Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)

1982-07-16 / 167. szám, péntek

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PÉNTEK 1982. július 16. XXXV. évfolyam 167. szám Ára 50 fillér Iskolaépítés Mostanában aligha akad gyerek, aki az iskolára gondol. Mindnyájan élvezik a szünidőt, a szabadságot, azok is bizonyára akik éppen munkával töltik e napokat, heteket, valamelyik üzemben, szövetkezetben vagy építőtáborban. Nekünk, felnőtteknek - szülőknek, pedagógusoknak és min­denekelőtt az iskolák vezetőinek, valamint az oktatási szervek­nek - azonban, nyár ide, nyár oda, nem lehet nem gondolni az iskolára, a legközelebbi és távolabbi feladatokra, melyek megol­dása a mi kötelességünk. Feladat van bőven, és nem egyfélék, tudjuk jól, mint, ahogy azt is, hogyha az egyiket nem teljesítjük, akkor megeshet, hogy hiába a másikat. Például hiába akarjuk korszerűen oktatni mondjuk a fizikát, idegen nyelvet vagy a testnevelést, és van is lehetőségünk megvásárolni a legmo­dernebb berendezéseket, eszközöket, ha nincs megfelelő helyi­ség, ahol hatékonyan alkalmazhatnánk őket. Szándékosan említettünk ilyen példát, de nem elsősorban azért, mert az iskolák nagy része helyhiánnyal küszködik, hanem azért, mert nyár van, az iskolaépületek felújításának-bővítésé- nek ideje és ilyenkor váltanak gyorsabb tempóra a lényegében már kész új iskolákon utolsó simításokat végző szakemberek is, hogy szeptember elsején szép, egészséges környezetben kez­dődhessék a tanítás-tanulás. Ez, mint téma általában augusztus végén szokott időszerűvé válni és feltűnni a sajtóban, többnyire abból a kérdésből kiin­dulva, hogy miként állnak itt és ott az iskolaépítéssel-felújítás- sal, sikerül-e a tanév kezdetéig befejezni a munkálatokat. Augusztus vége felé már pontos, vagy legalábbis megközelítő­leg pontos választ kaphatunk az építőktől, illetve az adott iskola vezetőitől, de ilyenkor még nem biztos, hogy minden esetben, hiszen építőiparunk közismert gondjai e téren is éreztetetik hatásukat, hol ilyen, hol olyan okok gátolják az iskolaépítés tervezett ütemű, folyamatos előrehaladását, olykor éppen az utolsó fázisokban. Egyébiránt tegyük itt hozzá, hogy nem egy akadály könnyűszerrel elhárítható lenne, csak egy kicsivel több felelősséggel, figyelemmel és fegyelemmel kellene végezni a munkát, mindenkinek, aki részt vállalt belőle. Erre számos pozitív tapasztalat van példának az elmúlt évekből. Mert nem minden új iskolaépület átadása vagy a réginek felújítása késett hónapokat, esetleg évet, éveket, sok készült el határidőre vagy még jóval előtte, éppen a felelősségteljes, fegyelmezett munkavégzésnek köszönhetőn, vagy - ilyen is van - a határozott közösségi összefogás eredményeképpen, jelen­tős társadalmi munkával. Ami természetesen hosszútávon föl- becsülhetetlen hasznot jelent társadalmunknak, hiszen minél előbb kerülnek megfelelő körülmények közé a tanulók, annál előbb nagyobb a lehetősége annak, hogy több tudásra tesznek szert, következésképpen, többet is kamatoztathatnak majd a köz javára, mind a gazdasági, mind a felépítményi szférában. Visszatérve bevezetőnkhöz, de ugyanezt célozva: azoknak az igényes feladatoknak* amelyek előtt szocialista oktatásügyünk áll, és amelyről a nemrégiben lezajlott országos pedagógustalál­kozón is szó volt, a CSKP KB és az SZLKP KB küldöttségének jelenlétében, csak úgy tudunk eleget tenni, ha szüntelenül javítjuk a tárgyi feltételeket is, elsősorban is a legalapvetőbbre, az iskola épületére, a tantermekre, a laboratóriumokra, a napkö­zire, a sportpályára gondolva, amelyek építése, építésének a befejezése vagy felújítása sok helyütt éppen most történik. Fokozott figyelmet hát nekik mindenütt és minden érdekelt részéről, hogy szeptemberhez közeledve mind több helyen mondhassák el az építők, illetve az iskoláért felelős emberek; szebb, egészségesebb környezetben kezdheti az új tanévet gyermek és pedagógus. BODNÁR GYULA Nyári szünet a bécsi tárgyalásokon A NYUGAT JAVASLATAI NEM MUTATNAK KIUTAT A LÉTSZÁMVITA ÚTVESZTŐJÉBŐL (ČSTK) - Csütörtökön befeje­ződött a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkenté­séről folyó bécsi tárgyalássorozat 27. fordulója. A következő 28. for­duló a nyári szünet után, szeptem­ber 23-án kezdődik. A tegnapi plenáris ülésen fel­szólalt Valerian Mihajlov, a Szov­jetunió és Richard Staar, az Egyesült Államok küldöttségének vezetője. Beszédük tartalmáról sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat. A Szovjetunió képviselője meg­állapította, hogy a szocialista or­szágok kitartóan és intenzíven ke­resik annak módját, hogyan le­hetne véget vetni a fegyverke­zési hajszának. A Szovjetunió egyoldalúan leállította a közepes hatótávolságú rakéták telepítését az ország európai részében és csökkenti rakétáinak számát. Rendkívüli jelentőségű az a dön­tés, miszerint nem használ első­ként nukleáris fegyvert, amit Leo­nyid Brezsnyevnek, az ENSZ- közgyűlés második rendkívüli le­szerelési ülésszakához intézett üzenete tartalmazott. Valerian Mihajlov a 27. forduló eredményeit értékelve kijelentette: ,,A helyzet jelenleg Bécsben az, hogy két megállapodás-tervezet fekszik az asztalon. Míg a szocia­(Folytatás a 2. oldalon) Pozitívan értékelték a két testvéri hadsereg kapcsolatait Gustáv Husák magyar katonai küldöttséget fogadott (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a prágai várban fo­gadta azt a magyar katonai kül­döttséget, amely Czinege Lajos hadseregtábornoknak, a Magyar Népköztársaság honvédelmi mi­niszterének vezetésével hivatalos baráti látogatáson tatózkodik ha­zánkban. Az elvtársi és szívélyes légkör­ben lezajlott találkozón pozitívan értékelték a két testvéri hadsereg kapcsolatait és együttműködését, s megállapították, hogy a két had­sereg a Varsói Szerződés többi tagországainak hadseregeivel együtt a szocialista közösség szi­lárd védőpajzsa. A fogadáson részt vettek: Mar­tin Dzúr hadseregtábornok, nem­zetvédelmi miniszter, Antonín Brabec vezérezredes, a cseh­szlovák néphadsereg politikai fő­csoportfőnöke, Miloslav Zíka al­tábornagy, nemzetvédelmi minisz­terhelyettes, František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Miroslav Rybák altá­bornagy, a köztársasági elnök ka­tonai irodájának parancsnoka. Ott volt Kovács Béla, a Magyar Nép- köztársaság' csehszlovákiai nagy­követe. Genfi tárgyalások (ČSTK) - A Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttsége újabb plenáris ülést tartott Genfben a stratégiai fegyverzet korlátozásáról és csökkenté­séről. Az európai atomfegyverek korlátozásáról is tárgyalásokat tartott tegnap a Szovjetunió és az USA küldöttsége. Északon készülnek az aratásra (ČSTK) - Szlovákia déli járásai­ban már teljes ütemben megkez­dődött az aratás, viszont északon a mezőgazdasági dolgozók a ta­karmányokat gyűjtik be és még csak készülődnek az aratásra. A hegyi és hegyaljai mezőgaz­dasági üzemekben a tartós füfélé- ket a több mint 4200 hektáros összterület csaknem 90 százalé­kán kaszálták le, részben gépek­kel, részben kézzel. A leggyor­sabb ütemben a rudinai és a rado- lai szövetkezetben folyik a munka. A szénagyűjtés kezdete óta a čadcai járásban 8934 tonnát takarítottak be, ami több mint egy- harmada a téli tárolásra szánt mennyiségnek. A burgonyát, különösen a korai fajtákat, már 500 hektáron meg­permetezték, de a munkát a per- •metszerek hiánya miatt nem tud­ják folytatni. Az aratás előkészületei is a be­fejezésükhöz közelednek, bár leg­alább két hét kell ahhoz, hogy a gabona beérjen. JELENTŐS MERTEKBEN GAZDAGÍTOTTA A SZOCIALISTA MŰVÉSZETET Végső búcsú Andrej Plávka nemzeti művésztől Kiváló eredmények (ČSTK) - A bányászok napja tiszteletére tett szocialista kötele­zettségvállalását rekordidő alatt teljesítette a hodoníni Dél-mor- vaországi Bánya Miroslav Dob- rovolný vezette munkabrigádja. A csoport 31 munkanap alatt 907 méter hosszú bányafolyosót haj­tott. A sikeres kollektívának ez már a 10. rekordteljesítménye. Az Ostravai Bánya Vratislav Kalivoda vezette aknamélyítő brigádja is rekordteljesítményt ért el. A csoport tagjai 31 munka­nap alatt 381 méter hosszú szaka­szon végezték el a bányafolyosó rekonstrukciós munkáját és a bá­nya bővítését. (ČSTK) - Végső búcsút vettek tegnap Bratislavában Andrej Plávka nemzeti művésztől, a Szlovákiai írók Szövetségének elnökétől, a Klement Gottwald Ál­lami Díj kétszeres kitüntetettjétől, a Szlovák Nemzeti Felkelés Ér­demrend, a Munka Érdemrend és a Győzelmes Február Érdemrend kitüntetettjétől. A szlovákiai kö­zönség elbúcsúzott attól az alko­tótól, akinek költői és írói munkás­sága a szlovákiai irodalom tartós értéke. Olyan művész távozott, aki jelentős mértékben gazdagította a szlovákiai szocialista művésze­tet, s akinek irodalmi örökségét áthatja Szlovákia és Liptó szere- tete. A gyásszertartásra a Szlovák Nemzeti Színház épületében ke­rült sor, ahol a reggeli órákban elhelyezték az elhunyt földi ma­radványait. A ravatalnál, amelyet csehszlovák zászlóval takartak le, nemzeti és érdemes művészek, kulturális intézmények képviselői és a Szlovákiai írók Szövetségé­nek tagjai álltak díszőrséget. A ko­szorúk között ott volt a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk el­nökének koszorúja is. A temetés 9 óra 30 perckor kezdődött. Jelen volt az SZLKP KB és a szlovák kormány küldött­sége, amelynek tagjai voltak: Jo­zef Lenárt, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, az SZLKP KB első titkára, Miroslav Válek, az SZLKP (Folytatás a 2. oldalon) Bohuslav Chňoupek luxemburgi tárgyalásai Izrael már a hatodik tűzszünetet szegte meg FOKOZÓDÓ LÉLEKTANI HADVISELÉS NYUGAT- BEJRÚT ELLEN • TEL AVIV HALADÉKOT ADOTT „A POLITIKAI RENDEZÉSRE" (ČSTK) - A luxemburgi hivata­los látogatáson tartózkodó Bo- huslav Chňoupek csehszlovák külügyminisztert fogadta Jean lu­xemburgi nagyherceg. A baráti légkörű megbeszélésen áttekin­tették a kétoldalú kapcsolatok és a jelenlegi nemzetközi helyzet idő­szerű kérdéseit. Hazánk külügy­minisztere ezt követően találkozott Pierre Werner miniszterelnökkel, akivel áttekintette a kétoldalú kap­csolatok, elsősorban a gazdasági és kulturális együttműködés kibő­vítésének lehetőségeit. Á luxemburgi külügyminisztéri­um épületében megkezdődtek a csehszlovák-luxemburgi kül­ügyminiszteri tárgyalások. Bohus­lav Chňoupek és Colette Flesch megvitatta a jelenlegi nemzetközi helyzetet, különös tekintettel a helsinki Záróokmány megvalósí­tásának lehetőségeit. Az első napi tárgyalások befe­jeztével Colette Flesch díszvacso­rát adott a csehszlovák küldöttség tiszteletére. Pohárköszöntőjében rámutatott arra, hogy a két ország kapcsolatai jók, ami hozzájárul az európai béke és bizalom meg­erősítéséhez. Válaszában Bohus­lav Chňoupek kiemelte a kétoldalú kulturális kapcsolatok fejlődését és a parlamentek között kialakult jó együttműködést. (ČSTK) - Az izraeli tüzérség tegnap a Kora reggeli órákban lőt­te a palesztin ellenállási mozga­lom állásait Bejrút déli peremén, és a város nyugati szektorának lakónegyedeit. Ezután az izraeliek tüzérségi védelem alatt megpró­bálták elfoglalni a bejrúti nemzet­közi repülőtér egy részét, de tá­madásukat visszaverték. Az agresszor így megsértette már a hatodik tűzszünetet is Libanonba történt bevonulása óta. A tüzérségi támadást ismét a harci repülőgépek Bejrút légterében tör­tént tömeges berepülései kísérték. A libanoni sajtó véleménye szerint ezeknek a katonai akcióknak min­denekelőtt lélektani céljuk van- míg a bonyolult diplomáciai tár­gyalások nem hoznak semmilyen kézzel fogható eredményt, így akarják megrendíteni Nyugat-Bej- rút védelmezőinek lelkiállapotát olyannyira, hogy egyoldalúan hagyják el a külvárost és az egész országot. Jicchak Samir izraeli külügy­miniszter tévényilatkozatában ki­jelentette, hogy Philip Habib amerikai elnöki megbízottnak, aki a bejrúti válságról folytatott tárgya­lásokon mindenekelőtt az izraeli érdekeket védelmezi, Tel Aviv újabb haladékot adott a helyzet „politikai rendezésére“. Ez a „rendezés“ izraeli elképzelések (Folytatás a 2. oldalon) Gustáv Husák a prágai várban fogadta a magyar katonai küldöttséget, amelyet Czinege Lajos hadseregtábornok (jobbról a harmadik) vezet. Jelen volt Martin Dzúr hadseregtábornok (balról a második). (Képtávíró - ČSTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom