Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)
1982-06-15 / 140. szám, kedd
Előtérben a szocialista gazdasági integráció (ČSTK) - Ülést tartottak tegnap Prágában a Kohó- és Nehézgépipari Minisztérium vezető dolgozói, valamint az ágazat vezérigazgatói s vállalati és üzemi pártbizottságainak elnökei. Jelen voltak. Josef Haman, a CSKP KB titkára, Ladislav Gerle szövetségi miniszter- elnök-helyettes és Jozef Záruba, a Fémipari Dolgozók Szakszervezete Központi Bizottságának elnöke. A tanácskozáson felszólalt Josef Haman. Kiemelte, hogy a konszernek, a vállalatok és az üzemek pártszervezeteire fontos feladat hárul azon a téren, hogy tájékoztassák a kollektívákat a jövő év és az egész hetedik ötéves tervidőszak tennivalóiról, a XVI. párt- kongresszus határozatainak teljesítéséről. Leszögezte, hogy hazánk népgazdaságának nagyobb mértékben be kell kapcsolódnia a nemzetközi munkamegosztásba, főként a szocialista gazdasági integrációba. Rámutatott arra, hogy a reszortnak nagy szerepe van azon szerkezeti átalakítások végrehajtásában, amelynek célja a népgazdaság intenzifikálása. Ladislav Gerle hangsúlyozta, mennyire fontosak a fűtőanyag- és az energiaipar, a közlekedés, a mezőgazdaság, az élelmiszer- ipar és más ágazatok fejlesztését célzó szállítások. Eduard Saul kohó- és nehézgépipari miniszter a jövő évi végrehajtási terv legfontosabb feladatairól beszélt. Az ezt követő vitában a felszólalók a terv teljesítésének biztosításával foglalkoztak. Búcsúlátogatás (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában búcsúlátogatáson fogada Miodrag Vlahovicsot, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. A jugoszláv diplomata Peter Colotkánál, a CSKP KB Elnöksége tagjánál, szlovák miniszterelnöknél és Jozef Poláknál, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökénél is búcslátogatást tett. Kiállítás Georgi Dimitrov születésének 100. évfordulója alkalmából (ČSTK) - Georgi Dimitrov, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő harcosa születésének 100. évfordulója alkalmából tegnap kiállítás nyílt a prágai Klement Gottwald Múzeumban. A kiállítás megnyitóján részt vett Karéi Beránek, a CSKP KB tagja, a prágai városi pártbizottság titkára, František Šádek altábornagy, az Antifasiszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának alelnöke, valamint politikai és közéletünk más jelentős képviselői. Jelen volt Alekszandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete és Petr Danailov, Bulgária csehszlovákiai nagykövete. Bevezető beszédében Jaroslav Pospíšil, a múzeum igazgatója méltatta Dimitrov munkásságát, a Kommunista Internacionáléban kifejtett tevékenységét, hősi helytállását a fasizmus elleni harcban. Legfontosabb feladat az önellátás fokozása (Folytatás az 1. oldalról) konyságának növelése és intenzifikálása késlekedik a kongresszusi irányvonalhoz képest. A rossz termés, a növénytermelés és az állattenyésztés kedvezőtlen aránya és a gabonabehozatal csökkentésének szükségszerűsége intézkedések elfogadását követelte meg Az energiahordozók, mindenekelőtt a kőolaj és egyes más nyersanyagok behozatalának csökkentése arra késztetett bennünket, hogy határozottabban oldjuk meg a takarékosság kérdéseit. A nyugati piacokon lényegesen rosz- szabbra fordultak kivitelünk feltételei csakúgy, mint a hitel- és a fizetési feltételek. A tavalyi és az idei eredményekből és tervekből indulnak ki a mezőgazdasági-ipari komplexum feladatai. Az előző ötéves tervidőszakhoz képest a hetedik ötéves tervidőszakban a bruttó mezőgazdasági termelést 5,2, ezen belül a növénytermelést 10,8 az állattenyésztést pedig 1,2 százalékkal kell növelni. Ez lehetővé teszi, hogy 1985-ben egy főre 80,5 kilogramm húsfogyasztás jusson, vagyis lényegében annyi, amennyit az idei évre előirányoztunk. A tej és a tejtermékek fogyasztásának 6 kilogrammal, a vajfogyasztásnak fél kilogrammal, a zöldségfogyasztásnak pedig 11 kilogrammal kell növekednie. A konkrét célokról szólva a hetedik ötéves tervidőszak kulcsfeladata a gabonatermelés növelése, amelynek az egész népgazdaság számára nagy jelentősége van. A búza tonnánkénti ára a világpiacon az 1970. évi 55 dollárról 170-180 dollárra emelkedett, és a gabonabehozatal feltételei egyre rosszabbra fordulnak. A gabonaprobléma megoldásával szorosan összefügg az a követelmény, hogy a tömegtakarmány- termelést szénában kifejezve 15 millió tonnára növeljük, vagyis egyharmaddal meghaladjuk a hatodik ötéves tervidőszak átlagát. Persze, nemcsak az előállított takarmány mennyiségének növelése a cél, nagy szerepe van a takarmány minőségének is. A takarmánytermelés veszteségeinek minimumra való csökkentése a vegyipartól is függ, s ez a cél akkor érhető el, ha a vegyipar tartósító eszközökből teljes mértékben fedezi a mezőgazdaság szükségleteit. Ugyancsak igényes feladatot kell teljesíteni a zöldség- és a gyümölcstermelésben. A nagyüzemi termelés fejlesztésén kívül a kistermelők által előállított terményeket is hatékonyan fel kell használni. Pitra elvtárs a továbbiakban az állattenyésztés problémáival foglalkozott, amely ágazatban a legfontosabb cél az, hogy a takarmánybehozatal minimumra csökkentése ellenére megtartsuk az egy főre jutó idei tervezett húsfogyasztást, kissé növeljük a tej- és a tojásfogyasztást. Meg kell változtatni az állattenyésztés szerkezetét a szarvasmarha-tenyésztés javára. Az állattenyésztés területén is intenzívebb harcot kell vívni a veszteségek csökkentéséért. A közélelmezésen kívül a mezőgazdaságnak más szerepe is van, több más ágazat nyersanyagszállítója. Például 1985-ben 56 500 tonna marhabőrt kell szállítania. A gyógyszeripar is több mezőgazdasági nyersanyagot felhasznál E feladatok teljesítésére a mezőgazdasági és a feldolgozó vállalatoknak az eddiginél nagyobb gondot kell fordítaniuk. A továbbiakban František Pitra részletesen kitért az élelmiszer- termelés kérdéseire. Az élelmiszeripar terve 1985-ben 103 milliárd korona értékű termelést irányoz elő, ami 6,5 százalékkal haladja meg az 1980 évi szintet. Fogyasztói árakban számítva a piaci szállítások értékének el kell érnie a 122,6 milliárd koronát, ami 7,8 százalékos növekedést jelent. Az élelmiszeripari termelés fejlesztésében pótolhatatlan szerep hárul a tudományos-kutatási alapra, amely jelentős erőt képvisel. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban 17 000 tudós és kutató dolgozik, s szükséges, hogy a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljanak az élelmiszer-termelés intenzívebbé tételéhez. Ugyancsak növekednek az igények a szolgáltatások megszervezésével szemben. Szükségesnek tartjuk, hogy a biológiai, műszaki s a gazdasági szolgáltatásokat nyújtó vállalatok bírálóan értékeljék eddigi tevékenységüket. Feltétlenül szükség van arra, hogy szorosabbra fűzzük a mezőgazdasági szolgáltatások és a termelés kapcsolatát. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar egyik legfontosabb partnerágazata a gépipar. A mezőgazdasági gépek és a szállítóeszközök mennyisége, valamint műszaki színvonala meghatározza a mezőgazdaság fejlesztésének intenzifikálását és hatékonyságát. Az elemzések azt mutatják, hogy a gép- és traktorpark átlagkora meghaladja a 8,5 évet, tehát több alkatrészre van szükség. A helyzet megköveteli, hogy a szállítóágazatok gondoskodjanak a gépi beruházások minőségének javításáról, a gépek és a gépi berendezések élettartamának meghatározásáról. Ez hozzájárul a géppark reprodukciójának jobb irányításához, a pótalkatrész-szükséglet csökkentéséhez és nem utolsósorban az üzemanyag-takarékossághoz. Nem kielégítő az élelmiszeripar termelési-műszaki alapja. A növekvő élelmiszeripari termelés az elmúlt években a kapacitások túlterheléséhez vezetett, ami nemcsak a termékek minőségére, hanem a termelés hatékonyságára is negatívan hatott. Nagyra értékeljük azt, hogy a CSKP KB 13'. ülésének határozataival összhangban a hetedik ötéves tervidőszak hátralevő idejében javul a talajművelő és a vetőgépek szállításának a helyzete, A mezőgazdaság fontos gépszállítója a kohó- és nehézgépipari reszort. Ez az ágazat szállítja az öntözőberendezéseket, s e téren a fejlesztést különösen fontos feladatnak tartjuk. A mezőgazdaság fejlesztésében a vegy- és a gyógyszeriparnak fontos szerepe van. Műtrágyát, vegyszereket, tartósító eszközöket, gyógyszereket, takarmánykiegészítőket szállít. A növényvédő szerek zömét a nem szocialista országokból importáljuk, s jelenleg a mezőgazdaság szükségleteinek 70 százalékát tudjuk fedezni. Ezért vegyiparunk fontos feladata, hogy fejlesz- sze a növényvédő szerek gyártását és a munkamegosztást a KGST keretében. A növényvédő szerek termelésének növelése lehetővé tenné a mezőgazdasági termények termelésének fokozását és minőségük javítását. Beszédének befejező részében František Pitra elvtárs hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaságiipari komplexum olyan rendszer, amely több népgazdasági ágazatból áll. Ez a rendszer biztosítja a közélelmezést és fedezi a szükségletet mezőgazdasági alapanyagokból. A mezögazdasági- ipari komplexum fejlesztési tervének jóváhagyásával ez a rendszer a tervszerű szocialista irányítás objektuma lett. A központi bizottság elvárja, hogy az érintett ágazatok vezető dolgozói igényesen, következetesen és felelősségük tudatában gondoskodjanak e komplexum harmonikus fejlődéséről, mégpedig úgy, hogy hiánytalanul elérjük az ötéves tervidőszakra kitűzött célokat. A feladatok rendkívül igényesek, teljesíteni kell az idei tervet, és így kell megteremteni a feltételeket a mezőgazdasági termelés dinamikus növekedésének helyre- állításához. A tanácskozás végén Miloš Jakeš elvtárs szólalt fel. Egyebek között megállapította: elsőrendű feladat, hogy ebben az évben az egész társadalmat a gabonane- műek, a cukorrépa és a burgonya betakarítására mozgósítsuk. Minden betakarítási veszteség növeli az igényeket az élelmiszer-behozatallal szemben. A jó termés elérésére minden intenzifikációs tényezőt ki kell használni, elsősorban az öntözőberendezéseket és a gépeket. A sikeres mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen a többi ágazat segítsége nélkül. Szükséges, hogy az irányítás minden területén megteremtsék a szervezési feltételeket a hetedik ötéves tervidőszak közélelmezési feladatainak valóra váltásához. A mezőgazdasági-ipari komplexum fejlesztése érdekében szükséges, hogy felhasználjuk a Szovjetunió és a többi szocialista ország tapasztalatait. A szovjet kormány nyilatkozata a libanoni helyzetről Véget kell vetni az izraeli agressziónak A Szovjetunió mindent megtesz a tartós közel-keleti békéért (ČSTK) - A TASZSZ szovjet hírügynökség tegnap közzétette a szovjet kormány nyilatkozatát a libanoni helyzetről. A nyilatkozatban ez áll: Folytatódik az izraeli agresszió Libanonban. A tűzszünet ellenére az izraeli csapatok folytatják hadműveleteiket a libanoniak és a palesztinok ellen. A legfrissebb jelentések szerint arra készülnek, hogy megtámadják Bejrútot, a libanoni fővárost. Izrael Libanonban a népirtás gaztettét követi el Az agresszor csapatai senkit sem kímélnek és gyakorlatilag elpusztítják a palesztinokat. A libanoniak ezrei is meghalnak. Az izraeli csapatok megpróbálják vérbefojtani a paleszti- nai nép szabadság- és függetlenségi harcát. A Szovjetunióban ugyanúgy, mint a világ bármely más részén, ez az izraeli lépés felháborodást vált ki. Világos, hogy az izreali agresszió a Tel Aviv és Washington közötti úgynevezett „stratégiai együttműködés“ keretében valósul meg. Libanonnak, mint független és egységes országnak a sorsa veszélyben forog. Egyre jobban észlelhető az a törekvés, hogy Libanont felosszák, és a megszállt libanoni területen ún. „soknemzetiségű erőket“ állomásoztassanak, amelyek gerincét amerikai csapatok alkotnák. Izraelnek és védelmezőinek akciói más arab országokat is veszélyeztetnek. Ez annak a politikának a megnyilvánulása, amelynek célja, hogy egymás után imperialista diktátumnak vessék alá az arab országokat. Felhasználják erre az arabok megosztottságát, azt, hogy nem sikerül összefogniuk az agresszió további áldozatainak megsegítésére A közel-keleti béke és a nemzetközi biztonság szükségessé teszi, hogy haladéktalanul hatékony lépéseket tegyenek az agresszió megszüntetésére, a tűzszünet létrehozására, és az izraeli csapatok Libanonból való kivonására. Ezt követelik a Biztonsági Tanács egyhangúlag jóváhagyott határozatai. Ezeket a határozatokat végre kell hajtani. Ez most kulcsfontosságú kérdés. A Szovjetunió nem formálisan, hanem tetteivel áll az arabok oldalán és arra törekszik, hogy az agresszor kivonuljon Libanonból. Azoknak, akik most Izrael politikájáról döntenek, nem lenne szabad megfeledkezniük arról, hogy a Közel-kelet a Szovjetunió déli határainak közvetlen közelében van és az ottani események érintik a Szovjetunió érdekeit. Erre Izraelt figyelmeztetni akarjuk. A libanoni háború, amelyet Izrael indított, ismét nagy nyomatékkai sürgetően, figyelmeztet a Közel- Kelet általános helyzetére, arra, hogy az most a nemzetközi feszültség még veszélyesebb tűzfészkévé vált. A szovjet kormány követeli, hogy vessenek véget e könyörtelen agressziónak. A Szovjetunió mindent megtesz azért, hogy a térségben tartós béke uralkodjék. Izrael döntő támadásra készül (Folytatás az 1. oldalról) Az izraeli rádió közölte, hogy még vasárnap este „ellenőrző útra“ Bejrútba utazott Ariel Sáron izraeli hadügyminiszter, és részt vett a Babda-negyed elfoglalásában is. Hétfőre virradó éjszaka összeütközött a libanoni kormány, hogy megvitassa a kialakult helyzetet. Babda elfoglalása ugyanis Nyu- gat-Bejrút körülzárását jelentette. A Jemeni Arab Köztársaság közölte, hogy a palesztin ellenállási mozgalomnak és a libanoni nemzeti és hazafias erőknek kész rendelkezésére bocsátani katonáit és anyagi segítséget nyújtani. A Szovjet Vöröskereszt és Szovjet Vörösfélhold Szövetség a palesztin menekülteknek és a libanoni állampolgároknak gyógyszereket és más egészségügyi felszerelést küldött. ★ ★ ★ Figyelemreméltó írás jelent meg a Ruz al-Juszuf egyiptomi lapban. A cikk leszögezi, hogy a Libanon elleni barbár agresszióra az adott lehetőséget Izraelnek, hogy Egyiptom aláírta a Camp David-i megállapodásokat, ami az arab világ megosztásához vezetett. A lap hangsúlyozza, hogy épp az említett dokumentumok és az egyiptomi-izraeli ún. békeszerződés aláírása után annektálta Tel Terrorakciók Madridban (ČSTK) - A spanyol fővárosban, Madridban tegnap reggel négy pokolgép robbant a hadügyminisztérium közelében. A rendőrség jelentése szerint a robbanások kisebb anyagi károkat okoztak. A terrorakcióért eddig még senki sem vállalta a felelősséget. A rendőrség feltételezi, hogy a pokolgépeket a minisztérium közelében az ETA baszk szeparatista szervezet helyezte el, amely nyilván annak a civil gárdistának a haláláért is felelős, akit vasárnap San Sebastianban egy órával a spanyolországi labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt öltek meg.' Aviv Jeruzsálem arab részét és a szíriai Golán-fennsíkot, intézett légitámadást Bagdad ellen, és aktivizálta lépéseit Ciszjordánia és a Gázai-övezet annektálására. A cikk leleplezi az USA szerepét is Izrael agresszív akcióiban és rámutat arra, mennyire valótlanok az Egyesült, Államok állításai, hogy békére törekszik a Közel-Keleten A Libanon elleni izraeli agresz- szió következtében olyan helyzet alakult ki, amelyben Egyiptomnak le kellene mondania az agresszor- ral való kapcsolatai „normalizálása“ terén tett minden lépésről és megszakítani felesleges tárgyalásait az ún. palesztin autonómiáról hangsúlyozza az egyiptomi lap. ★ ★ ★ Tegnap ülést tartott az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottsága. A tanácskozás résztvevői nyilatkozatot fogadtak el, amelyben élesen elítélik a kormányt a libanoni és a palesztin nép ellen kezdett agresszív háború miatt. A palesztin kérdés megoldását nem lehet erő alkalmazásával elérni - szögezi le a nyilatkozat. A térség békéjét és biztonságát csak úgy lehet garantálni, ha tiszteletben tartják valamennyi állam és nép jogait, kivonják az izraeli csapatokat a megszállt arab területekről, és létrejön a független palesztin állam. Lapzártakor érkezett (ČSTK) - A brit gyalogság és tüzérség a hétfőre virradó éjszaka újabb támadást indított a Malvin- szigeteken a Puerto Argentinót védő argentin csapatok állásai ellen. Az argentinok folytatták ellen- támadásaikat és tartják állásaikat, jelentette tegnap délután az argentin vezérkar. Leopoldo Galtieri argentin elnök ismételten kijelentette, hogy országa hajlandó azonnali fegyverszünetet kötni az agentin-brit konfliktusban, ha a fegyverszünet kihirdetése után mindkét fél csapatait azonnal kivonják a szigetekről. ÚJ SZÚ 2 1982. VI. 15.