Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)

1982-06-22 / 146. szám, kedd

ÚJ FILMEK A Ferat-cég vámpírja (cseh) Üj színfolttal gazdagodott a csehi filmek palettája, hiszen - ha em­lékezetem nem csal - rémfilm- elemeket hazai gyártmányú alkotá­sokban eddig még nem láthattunk. A Ferat-cég vámpírja sem hemzseg rémisztő jelenetektől, hi­szen a filmben túlsúlyban vannak a tudományos-fantasztikus motí­vumok, ezeket az alkotók azonban megtűzdelték horror-elemekkel. A forgatókönyv Josef Nesvadba elbeszélése alapján készült, s az alkotók fantáziáját az egyre na­gyobb méreteket öltő automobiliz­lekménye a technika új csodája - a gépkocsi-vámpír vagyis az emberi vérrel közlekedő autó körül bonyolódik. A Ferat-cég az új ta­lálmány népszerűsítésére hatal­mas reklámhadjáratot indít, s ebbe bevonja a gyanútlan s egyébként félszeg és úgyefogyott Marek dok­tort is, aki kedvesét, a cég autó­versenyzőjét minden áron meg szeretné menteni a biztos haláltól. Ízelítőül és röviden csak ennyit a cselekményről, mely nem men­tes a logikai bukfencektől sem, s bizonyára ez, meg részben Jirí Menzel és Dáša Veškrnová (Marek doktor és kedvese, a Ferat-cég autóversenyzője) a cseh film egyik jelenetében (Jiŕí Kučera felvétele) A dunaszerdahelyi (Dunajs­ká Streda) Városi Művelő­dési Ház előtti téren színes trikók­ba öltözött gyermekek pillanatok alatt megtanultak néhány rigmust és alaplépést, aztán önfeledten táncoltak, énekeltek. Bent, a szín­házteremben is ilyen vidám volt a hangulat az idei Dunamenti Ta­vaszon. Volt olyan előadás, ame­lyet hétszáz gyermek tekintett meg. Még az oldalfalakat is szét kellett húzni, hogy minden érdek­lődő elférjen, s legalább valamit lásson abból a varázslatból, ame­lyet gyermekszínjátszásnak ne­veznek- A pozsonyeperjesi (Ja- hodná) úttörőtáborban, a csopor­tok szálláshelyén, ötletes rajzok elevenítették fel a gyermekek uta­zással, fellépéssel kapcsolatos él­ményeit. Esténként a tábortűz mellett tetőzött a jókedv. Mindezt nem amolyan hangulati bevezetőnek szántam. Inkább azt akartam illusztrálni, hogy Duna­szerdahelyen öt napon át ismét igazi gyermekfesztiválnak örülhet­tünk. A seregszemle szervezői igazán kitettek magukért, mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyermekek - szereplők, nézők egyaránt - jól érezzék magukat, szép élményekkel gazdagodjanak a fesztiválon. Mindez, persze, csupán az érem egyik oldala. Fontos a jó szervezés, lényegesek a keretmú- sorok, ám a fesztivál hangulatát mégiscsak az előadott műsorok határozták meg. E téren sincs semmi okunk a borongásra. Sőt. Szerintem gyermekszínjátszásunk sokkal ígéretesebben fejlődik, és- megkockáztatom ezt a megálla­pítást - korszerűbb, mint a felnőtt mozgalmunk, természetesen egészben véve, mert kivételek itt is, ott is akadnak. Elsősorban arra kell felfigyel­nünk, hogy gyermekszínjátszó csoportjaink és gyermek kisszín- padjaink rendezőinek zöme évek óta rendszeresen dolgozik. Töb­ben közülük a Népművelési Inté­zet vagy a kelet-szlovákiai kerületi népművelési központ különböző tanfolyamainak aktív résztvevői, s ezenkívül rendszeres önműve­léssel gyarapítják szakmai tudá­sukat. Az idei előadásokból is ki­tetszik, mind többet tudnak a szín­pad, a színjátszás törvényszerű­ségeiről, lehetőségeiről. Néhány- a felnőtt színjátszómozgalmunk­ban tevékenykedő - társuktól elté­rően ők inkább erre a megszerzett tudásra és nemcsak a vélt vagy létező megérzéseikre, többé-ke- vésbé ösztönös elképzeléseikre építettek. L ényeges tényezőnek érzem, hogy rendezőink többsége szakított a produkcióközpontú szemlélettel és a didaktikus já­tékstílussal. Mindezek eredmé­nyeképpen fontosabbá - olykor talán a leglényegesebbé - vált a közös foglalkozás, a felkészülés időszaka. Ekkor a rendezők- többségük pedagógus - nem saját elképzeléseiket, felnőttes, ölykor bárgyú történeteiket akar­ták belesulykolni a gyermekekbe, hanem teret, alkalmat nyújtottak nekik a kibontakozáshoz, a kitárul­kozáshoz. A rendező ezeken a próbákon nem kész szöveg­könyvvel és kész koncepcióval vesz részt: a háttérben marad, hagyja érvényesülni a gyermeke­ket, meghallgatja, rendszerezi öt­leteiket, s így ebben az alkotó folyamatban körvonalazódik ki a játék tartalma, formája. Nem könnyű az ilyen felkészülés, de csak ez a célravezető út. Ilyen műhelymunkát követően ugyanis a gyermekek felszabadultan, gát­lások és különösebb feszültség nélkül lépnek a színpadra, mert játékban vesznek részt, és nem a felnőttek által kierőszakolt szín­padi mutatványban. E pedagógiai - ugyanakkor esztétikai szempontokat sem nél­külöző munkának legszebb példá­ját talán a rozsnyói (Rožňava) Ma­gyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Pötyikék együttese szolgáltatta. György Miklósné és Klárik Károly- né célja tulajdonképpen az volt, hogy a gyermekeket kultivált be­szédre, énekre, mozgásra- a színjátszás alapelemeire - ne­velje, s ezzel együtt a közös fog­lalkozás, a csoportos játék öröme­inek, szépségeinek megismerésé­re is. A rendezők mindehhez a le­hető legszebb anyagot - hazai népdalokat, mondókákat, kiszá­molókat, népi gyermekjátékokat- választották. Üde, minden erői- tetettségtől mentes műsoruk pél­damutató elsősorban a kezdő cso­portok számára. Az említett korszerű munka- módszereknek esztétikai mércé­vel is mérhető gyümölcsei,is te­remtek. Elsőként a szenei (Senec) Pöttömszínházat említem, mert Csuka Gyuláné dramaturgiai és rendezői szempontból is ki­emelkedőt nyújtott. A rátóti csikó­tojás címú ismert magyar népme­sét szakavatott kézzel dramatizál­ta: lehántotta a történet epikus vonulatait, csak a lényeges motí­vumokra helyezte a hangsúlyt. Ugyanakkor néhány falucsúfoló mondóka, valamint népdalok beé­pítésével légkört, hangulatot is te­remtett Rendezőként az a legna­gyobb érdeme, hogy az alsó tago­zatos gyermekek jókedvűen és ta­lálékonyan játszanak el népmesé­ből ismert típusokat; hangulatosan adják elő az ismert történetet. Tet­szett a szereplők kissé groteszkre fogott jelmeze is. Nem csoda, hogy a bíráló bizottság és a gyer- mekzsüri egyaránt e csoportot ítélte a legjobbnak a kategóriá­jában. A dunaszerdahelyi Kisfókusz a gyermekszínjátszásban már ta­lán túlontúl ismert ötletre (Mese az álmokról) épít. Jarábik Gabriellá­nak és a csoport tagjainak tehet­ségét, ötletgazdagságát dicséri, hogy az epizódfúzérekből álló mű­sor nagy része szellemes, sok eredeti megoldással tarkított. A műsor erénye a gyermekek ön­feledt és tehetséges játéka. A szí­nes, változatos játék talán egyet­len szépséghibája, hogy az indí­tást követő rész csupán a szöveg­illusztrálás szintjén marad, itt nem érzek annyi ötletet, invenciót, mint a későbbi - tangó, hollyvoodi rendező, harc a sárkány ellen stb - jelenetekben. A marcelházai (Marcelová) So- óky Lászlót és Szabó Líviát első­sorban céltudatos és eredményes munkájukért kell megdicsérni El­sősorban az ő érdeműk, hogy eb­ből a faluból évröl évre tehetséges gyermekek kerülnek el erre a fesz­tiválra. Az idén elsők lettek a bá­bozásban, másodikok a gyermek­színjátszásban, vers- és próza­mondóik is a legjobbak közé tar­toztak. Követendő az ő példájuk még akkor is, ha az idén látott műsoruk, a Kis Kolozs és a Nagy Kolozs nem volt hibátlan. Jó úton indultak el a buzitai (Buzica) Jóbarátok, amikor a mai gyermek világához közel álló, az ismert mesehősöket „deheroizá- 10“ történetet választottak. Több szellemes jelenet Skvareniak Má­ria rátermettségét is igazolja. Kár azonban, hogy a rendező - talán a színpadjainkon fölöslegesen el- burjánzó divat hatása alá kerülve- indokolatlanul keretjátékot írt a történethez, s a játék során pe­dig nem mindig tudott motívumo­kat vagy szituációkat találni a vi­szonylag sok gyermek állandó színpadi jelenlétéhez. O—ép feladatra vállalkoztak OZ a szepsiek (Moldava nad Bodvou) is. A színpadi játék szem­pontjából „legproblémásabbak- kal“, a pubertás korúakkal vitték színre Szondi két apródját. Az elő­adásnak több emlékezetes jelene­te, a törökellenes harcok korának hőseit, dilemmáit, sorskérdéseit és általánosabb összefüggéseket is felmutató része volt. Több eset­ben viszont a verbális elemek, a tánc és az ének nem ötvöződött egységes egésszé. Műsoruk en­nek ellenére témája és játékstílusa alapján is dicséretes vállalkozás. Az alistáli (Hroboňovo) Csip- csirip és a bolyi (Boľ) Napraforgó idei műsorából is elsősorban né­hány ígéretes jelenetet emelhe­tünk ki. Azokat, amelyekhez Szik- hart Zsuzsa, illetve Szaniszló Ro­zália rendezésében eredeti ötlete­ket találtak és nem csupán szöve­get illusztráltak. Az ambiciózus dunaszerdahelyi Csallóközi Gyermekszínpad érde­kes kísérletbe fogott: bábjátékot dolgozott át színpadra. A látottak arról győztek meg, hogy Petruskát valamiképp félreértelmezték A bővérű, vidám hangvétel helyett szinte már melankolikus, egymás­tól alig különböző jelenetek höm­pölyögtek a színpadon. A jelmez és a díszlet egy része, néhányta­láló ötlet egyér­telműen igazolja: alaposabb elem­zés és darabér­telmezés esetén ez a csoport, és Molnár Éva ren­dező a mostani­nál sokkal többre képes. A szádalmási- ak (Jablonov) szerintem már a darabválasz­tásnál mellékvá­gányra kerültek. Mándy Ivánnak ez a jelenete ugyanis gyen­gécske, minden motiváció nélküli. Az előadásnak még így is van néhány ügyes rendezői ötlete, s ezért a szinte lehetetlen feladattal viaskodó sze­replőket és Németh Zsuzsa ren­dezőt illeti az elismerés. A látottakról elismerően nyilat­kozott Brigitta Kopová, a szlovák gyermekszínjátszás egyik jeles szakértője is, aki a bíráló bizottság tagjaként is értékes munkát vég­zett. Egyetértett velünk abban is, itt az ideje, hogy a vágsellyei (Ša- ia) szlovák gyermekszínjátszó versenyen magyar csoport is ven­dégszerepelhessen, ugyanúgy, mint most . Dunaszerdahelyen a dvorníkyiak, akik nagy sikert arattak. A lapos mérlegelést igényel az a kérdés, vajon indokolt-e még a jelenlegi kategorizálás, s ha igen, mi a különbség a kisszínpa- dok, ezen belül a pódiumjátékok, valamint a színjátszók között. A két kategóriába sorolt műsorok alapján úgy vélem,, erre senki sem tudna megnyugtatóan vála­szolni. Pedig mindenképpen tovább kell lépni a mostani - a ka­tegorizálás területén tapasztalható- ösztönösségből, nem egy eset­ben zűrzavarból. Az ismert mondástól eltérően az idén itt szinte minden jó volt, csak a vége nem. Az ünnepélyes eredményhirdetés keretmüsora esetleges volt és méltatlan az ese­ményhez. Ez volt kúlönben az egyetlen nagyobb bárányfelhő, mert egyéb­ként öt napon át ragyogott a nap. Nemcsak kint, bent a színházte­remben is. SZILVÁSSY JÓZSEF mus divatja mozgatta meg, elját­szottak azzal a gondolattal, milyen következményekkel járhat az el­hatalmasodó gépkocsizás. Mon­dandójuk kifejtésére a legkülönfé­lébb kifejezőeszközök után nyúl­tak, az abszurd humortól kezdve a groteszken és gégékén át a rémfilm-elemekig. A filmben túl­ságosan előtérbe helyezték a lát­ványt, a formai megoldásokat és színeffektusokat, emiatt a tarta­lom, a gondolat helyenként telje­sen háttérbe szorult, átadva a te­ret a vizuális hatásoknak. Juraj Herz rendező filmjének meglehetősen szerteágazó cse­Sikerdarabból készült ez az amerikai film; Bemard Slade szín­művét évekig telt ház előtt játszot­ták a New York-i Brodway-n s a mű bejárta Európa színpadait is, amikor Robert Mulligan rende­ző elhatározta, hogy filmre alkal­mazza a különös szerelmi történe­tet. Különös, mert a film két hőse ugyan házasságtörést követ el, félrelépésükön mégsem bortánko- zunk meg. Egy férfi és egy nő merő véletlenül találkozik egy kali­forniai motelben Megkedvelik egymást, s mert mindegyiküknek családja van, az együtt töltött éj­szaka után megegyeznek, hogy egy év múlva ismét találkoznak, ugyanott. Évenként egyszer kiruc­cannak, s mindig ugyanabban a kis motelban találkoznak, így tanúi lehetünk kapcsolatuk alaku­lásának, csaknem három évtize­den át (1951-től 1977-ig). Mind a nő, mind a férfi ez idő alatt sokat változik, magatartásukat, életvite­lüket befolyásolják a társadalmi a szerteágazó történet akadályoz­za a nézőt abban, hogy zavartala­nul nyomon kövesse a mesét. A rendező egyébként mesterség­beli tudással pergeti az esemé­nyeket, ügyel a látványosságra, a naturalista és idegborzoló jele­neteket igyekszik humorral oldani (bár nem idegenkedik a fekete humortól sem). Míg a rendező szakmai fölénnyel kezeli a humo­ros mozzanatokat, addig meglepő, hogy a színészek nem mindig tud­nak mit kezdeni velük. Emiatt Jirí Menzel, Jana Bŕežková, Dagmar Veškrnová és a többiek inkább csak illusztrálják, mintsem eljátsszák szerepüket. viszonyok, visszatükröződnek bennük az amerikai társadalom változásai - az ötvenes évek vi­szonylagos gondtalanságától kezdve, a forrongó hatvanas éve­ken át, egészen a hetvenes évek meghasonlásáig. Robert Mulligan e vitathatatla­nul melodramatikus történetet utá­nozhatatlan bájjal vitte filmre, ki­domborítva a mű érzelmi töltését, mely helyenként érzelgösre sike­redett. A rendező az amerikai film­művészet törzsgárdájához tarto­zik; a cselekményt biztos kézzel pergeti, produkciója azonban nem tudja feledtetni a mű színpadi ere­detét. A darab a két főszereplő játékán áll vagy bukik. Alan Aida és Ellen Burstyn a hétköznapi em­berek ideális megtestesítői szak­mai tudással és biztonsággal ala­kítják a „vasárnapi“ szerelmese­ket; tökéletesen azonosulnak a fi­gurával. Ez azért is figyelemre méltó, mert huszonhat évet kellett öregedniük és eljátszaniuk a vász­non. - ym ­Ellen Burstyn és Alan Aida, az amerikai film főszereplői GYERMEKFESZTIVÁL A JAVÁBÓL Színjátszó csoportok szemléje a Dunamenti Tavaszon Jövőre veled ugyanitt (amerikai) ÚJ SZÚ 4 1982. VI. 22. A szenei Pöttömszínház előadásának egyik jelene­te (Molnár László felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom