Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)
1982-06-26 / 150. szám, szombat
ÚJ szú 5 1982. VI. 26. HARCOS SZÍVVEL ÉS HARCOS TOLLAL Jan Fojtík elvtársnak, a CSKP KB titkárának a Csehszlovákiai Újságírók Szövetsége VIII. kongresszusán elhangzott beszéde Amint már beszámoltunk róla az újságírószövetség kongresszusának vitájában felszólalt Jan Fojtík, a CSKP KB, a CSSZSZK Nemzeti Frontja KB és a CSSZSZK kormánya küldöttségének vezetője. Az alábbiakban ismertetjük beszédét. A CSKP KB, a Nemzeti Front KB és a CSSZSZK kormányának küldöttsége nevében köszöntöm a jelenlevőket, akik a több mint 6000 újságírót képviselik. Anélkül, hogy jogot formálnék a kongresz- szus értékelésére, már most megállapíthatom, hogy tanácskozásuk fontos lépést jelent a csehszlovák újságírók szervezetének tevékenységében, abban, hogy újságírásunk, a tájékoztató eszközök dolgozóinak alkotó erejét azon feladatok következetes teljesítésére összpontosítsuk, amelyeket tavaly a párt XVI. kongresszusa állított a szerkesztőségek elé. Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a párt vezetősége nagyra értékeli az újságírók és mindazok felelősségteljes munkáját, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a párt szava idejében eljusson a dolgozókhoz, országunk állampolgáraihoz. Azt sem kell külön hangsúlyoznom, hogy a párt központi bizottsága egyik elsőrendű kötelességének tartja ügyelni arra, hogy a tájékoztató eszközök mindent megkapjanak, ami tevékenységükhöz szükséges, arra, hogy munkájukhoz megfelelő feltételeket teremtsünk. Mire gondolok? Elsősorban arra, hogy figyelmet szenteljünk a szerkesztőségek káderellátásának, ideológiai, politikai irányításának, annak, hogy hozzájussanak a szükséges információ- forrásokhoz és a nehézségek ellenére is kellő anyagi-műszaki feltételekkel rendelkezzenek. Arra is ügyelünk, hogy társadalmunkban tekintélye legyen a szocialista újságíróknak, a tájékoztató eszközök dolgozóit tiszteljék és becsüljék, mint a szocializmus eszméiért, a párt politikájáért küzdő harcosokat. Ki szeretném emelni, hogy mindazt, ami a kongresszuson elhangzott, vonatkozzon a bírálat bármilyen problémára, bármilyen területre, egy törekvés vezérelte: még jobban, még nagyobb mértékben hozzájárulni ahhoz, hogy a tájékoztató eszközök teljesíteni tudják azokat a feladatokat, amelyeket a kommunista párt és az illetékes politikai szervek határoznak meg a mai nem könnyű időszakban, amikor szocialista társadalmunk további fejlődése, a fejlett szocializmus építése, hazánk biztonságának és szuverenitásának szavatolása a szocialista közösség keretében, az eddiginél még nagyobb mértékben attól függ, hogyan tudjuk növelni a dolgozók öntudatát, milyen megértéssel és felelősséggel viszonyulnak állampolgáraink munkahelyi és társadalmi kötelességeikhez. Jelentős mértékben a tájékoztató eszközöktől függ, hogyan sikerül helytállnunk az új helyzetben, hogyan tudjuk mozgósítani a pártot és az egész társadalmat az előttünk álló feladatok teljesítésére. A tájékoztató eszközöktől függ elsősorban a szubjektív tényező aktivizálása - ezalatt nemcsak a munkaaktivitást, az üzemi és a vállalati kollektívák kezdeményezését értjük, hanem az összes irányítószerv, az illetékes szervek és a felelős beosztásban levő egyének tevékenységét is. Az egész kongresszus tükrözte azt a törekvést, hogy meghatározzák a tájékoztató eszközök felelősségét, jelentős, valóban helyettes íthetetlen hozzájárulását ideológiai munkánk alapvető feladatának teljesítéséhez. A párt vezetősége nevében köszönetét mondok eddigi munkájukért, amely azt tanúsítja, hogy az újságírók nagy többsége tisztában van alapvető kötelességeivel és egyúttal kifejezem azt a meggyőző- ződésünket, hogy az újságírók a továbbiakban is a párt megbízható támaszai és segítői lesznek. Elsősorban azokat a felszólalásokat szeretném kiemelni, amelyekben bírálták a rutint és a formalizmust, az olyan munkát, amelyet nem jellemez lelkesedés, amely során félnek a kockázatvállalástól az új, a jó támogatása érdekében. Már sokszor hangsúlyoztuk, hogy az újságírás nem hasonlítható össze az olyan szakmákkal, amelyeket bárki elsajátíthat, ehhez sokkal, de sokkal több kell - olyan tulajdonságok, amelyeket egyetlenegy iskola, egyetlenegy tanfolyam sem nyújthat önmagában senkinek. Ezen a területen a siker alapja a szakmai tudás szerves összekapcsolása a politi- kai-erkölcsi és etikai fejlettséggel. Senki sem születik újságírói képességekkel, és ezek nem adottak egy egész életre. Az élet ismételten próbára teszi ezeket a képességeket, mivel mindenkinek az életből kell erőt merítenie, megszilárdítva azokat a tulajdonságait, amelyek összességükbeh alkotják azt, amit öntudatos, osztályszempontú, pártos hozzáállásnak, elv- húségnek nevezhetünk. Ez az állásfoglalás aztán megnyilvánul az ember egész munkájában és életében, abban, milyen a hozzáállása a kötelességekhez, feladatokhoz. És nemcsak a különleges kötelességekhez és feladatokhoz, hanem ahhoz is, milyen címet ad akár egy politikai hírnek, milyen fényképet választ, hogyan helyezi azt el, hogyan határozza meg a napilap vagy folyóirat grafikai elrendezését. A formalizmus politikai életünk összes területén káros. Sehol sem szabadna megtűrnünk, mindenütt szigorúan meg kellene bírálnunk. Ott, ahol megtűrik a formalizmust, megszűnik az alkotó munka, az aktivitás és kezdeményezés, kialakulnak a pártpolitika és annak megvalósíthatósága iránti bizalmatlanság gócpontjai. A formalizmus a szavak és a tettek közti ellentét forrása. Mindig összekapcsolódik az alibizmus, az opportunizmus, az elvtelenség, a bürokrácia valamilyen formájával, teret biztosít a hanyagoknak, lustáknak, az egoistáknak és karrieristáknak, megnehezíti mindazok életét, akik újat javasolnak, kezdeményeznek. A dologban az a legrosszabb, hogy a formalizmust könnyen társadalmi érdekként tüntetik fel, annak ellenére, hogy a társadalmi erkölcs és fegyelem bomlásának egyik legveszélyesebb forrása. Ma az egyik fő akadálya az intenzív gazdasági fejlesztésre való áttérésnek, a tudomány és technika gyakorlati alkalmazásának. Ki más segíthetne a pártnak abban, hogy a társadalmat megvédje a formalizmus ártalmaival szemben, mint a tájékoztató eszközök?! Ki más segíthet a pártnak abban, hogy ezen a téren harcot folytasson a szocializmus további fejlesztéséért, mint a sajtó, elsősorban a pártsajtó, élén a Rudé právo-val, a rádió és a televízió?! Minden bizonnyal különböző akadályokba ütközünk és nem lesz könnyű tettekkel válaszolni erre a felhívásra. Ezt tudjuk, de ezeknek az akadályoknak meg kell erősítenie határozottságunkat. Az első számú akadály sorainkban rejlik: abban, hogy önelégültek vagyunk s meg vagyunk győződve arról, mi magunk eleget teszünk, másoknak kellene többet tenniök. így tehát önmagunknál kell kezdenünk a küzdelmet. A kongresszusi tanácskozás jelentőségét abban látjuk, hogy az ilyen pártos, felelősségteljes hozzáállásra ösztönöz, helyes irányba orientálja az újságírók figyelmét, megmutatja hogyan folytathatjuk a megkezdett utat. Mindenütt ugyanis fel kell vetnünk a kérdést, milyen hatékony a munkánk, milyen mély és meggyőző erejű érvelésünk, meg tudjuk-e győzni az embereket annak igazáról, amit hiszünk és védelmezünk. Más szavakkal: mindenütt felül kell vizsgálnunk egész ideológiai hatásunkat. A sikerek alapja csakis saját szilárd meggyőződésünk, a tények alapos ismerete, a racionális és érzelmi hozzáállás egysége lehet a felelősségtudat és etika alapján. Az olyan újságíró felelősségtudata és etikája alapján, aki ebben a társadalomban él, ismeri problémáit, osztozik a nép vágyaiban és gondjaiban, azon feladatok megoldásában, amelyeket kommunista pártunk és államunk valósít meg. Napjaink rendkívüli módon próbára teszik az újságírók jellemét, alkalmasságát, tudását. Nem frázis, ha ismételten hangsúlyozzuk, hogy az igények növekednek, kivétel nélkül mindenkivel szemben nagyobb igényeket támasztunk. A valóságban valamilyen útkereszteződéshez értünk, létfontosságú lesz, hogyan és merre lépünk. A külpolitikai és belpolitikai szempontok talán sohasem függtek olyan szorosan össze. Mindaz, amit otthon teszünk, tükröződik a nemzetközi kapcsolatokban és fordítva, sohasem érintettek bennünket oly érzékenyen a külső hatások. Ez a két társadalmi rendszer, a szocializmus és a kapitalizmus közt folyó harc rendkívüli kiéleződésének következménye. Ez a harc ma olyan stádiumba érkezett, amikor az imperializmus úgy döntött, végetvet bizonytalan helyzetének, ismételten magához ragadja az elvesztett történelmi kezdeményezéséket és leszámol a Szovjetunióval, a reális szocializmussal, visszafordítja a történelem kerekét és felújítja világhatalmát. Miért említem mindezt? Azért, mert ebből fontos következtetéseket kell levonnia egész propagandánknak és ideológiai munkánknak. Ebből kiindulva újból és újból felül kell bírálnunk munkánk tartalmát, terveit, módszereit. És ez elsősorban éppen a sajtóra, televízióra és rádióra, a tömegpropaganda valamennyi eszközére, egész információs politikánkra vonatkozik. Tévednénk, ha úgy vélekednénk, hogy ez az egész dolog csak a külpolitikai újságírókra, vagy azokra tartozik, akik vezércikkeket és időnként általános propagandisztikus cikkeket írnak. Vagy pedig, ha azt gondolnánk, hogy csupán a külgazdasági kapcsolatok bonyolultságát kell magyarázni. De ugyanígy tévednénk, ha úgy vélekednénk, elegendő ha megváltoztatjuk a szerkesztőségi tervekben a témák struktúráját, illetve megerősítjük azokat a rovatokat, amelyek a külpolitikai és külgazdasági problémákkal foglalkoznak. Nincs szó csupán szervezési intézkedésekről, nagyon felelősségteljesen kell foglalkoznunk propagandánk tartalmával és jellegével, arra kell törekednünk, hogy osztályszempontú és offenzív legyen, ne tartalmazza az alibizmus, az apolitizmus, vagy bármilyen hamis semlegesség legkisebb jelét sem. Reagan úr a közelmúltban megvalósított nyugat-európai útja során megmutatta, milyen az osztályelfogultság az amerikai imperializmus pozícióján. A reális szocializmus felszámolásáért hajlandók elpusztítani akár az egész európai kontinenset, szövetségeseikkel együtt. Ezzel kapcsolatban látnunk kell, milyen nagy felelősség hárul szocialista újságíróinkra, milyen fontos a szerepük abban a harcban, amelyet az emberiség az imperializmus fenyegetései ellen folytat. A mi fegyverünk az igazság. A szó szoros értelmében harcolnunk kell igazságunkért, a támadásokra még hatásosabb, eredményesebb támadásokkal kell válaszolnunk. Mi nem szorulunk arra, hogy durva frázisokat hangoztassunk, erőfitogtató kijelentéseket tegyünk. Mi nem szorulunk demagógiára. De nem alkalmazhatunk azonos mércét mindazok megítélésére, akik ideológiai szempontból ellenünk vannak, ki kell tudnunk használni a köztük fennálló ellentéteket. Mindig respektálnunk kell államunk érdekeit, főleg azt, hozzájárulhatunk-e az emberiség sorsdöntő harcához, a békéért, a békés együttműködésért folytatott küzdelemhez. Ideológiai offenzívánkhoz olyan eszközöket és módszereket kell választanunk, melyek megfelelnek nagy céljainknak és a humanizmusnak, amely elválaszthatatlanul összekapcsolódik a szocializmussal és a kommunizmussal. Éppen ezért nincs szükségünk erőtlen, érdektelen propagandára, olyan elvhü propaganda kell nekünk, amely a munkásosztály, a nép és a szocializmus alapvető érdekeit védelmezi. Olyan propagandára van szükségünk, amely tudja, mit akar, nem magyarázkodik, nem azt magyarázza, miért nem sikerült valamit megvalósítanunk, mit szeretnénk elérni, mit nem engedhetünk meg magunknak arra való tekintettel, hogy hogyan reagálna arra mondjuk, valamelyik nyugatnémet politikus, vagy pedig mit mondanának erre azok, akik az imperialista világban a hitelekről és megrendelésekről döntenek. Miért foglalkozok ezzel. Ameny- nyiben vannak komolyabb fogyatékosságaink és fennáll az a veszély a propagandában, hogy ezek ma vagy holnap komoly károkat okozhatnak, félrevezethetik a dolgozókat és a közvéleményt és magát a pártaktívát, akkor ez a fogyatékosság az, hogy a rugalmas és világos válasz, a határozott, pontos és hatásos ideológiai tamadás helyett, egy helyben topogunk és habozunk. Nekünk a központban is ki kell dolgoznunk az ideológiai munka átépítésének programját, erre kötelez bennünket a CSKP KB 1980- ban megtartott 15. ülése. Egy világos., Aki nem akarja megérteni, milyen új követelmények adódnak ebben a helyzetben, aki folytatni akarja a liberalizmust, vagy pedig annak útját keresi, hogyan irányíthatja sajtónkat a hatvanas évek elavult gyakorlatához, annak nem terem babér propagandánkban. A múltban sok mindent megéltünk, látjuk mi van Lengyelországban és nemcsak ott. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az imperializmus reakciós erőinek terveiket. Ezért ébereknek kell lennünk és propagandánkban az eddiginél sokkal következetesebben kell érvényesíteni az osztályszempontot, miközben az elvhűséget nem téveszthetjük össze a primitív szek- tássággal és dogmatizmussal. Ez azt jelenti, hogy mindig a józan realitásból és nem a valóságnak vélt, óhajainkból kell kiindulni. Az újságírásnak mindig ártott, hacsak fehérben és feketében láttunk, ha, sablonokban gondolkodtunk. Ezt azért is látnunk kell, mert sok olyan nehézségünk van, amelyet nem küszöbölhetünk ki frázisokkal, amelyeket valóban az élet és a további fejlődés szükségleteinek szempontjából kell megoldani. Ha a dogmatizmust választanánk, nem sikerülne kimozdulnunk, sőt különböző ellenzéki és revizionista áramlatok kialakulását idéznénk elő. Egyébként az ellenségünk éppen ezzel számol. Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy néhány megjegyzést tegyek kultúr-politikai folyóirataink és rovataink munkájáról. Azok, akik a kulturális és művészeti alkotásokat értékelik, ha nem is közvetlenül, de elég megbízhatóan a társadalom ideológiai életét tolmácsolják. Rendszerint nem ismerik be, hogy ideológiai tevékenységet fejtenek ki, sőt még meg is sértődnének, ha ezt mondanánk róluk. Nálunk az ellenforradalommal kapcsolatos tapasztalatok után aligha vonná bárki is közvetlenül kétségbe kultúrpolitikánk szocialista alapelveit és kritériumait. Én legalábbis eddig így vélekedtem. Amikor azonban az utóbbi időben figyelmesebben nyomon követtem milyen a helyzet kultúrpolitikai rovatainkban, folyóiratainkban és a művészeti kritika terén, be kell ismernem, hogy már nem merem ezt oly határozottan állítani. Az egyik példa: a Film a doba című folyóirat 1982. májusi száma, amely interjút közölt egy filmrendezővel, akit a hatvanas évek ,,megújhodási“ hulláma hozott a köztudatba. Aki figyelmesen olvas, a cikk alapján arra a következtetésre jut: vissza kell térni a hatvanas évek alkotáséihoz. Azokhoz az alkotásokhoz, amelyek távolról sem csak a keresést, a kísérletezést fejezték ki, de amelyeknek megvolt a szilárd ideológiai célja: a szocialista realizmustól való elhajlással kezdődtek és mindaz lebecsüléséhez, kinevetéséhez vezettek, amit a szocialista forradalom magával hozott, az elitelmélethez és az emberek lebecsüléséhez vezettek. Hogy mindez hova vezetett, azt tudjuk. Figyelmeztetni szeretnék arra, hogy nincs szó egyedülálló jelenségről. Olyan irányzatról van szó, amely látszólag gyenge, sőt fel sem kell rá figyelni, de várható, hogy érvényesülni akar majd. Tájékoztató eszközeinknek nem szabad támogatniuk az ilyen áramlatot semilyen formában sem. Mindazoknak, akik illetékesek e problémák felülbírálására, álllást kell foglalniuk. Ezen a nagyon bonyolult és érzékeny területen is meg kell szilárdítanunk a konszolidálási folyamatban elért eredményeinket. Úgy gondolom, hogy a televíziónak is foglalkoznia kellene ezzel a kérdéssel. Szocialista nevelésünk alapja a szocialista hazafiasság, a proletár és szocialista intenacionaliz- mus szellemében való nevelés. Ez az állítás nem maradhat csupán hirdetett frázisnak. Ismerjük a kozmopolitizmus különböző formáit, amelyek összekapcsolódnak minden nyugati jelenség csodálatával, ezeket le kel lepleznünk, nem szabad megengednünk, hogy gyökeret eresszenek. Ezeket az ideológiai kérdéseket nem fogjuk adminisztratív módon megoldani. Miért is tennénk így. Fejlett kádereink, szakképzett dolgozóink vannak, akik tárgyilagos és elvhű elvtársi vitában tisztázhatják ezeket a kérdéseket. Nem utasíthatjuk azonban vissza az ilyen emberek cikkeit, az olyan cikkeket, amelyek komolyak, nem tartalmaznak rágalmakat és céljuk politikánk alapelveinek megvédése. Ez főleg a pártsajtóra vonatkozik. Ezzel kapcsolatban is emlékeztetnünk kell az újságírószövetség kötelességére, arra, hogy együtt kell működnie az alkotó szövetségekkel. Tudni kell azonban, hogy kivel és milyen téren kell együtt dolgozni. Az alapvető irányvonalat ebben a Rudé právo és a Pravda kultúrpolitikai rovatának kell meghatároznia. Még egyszer ki szeretném emelni azt, hogy a kongresszus tanácskozását a felelősségtudat jellemzi. Feladataink világosak, a párt XVI. kongresszusa pontosan meghatározta őket. Számos jó tapasztalattal rendelkezünk. Befejezésül engedjék meg, hogy sok sikert kívánjak önöknek az emberek gondolkozásáért folytatott harcban, abban a korban, amikor a tájékoztató eszközöknek egyre fontosabb szerepük, de egyúttal egyre nagyobb felelősségük is lesz. Engedjék meg, hogy a jövőben is harcos szívet és harcos tollat kívánjak önöknek!
