Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)

1982-06-15 / 140. szám, kedd

Levelezőink írják Jó ütemben haladnak a mezőgazdasági munkák a Királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) Állami Gazdaság battyáni (Botany) részlegén. Cap János gazdaságvezetó elmondta, hogy az ősziek kilencven százaléka jól telelt. A kifagyott és kiázott területet újból bevetették takarmánykeverék­kel, árpával és silókukoricával. Május végén elkezdték a legelők, vetett füvek kaszálását. A felvételen Illés András traktoros kaszálás közben. Rada József Egy járás életéből Dal- és táncünnepély A kosúti (Košúty) szabadtéri színpadon megrendezték a már hagyományos járási dal- és tánc­ünnepélyt. Gazdag műsor várta az érdeklődőket. Csak tiszta for­rásból címmel összeállítás hang­zott el a Tavaszi szél vizet áraszt... népdalverseny járási győzteseinek - a felsőszeli (Horné Saliby) Mátyusföldi nyíló rózsa né­pi tánccsoport és a diószegi (Slád­kovičovo) Új hajtás népművészeti együttes műsorából. Vendégként fellépett a székesfehérvári Fejér megyei népi együttes. Száraz Pál KÉSZENLÉTBEN A párkányi (Štúrovo) Állami Gazdaság námai részlegén már készenlétben áll hat E-512-es és négy E-516-os típusú kombájn. Gálik Lajos, a javítóműhely meste­re elmondta, hogy jelenleg a kuko- rica-kombájnok adaptereit javítják. Az elmúlt években sokszor hiány­zott egy-egy pótalkatrész. Most jobb a helyzetük, mert amit tudtak, elkészítettek a műhelyben és azo­kat szerelik be a gépekbe, hogy a munka folyamatosan, fennaka­dás nélkül haladjon. Zátyik Júlia Tevékenyek A vőki (Vlky) fiatalok - különö­sen az utóbbi időben - bekapcso­lódnak a társadalmi munkába. Részt vesznek a faluszépítési és -fejlesztési akciókban. Legutóbb az efsz kertészetében a palántákat ültető dolgozók után hatvanötezer virágcserepet szedtek össze. Kul­turális téren is mozgékonyabbak. Műsoraikkal ünnepélyesebbé te­szik a különböző rendezvényeket, melyeket egy-egy állami ünnep, évforduló, jubileum, névadó, sze­mélyazonossági igazolványok átadása stb. kapcsán szerveznek a faluban. Árva Ilona ÉREMKIÁLLÍTÁS A Nyitrai Művelődési és Pihe­nőpark ifjúsági klubjában a Szlo­vákiai Numizmatikai Szövetség a kremnicai éremmúzeummal kar­öltve kiállította Fodor Csaba Imre érmeit. A Bratislavai Iparművésze­ti Szakközépiskola egykori diákjá­nak munkáit az érdeklődök megte­kinthették már Prágában, Buda­pesten, Kremnicán és Lisszabon­ban is. A Nyitrán kiállított többiek között láthatók voltak a Janko Kráľ és Marx Károly halálának 100. évfordulójára, a kremnicai pénz­verde fennállásának 650. és az első embernek a világűrbe való repülése 20. évfordulójára készí­tett emlékérmei is. Mikuláš Gál Felkészülten Nemcsak az üdülőközpontok, hanem a határátkelőhelyek is fel­készültek a növekvő idegenforga­lomra a losonci (Lučenec) já­rásban. Egyebek között jelenleg a sátorosi (Siatoroš) átkelőhelyen útépítésen s a váróterem bővíté­sén dolgoznak, melyet a nyári tu­ristaidény kezdetére befejeznek. Parkerdőben étterem Losoncon a város nyugati ré­szén, a több ezer lakásos Pionír­berek új lakónegyedben és a hat hektáros víztároló szomszédságá­ban mintegy 70 hektár területi park­erdőben, a régi fürdő helyén új étterem s 56 ágyas szálloda épül. A RAJ kezelésében levő, három és fél millió korona költséggel ké­szülő létesítményt augusztusban adják át. Megy a csiga nyugatra Megkezdték a gyűjtését és fo­lyik az éticsiga felvásárlása a lo­sonci járásban a Jednota fogyasz­tási szövetkezet átvevőhelyein. Eddig közel 10 tonna csigát - leg­többet a vilkei (Veľká nad Ipľom) gyűjtőhelyen - vásároltak fel és küldtek exportra, főként Franciaor­szágba, ahol a csiga keresett cikk, kedvelt csemege. Hegyvidéki réteken A festői hegyoldalakon, a poltári Haladás Efsz földjein csaknem ötezer birka legelészik, melyek kö­zül mintegy kétezret fejnek napon­ta háromszor. A szövetkezet idén már közel tíz tonna juhsajtot- több száz kilogrammal többet a tavalyinál - szállított közép-szlo­vákiai üzletekbe. A nagy mennyi­ségű ízletes sajt és jó minőségű gyapjú mellett az idén 57 tonna bárányhúst is termelnek. Zöldséget az asztalra A lakosság friss, vitamindús zöldséggel való folyamatos ellátá­sát segíti a Galsai (Holiša) Efsz kertészete, amely a losonci járás egyik jelentős termelője és szállí­tója. Az újhagymán, salátán kívül- melynek nagy részét már elad­ták a boltokban - az idén 38 hektáron termelnek paradicsomot, paprikát és uborkát, amelyek, ha az időjárás is kedvező marad, ha­marosan a fogyasztók asztalára, s jelentős része a losonci konzerv­gyárba kerül feldolgozásra. Befejezés előtt Losoncon új, 22 tantermes isko­la épül az Engels téren, amelynek munkálatai hamarosan befejeződ­nek és ezzel, valamint a IV alapis­kolában átadásra kerülő négy új tanteremmel, az ősszel induló tan­évben jelentősen javulnak a taní­tás feltételei, csökkenthetik a vá­rosban a két műszakos oktatást. ★ ★ ★ Nagy a sürgés-forgás Loson­con a Lenin utcában épült Prior áruház környékén. A közelgő nyi­tás előtti munkálatokat végzik, ta­karítanak, a raktárakat töltik föl áruval. A lakosság nagy érdeklő­déssel várja az 1977 óta épülő áruház átadását, mely megoldja a város környéke áruellátásának problémáját. A vásárlók 16 részle­gen, négyezer négyzetméter ela­dási területen mindent beszerez­hetnek. Az áruház több szolgálta­tást - szabászat, ruhaátalakítás, házhoz szállítás, kozmetikai ta­nácsadás, háztartási gépek üzem­be helyezése - is fog nyújtani. Kanizsa István Balesetmentesen A Slovnaft vajáni (Vojany) üze­mében a dolgozók munkába szál­lítását 1977-től külön busszal ol­dották meg. Vasok László autó- buszvezető 1953-ban került a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalathoz és 1955-tól jár busz- szal. Már több mint egymillió kilo­métert tett meg balesetmentesen. Azon kívül, hogy a dolgozókat szállítja műszak kezdetére, illetve műszak végén, ha kell szerelőket visz, önkénteseket a mezőgazda­ság megsegítésére vagy a vállalati üdülőközpont építéséhez. Munká­ját készségesen és megfontoltan végzi. Mindenki számára példaké­pül szolgálhat. Emil Chudý Szabadság állásváltoztatás után L. O: A Munka Törvénykönyve 100. §-a 1. bekezdése értelmében minden egyes új munkaviszony a szabadságigény keletkezésének feltétele, a megszakítás nélküli 5 hónapon át tartó munkaviszony, továbbá minden egyes naptári év­ben 75 munkanap tényleges ledol­gozása. ön az új munkahelyén nem szerezte meg 1981 év végéig az említett 5 havi „várakozási időt“, tehát az új munkaadójával szem­ben nem keletkezett igénye az 1981 szeptember 14 után az év végéig ledolgozott 3 és fél hónap­ra eső arányos szabadságra és így az 1982 év elején kivett sza­badságát már az új szabadságból adták. Az idézett 100. §-a bekezdése azok számára biztosít kivételt ezen rendelkezés alól, akiket a munkáltató vállalat kezdemé­nyezésére vettek fel és a kivétel engedélyezéséhez az üzemi bi­zottság is hozzájárult. Béradókedvezmény Á. Zs.: Második férjével közös háztartásban gondoskodnak az első házasságból származó három kiskorú gyermeken kívül még egy további, az önök házasságából született kiskorú gyermekről. Férje mind a négy gyermekre jogosan kapja a családi pótlékot (ön jelen­leg meghosszabbított fizetetlen szülési szabadságon és nyilván ezen a címen havi 500 korona- 1982 február 1 -tói 600 korona- gyermekgondozási segélyt kap). Férje az első házasságából szár­mazó és az anya ellátásában lévő gyermekére a válóperes ítélet megállapítása szerint 450 korona összegű tartásdíjat fizet. Nem ér­ti és tévesnek tartja a férje mun­káltatója azon eljárását, hogy a fenti tényleges eltartási viszo­nyok mellett a béradóját úgy von­ják le, mintha csak két eltartottról gondoskodna. A 76/1952 számú (a később változások szerinti szövegezés­ben) béradó törvény 161/1976 számú végrehajtási hirdetménye 7. §-a 2. bekezdése értelmében azon gyermekek közül, akikre a dolgozónak folyósítják a családi pótlékot csak egy gyermeket lehet eltartottnak elismerni (a családi pótlék korábbi emelése óta) a fele­ségen kívül és így a vállalat eljárá­sa, hogy csak két eltartott személy esetéből kiindulva a béradó alap­tételét vonják le szabályosnak tű­nik. Azért téves a vállalat eljárása, mivel nem vették figyelembe az idézett végrehajtási rendelkezés említett bekezdésének utolsó íjiondatát, amely szerint az emlí­tett eltartott személyek számán kí­vül eltartottnak kell tekinteni a to­vábbi, a férj első házasságából származó gyermekeket is, akire 450 korona tartásdíjat fizet és aki­re a gyermek anyja kapja a családi pótlékot. Erre az esetre vonatkozik az idézett végrehajtási rendelet 7. §-a 6. bekezdésének kivétele: az ilyen esetben a férj első házassá­gából származó gyermekre a bér­adókedvezmény megilleti a tény­legesen a gyermekről gondoskodó anyát és a tartásdíjat fizető férjet is, és így férjének azon időponttól kezdve, Rogy beterjeszti a mun­káltatójánál a válóperes ítéletet a tartásdíj fizetési kötelezettségé­nek igazolására és azt a férje kérelmére vagy végrehajtás útján a vállalat vonja le, igénye van 30 százalékkal alacsonyabb béradó­ra (tehát a 7. osztály helyett a 8. osztály szerint). Ez a kedvezmény (a-már idézett végrehajtási hirdet­mény 15. §-ának, de főként a 4. bekezdésének rendelkezései ér­telmében) akkor jár, ha legkésőbb a naptári év végéig, új munkábalé- pés esetében a munkábalépéstől számított 30 napon belül beter­jeszt a tartási kötelezettsége iga­zolásán kívül (ez esetben az emlí­tett válóperes ítéletet) és a levoná­soknak a munkáltató útján való átutalása esetében nyilatkozatot arról, hogy milyen alapon igényli a béradó kedvezményt, hogy más munkáltatótól nem kap munka­bért. (Ha kapna munkabért, még további körülményeket is kellene igazolnia, főként azt, hogy az első házasságából, szánnazó gyerme­kének nincs havi 780 (február 1 -tői 880) koronát meghaladó saját jö­vedelme. A béradókedvezmény említett módon való igazolására utal az idézett végrehajtási hirdet­mény 16. §-a 3. bekezdése. Ha a tartásdíjat nem a férje munkálta­tója (akár önkéntesen akár végre­hajtási úton) utalják át a gyermek­ről közvetlenül gondoskodó anyá­nak, akkor az eltartás tényét a Já­rási Pénzügyi Igazgatóság (Ok­resná finančná správa) igazolásá­val kellene férjének igazolnia. Fér­jének az igazgatóságon be kell mutatnia a tartásdíjra kötelező jog­erős bírósági határozatot és az átutalásokat igazoló postautal­vány-szelvényeket. Az ilyen iga­zolás az adott esetben legfeljebb arra az időre szól, amíg a tartási kötelezettség tart. A válás utáni tartási igény és nyugdíj kérdések T. M: A Családjogi Törvény 18. §-a értelmében a házastársaknak egyenlő jogaik és kötelességeik vannak. Kötelesek együtt élni, egymáshoz hűnek lenni, kölcsö­nösen segíteni egymást és egész­séges családi légkört kialakítani. A bíróság csak akkor bonthatja fel a házasságot (valamelyik házas­társ kérelmére) ha az már nem teljesíti társadalmi küldetését. A bíróság köteles figyelembe ven­ni a kiskorú gyermekek érdekeit is. Az esetleges válási indítvány be­adásánál vegye fontolóra a fenti törvényes rendelkezéseket. Ha a válás után a Családjogi Törvény 92. §-a értelmében önt férjére ráutaltnak kellene tekinteni (ha ön nem lenne keresőképes és nem lenne más bevétele) akkor a járásbíróságon beadott kereset­ben kérhetné, hogy a bíróság az ilyen indítvány beadásától számít­va az ön javára tartásdíjat állapít­son meg. A levélben foglaltak alapján ön ilyen tartásdíj megálla­pítására nem számíthat. A volt házastársával szemben- ha nem tudnának megegyezni- a bíróságon beadott keresetben kérheti a házasság alatt szerzett közös vagyon megosztását (álta­lában egyenlő arányban, csak ki­vételesen térhetne el a bíróság az egyenlő arányban való megosztás elvétől azon a címen, hogy ön ápolta férjét és csaknem kizáróla­gosan ön gondoskodott gyerme­keikről). A nyugdíjigénye szempontjából a ledolgozott időn kívül be kell számítani a gyermekek hároméves koráig való gondoskodás ide­jét mint pótidőt (az egymást fedő idők csak egyszer számítanak), további pótidőként, 1976 január 1- től számítva, be kell majd az ön esetében számítani azt az időt, amikor gondoskodott a magatehe­tetlen férjéről. Édesanyjának 880 korona összegben nyilván szociális se­gélyt folyósítanak. Ha nem kapott semmiféle járadékot a háborúban eltűnt férje után, utólag térítésre nincs igénye. Ingatlan átruházása M. E.: Családi házuk átruházási nehézségeit iratai alapján vizs­gáltassa meg ügyvéddel. Lehetsé­ges, hogy tényleg szükséges lesz a tulajdonjogot megállapító kere­set beadása (főként akkor, ha a korábbi nagyobb telket szabály- szerű, jóváhagyott geometriai rajzzal nem osztották fel). Dr. F. J. Klubavatás Emlékezetes nap marad a Szlovákiai Rokkantak Szövetsége vágsely- lyei (Šaľa) alapszervezetének életében az a nap, amelyen átadták rendeltetésének a szervezet klubját. A városi nemzeti bizottság a Galán­tai Járási Nemzeti Bizottsággal karöltve a múlt év decemberében vásárolt egy régebbi családi házat a Fučík utcában, hogy a szervezet számára klubot létesítsen. A tagok több mint 8 ezer órát dolgoztak társadalmi munkában és a házat öt hónap alatt átépítették. Az avatás ünnepélyes keretek között történt. A klub naponta reggel 9-től este 8-ig várja látogatóit, s reméljük, hogy sok kellemes percet, jó szórakozást és pihenést szerez a szervezet minden tagjának. Szalai Miklós ÚJ SZÚ 6 1982. VI. 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom