Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)
1982-05-14 / 113. szám, péntek
Szén és energia terven felül Bécsben felújították a haderőcsökkentési tárgyalásokat Nyolc év tapasztalatai alapján el kell jutni a kompromisszumos megoldáshoz (ČSTK) - Miroslav Čapka, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke tegnap befejezte látogatását a karvinái járásban. Kétnapos tartózkodása folyamán tájékozódott, hogyan folyik a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak és az állami tervnek a teljesítése az egyes vállalatoknál és üzemekben. A Bohumíni Vas- és Huzalgyárban, valamint a Détmarovi- cei Hőerőműben tájékozódott a népgazdaság tervirányítási rendszerének tökéletesítésére hozott átfogó intézkedések bevezetésének eredményeiről. Ezzel kapcsolatban elismeréssel szólt a tervfeladatok sikeres teljesítésél (Folytatás az 1. oldalról) Az újságírók kérdésére Romes Csandra egyebek között ismertette a Béke-világtanács álláspontját a brti-argentin viszállyal kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a BVT az ENSZ dekolonizációs határozatából indul ki, határozottan kiáll a Malvin-szigetek körüli konfliktus békés rendezéséért, és támogatja az ENSZ közvetítő szerepét. Hasonló véleményt nyilvánított James Lamond, a BVT alelnöke, a Brit Békebizottság elnöke, munkáspárti képviselő is. Háború és fegyver nélküli világot akarunk - ez volt a jelszava annak a békegyülésnek, amelyet tegnap rendeztek Prágában, a CKD elektrotechnikai üzemében a 9. városkerület dolgozói és ifjúsága. A békegyűlés résztvevői nagy lelkesedéssel fogadták Romes Csandrát, a Béke-világtanács elnökét, aki a Béke-világtanács Elnökségének tagjaival, Bedrich Švestka akadémikussal, a Csehszlovák Békebizottság elnökével és Miroslav Štépánnal, a Nemzetközi Diákszövetség elnökével jelent meg a rendezvényen. Romes Csandra beszédében megemlékezett a fasizmus felett aratott győzelem 37. évfordulójáról, amelyben oly nagy szerepet játszott a hős szovjet hadsereg. Az emlékezetes évforduló tükré(Folytatás az 1. oldalról) és tettekkel segítségemre lenne a következő dologban. Pártszervezetünk tanácsa konferenciát szándékozik összehívni - természetesen külföldön. A konferencia résztvevőinek száma - mintegy 20-25 személy. Nem lehetne ezt a konferenciát Prágában megrendezni (kb. egy hétig tartana)? Számunkra mindennél fontosabb a dolgot szigorúan konspirációs alapon szervezni. Senkinek, semmiféle szervezetnek sem szabad róla tudnia. Szociáldemokrata, tehát az európai törvények szerint legális konferenciáról van szó, ámde a küldöttek többségének nincsen útlevele, és nem adhatja Napirenden a munkaverseny (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Brnóban a CSKP dél-morvaorszá- gi kerületi bizottsága Az ülésen, amelyen részt vett Václav Béžel, a Szakszervezetek Csehországi Tanácsának elnöke, megtárgyalták a kerület dolgozói felajánlási mozgalma és szocialista versenye további fejlesztésének és minőségi színvonala emelésének jelenlegi helyzetét és feladatait. Az ember - a (Tudósítónktól) - Ezzel a címmel nyílt kiállítás tegnap délután Bratislavában, a Kultúra Házában. A Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége IV. kongresszusának -zteletére rendezett tárlat ünne- ■>s megnyitóján jelen volt Be- 'Mé és Jozef Polák, az ’■'ökei, Ladislav Marti- *a főpolgármestere, és társadalmi re irányuló felajánlási mozgalom kibontakozásáról. A Fučík Bányavállalat gazdasági vezetőivel, párt-, szakszervezeti és SZISZ-funkcionáriusaival megtartott találkozón Jan Kŕivo- hlávek szocialista brigádvezető átadta Capka elvtársnak a vállalati kötelezettségvállalásról készült jegyzéket, mely szerint a vájárok az idén terven felül 3 ezer tonna szenet termelnek és 100 rendkívüli műszakban dolgoznak. Ezt követően Capka elvtárs a bohumíni és a détmarovicei nemzeti bizottságok képviselőivel és munkatársaival a CSKP KB 6. ülése határozatainak megvalósításáról tárgyalt. ben különösen élesen rajzolódik ki a világ reakciós erőinek békeellenes tevékenysége. Figyelmeztetett, hogy noha az imperialisták az egész világot fenyegetik, a legnagyobb veszély elsősorban mégis Európát fenyegeti, amely az atomfegyverek fegyvertárává vált. Nagyra értékelte a csehszlovák békemozgalmat, amely az egész haladó emberiséggel összhangban, teljes erejével támogatja a Szovjetunió békejavaslatait, melyek megvalósítása fokozatosan a teljes leszereléshez vezetne. Beszédének zárórészében hangoztatta, hogy a békemozgalom, amely jelenleg olyan erős, mint eddig a történelem során még sohasem, győzelemre kell, hogy vigye ügyét. Bedŕich Švestka akadémikus köszönetét mondott Romes Csandrának a béke-világmozga- lomért tett rendkívüli erőfeszítéseiért, és biztosította a vendéget, hogy a csehszlovák nép munkájával és forradalmi hagyományainak egész súlyával továbbra is tevékenyen részt vesz az imperialisták céljainak leleplezésében, s teljes erejével szembeszegül velük. A békegyűlés befejező részében a jelenlevők tiltakozó nyilatkozatot fogadtak el, amelyet Hana Šafránková, az elektrotechnikai üzem szocialista munkabrigádjának tagja olvasott fel. meg igazi nevét... Elvtársi üdvözlettel: Lenin. Nem egészen egy évvel később az a férfi akinek párizsi címére, VI. Oulianoff névre megérkezett a válasz, találkozott Prágában, az akkori Belvedere szállóban az orosz bolsevikok VI. prágai konferenciájának néhány delegátusával. A prágai Sophianumban megrendezett kiállítás dokumentumokon mutatja be, milyen spontán visszhangot váltott ki az Októberi Forradalom nálunk. Az akkori Právo lidu 1920. december 27-én így ír: Bátorság elvtársak! Oroszországban júliusra október következett, Nálunk is így lesz. És ezért a kiállítás befejező része Gustáv Husák elvtárs jellegzetes gondolatait hozza: ,,Lenin eszméi a Csehszlovák Szocialista Köztársaság számára az erő és a felvirágzás forrását jelentették és jelentik... A Szovjetunióval való szövetség és szoros együttműködés számunkra nemcsak forradalmi hagyaték, hanem élő jelen is, biztonság, amelyre összes terveink támaszkodnak és további fejlődésünk távlatai... Hűségünket Lenin hagyatéka iránt a legjobban a népünk javára, boldog jövendője számára végzett munkával fejezzük ki.“ KAMILA JAŠKOVÁ (Rudé právo) munka hőse életünk számos más képviselője. A kiállításon, amint a címe is jelzi, olyan alkotások - festmények, grafikák, szobrok, plakettek - szerepelnek, melyekkel szocialista jelenünkről, az emberről a munkáról vallanak a kortárs szlovákiai képzőművészek, és természetesen az e tartalmaktól elválaszthatatlan békéről.-borKitüntetések (ČSTK) - A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének megbízásából Kovács Béla, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete tegnap Prágában magas magyar állami kitüntetést nyújtott át három csehszlovák fordítónak, akik magyar müvek fordításával jelentős érdemeket szereztek a magyar-csehszlovák kulturális kapcsolatok elmélyítésében. Magyar költők müveinek művészi fordításáért és népszerűsítéséért a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét adományozták Vilém Závada nemzeti művésznek. A Munka Érdemrend 1. fokozatát adományozták Peter Rákosnak, a Károly Egyetem Filozófiai Tanszéke docensének magyar irodalmi művek cseh nyelvre való mesteri átültetéséért, s a Munka Érdemrend 2. fokozatával jutalmazták ugyanezért Milan Navrátilt, a Csehszlovák Rádió szerkesztőjét. Az ünnepségen megjelent Miroslav Müller, a CSKP KB osztályvezetője, Dušan Spáčil külügyminiszter-helyettes, valamint politikai és művészeti életünk több más jeles képviselője. A tudományos-műszaki egjfüttmúködés időszerű kérdéseiről (Folytatás az 1. oldalról) Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap a prágai Hrzán-palotában fogadta Gurij Marcsuk akadémikust, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnök- helyettesét, az Állami Tudományos-Műszaki Bizottság elnökét. Tanácskoztak a termelési kooperáció, a tudomány és technika terén való együttműködés, a műszaki fejlődés és a termelési eljárások automatizálása és robotizá- lása kérdéseiről. A fogadáson részt vett Václav Hűla szövetségi miniszterelnökhelyettes és Ladislav Šupka szövetségi műszaki, fejlesztési és beruházási miniszter. Jelen volt Ale- xandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. Prágából tégnap a záródokumentumok aláírásával fejeződtek be Gurij Marcsuk akadémikus, szovjet miniszterelnök-helyettes, a Szovjetunió Műszaki és Tudományos Állami Bizottságának elnöke és Ladislav Šupka, szövetségi műszaki és beruházásfejlesztési miniszter tárgyalásai. Az 1982-86-os évekre szóló kétoldalú együttműködés programja magában foglalja a tudományos ismeretek cseréjét a két ország között tervezés, a szervezés, valamint a műszaki tudományos fejlődés biztosítása terén. Prágából Kanadába (ČSTK) - Marie Kabrhelová, a CSKP KB Titkárságának tagja, a Csehszlovák Nöszövetség Központi Bizottságának elnöke tegnap a kanadai nők nemzeti kongresz- szusának meghívására Kanadába utazott, ahol a szervezet 13. kongresszusán vesz részt. A Ruzynéi repülőtéren Marie Kabrhelovát Jarmila Malecká, a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottságának alelnöke, a Cseh Nöszövetség Központi Bizottságának elnöke búcsúztatta. Ügyeskezű mesterek művei (ČSTK) - Bratislavai kovács- és lakatoshagyományok néven kiállítás nyílt tegnap a Városi Múzeum kiállítótermeiben. A megnyitáson jelen volt Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titkára. A kovácsoltvasból, vörös- és sárgarézből készült különböző tárgyak: rácsok, világítótestek, ablakrácsok, cégérek, valamint kéz- müvesszerszámok és mezőgazdasági eszközök a kovácsok és mülakatosok ügyességéről, művészi képességeiről és magas fokú művészetéről vallanak. A kiállítás július végéig tekinthető meg. (ČSTK) - öthetes szünet után Bécsben tegnap megkezdődött a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folytatott tárgyalások immár 27. fordulója. A szocialista országok nevében a tegnapi ülésen André Wieland, az NDK küldöttségének vezetője szólalt fel. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés tagállamai a tárgyalások nyolcéves időtartama alatt igyekeztek megakadályozni a közép-európai katonai konfrontáció veszélyének további fokozódását. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a Szovjetunió 1979-1980-ban 20 000 katonát, (ČSTK) - Bizottságokban folytatta tegnap Moszkvában munkáját a vallási vezetők világkonferenciája. A küldöttek kifejezték aggodalmukat, a nukleáris háború veszélye miatt. Elsősorban a fejlődő országok vallásfelekezeteinek képviselői mutattak rá a fegyverkezési hajsza kedvezőtlen gazdasági következményeire. Ján Michalko, a szlovákiai evangélikus egyház szuperintendense figyelmeztetett, milyen veszélyt jelent a béke számára a rengeteg pusztító nukleáris fegyver felhalmozása. Jan Urban, a Csehtestvérek (ČSTK) - Az Egyesült Államok kész teljes mértékben felújítani a Guatemalában nyújtott katonai segélyeket - közölte Jeremiah O'Leary, Reagan elnök különleges nemzetbiztonsági tanácsadója, aki e témáról tárgyal a guatemalai fővárosban. Az USA formálisan 1977-ben állította le a katonai segélyeket, arra hivatkozva, hogy az országban nem tartják tiszteletben az emberi jogokat. Persze, az embargót sosem tartották be teljes mértékben annak ellenére, hogy a guatemalai hatóságok az elmúlt években is folytatták az ellenzék elnyomását, az Egyesült Államok több mint 18 miliő dollár értékben szállított nekik fegyvereket. Reagan elnök most azt álltja, hogy az emberi jogok területén Guatemalában „lényegesen javult a helyzet“, és ezért a jövőben ^ szabaddá teszik az utat a guatemalai fegyverszállítások előtt. 1000 harckocsit és más hadfelszerelést vont ki az NDK területéről. Ezzel szemben Nyugat-Euró- pában olyan terveket hagynak jóvá és valósítanak meg, amelyek veszélyeztetik Közép-Európa békéjét és biztonságát. Az NDK küldöttségének vezetője megállapította továbbá, hogy a tárgyalások több mint nyolcéves tapasztalatai elegendőek ahhoz, hogy a két fél kölcsönösen megismerje egymás álláspontját, konkrét javaslatokat terjeszthessen elő, és eljusson a kompromisz- szumos megállapodásokhoz az eddig még megoldatlan kérdésekben. Egyháza Tanácsának elnöke javasolta, hogy a konferencia tanácskozásának eredményeit terjesszék az ENSZ-közgyűlés második rendkívüli leszerelési ülésszaka elé. Az értekezlet résztvevői Nyikolaj Tyihonovnak, a Szovjetunió miniszterelnökének küldött táviratukban nagyra értékelték a szovjet kormánynak a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzet megjavítására, az enyhülés elmélyítésére és a nukleáris katasztrófa elhárítására tett erőfeszítéseit. A vallási vezetők világkonferenciája holnap a záródokumentumok elfogadásával befejezi munkáját. nemzetiségű Joan Fernandez Krohn pap. A merénylő spanyol papot már ma bíróság elé állítják és a portugál törvények értelmében 15 - 20 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik. Felvételünkön a rendőrök elvezetik a merénylőt. Guatemalai baloldali szervezetek néhány tagja elfoglalta Brazília nagykövetségét. Közölték, hogy lépésükkel a helyi sajtó és a világközvélemény figyelmét szeretnék felhívni az országban uralkodó állapotokra. A brazil nagykövetet és néhány nagykövetségi alkalmazottat túszul tartó személyek azt követelik, hogy találkozhassanak az újságírókkal: részletesen be akarnak számolni a vérfürdőkről, a kínzásokról és rablásokról, amelyeket vidéken a junta biztonsági erői hajtanak végre. Lapzártakor érkezett SAMORA MOISES MACHEL, a Mozambiki Népi Köztársaság és a FP.ELIMO Párt elnöke tegnap Maputóban fogadta a CSKP KB küldöttségét, amely Vasil Bilak- nak, a KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának a vezetésével hivatalos munkalátogatáson Mo- zambikban tartózkodik. Háború és fegyver nélküli világot akarunk Értékes kiállítás nyílt Prágában: Lenin Csehszlovákiában Moszkvában ma zárul a vallási vezetők világkonferenciája Egy éven belül a második merénylet a pápa ellen (ČSTK) - Lisszabontól északra fekvő Fatima zarándokhelyen egy papi ruhába öltözött fiatal férfi szuronnyal merényletet kísérelt meg szerda este II. János Pál pápa ellen. A pápa nem sebesült meg, testőrei lefogták a támadót, és átadták a portugál rendőrségnek. A pápa ellen- aki most négynapos látogatáson tartózkodik Portugáliában- éppen egy évvel ezelőtt hajtott végre merényletet Rómában a török Mehmet Ali Agca. Akkor II. János Pál eléggé súlyosan megsebesült. Tegnap késő este érkezett jelentés szerint a portugál rendőrség megállaz pította, hogy a merénylő a 32 éves spanyol Guatemala Az USA kész az öt éve leállított segélyek felújítására ÚJIZÚ 2 1982. V. 14.