Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-15 / 166. szám, csütörtök
( A G Arjai, egyesüljetek; SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA IB ■ I CSÜTÖRTÖK 1982. július 15. XXXV. évfolyam 166. szám Ára 50 fillér TÖRVÉNYTISZTELET Stratégiai, vagyis hosszú távú, alapvető követelmény a termelés hatékonyságának, a munka minőségének javítása, hiszen lényegében ettől függ fejlődésünk, életünk alakulása. Ennek az igénynek megfelelni megkívánja a szocialista demokrácia elmélyítését is, más szóval az emberek mind nagyobb részvételét az igazgatásban és az irányításban. Ez csak úgy képzelhető el, ha az eddiginél jobban élünk jogainkkal és ezzel szerves egységben következetesebben teszünk eleget kötelességeinknek. A jogi nevelés és propaganda, amely része a politikai-nevelő és az ideológiai munkának, e célunk elérésének egyik fontos eszköze. A törvény a jogszabályok ismeretére, tiszteletére és megfelelő alkalmazására nevel. Ezzel általában hozzájárul pártunk politikájának megvalósításához, különösképpen pedig a szocialista törvényesség megtartásához, a bűnözés csökkentéséhez, gazdaságunk védelméhez, az állami, a munka* és a pénzügyi fegyelem megszilárdításához és az emberi kapcsolatok javításához. Gyakorlása éppolyan fontos az irányításban dolgozók, mint általában a lakosság jogtudata színvonalának emelésében, hiszen a törvény mindenkire vonatkozik. Ebből a tevékenységből mind többen veszik ki a részüket. Nemcsak jogi szakemberek, hanem például pedagógusok és - gyermekeiket a szocialista erkölcs normáinak ismeretére, megtartására* nevelve - szülők is. Nem véletlen, hogy a CSKP XVI. kongresszusa hangsúlyozottan megállapította: „A jog és a törvény tiszteletére nevelni, az állampolgárok szocialista jogtudatát szilárdítani a társadalmi szervezetek, az iskola, a család és a szocialista állam elsőrendű kötelességei közé tartozik“. A nevelő munka e területén 1975 óta, amikor kidolgozták és jóváhagyták az SZSZK jogi nevelésének és propagandájának koncepcióját, a korábbiakhoz képest jóval jobb eredményeket érünk el. Ez megnyilvánul nemcsak az akciók számának gyarapodásában, hanem a színvonal emelkedésében is. S bár ennek gyakorlati sikere nehezen mérhető le, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy az elmúlt években többek között ennek köszönhettük a bűnözés viszonylag kedvező alakulását. Arra viszont nincs okunk, hogy hiánytalanul elégedettek legyünk, mi több, ölbe tegyük a kezünket. A nevelés e területén is előfordulnak olyan jelenségek, amelyeket szorgosan gyomlálnunk kell. Sok helyütt kísért még például a formalizmus. Különösképpen abban nyilvánul meg, hogy a jogi propaganda hatását esetenként csak rendezvények száma és nem a minőségük szerint ítélik meg. Nem is elvétve előfordul, hogy az előadások formája, érthetősége, nem felel meg a hallgatóság összetételének, „befogadóképességének“. Perbe kell szállnunk továbbá egyes vezető dolgozóknak a szocialista jog jelentőségét lebecsülő magatartásával is. Végül pedig az eddiginél következetesebben kell törekednünk arra, hogy a jogi nevelés tartalmában ne legyen elvont, hanem a legfontosabb társadalmi célok elérését segítse. GÁLY IVÁN Jozef Lenárt (középen) a Vásárúti (Trhové Mýto) Efsz-ben kombájno- sokkal beszélget. (Blažej Palkovič felvétele - ČSTK) Határszemlén JOZEF LENÁRT A NYUGAT-SZLOVÁKIAI KERÜLETBE LÁTOGATOTT de használtak a már hosszabb ideje aszály sújtotta cukorrépának és kukoricának. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban a Vásárúti (Trhové Mýto) Efsz-ben Lenárt elvtárs megtekintette egy 80 hektáros búzatábla learatását, ahol éppen a kroméŕíži járásból érkezett kombájnok segítettek. A szövetkezet (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap a nyugat-szlovákiai kerületben \a- jékozódott a nyári mezőgazdasági munkák menetéről. Nyugat-Szlovákia déli járásaiban már teljes ütemben folyik az aratás, bár az elmúlt napok esőzései hátráltatták a munkákat. Az esőzések kissé csökkentették a gabonatermést, (ČSTK) - Ülést tartottak tegnap Prágában a kerületi pártbizottságok, valamint a prágai és a bratislavai pártbizottság iparügyi titkárai. A tanácskozást Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára vezette. A párt gazdaságpolitikájának időszerű feladaSzívélyes és baráti légkörben (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában fogadta Alekszandr Botvint, a Szovjetunió Csehszlovákiai nagykövetét. Szívélyes és baráti légkörben a két testvérpárt és ország együttműködésének néhány kérdéséről tanácskoztak. tairól Josef Haman, a CSKP KB titkára beszélt. Jelen voltak: Svätopluk Potáč szövetségi miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke, Ladislav Gerle szövetségi miniszterelnök-helyet- tes, Zbynék Soják, és Václav Janoušek, a CSKP KB osztályvezetői. A résztvevők megtárgyalták a hetedik ötéves terv megvalósítását célzó politikai és szervezési intézkedések végrehajtását és a jövő évi terv kidolgozásának előkészületeit. Behatóan foglalkoztak az idei állami terv teljesítése terén végzett pártmunkával, egyes építőipari kérdésekkel, a téli fűtőanyag- és energiaellátás előkészületeivel, a termés betakarításával, a kiviteli feladatok megvalósításával, valamint a hazai piac folyamatos élelmiszer- és iparcikkellátásával. MINDKÉT ORSZÁG ERDEKE A KAPCSOLATOK FEJLESZTÉSE Gustáv Husák fogadta a belga parlament vezetőit (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök tegnap a prágai várban Alois Indrának, a Szövetségi Gyűlés elnökének jelenlétében fogadta Jean Defraigne-t, a belga parlament képviselőházának elnökét és Edward Lee- manst, a belga szenátus elnökét, akik kíséret élén hivatalos látogatáson tartózkodnak hazánkban. A baráti találkozón a felek nagyra értékelték a hagyományos csehszlovák-belga kapcsolatokat és hangsúlyozták, hogy mindkét ország érdeke e kapcsolatok további fejlesztése minden területen. Leszögezték, hogy a kapcsolatok kiszélesítéséhez és a két nép életének jobb kölcsönös megismeréséhez hozzájárulnak a legfelsőbb törvényhozó szervek tapasztalatcseréi és vezetőik személyes találkozói; ez a belga parlamenti vezetők jelenlegi csehszlovákiai látogatásáról is elmondható. A nemzetközi helyzet néhány kérdését értékelve hangsúlyozták, hogy a jelenlegi időszakban fokozott erőfeszítéseket kell tenni a nemzetközi feszültség enyhítésére, az európai biztonság és együttműködés szilárdítására és a tartós világbéke megőrzésére. A fogadáson részt vett Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, František Šalda, a köz- társasági elnök irodájának vezetője és Luc Leermakers, a Belga Királyság csehszlovákiai nagykövete. Jean Defraigne, a belga képviselőház elnöke és Edward Lee- mans, a belga szenátus elnöke tegnap délelőtt a prágai Žižkov- hegyen megkoszorúzta az Ismeretlen katona sírját. A koszorúzásra, amely a két ország himnuszával ért véget, a belga vendégeket elkísérte Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnöke. Jelen volt (Folytatás a 2. oldalon) Iráni offenzíva Irak ellen Khomeini Husszein elnök kormányának megdöntésére szólított fel (ČSTK) - A teheráni rádió tegnap közölte, hogy az iráni egységek, amelyek kedd este újabb kiterjedt offenzívába kezdtek Irak ellen, már több kilométer mélyen behatoltak Irak területére. A rádió jelentése szerint az irániak harc- képtelenné tettek két iraki hadosztályt, több katonát megöltek, százakat ejtettek foglyul és nagy mennyiségű hadianyagot zsákmányoltak. Az INA iraki hírügynökség megerősítette, hogy az iráni egységek 10 kilométer mélyen behatoltak az ország területére, de - mint közölte - az iráni offenzívát megállították és az iraki csapatok ellentámadásba kezdtek. Az irakiak is a másik fél „súlyos veszteségeiről“ beszélnek. Mindkét fél közölte, hogy iraki repülőgépek tegnap bombázták Ham, Kermansah, és Khorroma- bad iráni városokat. Az utóbbiban állítólag 6 személy életét vesztette, és kb. 50 megsebesült. Iraki bejelentés szerint „iráni gazdasági célpontokat“ bombáztak. A teheráni rádió jelentette, hogy a Khuzesztán iráni tartomány (Folytatás a 2. oldalon) Izraeli csapatösszevonások Nyugat-Bejrút körül Elhalasztották az arab csúcskonferenciát • Eredménytelen diplomáciai erőfeszítések (ČSTK) - Tuniszban kedd este hivatalosan közölték, hogy a tunéziai Monasztir városban csütörtökre tervezett arab csúcskonferenciát, amely a libanoni helyzetről tárgyalt volna, elhalasztották. Egyre nagyobb területen aratnak Ülésezett az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma nyári munkákat irányító bizottsága • Mind több helyen érnek be a kalászok a közép-szlovákiai kerületben is 1 . (Tudósítóinktól) - A mezőgazdaságban elérkezett az az időszak, ami kor-minden dolgos kézre szükség van, mert be kell takarítani a burgonyát, a takarmányt és napról napra nagyobb területen kell aratni. A sok tennivalóval, az irányítás és szervezés tökéletesítésével foglalkozott tegnap Bratislavában Németh Jenő miniszterhelyettes elnökletével az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma nyári munkákat irányító bizottsága is. A bizottság tagjai a határozatok teljesítésének ellenőrzésekor megállapították, hogy a termelők nehezen értékesítik a salátauborkát, a zöldpaprikát és a korai burgonyát. Az ellátás ennek ellenére néhány helyen, például saláta- ubokrából, akadozik. Korai burgonyából már több ezer tonna halmozódott föl a Zelenina és más felvásárló vállalat raktáraiban. Az elfogadott határozat szerint külön bizottságot hívnak össze a probléma megoldására - árváltozásokat is javasolnak -, hogy elejét vegyék a tárolással járó veszteségeknek. A kerületi és járási mezőgazdasági igazgatóságok a mezőgazdasági üzemek vezetőivel együtt a piac felvevő képessége szerint határozzák meg a korai burgonya betakarításának ütemét. Jozef Mudroch mérnök, a minisztérium növénytermesztési osztályának vezetője beszámolója bevezető részében megállapította, hogy végre kedvez az időjárás a földműveseknek, és pár nap" múlva a legtöbb járásban megkezdődik a teljes ütemű aratás. A nyugat-szlovákiai kerület mezőgazdasági üzemei már az őszi árpa 70 százalékát takarították be, és aratják a tavaszi árpát is. Más kerületekben is gyorsan érik a gabona a déli járásokban, és egyre több jelentés érkezik a búza aratásának megkezdéséről. A kimutatások szerint a kombájnok és más szükséges gépek 90-95 százaléka üzemképes. Csak a kelet-szlovákiai kerületben maradtak le javításukkal, ahol az E-512-es kombájnoknak még 15 százaléka üzemképtelen. A javítás meggyorsítása érdekében- egyre több üzemben válaszolnak (Folytatás a 2. oldalon) A csúcskonferencia összehívását Habib Burgiba tunéziai államfő javasolta. Szóvivője közölte, hogy a csúcstalálkozó nem hozta volna meg a várt eredményeket, mivel nem jelentette be részvételét az összes arab állam. Az Arab Liga 22 tagja közül állítólag csak 7 ígérte meg részvételét. Az arab csúcskonferencia elhalasztása világosan illusztrálja azt a megosztottságot, amely lehetetlenné teszi, hogy az arab államok (Folytatás a 3. oldalon) Külügyminiszterünk Luxemburgba utazott (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek tegnap hivatalos látogatásra a Luxemburgi Nagyhercegségbe utazott Colette Felsch asszonynak, Luxemburg külügyminiszterének meghívására. Búcsúztatásán a Ruzynéi repülőtéren megjelentek: Jaroslav Knižka, a külügyminiszter első helyettese és a Külügyminisztérium más vezető dolgozói. Ott volt J. A. F. M. Revis, a Holland Királyság csehszlovákiai ügyvivője és Marc Thunus, a belga nagykövetség képviselője, akik Csehszlovákiában Luxemburg érdekeit képviselik. A PÁRT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK IDŐSZERŰ FELADATAIRÓL