Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)
1982-06-29 / 152. szám, kedd
Levelezőink írják Egy járás életéből A Rozsnyói (Rožňava) járási művelődési központban ötödször rendezték meg az amatőr filmesek versenyét. A versenybe a gömöri amatőr filmklub 8 tagja is benevezett 18 filmmel, amelyek közül a válogató bizottság tizenegyet küldött a zsűri elé. A versenyben dokumentum, publicisztikai és ro- portfilmek is szerepeltek. A játékfilmek közül az első díjat a bíráló bizottság tagjai Gömöri Zoltán A gyűlölet rejtélye cimű filmjének ítélte oda. A revúcai kórházban és rendelőintézetben 12 szocialista munkabrigád van 180 taggal. Kilenc brigád-tag a bronz-, egy pedig az ezüstjelvények tulajdonosai. Az utóbbi időben 3925 térítésmentes véradót toboroztak, 11 929 órát dolgoztak társadalmi munkában különféle alkalmakkor. Három újítási javaslatot adtak be, összegyűjtöttek egy tonna papírhulladékot. A Likotex Textilipari Művek revúcai 01-es üzemében magas színvonalon van az újítási mozgalom. Tavaly a beadott újítások 95,1 százalékát bevezették a termelésbe, s ez 2 millió 573 ezer korona hasznot hozott. Az újítási mozgalomba 111 dolgozó kapcsolódott be. A legsikeresebb újító Olga Krchová, az üzem vízgazdá- sza, akinek az újítáái javaslata - az alányomásos szőnyegeket gyártó részlegről elfolyó szennyvíz tisztítása - 233 060 korona hasznot eredményezett. Gál Edit SPORTNAP A Honvédelmi Szövetség sárosfai (Blatná na Ostrove) szervezete nagyszabású honvédelmi sportnapot rendezett a helyi fut- ballpályán. A rendezvényt Álló Ferenc hnb-elnök nyitotta meg, aki ünnepi beszédében méltatta a tö- megsport-rendezvények jelentőségét. A versenyen a hazai versenyzőkön kívül indultak a Honvédelmi Szövetség nagyszarvai (Rohovce) és dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) szervezeteinek versenyzői is. A résztvevők futásban, gránátdobásban és céllövésben mérték össze tudásukat. A színvonalas és kiegyensúlyozott küzdelmek után a győzelmi emelvényen a legtöbbször a hazaiak álltak, így ők nyerték a csapatversenyt. Rácz Péter Folyik a takarmánybetakarítás A Kassa (Košice)-vidéki járásban az idén a nem mezőgazdasági és a gépekkel nehezen megközelíthető területekről kézi kaszálással takarítják be a szénát. Előreláthatólag 350 vagon szálastakarmányra számítanak, amit részben a kistermelők hasznosítanak a fölösleget pedig eladják a nagyüzemi gazdaságoknak. Kaszálják a füvet a községek belterületein, a kertekben, a temetőkben, az árokpartokon és egyéb nyilvános területeken is. Eredmények többnyire ott mutathatók fel, ahol a helyi nemzeti bizottságok a tömegszervezetekkel közösen szervezik a betakarítást. A Rozhanovcei Efsz körzetébe tartozó községek a szövetkezetnek már 200 mázsa szénát adtak el. Slanské Nové Mesto, az 557 lakosú kisközség 275 mázsa szénát adott el az állami gazdaságnak, Nagyida (Veľká Ida) 100 mázsát a Magtermesztő Állami Gazdaságnak, Poproč 240 mázsát az efsz-nek. A járásban eddig 113 vagon szénát takarítottak be. Iván Sándor A nyitrai járásban a szántóföldi növények gondozásánál nagy segítséget nyújtanak a Slovair repülőgépei. Tapasztalt pilóták végzik a trágyázást és permetezést. A felvételen a Nová Ves nad Žitavou-i Efsz határában start előtt a repülőgép. Mikuláš Gál Állandó tárlat és szerzői estek A Nyitrai Kerületi Galériában kedves ünnepség volt. Megnyílt František Studený nemzeti művész állandó képkiállítása,• s ebből az alkalomból a képtár a František Studený nevet kapta. A Nová Ves nad Žitavou-i születésű szlovák nemzeti művész Zlaté Moravcé- ben volt tanár. Számos képében örökítette meg a nyitrai tájat. Huszonegy évesen lépett a kommunista pártba, és aktív résztvevője volt a Szlovák nemzeti Felkelésnek. Örökösei két és fél millió korona értékben ajándékoztak képeket a képtárnak. Az ünnepélyes verniszázson Klára Kubíková méltatta a művész munkásságát, beBaráti kapcsolat - honvédelmi gyakorlat A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Május 1 téri Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium baráti kapcsolatot tart fenn a Poprádi Gimnáziummal. Rendszeresen szerveznek cserekirándulásokat, amilyenre a napokban is sor került. Az iskola ifjúsági szervezetének tizenöt tagja négynapos kirándulásra Poprádra utazott. Ez alatt az idő alatt megismerték a várost és környékét, a múzeumokat a történelmi nevezetességű környező városokat. Hazatéréskor szlovák barátaik jöttek velük, hogy néhány napot Dunaszerdahelyen töltsenek. A harmadik osztályos tanulók napbarnítottan érkeztek vissza az egyhetes honvédelmi gyakorlatról. A gyakorlat vezetői Vendég Vince, Kálmán Miklós és Balog Magda tanárok voltak. A tanulók csoportonként végezték a gyakorlatokat előre kidolgozott ütemterv szerint. A diákok átismételték a honvédelmi nevelés órákon átvett tananyagokat, megtanultak az iránytűvel és térképpel bánni, célba lőttek, gránátot dobtak és egészségügyi kiképzésben vettek részt. Az egészségügyi kiképzés főleg annak a 22 lánynak volt fontos, akik a járási egészségügyi versenyen képviselik az iskolát. Puha Éva Lucerna, dohány, napraforgó A Párkányi (Štúrovo) Állami Gazdaság kőhídgyarmati (Kamenný Most) részlegén 219 hektáron termelnek lucernát. Már befejezték az első kaszálást. Tizenhat hektárt kaszáltak le zöldetetésre, 35 hektárt szenázsnak és 168 hektárt szénának. Lengyel Tibor agronómus elmondta, hogy a lucerna kazlazását T-174-es típusú rakóval végzik és már 290 tonna kazalban van. A gazdaság kismuzslai (Malá Mužla) részlegén 55 hektáron termesztenek dohányt, mégpedig a VP-5-öt és a Burley nemesített fajtát. A sorközi dohánykapálást a kanadai Baltes nevű palántázó- géppel végzik, melyet átalakítottak. A növények körül kézzel végzik a talajlazítást. Napraforgót 450 hektáron termesztenek a gazdaság ebedi (Obid) részlegén, 250 hektáron pedig a kőhídgyarmati részlegen. Tavaly 2,1 tonna volt a hektárhozam és az idén is ennyire számítanak. A napraforgót már kezelték gyomirtóval és kétszer sarabol- ták. Zátyik Júlia szélt a kiállítás kulturális és politikai jelentőségéről és megnyitotta a közönség előtt a három szobában elhelyezett állandó tárlatot. Közös akciókat szervez nyaranta Nyitrán a képtár, a Művelődési és Pihenőpark, valamint a Szlovák írószövetség a galéria parkjában. A szökőkútnál az írók és költők a csillagos ég alatt író-olvasó találkozókat tartanak. Az idei első szerzői esten a szökőkútnál Peter Glocko és Dušan Dušek fiatal írók olvastak fel részleteket alkotásaikból. Mártonvölgyi László Barátaink eredményeiről A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási bizottsága különböző rendezvényeket szervezett, amelyek bemutatták a szovjet emberek életét, munkáját, eredményeit. Legutóbb Zlaté Klasyban öt napig nyitva tartó fényképkiállítás illusztrálta, hogy mit tesznek a Szovjetunióban a környezet védelméért. A feketefehér és színes felvételek hatásosan szemléltették, a Szovjetunió nemzetei milyen erőfeszítéseket tesznek a természet megvédéséért, valamint a föld kincseinek tudományos alapokon nyugvó ésszerű felhasználásáért. ' Méri István TŰZOLTÓTALÁLKOZÓ Pattogó ritmusú zenére ébredt Vámosladány (Mýtne Ludany) lakossága. A helyi tűzoltószervezet a járási tűzoltóparancsnoksággal karöltve nagyszabású tűzoltótalálkozóval ünnepelte 50 éves fennállását. Az ünnepségen jelen volt a lévai (Levice) járás 18 önkéntes tűzoltócsapata, köztük négy női csapat is. Az ügyességi és ráter- mettségi verseny győztese a férfiaknál a lévai textilgyár, második a garamkálnai (Kálna nad Hronom), harmadik a zsemlén (Žemli- ar) csapat, nőknél első a lévai textilgyár, második Sáró (Šarov- ce), harmadik Vámosladány csapata lett. Vitái István Felmondhat a „főnök“? M. D.: A hnb (tehát nem a főnök) csak a Munka Törvénykönyve 46. §-ában felsorolt valamelyik törvényes ok alapján adhat írásbeli felmondást. Mivel ön részlegesen rokkant, tehát csökkentett munkaképességű, csak a jnb munkaügyi osztályának jogerős beleegyezése alapján adhatnak felmondást. Az esetleges ilyen felmondáshoz szükséges a szak- szervezeti üzemi bizottság előzetes hozzájárulása is. A fizetés a fizetési hirdetmény szerint jár. Ha magasabb összegre lenne igénye, a különbözetet a járásbíróságon egy éven belül perelhetné. Az ilyen lépés előtt a hnb bérosztályán kérjen pontosabb tájékoztatást arról, hogy milyen előírás alapján számítják ki fizetését. Az előírásban szerepelnek azok a feladatok is, amelyeket köteles elvégezni. A jogos panaszával a jnb-hez forduljon. Szabadság idejére járó munkabér megtérítése G. F.: Az állami gazdaságban dolgozókra a Munka Törvény- könyve 109. §-a vonatkozik, amely szerint a dolgozónak a szabadság idejére az átlagfizetésének megfelelő összegű fizetésmegtérítés jár. Az átlagfizetést a Munka Törvénykönyve 275. §-a értelmében rendszerint az elmúlt évben elért fizetésből kell kiszámítani. A bérosztályon kérhet pontosabb felvilágosítást a kiszámítás módjára és ennek alapján ellenőrizheti annak helyességét. Ha munkaszerződése szerint ön állat- gondozó, nem kifogásolhatja áthelyezését az egyik állatgondozói részlegről a másikra. Van-e joga társtulajdonrészre? S. K.: Nehezményezi, hogy testvérük a többi testvér földrészét önhatalmúlag, ellenszolgáltatás nélkül, éveken át használta és főként a földek jövedelméből új családi házat épített. Ha a felek között nem volt megállapodás a földek használatával kapcsolatban (a saját részt meghaladó arányban) a térítést azon időponttól számított egy éven belül perelhette volna, amikor arról tudomást szerzett. Későbbi perelés esetében az alperes až elévülés kifogásával védekezhet. A jövedelemből épült házból csak akkor igényelhetne részt, ha megállapodtak volna abban, hogy a földeket használó testvér a házat minden testvér részére és nem saját magának építi. (Ez valószínűtlennek tűnik). Visszamehet-e munkahelyére a szülési szabadság után? Á. I.: A Munka Törvénykönyve 147. §-a 1. bekezdése értelmében a rendes (26 vagy 35 hetes) fizetett szülési szabadság letelte után a munkába jelentkező dolgozót eredeti munkahelyére kell beosztani. Ha ez nem lenne lehetséges a munka vagy a munkahely közben történt megszűnése miatt, akkor az ilyen dolgozót a munkaszerződésének, de legalább a minősítésének megfelelő munkára köteles a munkáltató beosztani. Ha az anya meghosszabbított fizetetlen szülési szabadságról tér vissza munkahelyére a munkáltató köteles őt a szerződés szerinti beosztásban elhelyezni (tehát nem köteles beosztani az eredeti munkahelyére). Ha ez nem lehetséges a munka vagy a munkahely megszűnte miatt, a munkáltató az ilyen dolgozóját más, a minősítésének megfelelő munkára köteles beosztani. önre nem vonatkozik az idézett rendelkezések közül egyik sem, mivel az ön meghatározott időre kötött munkaviszonya közben megszűnt. A meghatározottt időre kötött munkaviszony csak akkor nem szűnik meg, ha a dolgozó a munkaviszony megszűnte után a munkáltató tudomásával tovább dolgozik. Az ilyen esetben határozatlan időre kötött munkaviszony keletkezik. Ajánljuk, hogy jelentkezzen a jnb munkaügyi osztályán. Nyugdíjügy Sz. M.: 1965-ben rossz egészségi állapota miatt teljes rokkantnak ismerték el és ezen az alapon teljes rokkantsági járadékot kapott. Később, mivel egészségi állapota javult tíz évet dolgozott és ezen tíz év keresete alapján számították ki öregségi nyugdíját. Rossz egészségi állapota miatt 200 korona magatehetetlenségi pótlékot kap. Nem érti, hogy a teljes rokkantsági járadékánál 51,5 százalékot számítottak be és az öregségi nyugdíj esetében csak 50 százalékot. Az öregségi nyugdíj esetében a tényleges ledolgozott évei szerint (a rokkantsági időt mint pótidőt ismerték el) számították ki nyugdíját. A rokkantsági járadék esetében pedig úgy mintha a 60. életéve betöltéséig dolgozott volna. Mivel az utolsó 10 év alatt elért keresete jobb volt mint a rokkantsága előtti 5 vagy 10 év alatt, helyesen jártak el az öregségi nyugdíj kiszámításánál. A szerződés magyarázata L. G.: Az írásban megkötött munkaszerződésnek a Munka Törvénykönyve 29. §-a értelmében tartalmazni kell a munkakör megjelölését, amelyet a dolgozó végezni tartozik, a munkavégzésének helyét és a munkábalépés napját. A felek megállapodása értelmében a szerződés tartalmazhatja a dolgozó fizetési beosztását esetleg még más pontokat, amelyeket a felek a szerződésben rögzíteni kívánnak. Az ön esetében vitássá vált az évi két nagytakarítás kérdése és a nyilván lokális tüzelésű kályhák tisztítása és a fűtőanyag hordása. Nézetünk szerint vita esetében a kályhák száma és a fűtéssel kapcsolatos munkaidő a döntő, hogy ezt a munkát öntől elvárhatják-e vagy sem. Lényegében ez vonatkozik az évi két nagytakarításra is. Felvásárolt házhelyek R. G.: A felvásárlási szerződést még 1976-ban írták alá. Joga lett volna még akkor a szerződést lemásolni vagy annak másolatát kikérni. Nem hivatkozhat arra, hogy csak 1981-ben volt erre módja. A szerződés önkéntes jogügylet, ha azt aláírta, kötelezi önt még akkor is, ha az értékelés bizonyos dolgokat illetően most önnek alacsonynak tűnik. Az értékelésnél nem kell okvetlenül a tulajdonosnak is jelen lennie, a kinevezett szakértő azonban a 47/1969 számú hirdetmény szerint köteles a becslést elvégezni. Az út és járdák pontosabb kijelölését a hnb-én keresztül szorgalmazzák. Megbízásuk alapján a geodézia dolgozói kötelesek ezt elvégezni. Ha önök a szerződést annak idején nem írták volna alá, a kérdéses területet a hnb kisajátította volna. Nézetünk szerint nem áll módjukban a jogerőssé vált szerződést sikeresen megtámadni. Meszesgödör B. J.: Az építkező szomszéd oly módon helyezte el a meszesgödrét, hogy abból a víz az önök háza alá szivárog és abban kárt okoz. Kérje meg a hnb építési osztályát, hogy küldjenek ki bizottságot és az utasítsa a szomszédot a szükséges intézkedések megtételére. Ha az ilyen utasításnak nem tenne eleget, joguk lenne egy éven belül a járásbíróságon pert indítani a Polgári Törvénykönyv 132. és 415. §-ai értelmében. Ajánljuk, forduljanak ügyvédhez. Dr. F. J. % ÚJ SZÚ 6 1982. VI. 29.