Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)

1982-06-08 / 134. szám, kedd

Marína, Maggie és a többiek Születésnapi beszélgetés Mária Kráľovičová nemzeti művésszel ötvenöt éves. Még nem játszotta el Nórát. Pedig a sorsukkal elégedetlen, lázadó nők e klasszikus prototípusát mintha az ő tes­tére szabták volna. Több mint negyedszázados színházi pályafu­tása alatt megtörtént, hogy elkerülték egymást egy-egy szereppel, amely új színekkel, új vonásokkal gazdagodva ragyogott volna fel az ő előadásában, de szerencsére nem ez volt a tipikus. Mária Kráľovičová színházi életére inkább a szerepekkel való ideális találkozások a jellemzők. Számtalan arca, gesztusa van. Játszott habkönnyű vígjátéki figurákat és súlyos drámai nőalakokat. Sok szerep az ő megformálásában kelt először életre szlovák színpa­don, s a nézők tudatában úgy rögződött, ahogy vele látták. Sokak számára ó „a“ Marina vagy Maggie. S hiába látták más színésznővel ugyanazt a szerepet, az továbbra is Kráľovičová mozdulataival, hangjával maradt élményként emlékezetükben.- Majdnem egész pályafutása ^latt ugyanabban a színházban játszott, játszik. Nem egyhangú ez néha?- De hisz mindig más színé­szekkel és rendezőkkel, mindig más darabokat játszunk... És azért az állandóságnak is megvan a maga előnye. Amikor például sorozatosan ugyanaz a színész a partnerem, olyanok vagyunk, mint az összeszokott teniszjátéko­sok. Ez is ad egyfajta biztonságot. Ha esetleg rosszabb napom van, épp ez az összeszokottság segít át a nehézségeken. A változatlan közeg nem vezet óhatatlanul be­skatulyázáshoz, modorossághoz - ha van elég lehetőség, ez elke­rülhető.- Volt rá példa, hogy nem tudott belsőleg azonosulni egy szerep­pel, nem értett egyet az adott figurával?- Én először mindig vitatkozom magamban a rám bízott alakokkal. Miért cselekedett éppen így az adott helyzetben? Én a helyében nem így reagáltam volna. Igen ám, de aztán rájövök, hogy a másik szereplő, a partner késztette arra a bizonyos magatartásformára. Polemizálok, mérlegelem magam­ban a helyzetet, az alakokat. Min­den szerepemen sokat töprengek. Különösen akkor, amikor a sze­rephez egy híres színész alakítása fűződik. Olyankor emelkedik a mérce. Igaz, hogy akkor sincs könnyebb dolgom, ha egy modern nőfigurát kell életre keltenem. Itt még nincs meg a „prototípus“, csakis magamból indulhatok ki. A negatív figurákat határozottan könnyebb eljátszani, mint a pozití­Jozef Vavro felvétele harsányabb gesztus, hogy min­denki tudja, kiről van szó. Ugyan­ez vonatkozik a vígjátéki figurák­ra is.- Amikor láttam a tévében Rutt- kai Éva önálló estjét, sajnálkozva állapítottam meg, hogy nálunk ez valahogy nem divat.- Azt a műsort én is láttam, nagyon tetszett, csodálom Ruttka- it. Magyarországon hagyománya van ezeknek az önálló esteknek És sajnos a szerepeimből nem csinálhattam ilyen műsort. De vol­tak önálló versmondó-estjeim. Ott is adhattam valamit magamból. Elmondhattam a bevezetőben, mi­ért választottam ezt vagy azt a verset, miért áll hozzám közel. Vannak színészek, akik nem szí­vesen állnak ki egyedül a színpad­ra, olyankor ugyanis teljesen ma­gukra vannak utalva. Szerintem épp ez az igazi erőpróba, s épp ezért olyan izgalmas, önálló est­jén az ember nem beszélheti ki magát a partnerére. Akárcsak a sportban; a futballista még kibe­szélheti magát a csapatra, de a magasugró ugyan kire? Esetleg a szélre. Az egyéni rekordokhoz bátorság kell. Nálunk a színészek még mindig nyomtalanul tűnnek el. Mi mindig üres lapon kezdünk. Talán, mert nálunk nem becsülik a színészt annyira.- Ez talán csak a színészek közismert érzékenysége miatt tű­nik így.- Biztos, hogy érzékenyebbek vagyunk, de másrészt mi vagyunk azok, akik sosem akarunk betegek lenni. Ha az üzemi orvosunk ki akar írni, mi nem engedjük. Ját­szani akarunk minden áron. Nem lenne rossz, ha a népgazdaság más ágaiban is így állna a helyzet.- Pályája elején lírai alkatnak könyvelték el. Aztán egyre súlyo­sabb, drámaibb nőalakok követ­keztek ...- Azok közé a szerencsés szí­nésznők közé tartozom, akiknek a romantikus figurákról az éretteb­bekre való átállás minden különö­sebb zökkenő nélkül, szinte észre­vétlenül sikerült.- Hogy viszonyul a kritikákhoz?- Nem szívesen olvasom a kriti­kákat. A színész maga is érzi, jó vagy rossz volt-e egy szerepben. S persze, a kollégák is gondos­kodnak róla, hogy ezt megtudják. Egyszer megszólított egy kritikus: Nahát, maga visszaköszön ne­kem, a kollégái ugyanis a kritikám megjelenése óta nem fogadják a köszönésemet. Hát persze, hogy mosolyogva köszöntöttem, én ugyanis azt a kritikát nem ol­vastam.- Az ön számára mit jelent a színház?- Mindent. Ez az életem. VOJTEK KATALIN Illés Endre nyolcvanéves Hány könyvben áll ott ez a lát­szatra személytelen szöveg: „Fe­lelős kiadó a Szépirodalmi Könyv­kiadó igazgatója“. Persze a jogi felelősség ebben az esetben szin­te másodlagos, hiszen olyan em­ber végzi munkáját a „Szépirodal­mi“ igazgatói székében, aki évek óta alkotói és emberi felelősséggel munkálkodik a magyar irodalom e legnagyobb műhelyében. Fiata­labb pályatársai tudnának beszél­ni arról, milyen módon segítette munkájukat, s írói indulásuk idején mennyi támogatást kaptak tőle. A szerkesztő és kiadó egyben író is, de nem csupán az „íróság“ köznapi értelmében, hanem a le­hető legteljesebb műfaji sokszínű­séggel megvalósuló alkotói jelen­létben. Nem is tudnám meghatá­rozni, hogy elbeszélőként vagy drámaíróként, esetleg műfordító­ként alkotott-e figyelemre mél­tóbbat. Elbeszélései először 1947-ben Kevélyek címmel jelentek meg. Azóta számos új kötet, válogatás látott napvilágot. Többek között 1962-ben a Kettős kör, 1966-ban a Száz történet, 1969-ben a Sza­kadékok és a Szigorlat, 1971-ben A tövisszúró, 1972-ben a Hármas­könyv és 1975-ben az örvények között. Időközben elkezdődött munkáinak összegyűjtött kiadása is, amelyben legutóbb drámáit ve­hette kézbe az olvasó. írói arcélének markáns vonásai rajzolódnak ki a drámáiban megfo­galmazott erkölcsrajzban. Az or­vosnak induló Illés Endre a diag- nózis-meghatározást drámáiban is elsődlegesnek tartja. A hősök társadalmi háttere, emberi indítta­tása pontos képét adja cselekvé­seik okainak. A klasszikus erköl- csiséget kéri számon nézőitől, amely számonkérés egyben a he­lyes beavatkozást, a változtatást is sürgeti. 1941-ben mutatták be a Törtetők című komédiát, amely a mindenkori protekció és „törtető karrierizmus nyílt bírálata. Ezt kö­vették a Méreg, a Hazugok, a Vas Istvánnal közösen írt Trisztán, majd a Homokóra. Az elmúlt esz­tendők egyik legsikeresebb ma­gyar drámáját is ő írta. A budapes­ti Madách Színház több száz alka­lommal játszotta a Spanyol Iza­bellát. írói éleslátása, már-már sebé­szi pontossággal megírt irodalmi boncolásai kritikusként, esszésta- ként is a legjobbak közé emelik Illés Endrét. Birtokolja azt a sajá­tosságot, amellyel belehelyezik mások műveinek világába, így be­lülről vizsgálja az elemzett müvet. Az írók, színészek, dilettánsok, vagy a Hármastükör esszé-kötete, de az 1970-ben megjelent Stend­hal műhelyében című tanulmány- kötet is a mondanivaló precíz, tisz­ta megfogalmazásával tűnik ki. Olyan alkotó, aki szigorú erköl­csi értékítélettel, minden látványos produkció nélkül van jelen a kor­társ magyar irodalomban. Ez a je­lenlét azonban úgy is megnyilvá­nul, hogy számos külföldi írót ő fedezett fel igazán a magyar olvasó közönség számára. Stendhalon kívül - akiről számos tanulmányt írt - Maupassant kö­tetnyi novelláját és regényét ma­gyarította. Az ő nevéhez fűződik Francois Mauriac Nob^fjjas fran­cia író magyarországi felfedezése is. Ez a fajta figyelem azonban nemcsak műfordításokban kama­tozik az olvasók számára. Érzék­letes portrékat rajzolt a világiroda­lom számos nagy alkotójáról, így hozva közelebb szellemiségüket. Novelláit eddig tizenegy nyelvre fordították le. Tömören ennyi Illés Endre alko­tói pályaképe. Csakhogy az olva­só, a színházi néző, a könyvgyűjtő általában szereti a kapaszkodó­kat, amelyek - valljuk be - leg­többször a ragaszkodást, a mara­dandó irodalmi élményeket jelen­tik. Ha megkérdeznénk Illés Endre olvasóit, mire emlékeznek évek múltán is, akkor bizonyosan a fel­sorolt alkotások között szerepel­nének A parancs és Andris című elbeszélései. Százezrek olvasták a mesés indiai mitológiai környe­zetben játszódó Történet a szere­lemről és a halálról című kisregé­nyét. Szávitri, az indiai királylány hűségének története immár nem­zedékeknek adja a bizonyosságot, a hitet a szerelemben. Harmadik nagy alkotói tette, amelyet társai­val együtt a Szépirodalmi Kiadó műhelyében valósít meg, a Ma­gyar Remekírók című sorozat. Persze, az már a mindenkori szer­kesztők és kiadók sorsa, hogy ezt néha azok az olvasók sem tudják, akiknek könyvespolcán megtalál­ható a Magyar Remekírók soro­zat DUSZA ISTVÁN Bemutató a Tháliában Ma este hét órakor mutatja be a MATESZ kassai (Košice) Thália Színpada Klimits Lajos Névtelen komédia című vígjátékát. Az em­beri gyengeségek, a férfi és a nő közötti kapcsolat vadhajtásai ad­tak témát a hivatásos színházban most először bemutatkozó hazai magyar szerzőnek. A főbb szerepekben Lengyel Ferencet, Gombos Ilonát, Várady Bélát, Kiss Ágnest, Kádek Ritát, Hizsnyai Zoltánt, Kövesdi Szabó Máriát, Mihály Máriát és László Gézát láthatjuk. A darabot Daniela Kapitáňová rendezte. l/J FILMEK Kanchenjunga (szlovák) Egzotikus e szlovák film címe, de ha elöljáróban megjegyezzük, hogy a Kanchenjunga (a lexikon Kanchendzöngának vagy Kang- csen Dzöngának is említi) földrajzi név, a világ harmadik legmaga­sabb hegycsúcsának a neve, már nem is tűnik fel olyan különösnek. Egész estét betöltő dokumentum­filmet készített a szlovák alkotó- csoport a Himalája 8597 méter magas hegységéről, pontosabban a hegy megmászására vállalkozó expedícióról és útjáról. Nem ez az első szlovák film, mely hegymászókról szól; 1976- ban már készült egy kisfilm, A fe­kete óriás, ez szintén egy cseh­szlovák expedíció vállalkozását, a 8481 méter magas Makalu meg­mászását örökítette meg. A mos­tani film a korábbitól s talán a többi ilyen jellegű alkotástól is abban különbözik, hogy a kívülálló sze­mével láttatja a hegymászók bra­vúros teljesítményét, az embernek a természettel, a természeti erők­kel vívott harcát, akaraterejét és kitartását, mely a leküzdhetetlen- nek tetsző akadályokon is nem­egyszer átsegíti őt. Ján Piroh ren­dező (aki František Dostállal a for­gatókönyv társszerzője is) érdek­lődésének homlokterébe az em­bert, de nem csupán rátermettsé­gét és fizikai adottságait állította, hanem lelkierejét is, hogy bemu­tassa, miként képes megbirkózni az örök hó birodalmának mostoha körülményeivel, hogyan viseli a zord vidék viszontagságait, megpróbáltatásait. Persze, bőven van részünk lát­ványban is, az alkotók nem fosz­tották meg a nézőt az ég felé törő hegycsúcs, a hatalmas hegylán­cok, a káprázatos táj látványától, s a Himalája-vidék népeinek, szo­kásainak bemutatásától. S jóvol­tunkból bepillanthatunk az Ivan Gálfy vezette expedíció tagjainak életébe is, részesei lehetünk él­ménybeszámolóiknak, élet írta történeteiknek. Egy ilyen kockáza­tos vállalkozás során hangsúlyo­sabbá válik az ember alkalmazko­dó és tűrőképessége, az együvé tartozás és összetartás szüksé­gessége. S határhelyzetben mu­tatkozik meg az ember igazi énje is. Nagy feladat hárult az alkotók­ra, hiszen hazatérve a sok-sok ezer méter anyagból egységes fil­met kellett kreálniuk. Az anyagot úgy kellett rendszerezniük, hogy kellő feszültséget teremtve, s rit­must tartva a nézőt ne untassák vagy fárasszák. Ügyeltek arra, hogy alkotásuk ne sikeredjen bombasztikusra, s mellőzték a patetikus hangvételt. Az expedíció útját napló formájá­ban dolgozták fel, ezáltal lehetővé vált számukra, hogy palsztikus ké­pet nyújtsanak a hegymászókról és életükről. Értéke a filmnek a ze­nei aláfestés, mely minden kép­ben híven követi a rendező képze­letét; Svetozár Štúr finom érzékkel használja ki a helyszínek sajátos atmoszféráját, stílusát. A Kanchenjunga című film ha­zai bemutatója előtt már két nem­zetközi fesztiválon is sikert aratott: a spanyolországi San Sebastian- ban első díjjal, az olaszországi Trentoban pedig fődíjjal jutalmaz­ták. S ez önmagáért beszél. Goodbye és ámen (olasz) Revolvert, elemlámpát, bukósi­sakot, esőköpenyt, ejtőernyőt, de nem egyet. S persze egy helikop­tert is... Ezeket a megrendelése­ket egy merénylő küldi, aki a római Hilton Hotel egyik lakosztályába zárkózott be, két túszával, egy párocskával, hamarosan foglya lesz egy harmadik is, az amerikai nagykövet, végül még valaki, ugyancsak követségi alkalmazott. Az esőköpenynek, az elemlám­pának, a fegyvereknek, minden óhajnak-sóhajnak megvan az ér­telme éppúgy, mint a kiszemelt személyek sorának is ebben a bűn­ügyi történetben, az olasz Dami­ano Damiani filmjében. (A rende­zőt leleplező szándékú filmjei ré­vén jól ismeri a csehszlovák kö­zönség is. Elég csak a Mint a ba­goly nappal, Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek és a Vizsgálat lezárult, felejtse el cí­műekre utalni.) Ezúttal nem az olasz társadalom korruptságát, romlottságát éri a rendező kritiká­ja, hanem a Rómában működő amerikai CIA-ügynök gyilkos ma­nipulációit. Kézre kell keríteni a bűnözőt, akinek kilétét sokáig nem sejtik. Meg kell menteni a túszokat, a fel­ső tízezerhez tartozó, félrelépő hölgyet, akit Claudia Cardinale a sztár vonzásával és a színész tehetségével gazdagít. És meg kell menteni szépfiú szeretőjét is, aki most puszta dekoráció. Ök ketten képviselik a humort a bom­lott agyú bűnös mellett. Amerika üzelmeiről, a CIA gátlástalanságá­ról, s miegyébről példálózik az elég kusza mese. Dorgál, de nem ítélkezik már Damiano Damiani, nem komolykodik, krimit forgatott könnyedén.-ym­Szlovákiában június 10-e és 27-e között rendezik meg a nyári filmszemlét, melynek ünnepélyes megnyitására csütörtökön este a Magas-Tátrában kerül sor. Filmmüvészküldöttség részvételével bemutatják A segéd című szlovák művet, mely Ladislav Ballek regénye alapján Zoro Záhon rendezésében készült. Az alkotás főbb szerepeit Koncz Gábor (a képen), Elő Roman čík, Pécsi Ildikó és Ropog József játsszák. A több mint két hétig tartó rendezvény műsorán 13 ország 17 filmje szerepel. ÚJ SZÚ 4 1982. VI. 8. vakat. A pozitív hős amolyan Ha­mupipőke, el kell veszítenie a ci­pőjét, vagyis történni kell vele va­laminek, hogy felfigyeljenek rá. Hangyamunkával kell felépíteni. A negatív figura, az más. Bejön, s elegendő egy élesebb beállás,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom