Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)

1982-06-04 / 131. szám, péntek

Sok fiatal, kevés színház Színjátszók a Jókai-napokon Népművészet - diákszíwel Egy gimnáziumi művészeti együttes sikerei Egyetlen olyan előadás volt, melynek egészéről mondhattuk: ez igen, ez színház. Aztán volt még egy és még egy, de ezek már korántsem szereztek zavarmentes élményt. A többi három előadás csak akart színház lenni, helyen­ként még meg is érintette őket a színház szele, de végül is csu­pán néhány szereplő, egy-egy díszletmegoldás valamint a szín-a ház- és közösségteremtés szán-“* déka maradt értékelhető erényük. Pedig - ismerve amatőr színjátszó mozgalmunk hátterét, a sok he­lyütt áldatlan személyi és anyagi­tárgyi feltételeket - bizonyára ren­geteg erő, idő, ideg ment el az előadásokra ezúttal is. Mindez persze, vagyis a háttér emlegeté­se, nem tartozna ide, ha amatőr színjátszásunk jellege nem olyan lenne, amilyen: ha nem lenne esetleges, ösztönszerű, véletle­nekre és legtöbbször puszta lelke­sedésre épülő; ha több olyan együttesünk lenne, melyet tudatos munka, sajátos eszmei-művészi arculat kialakítására való törekvés jellemez. Zömében alkalmi cso­portosulások, egy-egy „megtet­szett“ darab „szinrevitelének a céljából“ rövid néhány hónapra csoportba társult emberek moz­galma e mozgalom. Mégis, mindezek ellenére is, mondjam azt, hihetetlen, hogy egy amatőr művészeti évadban nem akad öt-hat olyan színjátszó cso­port - a Csallóköztől a Bodrogkö­zig -, amelyek szemléjéről nagyon röviden úgy szólhatnánk a Jókai- napok után: jobbnál jobb előadá­sokat láttunk. Miért mindig csak egy, legfeljebb két nívós együttes akad? Es ha egy, kettő akad ilyen még legalább három-négy miért nem? Sokszor beszéltünk már ezekről a kérdésekről különböző fórumokon, e hasábokon is, de úgy tűnik fel, hogy vagy az elméle­tekkel van baj, vagy - továbbra is - a gyakorlati megvalósításukhoz szükséges szervezeti-szervezési- szemléleti körülményekkel az adott közegekben, vagy a felké szültséggel és a tehetséggel, amely nélkül hiába a legkiválóbb elmélet, a legkiválóbb feltételek. Éppen ezért, no meg már egy kicsit a jövő a XX. Jókai-napokat is szem előtt tartva, hamarosan újra kell gondolni, miként lehetne a következő évadban egyről lega­lább ötre emelni a jót, korszerűt, a vígjátékot is nem az olcsó kaba­ré szintjén művelő együttesek számát. Mert hogy lehet, hiszem. Ha másként nem, hát úgy, hogy már a darabválasztás pillanatától a főpróbáig kiemelt figyelmet szentelünk - szentel a CSEMA­DOK; a Népművelési Intézet, a MATESZ, az illetékes járási szervek, a szakírók, mindenki a maga eszközeivel - a színvona­las előadás lehetőségét (az eddigi tapasztalatok alapján is már most) magukban hordozó együttesek­nek, természetesen, a többiről sem feledkezve meg, sót figyelve, hogy nagyobb külső segítség nél­kül is nincs e születőben valahol meglepetés. így talán végre és végérvénnyel meg lehetne cáfolni azt a régóta uralkodó, egész ama­tőr színjátszásunkat mételyező, csak mentségként is unalomig emlegetett hamis nézetet is, mi- ■’erint vígjáték kell a közönség­nek, elfelejtve, hogy vígjáték és vígjáték között is van különbség, sőt, kabaré és kabaré között is, bár ez utóbbi mint önálló (és való­ban kitűnő) műfaj, aligha való a Jókai-napok színházi szemléjé­re. (Talán majd akkor, ha külön versenyműsorként felveszik a Na­pok programjába.) Félreértést ke­rülendő: senki nem kardoskodik a drámák, tragédiák mellett. Csak a jó színház mellett. Amely nem elandalít, hanem megmozgat, amely nem leplez, hanem feltár, amely nem avítt ízlést konzervál, hanem újat formál, amely közös­séget nem igénytelen tréfákkal akar teremteni és megtartani, ha­nem szellemmel, erkölccsel, akár vidám köntösben. Sajnos, az igénytelen, folyosói szintű, a hatvanas évek miniszok­nyás világát idéző kabarétréfákból több volt az idén, mint igazi szín­házi pillanatokból. És ez különö­sen azért bosszantó, mert jobb sorsra - művekre! - érdemes, egész sor tehetséges embert fel­vonultató együttesek követték el, Köztük olyan rutinos, a korábbi években szép feladatokat vállaló és megoldó csoport, mint a komá­romi (Komárno). Dávid Rózsa Könnyű a nőknek című vígjátékát mutatták be, mely fölött bizony eljárt az idő, „naprakész“ darab­nak bizonyult, ma már a munkahe­lyen sem úgy téma az emancipá­ció, a szerelem, a férfi-nő kapcso­lat, mint másfél-két évtizeddel ezelőtt; és a szinte szünet nélkül ömlő szóviccek és szójátékok java részén sem nagyon tudunk ma már nevetni. Tartalmánál fogva idő­szerűbb, de végül is hasonló, csak még több banális kiszólást, viccet, még több sablonfigurát (szépen mondva: férfi után vágyakozó nőt) vonultat fel Klimits Lajos Névtelen levél című aránytalan szerkezetű, dramaturgiai szempontból számos következetlenséggel „tarkított“ bohózata, melyet a negyedi (Ne­ded) színjátszóktól láttunk, akik először szerepeltek a Jókai-napo­kon. A legjobb, amit elmondhatunk erről a két előadásról, a szereplők tehetségének és játékkedvének köszönhetően: végig lehetett néz­ni mindkettőt, 3/nnák ellenére, hogy a rendezők túlságosan tisz­telték az alapanyagot. A komáromi társulat színpadán kevesebb volt a színházból, statikus jelenetek sorjáztak általában két-két sze­replővel a színen, viszont kulturált (Tudósítónktól) - Harcok és küzdelmek címmel a prágai vár Lovardájában kiállítás nyílt. Az ün­nepélyes megnyitón politikai és társadalmi életünk neves szemé­lyiségei is részt vettek. A Nemzeti Galériából mintegy 18 területi galériából és más intéz­ményekből összegyűjtött szobrok, festmények, rajzok és iparművésze­ti alkotások első része a náci ura­lom elől Prágába menekülő külföl­di művészek, többek között Oskar Kokoschka, John Heartfield alko­tásaiba, a spanyol művészet, el­sősorban Pablo Picasso műhelyé­be nyújt betekintést. volt a test-és arcjáték, ugyanilyen a szöveggel való játék. A negyedi társulat színpada tele volt ese­ménnyel, helyzetekkel, helyenként vérbő komédiázással. Igényesebb feladatra vállalkozott a pozsony- eperjesi (Jahodná) társulat, amikor Ardi Lnves észt szerző Az emlék­mű című kitűnő groteszk játékát tűzte műsorára, azzal a nyilvánva­ló szándékkal: hogy mondani akarnak valamit jelenünkről, a tár­sadalmi mechanizmusban meg­nyilvánuló egészségtelen jelensé­gekről, főként a dönteni gyáva, örökösen felsőbb utasításra, véle­ményre váró, csak a bürokratiz­musban kiváló hivatalról. Több szereplő ráérzett a groteszkre, olykor találó, már-már abszurdba hajló paródiáját láttuk a helytelen hivatali gyakorlatnak. Kár, hogy nem tudták ezt az előadás egé­szében hozni, sok kínálkozó hely­zet maradt kihasználatlanul. Ugyancsak jól választottak a buzi- taiak (Buzica) A megóvott szüzes­ség, avagy Tabarin mester csíny- tevései című pajzán vásári komé­diával, amely azonban hosszú előadásukban az unalomig ismét­lődő képek, helyzetek, megoldá­sok meg a vontatott tempó miatt csak ritka pillanatban volt élvezhe­tő. A kevesebb több lett volna, persze, a vásári komédiákra jel­lemző sebességgel és a tömeget is (ha már színpadon van) szünte­len mozgásban tartó rendezéssel. A jövőre nézve: van biztató erő és fantázia a csoportban. A szemlén a lévaiak (Levice) előadásában láttuk az egyetlen drámát, Sarkadi Imre Elveszett paradicsomát, mely nagyfokú érzékenységet követel színrevivőitől, hiszen tulajdonkép­pen a meg nem írt gondolatokat, érzelmi hullámzásokat, a ki nem mondott szavakat kell „kijátsza­ni“. Aminek természetesen első feltétele a darab megismerése, az egész kollektív által, valamint an­nak tisztázása, hogy mit akarunk elmondani, kiemelni ve le. Úgy tűnt föl, ezt a (részben dramaturgiai) munkát legkevésbé épp azzal a darabbal végezték el, mely a leg­inkább igényelte volna. Ezért el­mosódott volt az előadás, ráadá- ' sül ritmustalan, sok üresjárattal haladt előre, csak itt-ott sejtette meg velünk, hogy több van ebben a lévai társulatban. A füleki (Fiľakovo) Zsákszínház tavalyi szerepléséről annak idején alig hangzott el dicsérő szó - a szakma részéről. Ennek elle­nére vagy éppen ezért: folytatták a munkát, bizonyítani akartak. És bizonyítottak. Legalább olyan színházat szeretnénk látni mindig a Jókai-napokon, amilyet ez a tár­sulat produkált most Gyárfás Mik­lós Kényszerleszállás című vígjá­tékából. Látványt, bájt, kellemes és vidám hangulatokat sem nélkü­löző, szép emberi tartalmakat fel­mutató előadásuk átgondolt és mértéktartó volt. A füleki együttes és a fentebbi sorokban jelzett pozitívumok, továbbá az általában megfelelő díszletek, jelmezek, zenei betétek mellett volt még valami, ami ör­vendetes: a minden este szép számban megjelent közönség zö­mében fiatalembereket láthatott a színpadon. Akik talán képesek lesznek rövidesen megújítani egész amatőr színjátszásun­ké BODNÁR GYULA Ezután a cseh képzőművészek­nek (Vojtech Tittelbach, Emil Filla, Vladimír Sychra, Josef Šíma, František Hudeőek, Josef Brož, Jan Bauch, František Muzika, Jo­sef Čapek) elkötelezett alkotásai­val találkozhatunk. A kiállításon az érdeklődők megtekinthetik Cyprián Majerník, Eugen Nevan, Ján Želibský antifa­siszta ellenállásra buzdító müveit is, és nem hiányoznak a legfiata­labb képzőművész-nemzedék ha­tásos háborúellenes alkotásai sem. (ma) Nagy öröm, ha a zselizi (Želie­zovce) Népművészeti Ünnepsé­gekre minden tekintetben jól felké­szült folklórcsoportok érkeznek, de még nagyobb öröm, ha színvo­nalas iskolai együtteseknek tap­solhat a népzenét, néptáncot ked­velő közönség. Egyik ilyen, szak­mailag magas szinten működő di­ákcsoportunk a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium mű­vészegyüttese is, mely Pukkai László tanár irányításával immár tizennyolc éve tevékefiykedik. Ma és holnap Is, immár nyolcadik al­kalommal jelen lesznek Léván (Le­vice) és Zselizen, hogy mátyusföl- di ízeket vigyen a folklórfesztivál műsorába. A művészeti vezetővel az együttes múltjáról, jelenéről, mű­sorának jellegéről s mindennapi munkájáról beszélgetünk.- Mindenekelőtt talán azt kell elmondanunk, hogy csakis kitün­tetett és jeles rendű tanulók lehet­nek az együttes tagjai. Iskolánk­nak mind a háromszázhetvennégy tanulója természetesen nem lehet az együttes tagja, de érezzük, * hogy valamennyien magukénak, mintegy reprezentánsuknak tekin­tik az együttest, s ha a heti két- három próbán és a fellépéseken nem is lehetnek velünk, tudjuk, hogy lélekben mindenüvé elkísérik az együttest. Az egyes csoportok­ban való tevékenység felelősség- érzetre, rendszerességre, kitar­tásra neveli diákjainkat. És a tán­colás, éneklés, muzsikálás nem­csak hogy ném megy a tanulás rovására, hanem a sikerélmény jelentősen serkenti az együttesta­gok kedvét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az együttes­ben is dolgozó fiataloknak több mint kilencven százaléka felsőok­tatási intézményekben tanul tovább.- Konkrét példákkal is szol­gálhat?- Természetesen. Hogy csak néhány nevet említsek: valamikor ebben az együttesben működött Neszméri Sándor, a Nő volt szer­kesztője, a CSEMADOK Központi Bizottságának titkára, nálunk tán­colt, Neubauer Adrianna, aki a bratislavai Komenský Egyete­men orosz-német szakos tol­mácsdiplomát szerzett, most az együttes segédkoreográfusa, Szlízs Róbert népi zenekarunk prímása volt, jelenleg negyedéves egyetemi hallgató Bratislavában a matematikai-fizikai karon, zenei szaktanácsadóként ma is együtt­működik velünk. Bús József tavaly érettségizett, most szakosító tago­zaton népművelést tanul, Bedecs Ildikó pedig az idén fog érettségiz­ni a Banská Štiavnica-i előkészítő­ben, majd Magyarországon foly­tatja tanulmányait. De talán ne soroljuk tovább a neveket... Az együttessel való munka sok erőfeszítést igényel. A többi peda­gógus segítsége nélkül elképzel­hetetlen lenne, hogy az együttes ilyen sokrétű tevékenységet fejt­sen ki. Főként Árendás Anna, Bar- talos Otmár, Pék László és Uher Tibor tanárok aktív dramaturgiai és koreográfusi munkájának látja nagy erkölcsi hasznát az együttes. Az első egységes szerkezetű műsort az 1976-77-es tanévben mutatta be az együttes (Petőfitől kölcsönzött) Szabadság szerelem címen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszte­letére. A műsornak mintegy esz­mei keretet adott a Petőfi vers, amelyet öt nyelven mondtak el a tanulók. Egyébként minden má­sodik évben új kétórás műsort ké­szít elő az együttes, ezek közül emlkezetesebbek a Nád a házam teteje, Megrakják a tüzet,..., Édes­anyám rózsafája címüek. Legutóbbi műsorukat a Bartók- centenárium jegyében állították össze, így természetes, hogy Bar­tók népdalfeldolgozásai alkották a produkció súlypontját. A jövő tanév kezdetén műsorváltás lesz, az új műsor középpontjában Ko­dály Zoltán, Galánta város dísz­polgára születésének 100. évfor­dulója, a világhírű zeneszerző és zenepedagógus életműve előtti tisztelgés áll majd. Az együttes műsoraiban általában a népművé­szet dominál. Több műsorszám megalkotásánál Mórocz Károly Kodály Zoltán nyomában című népművészeti anyagot tartalmazó és feldolgozó könyvéből merített, de Uher Tibor Tallósi (Tomašíko- vo) táncgyűjtését is sikerrel alkal­mazták. Az említett műsor legma­radandóbb értékű táncai a Jókai verbung és A megesett lány balla­dája, a Váskatánc stb. A járási népművészeti verse­nyek többszörös győztese ez idáig a járás valamennyi falujában fellé­pett, azonfelül egyhetes turnén vett részt a székesfehérvári test­vérjárásban és sikerrel szerepelt a Csepeli Ifjúsági Vörösnapokon. (Ugyanis az iskola baráti kapcso­latot tart fenn az ottani Jedlik Ányos Gimnáziummal.1 Az együttes a város kulturális életében is jelentős tényező. Ta­lán nincs olyan kulturális rendez­vény, melyen ne szerepelne. Min­denképpen említést érdemel, hogy az együttesnek jelentős er­kölcsi és anyagi támogatást nyújt a Baumann István igazgatásával dolgozó Városi Művelődési Ott­hon. Tavaly például hatvanezer koronát kapott az otthontól az e együttes. Az összegen Szanyi Mária etnográfus tervei alapján két rend népviseletet varrattak az együttes leánytagjainak. A műve­lődési ház más formában is segíti az együttes munkáját.- Milyen műsorral vesz részt az együttes a lévai versényen és a zselizi ünnepségeken - kérde­zem Uher Tibor koreográfustól.- Három tánckompozícióval ké­szülünk Zselizre. Az első a Polgári Táncok című Tallós kör­nyékéről. Ez azért jelentős számunkra, mert mi magunk gyűj­töttük hozzá az anyagot. Követ­kező táncunk a Jókai verbunk, melyhöz Quittner János koreográ­fiáját használtuk fel. Harmadik táncunk a ma­gyarországi Tí­már Sándor gyűjtéséből való, Uher Tibor kore­ográfiájában mu­tatjuk be Dunántúli táncok címmel. Ezenkívül Galánta környéki nép­dalokat ad majd elő az együttes, Mórocz Károly gyűjtéséből, Szlízs Róbert feldolgozásában. Nagy előnye az együttesnek, hogy saját népi zenekarral rendel­kezik. Ez azt bizonyítja, hogy Ga- lántán még ma is erős hagyomá­nyai vannak a népi hangszereken való játéknak. Az együttesben, amint már jeleztük is, több kiváló prímás nőtt fel. A zenekar jelenlegi prímása az éppen érettségi előtt álló Szarka Tamás, aki híres he­gedűjét Katona Erzsikétől, a Rajkó zenekar tagjától kapta. Az együttes vezetőivel a szóló­táncosok problémájáról is hossza­san elbeszélgettünk. Amint kide­rült, nincs elég leány szólótáncos. Véleményük szerint e jelenség egyik oka a diszkó kedvezőtlen hatása. Ám a diszkó nemcsak az ízlést, hanem a mozgáskultúrát és a ritmusérzéket is rombolja. J\ galántai együttes munkájá­nak legfőbb tanulsága, hogy érté­kes népművészeti hagyományain­kat - megfelelő irányítással tanuló ifjúságunk is őrizheti és ápolhatja. Ráadásul ez a munka még az esztétikai nevelést is elősegíti. KOVESDI JÁNOS Jelenet a füleki színjátszók előadásából (Gyökeres György felvétele) Harcok és küzdelmek Háborúellenes művészi alkotások Prágában Jelenei A megesett lány balladája című tánc­kompozícióból (Mészáros Vince felvétele) ÚJ SZÓ 6 1982. VI. 4.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom