti egyezmény alapján került sor - az afgán kérdés a nyu­gati lapok első oldalára került. A nemzetközi reakció összponto­sított támadást indított Babrak Karmai kormánya ellen. Az Afga­nisztáni Demokratikus Köztársa­ság jó okot szolgáltatott arra az imperialista köröknek, hogy rajta keresztül támadják a Szovjetuniót, s a hidegháborús amerikai propa­gandahadjáratban ma is ürügy­ként szolgál. A legreakciósabb kö­rök a közvéleményt félrevezetve és a tényeket elferdítve Afganisz­tánnal takaróztak a lázas fegyver­kezési programok elfogadásakor, a moszkvai olimpia bojkottjakor, a gazdasági szankciók alkalmazá­sakor és így tovább. Az azóta eltelt három év igazol­ta a szovjet lépés helyességét. Az afgán nép visszafordíthatatlanul a fejlődés útjára lépett, a feudális örökségek felszámolásával párhu­zamosan lefektették az új, igaz­ságos társadalmi rend alapjait. Az élet minden területén megindult a konszolidációs folyamat, mely­hez a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok segítő kezet nyújtanak. Tökéletes nyugalomról az országban azonban mégsem lehet beszélni. A két szomszéd: Pakisztán és Irán az első pillanat­tól kezdve ellenségesen fogadta az afgán forradalmat, támogatást nyújtva - az Egyesült Államokkal és Kínával egyetemben - a népi kormány ellen harcoló reakciós fegyveres csoportoknak. Egyes források szerint pakisztáni terüle­ten az ellenforradalmi erők 20 nagy kiképző tábort és kb. 50 katonai bázist tartanak fenn. Mind a mai napig sem Pakisztán, sem Irán nem ismerte el az 1979 de­cemberében megalakult új afgán kormányt, annak ellenére, hogy Afganisztán többször kezdemé­nyezte a helyzet normalizálását célzó párbeszéd megkezdését. A kapcsolatok normalizálásától a két szomszéd mindeddig mere­ven elzárkózott. T egnapelőtt is érkeztek hírek az ellenforradalmi bandák garázdálkodásairól, melyeknek betörései után a legyilkolt békés lakosok holttestei és üszkös házak maradnak. Céljuk az, hogy állandó rettegésben tartsák a lakosságot, amely azonban egyre nagyobb bi­zalommal fordul a haladó gazda­sági reformokat és szociális politi­kát bevezető kormány felé, amely­nek azonban állandóan számolnia kell a külső veszéllyel. Ez az amúgy is rendkívül nehéz gazda­sági körülmények között még job­ban megnehezíti az építő munkát. Érthetőek tehát azok az erőfeszí­tések, melyeket a jelenlegi afgán vezetés a jószomszédi kapcsola­tok kiépítése érdekében tesz. Az afganisztáni-pakisztáni vi­szonyban bár még nemigen lehet beszélni változásokról, úgy tűnik, sikerült kimozdulni a holtpontról. Az idei nyár elején Genfben sor került az afganisztáni-pakisztáni külügyminiszteri tárgyalásokra- igaz, szokatlan körülmények kö­zött. A két küldöttség nem egy teremben és egy tárgyalóasztal mellett foglalt helyet, hanem külön helyiségben, s Diego Cordovez, az ENSZ politikai ügyekkel megbí­zott főtitkárhelyettese közvetített közöttük. Irán az utolsó pillanat­ban visszalépett a párbeszédtől, bár a tárgyalások menetéről az ENSZ-diplomata tájékoztatta az iráni felet. A szakértők a tárgyalásoknak ettől az első szakaszától nem vár­tak nagy eredményt, frontáttörést, hiszen nemcsak helyi problémák rendezéséről, hanem világpolitikai hatású kérdésről van szó. Azon­ban a tárgyalások tényét is már bizonyos mértékű előrehaladás­ként könyvelték el. A párbeszédre csak úgy ke­rülhetett sor, hogy mindkét fél tett bizonyos engedményeket. Afganisztán nem kötötte a tárgya­lásokat kormányának hivatalos elismeréséhez, és ahhoz, hogy a tárgyalások idején akadályozzák meg pakisztáni részről az ország elleni „hadüzenet nélküli hábo­rút“, amit egyébként Afganisztán a rendezés kulcskérdésének te­kint. Pakisztán pedig lemondott arról a követeléséről, hogy a tár­gyalásokba vonják be az afgán kormánnyal szemben álló ellenfor­radalmi fegyveres csoportok kép­viselőit is. Ismeretes: Irán és Pa­kisztán a szovjet csapatok kivoná­sát követelve olyan kormányt látna szívesen Afganisztánban, amely­ben a jelenlegi vezetéssel szem­ben álló erők is helyet kapnának. Az afgán álláspontot az egyik tavalyi nyilatkozat jól érzékelteti, mely kimondja, hogy az Afga iisz- táni Demokratikus Köztársaság kormánya teljes szabadságot és sértetlenséget biztosít azon félre­vezetett afgán lakosoknak, akik Pakisztánba, vagy más országok­ba távoztak, és onnan hazatérnek. Ugyanakkor megbízható nemzet­közi garanciákat követel a külső fegyveres beavatkozás megszün­tetésére, mert csak ez tenné lehe­tővé a szovjet csapatok kivonási tervének kidolgozását az afga- nisztáni-szovjet megállapodás alapján. Többféle oka is van annak, hogy miért volt hajlandó a minded­dig merev pakisztáni vezetés a párbeszéd megkezdésére. Az első helyen - bár már említettük- ismét Afganisztán belső konszo­lidációját kell említeni. Továbbá nem mellékes az sem, hogy az afgán csapatok jelentős sikereket értek el az ellenforradalmi erők elleni harcban, nagy részüket ki­szorítva^ az ország területéről. Harmadszor pedig egyre nagyobb anyagi terheket ró az ugyancsak súlyos gazdasági gondokkal küsz­ködő pakisztáni vezetésre a har­cok és a bizonytalanság miatt ko­rábban Pakisztánba áttelepült af­gánok eltartása, annak ellenére, hogy az anyagi terheket az ameri­kai segítség igyekszik enyhíteni. A gazdasági gondok mellett ezek a „menekültek“ politikai destabili- zációs tényezőt is jelentenek, az évszázados törzsi viszályok miatt is. A z Afganisztáni Demokratikus Köztársaság vezetőinek, haladó erőinek a belső stabilitás megteremtése mellett a külkap- csolatok javítására, valamint a Szovjetunióval és a többi szocia­lista országgal folytatott együttmű­ködés elmélyítésére van szüksé­gük ahhoz, hogy megszabadulja­nak a múlt nyomasztó örökségé­től, mint amilyen például a nagyon alacsony színvonalú ipari terme­lés, az elmaradott, feudális viszo­nyok között tengődő mezőgazda­ság, az analfabetizmus, a gyer­mekcipőben toporgó egészségügy stb., s megvalósíthassák a forra­dalom céljait. MALINÁK ISTVÁN Növekvő szembenállás az amerikai embargóval (ČSTK) - Washingtonban tar­tózkodik Kjöld Ölesen dán kül­ügyminiszter, aki a Közös Piac nevében a legmagasabb szintű amerikai vezetőkkel Nyugat-Euró­pa és Washington vitás kérdései­ről tárgyal. A dán politikus hangsú­lyozta, hogy e tanácskozás az USA és Nyugat-Európa jelenlegi bonyolult kapcsolatainak dicstelen fejezete lehet, ha a Fehér Ház nem változtat a szovjet gázveze­ték építésével és az acélexporttal kapcsolatos álláspontján. Kjöld Ölesen kijelentette, arról próbálja meggyőzni az amerikaia­Weinberger elégedetlen (ČSTK) - Caspar Weinberger amerikai hadügyminisztert felet­tébb aggasztja az a körülmény, hogy az Egyesült Államok NATO- szövetségesei nem teljesítik azt a kötelezettségüket, miszerint évente legalább három százalék­kal kell emelniük katonai költség- vetésüket. Március elején a wa­shingtoni törvényhozás elé ter­jesztették a „Szövetségesek hoz­zájárulása a közös védelemhez“ elnevezésű jelentést, melyet azonban a Pentagon csak a na­pokban hozott nyilvánosságra, és ebből derült ki Weinberger elége­detlensége. Az említett kötele­zettséget ugyanis csak az USA és Luxemburg teljesíti. A Pentagon vezetője hangsú­lyozta, hogy a washingtoni kor­mányzat az 1981-82-es években hat százalékkal emelte a hadikia­dásokat, és e példa követésére szólította fel erélyesen a szövet­ségeseket. Hozzáfűzte, hogy a hadikiadások fokozására vonat­kozó NATO-döntés figyelmen kí­vül hagyása úgy is értelmezhető, mint az észak-atlanti tömb „kol-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom